2022. október 3. hétfő

okt. 3
10:30
Dráma egy kaposfői buszmegállóban (ATV)
Életmentéssel indult a kaposvári mentők napja, a bátor járókelők mentettek életet.
okt. 3
10:30
Hankook: az egyik legmodernebb abroncsgyár a rácalmási (autopro)
Min Sung Won, a Hankook Tire Budapest Kft. ügyvezető igazgatója nemrég az abroncsok fejlődéséről és a Hankook hazai termelőüzeméről beszélt egy interjú során.
okt. 3
10:33
Mit él át egy hegymászó felesége, ha a férje nem tér vissza az expedícióról? - Megnéztük Erőss Zsolt életéről szóló filmet (Könyves Magazin)
Múlt héten debütált Csoma Sándor első nagyjátékfilmje, amiben egészen új perspektívából közelítette meg Erőss Zsolt eltűnését és halálát, mivel az eseményeket a hegymászó felesége, Sterczer Hilda szemszögéből látjuk. A filmet A Hópárduc felesége című interjúkötet inspirálta, amely most a filmes borítóval újra megjelent. A közönségtalálkozóval egybe
okt. 3
10:33
Washington: a két amerikai elengedése nem befolyásolja az iráni vagyonok befagyasztását (Magyar Hírlap)
Elhagyhatja Iránt a 85 éves Baquer Namazi iráni–amerikai kettős állampolgár, fiát Siamakot pedig kiengedték a börtönből.
okt. 3
10:33
Bekérették a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet (Demokrata)
A találkozó során ismertetik a nagykövettel az orosz lépéseket elutasító lengyel álláspontot.
okt. 3
10:33
The New York Times: Orbán a jobboldal mintaképe lett világszerte, beleértve az USA-t is (Mandiner)
Az amerikai lap szerzője úgy véli, világszerte érzékelhető a demokrácia hanyatlása.
okt. 3
10:33
Tűzifaprogram: átcsoportosítják a készleteket (Magyar Mezőgazdaság)
Nagyon nagy az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, ezért az állami erdészetek az erdőkben gazdagabb vidékekről faanyagot szállítanak át oda, ahol kevesebb az erdő vagy többen élnek – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
okt. 3
10:33
Jelentősen drágul a benzin és a gázolaj október 5-én a magyar kutakon (Üzletem)
A benzin és a gázolaj ára is nő a magyar kutakon szerdán.
okt. 3
10:36
Hiába a borsos kamatok, nem csökken a hitelfelvételi kedv (Privátbankár)
Átlagosan 1,8 millió forint személyi kölcsönt vesznek fel felújításra vagy autóra a K&H ügyfelei.
okt. 3
10:36
Tudta? A tudomány szerint ezzel az étellel fogyhatunk a leggyorsabban (Blikk)
Aki kipróbált már néhány fogyókúrát, az pontosan tudja, hogy nem minden diéta működik százszázalékosan. Ráadásul csak kevés olyan létezik, amelynek a hatékonyságát komoly tanulmányok igazolják – írja a grazia-magazin.de. Azonban van egy olyan módszer, amely a szakértők szerint garantáltan működik, nézzük, melyik ez!
okt. 3
10:36
Megmutatták az atlétikai világbajnokságra készülő budapesti stadiont (Infostart)
A létesítmény tervezője szerint most már csak a befejező munkákra várnak, ami jó ütemben halad.
okt. 3
10:36
Még annál is pocsékabb a magyar külkermérleg, mint ahogy eddig látszott (Portfolio)
Az előzetes adatokhoz képest közel 150 millió euróval nagyobb lett a külkereskedelmi mérleg hiánya júliusban a KSH most közzétett, részletes adatai alapján. Az energiaszámla drasztikusan rontja a hazai külkereskedelmet, ebben az évszázadban még csak a közelében sem járt havi deficitadat ennek az értéknek, de szinte biztosan mondhatjuk, hogy még sos
okt. 3
10:36
Ugye, a gazdának nem kell térinformatikusnak lennie? (Agroinform)
Dr. Mesterházi Péter Ákos a mezőgazdasági térinformatika evolúciójáról beszélt.
