2022. október 30. vasárnap

okt. 30
16:06
“A magyaroknak elegük lett a zsarnokságból” - Novák Katalin megdöbbentő beszédet mondott Kanadában (Nyugati Fény)
Ilyet sem gyakran hallunk.
okt. 30
16:08
Célkeresztben Izrael: miért szólította fel az ENSZ nukleáris leszerelésre a zsidó államot? (Mandiner)
Van-e Izraelnek atomfegyvere, és miért nem Iránnal vagy Észak-Koreával foglalkozik a nemzetközi szervezet?
okt. 30
16:12
Adukártya lenne Kínával szemben Oroszország felügyelete az USA-nak (HírTV)
Schmidt Mária azt mondta, Putyin nemrég nyilatkozott, hogy készen áll a tárgyalásra, tehát meg kéne próbálni valamilyen lépést tenni ebbe az irányba.
okt. 30
16:12
Égő érzés a gyomorban - Mit tegyünk ellene? (WebBeteg)
A gyomorégés, gyomortáji fájdalom kiváltó okaiként korábban a rossz étkezési szokásokat és a stresszt tartották felelősnek. Azóta számos kutatási eredmény igazolta, hogy a tüneteket nem kizárólag az egészségtelen életmód és a túlhajszolt életvitel okozza.
okt. 30
16:12
Kegyetlen csapdahelyzetben a világ harmadik legnagyobb gazdasága, és csak a reménykedés maradt nekik (Portfolio)
A világ egyik legfontosabb tartalékdevizája a japán jen, amely 2022 őszére a világ egyik legrosszabbul teljesítő fizetőeszközévé vált. A leértékelődéshez nagyban hozzájárult, hogy Japán nettó importőr nyersanyagokból, ezeknek pedig jócskán elszaladt az ára. Ez viszont nem lett volna elég indok a 30%-os esésre, kellett hozzá a japán jegybank kérlelh
okt. 30
16:12
Norris ki akar maradni a balhékból, tiszta versenyt futna (m4sport.hu)
Nagyon fontosnak érzi, hogy az Alpine versenyzői előtt érjen célba.
okt. 30
16:12
Hétfőn nyugodtan pótolhatjuk a hiányokat, aznap kinyitnak a boltok (Magyar Hírlap)
A négynapos hétvége az üzleteknek mást jelent, mint nekünk.
okt. 30
16:12
Megpróbált felgyújtani egy bevándorlási hivatalt, majd megölte magát (Demokrata)
Nagy-Britanniába évente több tízezren próbálnak illegálisan átjutni a kontinensről.
okt. 30
16:12
Lavrov: A Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében (rtl.hu)
Szerinte Washington képtelen feladni azt a vágyát, hogy mindenki felett uralkodjon.
okt. 30
16:14
Meghalt Tímár Mihály, a Videoton bravúros focistája (Magyar Hírlap)
A kapus összesen 182 bajnoki meccsen védte a Videoton kapuját.
okt. 30
16:18
„Megkedveltem, jó ember” – Ismét egy szépségkirálynő vetette ki a hálóját Csutira? (Blikk)
Szarvas Andrea, a 2018-as Miss World Hungary nyertese kifejtette a közösségi oldalán, milyen kapcsolat fűzi őt Szabó András Csutihoz.
okt. 30
16:18
Talpig Gucciban pózol Kulcsár Edina és G.w.M: nem úszták meg a beszólásokat (Life)
Kulcsár Edina és szerelme, Varga Márk ezúttal tetőtől talpig Gucciban pózolnak: a követőik közül akadnak, akik túlzásnak érzik a luxus szettet.
okt. 30
16:18
Karakter-öngyilkosság egyenes adásban – Mit kellene tanulnunk a Kanye West-ügyből? (WMN)
Napjaink egyik legnagyobb popsztárja a szemünk előtt számolja fel önmagát. Kinek van ebben felelőssége?
okt. 30
16:18
Nem igaz, hogy a pénztártól való távozás után nincs helye reklamációnak (Mandiner)
Különösen durva lépés volt, hogy a Ryanair már a jogszabály július elsejei hatályba lépése előtt megvásárolt szolgáltatások esetében is kiküldte a plusz számlát az utasoknak – mondta lapunknak Kupecki Nóra, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára, akivel arról is beszéltünk, hogy fellépnek-e a különböző termékekbe, például mesekönyvekbe csomago
okt. 30
16:18
A Volkswagen Lucyval, az okos szentjánosbogárral oktat (Autószektor)
A drezdai Transparent Factory-ban először egy új szereplő lépett a rivaldafénybe: Lucy, az okos szentjánosbogár ezentúl támogatja a gyerekek kedvencét, Tabalugát abban a küldetésben, hogy játékosan közelítsen a környezetvédelemhez. A speciálisan kifejlesztett magyarázó videósorozatban a kis sárkány Tabaluga és az okos szentjánosbogár Lucy felfedezi
okt. 30
16:24
Megosztja a svédeket az óraátállítás (HírTV)
Megosztja a svédeket is az óraátállítás. Svédországból Bugnyár Zoltán küldött tudósítást.
