Az idei rendkívüli időjárás komoly kihívások elé állította a hazai gazdálkodókat, a tavaszi csapadékmentes időszakot hosszú ideje nem látott aszályos nyár követte. Ennek eredményeként a kukorica-betakarítás negatív rekorddal zárul. Az előzetes becslések szerint mindössze 3 tonnás termésátlagra lehet számítani.
Rossz áfakulccsal ütötték a gépbe egy II. kerületi tejbárban az ásványvizet, emiatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 12 nap bezárásra és pénzbírságra büntette őket – erről tájékoztatta csütörtök délután vendégeit a cég. Az eset nagy port kavart a vásárlók körében, mivel mint kiderült: egy ásványvízen buktak el.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:
Az agrárközgazdász szerint az ársapkák az általános inflációt csak növelni fogják, azonban ha kivezetnék őket, akkor a termékek árai 50-80 százalékkal is emelkedhetnének.
Egy újonnan felfedezett, „potenciálisan veszélyes" aszteroida, amely majdnem akkora, mint a világ legmagasabb felhőkarcolója, a Nasa szerint éppen halloween előtt fog elszáguldani a Föld mellett.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Amundi Alapkezelő írását olvashatják:
Mesterségesintelligencia-alapú központi döntéstámogató rendszer jött létre Magyarországon a stroke-ellátás támogatására – jelentették be pénteken az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) sajtótájékoztatóján.
„Újabb kollektív megalázás, amit el kell viselnünk a nagy Nyugat kis politikusaitól” – kommentálta Nucuc Morar a hírt, miszerint Hollandia továbbra is vétózza Románia csatlakozását a schengeni övezethez.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a KBC Asset Management írását olvashatják:
Újabb kormányellenes tüntetést tartottak péntek délután Prágában, szeptember eleje óta már a harmadikat, a rendőrség szerint több tízezer résztvevővel. Brünnben (Brno) is kormányellenes megmozdulást tartottak, ott néhány ezren jelentek meg - közölte az MTI.
Az önfenntartó Magyarország az ellátásbiztonság és a nemzeti szuverenitás kulcsa – hívta fel a figyelmet a Világgazdaság oldalán megjelent véleménycikkében Biró Marcell. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke szerint a háború és a szankciók okozta energiaválság megmutatta, hogy nincs értékesebb az ország határain belül elérhető en
A Red Bullé mellett talán eltörpült, de az Aston Martin csapata is megsértette a 2021-es pénzügyi szabályzatot. Eljárásbeli hibájukért pénzbírság járt.
Rekordárbevétellel és nyereséggel zárta az UBM Csoport a 2021-22-es üzleti évet. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalatcsoport teljes éves árbevétele 200 milliárd forint volt, amely 45 százalékkal növekedett 2020-hoz képest. A hazánkban piacvezető takarmánygyártó EBITDA-ja ugyanebben az időszakban megközelítette a 6 milliárd forintot, amely szi
A férfi népes családból származik, ám rokonai közül már senkivel nem beszél. A 23 éves influenszer nem áll szóba olyanokkal, akiknek kevés követője van.
A Twittert hivatalosan október 27-én vásárolta fel Elon Musk. A közösségi médiaóriást részvényenként 54,2 dolláros áron kapta meg Musk, így az üzlet összértéke megközelítette a 44 milliárd dollárt. Mivel a cég megszűnik nyílt részvénytársaságnak lenni és magánkézbe kerül, ez a Twitter részvények tőzsdéről való kivezetését eredményezi. A Twitter ré
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az MKB Alapkezelő írását olvashatják:
Svédország és Finnország tartja magát az előzetes megállapodáshoz, és "kéz a kézben", együtt tervez belépni a NATO-ba - jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Helsinkiben svéd kollégájával közös pénteki sajtótájékoztatóján.
Október 28-tól új névvel és programstruktúrával, valamint ehhez illeszkedő új arculattal indult el az RTL HÁROM lineáris csatorna az RTL+ csatorna helyén - közölte az RTL Magyarország.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban belengette, hogy hamarosan újabb termékekre terjeszthetik ki az árstopokat. Vélhetően elsősorban élelmiszerekre utalt a kormányfő, azonban elemzők szerint inkább a jelenlegi hasonló intézkedések eltörlésén kellene gondolkodni.