Európa-szerte eséssel indult a nap a tőzsdéken, ebbe a képbe beleillik a magyar tőzsde ma reggeli teljesítménye. A hazai blue chipek kivétel nélkül mínuszban indították a napot.
Megváltoztatta álláspontját, és ezzel visszavonta eredeti austini ítéletét az FIA. Indoklásukból kiderül, hogyan tették semmissé Fernando Alonso büntetését.
Az előzetes adatok szerint szeptemberben 7673 gyermek született, és 10 016-an haltak meg. 2021 októbere és 2022 szeptembere között a születések száma 2,6, a halálozásoké 8,1, a házasságkötéseké pedig 7,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest
A hét elején láttunk egy jelentősebb pozitív korrekciót a tőzsdéken, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy a jegybankok lassíthatnak a kamatemelések ütemén. Ehhez képest valamelyest elromlott a hangulat a hét második felére, miután a technológiai nagyvállalatok közül több is csalódást keltő negyedéves számokat közölt. A Facebook anyavállalat
“A vállalatok felelőssége nem ér véget a gyártósorokon vagy az irodákban. A cselekedeteik minden fogyasztó életminőségét meghatározzák. Csak egy bolygónk van és egy életünk” – hangzott el 1972-ben Antoine Riboud, a Danone akkori ügyvezető igazgatójának marseille-i beszédében, aki az elsők között hívta fel a figyelmet a cégek etikus működésének font
Pierrick Geais a Paris Match királyokra és politikusokra specializálódott újságírója. Nemrégiben jelent meg magyarul a Vilmos herceg – A trónörökös című könyve, mely biztos források segítségével mutatja be a brit trón várományosának és családjának az életét. Vilmos sok nehézségen és traumán keresztül érett felnőtté, akire fontos szerep vár a jövőbe
Újra romlik a külpiaci befektetői hangulat, erősödik a dollár, idehaza pedig az árstop kiterjesztésének tervét jelentette be a kormányfő, és ezek együttese vezethetett oda, hogy pénteken reggel újra esni kezdett a forint, az euró jegyzései 412-ig ugrottak.
A légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja el a fogyasztók döntéseit – adta hírül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A versenyhatóság egyelőre javaslatokkal segít, ha azonban nem lesz változás, már a versenyfelügyeleti eljárás következik.
Hatalmas port kavart az év elején Kulcsár Edina és Csuti válása, majd mindenki az egykori szépségkirálynő új szerelmével, G.w.M-mel kezdett foglalkozni. A bulvárhullámok pedig az év végére sem ültek el, ugyanis Edina nemrég bejelentette, hogy állapotos.
Néhány kérdést megválaszolt Fernando Alonso austini büntetésének eltörlése, de több mindent nem. Jelen állás szerint ugyanis, ha a Haas időben óv, a spanyol büntetése megmaradt volna, ami felveti a kérdést, hogy Max Verstappen győzelmét is el lehetett-e volna venni, ha valaki elég szemfüles. Noha Fernando Alonso austini büntetését utólag semmissé t
A frissen megjelent adatok szerint nagyon úgy tűnik, hogy különböző tünetei vannak az új Covid-fertőzötteknek, attól függően, kaptak-e oltást, és ha igen, akkor hányat írja az Inforstart.
A halálesetek a Maguindanao tartománybeli Datu Odin Sinsuat és Datu Blah Sinsuat városában történtek - mondta el egy illetékes, Nasrullah Imam. A térség 975 kilométerre található a Fülöp-szigetek fővárosától, Manilától.
Magyarország el tudja látni magát gázzal, a nyugatiak nem - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Cupertino negyedéves eredményei a többi nagy technológiai vállalathoz képest egészen jóra sikerültek. A rövidtávú előrejelzések azonban már itt is borúsabb hónapokat ígérnek.
A Mastercard bemutatta legújabb programját, amely biztonságos és ügyfélközpontú kripto-szolgáltatások létrehozásában segíti a pénzintézeteket.A 2022-es Mastercard New Payments Index jelentés szerint a lakosság 29 százaléka rendelkezik kriptovalutával, valamint a nemzetközi fogyasztók további 65 százaléka jelezte, hogy szívesen fektetne be a piacon,
Az eddigi csökkenő trend után most még inkább megrendült a kkv szektor bizalma: a K&H kkv bizalmi index a pozitív tartományból indulóan eddig sosem látott, egyszeri 17 pontos visszaeséssel -14 ponton áll. A várakozások minden szektorban és árbevétel-kategóriában visszaestek.