okt. 30
16:24
Sorsoltak a hatos lottón: ezek a számok 80 millió forintot értek – Önnek hány találata lett? (Blikk)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
okt. 30
16:24
Ezért lőtt ki a tojás árra ebben a hónapban (Agroinform)
Év eleje óta több mint duplájára nőtt egy darab tojás ára.
okt. 30
16:24
A Temzébe zuhant és meghalt egy fiatal (ATV)
Bulizás után ment haza, éppen a barátnőjével beszélt telefonon.
okt. 30
16:24
Nagyon nem úgy kell arcot mosni, ahogy eddig csináltuk: így kell helyesen (Femcafe)
Bár sokan tudják, az arctörlő kendők pont olyan rosszat tesznek a bőrünknek, mint a környezetnek. De még a micellás víz vagy a lemosó használatakor is elkövetünk hibákat, amely azt eredményezheti, hogy nem lesz megfelelően tiszta a bőrünk, vagy akár kárt is tehetünk benne.
okt. 30
16:24
Rubint Réka: „Lara az a gyerekeink közül, aki a legkevésbé szeret szerepelni” (SzMo)
Szerinte ismert emberek gyerekeként minden esetben nehezebb helytállni, de maximálisan támogatják a lányukat Schobert Norbival.
okt. 30
16:24
Újabb eljárásban döntenek a veronai busztragédiát okozó sofőr sorsáról (Mandiner)
A szeptemberben Békéscsabán őrizetbe vett férfit az olasz bíróság tavaly októberben hat év börtönre ítélte, most arról kell dönteni, hol ülje le a büntetését.
okt. 30
16:24
Válasszunk jobb kajszialanyt (Magyar Mezőgazdaság)
Az utóbbi időben egyre többen gondolják úgy, hogy az alanyhasználat terén látható lemaradásaink okozzák a kajszitermesztés gondjainak nagy részét. Ez talán kissé túlzó megállapítás, de tény, hogy sem a hazai alanynemesítés eredményeinek gyakorlati alkalmazásában, sem a külföldi alanyok magyarországi bevezetésében és értékelésében nem jeleskedünk.
okt. 30
16:30
A Hatoslottó nyerőszámai a 43. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2022/43. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 44. héten már 191 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
okt. 30
16:30
Meghalt Lukáts Miklós, az Antall-kormány államtitkára (SzMo)
76 évesen, súlyos betegség után hunyt el az egykori politikus.
okt. 30
16:30
Életek és egy karrier ment rá a maracanãi tragédiára (Magyar Hírlap)
Barbosa kapushibája miatt Uruguay nyerte az 1950-es VB-t, amit Brazília soha nem bocsátott meg a fiatal tehetségnek.
okt. 30
16:30
Lavrov: Moszkva továbbra is kész tárgyalni, de a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében (Mandiner)
Az orosz külügyminiszter szerint Washington képtelen feladni azt a vágyát, hogy mindenki felett uralkodjon.
okt. 30
16:30
Mészáros Árpád kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt (Magyar Nemzet)
Az Újvidéki Színház művésze vehette át a legrangosabb vajdasági színházi elismerést szombaton Szabadkán.
okt. 30
16:36
Gyújtóbombát dobtak a doveri bevándorlási központra (444.hu)
Autóból dobták a gyújtóbombát a központra, ahol ellenőrzik a kontinensről érkező menekülteket.
okt. 30
16:36
Kiengedték a kórházból a Monza megkéselt spanyol futballistáját (Magyar Hírlap)
A 29 éves játékos otthonában lábadozik tovább.
okt. 30
16:36
Egy szakszervezeti vezető szerint a középkort hozza el a Fidesz szociális törvénymódosítása (rtl.hu)
„Azt kérdezik a kollégák, hogy akkor mostantól ne fizessünk adót? És mit fog akkor csinálni ezentúl az állam? Stadiont épít, meg uniós pénzeket költ hol jól, hol rosszul, de a szociális gondoskodásból egy laza mozdulattal kiszáll?” – mondta Köves Ferenc, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének (SZÁD) elnöke.
okt. 30
16:42
Vízbe zuhant a komp utasa, szombat éjjel óta folyik a kutatás (Blikk)
Kiterjedt tengeri kutató akció indult Észak-Írországban egy utas után, aki a feltételezések szerint szombat késő este tengerbe esett a Stena Line társaság kompjának fedélzetéről.