okt. 3
10:36
Alaposan drágul az üzemanyagok piaci ára szerdától (Auto Pult)
A múlt heti kisebb mértékű áremelkedések után úgy tűnik, hogy ezen a héten alaposan meglódul a drágulás az üzemanyagok piaci árát tekintve. Mindez egészen pontosan azt jelenti, hogy akire nem vonatkoznak a 480 forintos hatósági árak – amelyek az idei évben még biztosan maradnak –, azoknak szerdától bruttó 25 forinttal kell majd többet fizetniük a 9
okt. 3
10:39
Eva Longoria elegánsan villantotta meg a melltartóját Párizsban (Promotions)
A Született feleségek sztárja, Eva Longoria egyszerre volt dögös és elegáns.
okt. 3
10:39
Budapest legújabb ÉGköve (MMonline)
Figyelmeztetés: A következő szöveg tartalmazhat olyan kifejezéseket, jelzőket, amelyeket néhányan túlzónak vagy fellengzősnek ítélhetnek. A helyzet viszont az, hogy a 2022 nyarán megnyílt White Raven skybar & lounge-ról nagyon nehéz úgy beszélni, hogy az ember nem használ felsőfokú jelzőket. És abban is biztosak vagyunk, hogy aki fellátogat a Mátyá
okt. 3
10:39
A drámai végjáték után még édesebb a győzelem az Msr-nek (Racing)
A Meyer Shank Racing (MSR) lett a DPi éra utolsó bajnoka, miután fantasztikus versenyzéssel megnyerték a Petit Le Mans-t, Persze sok minden kellett ehhez a bajnoki címhez. Például az, hogy a két Chip Ganassi Racing Caddy elintézze egymást a végén, valamint a Wayne Taylor Racing ütközése egy lekörözött GT autóval. Lesipuskásként érkezett az egész év
okt. 3
10:39
Még annál is pofátlanabb csomagtolvajok: tehénszarral álltak bosszút, mert a lakóknak nem tetszett, hogy mindig meglopják őket (rtl.hu)
Bevetették a nehéztüzérséget.
okt. 3
10:42
Európa LNG-kereslete felhajtotta a világpiaci árakat (ProfitLine)
Az európai LNG-kereslet globális versenyt robbantott ki a meglévő forrásokért, még azzal együtt is, hogy Európa gázfelhasználási igénye összességében csökkent, az ázsiai növekedés pedig megtorpant - írta az IEA nemzetközi energiaügynökség (International Energy Agency) hétfőn publikált negyedik negyedévi gázpiaci felmérésében. Európa az idén a globá
okt. 3
10:42
NMHH: rohamosan terjednek a gyermekeket veszélyeztető online kihívások (ATV)
Figyelmeztetést adott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
okt. 3
10:42
Kilenc év alatt hatszor újult ki a rákja: megdöbbentő, hogy néz ki ma az X-Men-mozik sztárja (Femcafe)
Hugh Jackman megjárta a hadak útját: körülbelül egy évtizeddel ezelőtt diagnosztizálták bőrrákkal, azóta pedig hatszor újult ki a betegsége. Az ausztrál származású színészlegenda ennek ellenére rendíthetetlenül dolgozik, sőt nemsokára ismét magára öltheti legikonikusabb szerepét.
okt. 3
10:45
Amerikai pénzek ömlöttek Bajnaiék cégébe (Magyar Hírlap)
Magyarországon alapvetően az egész ellenzék mozgása mögött külföldi erők és finanszírozók állnak.
okt. 3
10:45
Dudálással áll ki a BKV-s szakszervezet a sztrájkoló pedagógusok mellett (rtl.hu)
Ők is követelik, hogy vegyék vissza a kirúgott tanárokat.
okt. 3
10:48
Itt a fordulat a munkaerőpiacon: több az álláskereső, kevesebb a meghirdetett munka (Portfolio)
Idén nyáron a vállalatok visszavettek a toborzás intenzitásából, csökken az álláshirdetések száma, miközben egyre több az álláskereső – derül ki a Profession.hu adataiból és kutatásából. Júliusban közel 30, augusztusban pedig 40 százalékkal többen kerestek munkát a portálon, mint tavaly ilyenkor.
