2022. október 27. csütörtök

okt. 27
14:14
Amikor nem sokon múlott, hogy Magyarország is háborúba sodródjon (Mandiner)
„Légiveszély Barcson” – ezzel a címmel jelent meg 1991. október 27-én, épp harmincegy éve a Somogyi Hírlap. Ahogy most, úgy akkor is véres háború dúlt Magyarország szomszédságában – a jugoszláv haderő pedig magyar földre dobott bombákat. Visszatekintésünk!
okt. 27
14:16
George Clooney ötéves fia rajzolt egy börtönt, és azt mondta: „Putyinnak itt kellene lennie!” (Mandiner)
„Arra gondolok, hogy néhány év múlva, amikor már nem ötévesek lesznek, elkezdenek majd tanulni ezekről a dolgokról, amikről beszélünk, és arról, mi történik a világban – mondta George Clooney felesége.
okt. 27
14:18
További drágulástól tartanak a magyarok, de így is igyekeznek egészségesen étkezni (Metropol)
A magyarok érzik, hogy a magas élelmiszerár a legnagyobb gond, de többségüket az emelkedő energiaárak és utazási költségek is nyugtalanítják.
okt. 27
14:18
Hamarosan jön az EKB kamatdöntése (Portfolio)
Ma tartotta kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, amelynek döntéseit 14:15-kor ismerjük meg. Christine Lagarde elnök pedig 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről ebben a cikkben tudósítunk.
okt. 27
14:18
Mexikó teljes területén törvényessé vált az azonos neműek házassága (hirado.hu)
Tizenkét évig tartó folyamat zárult le ezzel.
okt. 27
14:18
Sosem látott fotót mutatott Nádai Anikó a kisfiáról (Ripost)
A kisgyermekes szülők élete nem könnyű.
okt. 27
14:18
Villámteszt: zseni, vezető, vagy gyenge egyéniség vagy? Ebből a szokásból kiderül (Femcafe)
Kíváncsi vagy, mennyire vagy erős személyiség? Nézd meg, hogyan viseled a táskád.
okt. 27
14:18
Kubatov Gábor maradt a Ferencvárosi Torna Club elnöke, Nyíri Zoltán az alelnök (m4sport.hu)
Kubatov 2011 februárja óta vezeti a népligeti egyesületet.
okt. 27
14:18
Lehúznak a víz mélyébe, vagy veled énekelnek – ők a filmvászon leghíresebb krokodiljai (Life)
Október 27-én kerül a hazai mozikba a Krokodili című családi vígjáték, ami egy valószerűtlen barátság történetét meséli el egy magányos kisfiú és egy házias, éneklő krokodil között. A krokodiloknak persze a legtöbbször nem ilyen bájos arcát mutatják be a mozifilmek, mint az az alábbi válogatásunkból is kiderül.
okt. 27
14:18
Mindenkinek változtatnia és változnia kell a fenntarthatósághoz? (Magyar Hírlap)
Idén is TEDx-konferenciát rendez a Budapesti Metropolitan Egyetem.
okt. 27
14:18
Zsarolóvírusok: nem érdemes fizetni (MMonline)
A zsarolóvírus-támadások nem érnek véget a váltságdíj kifizetésével. Az incidens azonnali kezelésétől az elhúzódó üzleti helyreállításig óriási kár érheti az egyes szervezeteket, amelyeknek gyakran csak néhány órájuk van súlyos döntéseket meghozni. A kiberbiztonsági területen iparágvezető BlueVoyant hatodik alkalommal csatlakozott az Európai Unió K
okt. 27
14:18
Jakab Péter közölte a „kormány megbuktatásának menetrendjét” (Mandiner)
Újfent összefogást szorgalmaz a Márki-Zay Pétert azonnal hátba döfő exjobbikos politikus.
okt. 27
14:20
Új naperőművet épít Kunmadarason az MVM Csoport (Portfolio)
Új naperőművet épít Kunmadaras déli részén az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft.
okt. 27
14:20
Osztálytársaira fogott fegyvert a 12 éves gyerek (hirado.hu)
Lövöldözéssel fenyegetőzött egy 12 éves gyerek iskolájában az Egyesült Államokban.