okt. 30
16:42
Negyvenöt naperőmű visz meleget rászoruló gyerekek ezreinek otthonába (Infostart)
Az ország legszegényebb településein élő mintegy 3500 háztartás juthat fűtéshez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőmű programjának segítségével. A részletekről Moravcsik László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőmű programjának vezetője beszélt.
okt. 30
16:42
Gulyás: Látványosan halad Tokaj-Hegyalja megújítása (hirado.hu)
Látványosan halad Tokaj-Hegyalja megújítása, történelmi rangjának és méltóságának visszaszerzése – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Tokaj felújított városközpontjának átadásán vasárnap.
okt. 30
16:42
Hidat robbantottak az oroszok (ATV)
Az orosz hadsereg felrobbantotta a Kraszna hidat a keleti Luhanszki területen, hogy akadályozza az ukrán erőket – jelentette egsy ukrán tisztviselő.
okt. 30
16:42
Megdöbbentő látvány: 40 évvel ezelőtti fotót mutatott magáról Csuti újdonsült szerelme (BorsOnline)
Szorcsik Viki megmutatta, hogy nézett ki négy évtizede.
okt. 30
16:48
Jó hír érkezett! Kiengedték a kórházból a Monza megkéselt spanyol futballistáját (Metropol)
Kiengedték a kórházból Pablo Marí Villarrát, a Monza spanyol labdarúgóját, akit csütörtökön többedmagával megkéseltek egy Milánóhoz közeli áruházban.
okt. 30
16:48
Megjutalmazta a rendőrség a férfit, aki megmentette a Margit hídról leugrani készülő lányt (SzMo)
Roland elárulta, hogy ha ismét hasonló helyzetbe keveredne, ugyanúgy megpróbálná megmenteni mások életét.
okt. 30
16:48
Tündériek együtt: Mariah Carey és kislánya dívastílusban pózol az Instagramon (Life)
Az aranytorkú énekesnő és 11 éves lánya, Monroe múlt hétvégén a nyakukba vették a várost, és ha már szépen felöltöztek, le is fotóztatták magukat hasonló stílusú outfitjeikben és frizuráikkal.
okt. 30
16:48
Kétnyelvű istentisztelet lesz a reformáció napján Felsőőrön (Magyar Hírlap)
Mindannyiunknak fontos az emlékezés.
okt. 30
16:48
Átadták Tokaj felújított városközpontját (Demokrata)
Látványosan halad Tokaj-Hegyalja megújítása, történelmi rangjának és méltóságának visszaszerzése – mondta Gulyás Gergely.
okt. 30
16:48
Kriptotörténelmet fog írni rövidesen a Polkadot Manta projektje (BitcoinBázis)
A Poxeidon Labs, a Manta hálózatának fejlesztési csapata nemrégiben bejelentett egy hamarosan bekövetkező ún. trusted setup ceremóniát, amellyel elindítják privát
okt. 30
16:54
Ismét emelkedik a dohányáruk forgalma (Menedzsment Fórum)
2020 közepe óta most először emelkedett a dohányforgalom. Ugyanakkor a hatóságok jóval kevesebb csempészcigarettát foglaltak le, mint az előző évben.
okt. 30
16:54
Szergej Lavrov: a Nyugat veszélyes játékot űz az atomfegyverek kérdésében (Infostart)
Az orosz külügyminiszter szerint Moszkva kész tárgyalni a békéről.
okt. 30
16:54
Ezzel a hat számmal lehetett nagyot nyerni (hirado.hu)
Ellenőrizze szelvényét!
okt. 30
16:54
Friss hírek érkeztek a megkéselt futbalista állapotáról (ATV)
Kiengedték a kórházból Pablo Marí Villarrát.
okt. 30
16:54
Eltüntette a pécsi gimnázium a posztot, amiben elhatárolódtak Pankotai Lilitől (SzMo)
Az iskola igazgatója korábban azt írta, hogy elutasítják a diáklány beszédének „keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját”.
okt. 30
16:54
Észrevették a kutatók, hogy a fény képes áthaladni a fémen (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 30
16:54
Bolsonaro: „Ha Isten is úgy akarja, még ma győzni fogunk!” (Mandiner)
Megnyíltak a szavazóhelyiségek Brazíliában, szoros eredmény várható a baloldali Lula és a hivatalban lévő jobboldali elnök között.
okt. 30
16:54
Újabb uniós országban tör fel a jobboldal, az olasz migrációs politikát követelik (Magyar Nemzet)
Háború, infláció és bizonytalanság nyomja rá a bélyegét a politikai pártok népszerűségére.

Keresés