okt. 3
10:50
Létrejöhet a Chip-4: a világ számára nélkülözhetetlen félvezetők ügyében tárgyalnak Tajvan partnerei (Portfolio)
Az Egyesült Államok összehívta a kelet-ázsiai országok munkacsoportjának első ülését, ahol a fő tárgyalási téma az elektronikai eszközökben nélkülözhetetlen félvezetők ellátási láncának biztosítása - írta meg a Reuters.
okt. 3
10:51
Öten meghaltak, amikor egy részeg sofőr a buszmegállóba hajtott Pozsonyban (SzMo)
Az eset vasárnap éjszaka történt a pozsonyi óvárosban.
okt. 3
10:51
Bekérették a varsói külügyminisztériumba az orosz nagykövetet (Magyar Hírlap)
Przydacz: Álnépszavazásokról van szó, Ukrajna területének elcsatolására tett kísérletről.
okt. 3
10:51
Stefka István: Niedermüllerék hűségesküt tettek az amerikai nagykövetnek (Mandiner)
Ez a fotó kísértetiesen emlékeztet egy 42 évvel ezelőtti (1990) fogadásra.
okt. 3
10:51
Most érkezett: Vádat emeltek a képviselő ellen, aki mindenkit átvert (Nyugati Fény)
Félrevezette a hatóságot is.
okt. 3
10:51
Az FIA-nak el kellett volna vennie Pérez győzelmét (Racing)
Sergio Pérez teljesen megérdemelten nyerte meg a Szingapúri Nagydíjat, ám, ha a felügyelők következetesen alkalmazzák a szabályokat, a mexikói pilóta nem tarthatta volna meg a győzelmet. A Szingapúri Nagydíj sportfelügyelőinek két és fél órával a leintés után sikerült közölni a döntést Sergio Pérez büntetéséről, így egészen eddig senki nem lehetett
okt. 3
10:51
Portréval üzenték meg Harry hercegéknek, hogy már nem a királyi család tagjai (rtl.hu)
III. Károly és Kamilla, valamint Vilmos herceg és Kate is büszkén feszít a királyi család új portréján.
okt. 3
10:53
Fleck Zoltán: A Fidesz hatalomgyakorlása tisztán és erősen antiparlamentáris (Mandiner)
Veszélyhelyzetben élünk folyamatosan, merthogy a kormány fel van hatalmazva mindenre. Interjú.
okt. 3
10:54
Hiába Orbán Viktor videóüzenete, brazil barátja így is alulmaradt a választáson (Blikk)
„Köszönet Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek, hogy elismeri azt a munkát, amit a gazdaságunk fellendítése, az infláció megfékezése, a munkahelyteremtés, a bűnözés elleni küzdelem és értékeink védelme érdekében végeztünk” – így köszönte meg a brazil választás előtt egy nappal Jair Bolsonaro, Brazília jobboldali elnöke Orbán Viktor magyar miniszte
okt. 3
10:54
Európai Tanács: az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben (ATV)
Az Oroszországra nehezedő nyomás növelése érdekében az Európai Unió tovább fogja erősíteni korlátozó intézkedéseit, hogy Moszkva véget vessen az ukrajnai háborúnak - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn, a tagállami vezetőknek küldött, az uniós csúcstalálkozóra szóló meghívólevelében.
okt. 3
10:55
Kilenc európai ország támogatja Ukrajna NATO-tagságát (Mandiner)
Stoltenberg korábban azt nyilatkozta: az Ukrajna gyorsított NATO-tagság iránti kérelméről szóló döntésről a szövetség mind a 30 tagjának meg kell állapodnia.
okt. 3
10:57
Egyre gyakrabban lehet extrém aszályos évekre számítani (Demokrata)
Az idei aszályról és annak következményeiről beszélgetett Áder János Győrffy Balázzsal.