okt. 27
14:20
A közösségi oldalak akadálymentesítéséért kampányol a Yettel (MMonline)
A látás hónapja alkalmából a Yettel felkérésére kilenc elismert magyar költő, író és slammer vállalkozott arra, hogy szavakkal fessen le egy-egy fotót a látássérült közösségimédia-felhasználóknak. Az így születő verseskötet elsőként kizárólag úgynevezett alt. textként, azaz a nekik szóló képleírásként volt elérhető, de most bárki elolvashatja. A sz
okt. 27
14:20
Újabb fordulat: nemzetközi offshore-szál a DatAdat-ügyben (Mandiner)
A Panama-aktákban néven elhíresült offshore botrányban is felbukkant a cégháló egyik kulcsfigurájának a neve.
okt. 27
14:22
Kulcsfontosságú pillanat az energiatörténetben: világszerte vissza fog esni a fosszilis kereslet (Portfolio)
Az energiapiacok és a vonatkozó szakpolitikák alapvetően alakultak át Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem csak átmenetileg, hanem vélhetően az elkövetkező évtizedekre vonatkozóan is, írják a Nemzetközi Energiaügynökség elemzői a legfrissebb éves jelentésükben. A mostani energiaválság jóval szélesebb körű és összetettebb, mint a korábbiak voltak
okt. 27
14:22
Összefogtak a hazai oktatástechnológiai cégek (MMonline)
Megalakult az EDUCATION:NEXT Oktatástechnológiai Szövetség, melynek célja a magyar oktatási ökoszisztéma szereplőinek szakmai támogatása, érdekeinek képviselete és szemléletformálás a nemzetközi trendek és gyakorlatok alapján. A szövetség elnökének Horváth Ádámot, az alkotópedagógiai tananyagokat fejlesztő hazai startup, a Maker’s Red Box szakmai v
okt. 27
14:22
Kovács András: Szinte hihetetlen, de a magyar pártrendszer mintha visszament volna az időben 13 évet (Mandiner)
És még a főszereplők is szinte ugyanazok.
okt. 27
14:24
Újabb ügy miatt kopogtat Brüsszel az Orbán-kormánynál (Privátbankár)
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az Észak-Magyarországon létesíteni tervezett új gépjárműalkatrész-gyár építéséhez Magyarország által nyújtani szándékozott állami támogatás összhangban van-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.
okt. 27
14:24
Egyszerre négy lengyel településen is lebontották a szovjet emlékműveket (Infostart)
Lengyelország négy községében bontották le csütörtökön a Vörös Hadsereg emlékművét.
okt. 27
14:24
Drámai életmentés az orvosi rendelő előtt (ATV)
Fának hajtott egy férfi, a diósdi orvosi rendelő előtt.
okt. 27
14:24
Duplájára emelkedhet a cukor ára (Agroinform)
Ha eltörölnék a hatósági árstopot, az üzletekben piaci árak alakulnának ki.
okt. 27
14:24
Elsimítaná Németország a török–görög vitát (vg.hu)
A két szomszédos ország között ismét fellángolt a határvita.
okt. 27
14:24
Szemeteszsákhoz hasonlították Meghan Markle ruháját, megszólalt a dizájner (Glamour)
Meghan Markle kezeslábasát szemeteszsákhoz hasonlították a rosszindulatú kommentek a közösségi médiában, amihez a ruhadarab tervezőjének is volt egy-két szava.
okt. 27
14:24
Nehéz időkben ül trónra a Samsung-örökös (Bitport)
A dél-koreai óriás profitabilitása sokat romlott, ráadásul a gazdasági környezet várhatóan a közeljövőben sem lesz kedvezőbb. Az alapító börtönt is megjárt unokája viszont immár az első számú székből irányíthatja a céget.
okt. 27
14:24
Felügyeleti biztost rendelt ki a Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületéhez az MNB (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata befejezéséig, de legfeljebb négy hónapra felügyeleti biztost rendelt ki a mezőgazdasági biztosításokat kínáló Magyar Gazdák Kölcsönös Biztosító Egyesületéhez.