okt. 3
10:57
Kizuhant egy kórház ablakából és meghalt az ismert magyar újságíró (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében.
okt. 3
10:57
Rács mögött marad a roma önkormányzat elnöke (Mandiner)
Meghosszabbította az Országos Roma Önkormányzat elnökének, Márki-Zay Péter elkötelezett hívének előzetes letartóztatását a bíróság. Agócs János január 2-ig biztosan rács mögött marad.
okt. 3
11:00
Órákon belül kiderül, Nobel-díjas lesz-e Karikó Katalin (Blikk)
Karikó Katalin biokémikus már tavaly is esélyes volt a Nobel-díjra, de végül sajnos nem kapta meg. Lehet, hogy idén sikerül?
okt. 3
11:00
Már a kombájn fülkéjében megtudhatod, hogy a búza a malomba kerül vagy takarmányként hasznosítható! (Agroinform)
Nem kell többé a laboreredményekre várnod! Megint egy újdonság a JOHN DEERE-től: Grain Sensing.
okt. 3
11:00
A brit védelmi minisztérium szerint Putyin elismerte, hogy hibát követett el: Ezzel kapcsolatban tévedett az orosz elnök (Femcafe)
A brit védelmi minisztérium jelentése szerint szinte biztos, hogy az Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás során hibát követtek el és olyan képzetlen embereket hívtak be, akik a kiképzésre alkalmatlanok.
okt. 3
11:03
A ciroké lehet a jövő, de érkezik a KWS új Giro kukoricája is (Agrofórum)
A cirok lehet a jövő takarmánynövénye? Milyen tartalékok vannak még a kukoricában? Hogyan segítheti a gazdálkodókat a digitalizáció, a dróntechnológia és más modern megoldások? Többek között ezekre a kérdésekre próbáltak meg választ adni a Kws szakemberei a Vas megyei Bozzaiban megrendezett szántóföldi bemutatón.
okt. 3
11:03
Itt a döntés! Meghan Markle és Harry herceg életében óriási változás jön - hihetetlen, hogy még mindig tudják emelni a tétet (Promotions)
Úgy tűnik, hogy költözni fognak, de nem akárhova.
okt. 3
11:03
Michel: Az EU tovább fogja erősíteni a korlátozó intézkedéseit Oroszországgal szemben (Magyar Hírlap)
A tagállami vezetők meg fogják vitatni, hogy az EU miként nyújthat, gazdasági, katonai, politikai és pénzügyi támogatást Ukrajnának.
okt. 3
11:03
Charles Michel további „korlátozó intézkedéseket” ígér (Demokrata)
„Egységesen és határozottan kell fellépnünk” – jelentette ki az Európai Tanács elnöke.
okt. 3
11:03
Így reagáltak a szerb miniszterek arra, hogy egy horvát lap hitlerbajusszal ábrázolta Orbán Viktort (Mandiner)
A botrányt okozó „Horvátország három mini fasizmus között” című írásban a magyar kormányfő mellett Vucicot és Melonit is megemlítik.
okt. 3
11:03
Friss: Ismert rendező lett a szabad Színház- és Filmművészeti Egyetemet megmentő egyesület új elnöke (Nyugati Fény)
Megválasztották az új elnökséget.
okt. 3
11:05
Áder János az aszály következményeiről beszélgetett új podcastjában (Magyar Hírlap)
Európai Bizottság egyik jelentése szerint 500 éve nem volt ilyen aszály Európában.
okt. 3
11:06
Romlik a közbiztonság Magyarországon? (Blikk)
Jelenleg Magyarország biztonságos helynek számít, de vajon mennyire lesz így a jövőben. Több településen is előfordulhat, amire nem igazán volt példa eddig, legfeljebb elvétve: kikapcsolják az éjszakai közvilágítást, mert az önkormányzatoknak hatalmas rezsiemelkedéssel kell számolniuk.
okt. 3
11:09
Huszonhét havi mélyponton a német feldolgozóipari teljesítmény (Demokrata)
A mutató szeptemberben 47,8 pontra esett az augusztusi 49,1 pontról.

Keresés