okt. 27
14:30
Töltött ételek olcsóbban! Maradékból vagy hús nélkül is elkészíthetőek (Blikk)
Ha elég kreatívak vagyunk, kevesebb pénzből is megoldhatjuk az ebédet.
okt. 27
14:30
TIM: Német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE (hirado.hu)
A központ a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya mellett jön létre, és várhatóan 2024 nyarán kezdi meg működését.
okt. 27
14:30
Varga Judit férje állt az élére annak a cégnek, amellyel a kormány külföldi termőföldeket akart meghódítani (444.hu)
Magyar Péter lett a Good Farming Kft. ügyvezetője. Ezt a céget eredetileg külföldi termőföldek megvásárlására hozta létre a magyar állam, végül szlovák nyomásra Orbán lefújta a 140 milliárdos földvásárlási akciót.
okt. 27
14:30
Oftedal és Blohm hosszabbított a győri kézilabdacsapatnál (HírTV)
Stine Oftedal 2024 nyaráig, Linn Blohm pedig 2025 nyaráig hosszabbította meg a szerződését a női kézilabda NB I-ben címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC kézilabdacsapatánál.
okt. 27
14:30
Magyar szakember a Friesland UK marketingigazgatója (Márkamonitor)
Magyar szakember veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampina angol leányvállalatának központjában. Nyeste-Kállay Dániel új pozíciójában az angliai leányvállalat felsővezetőjeként a teljes brandmarketing tevékenységért felel majd.   2022 októberétől Nyeste-Kállay Dániel veszi át a marketingigazgatói pozíciót a FrieslandCampinának, a vi
okt. 27
14:30
Holoda: csökkenni fog a gáz ára a fogyasztóknál is, de csak másfél-két hónap múlva (SzMo)
Addig ugyanis a drága gázt használjuk, amit kisebb tételben az oroszoktól vettünk. A szakértő nagy hibának tartja, hogy nem a közös uniós beszerzésben gondolkodik a magyar kormány.
okt. 27
14:30
Német partnerrel erősít az akkumulátorgazdaságban is a ZalaZONE (Demokrata)
Együttműködési megállapodást írt alá a TÜV Rheinland InterCert Kft és a ZalaZONE Ipari Park Zrt.
okt. 27
14:30
Varga Mátyás Zsolt – Veczán Zoltán: Beszéljünk a kapzsinflációról! (Mandiner)
Most sem egyedülálló dolog, hogy egyes termékek árai már csak azért is emelkednek, mert a többi is emelkedik – mert az eladó úgy gondolja, belefér még az. A vásárlón is múlik, hogy tényleg belefér-e.
okt. 27
14:30
Még Kalle Rovanpera is elérzékenyült édesapja üzenete után (Racing)
Kalle Rovanpera az Új-Zéland Rally után történelmet írt, a legfiatalabb rally világbajnok lett. A versenyt édesapja is a helyszínen figyelte, majd a WRC+ stábja egy megható videót készített Harri Rovanpera üzenetével.  A WRC+ stábja egy videót készített Harri Rovanpera üzenetével, amit látva a 22 éves versenyző is elérzékenyült.  “A gyerekeknek job
okt. 27
14:36
Kiszámoltuk, mi történhet ma este a Ferencvárossal (Infostart)
A francia bajnokság 2021–2022-es idényének harmadik helyezettjét, az AS Monacót fogadja a Ferencváros ma este, az Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában. Megnéztük, hogyan alakulhat a Fradi helyzete a nap végére.
okt. 27
14:36
Háború Ukrajnában - Ukrajnába utazik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője (HírTV)
Műsorunkban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, Tóth Máté energiajogász és Litkei Máté, az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója elemezte a legfrissebb háborús híreket.
okt. 27
14:36
Kulturális intézmények ideiglenes bezárásáról döntöttek Hódmezővásárhelyen (hirado.hu)
Az intézkedésektől 300-400 millió forint megtakarítást várnak.
okt. 27
14:36
Itt az EKB kamatdöntése: ismét hatalmasat lépett a jegybank (Portfolio)
Ma tartotta kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, amelynek döntéseit 14:15-kor ismerjük meg. Christine Lagarde elnök pedig 14:45-kor tart sajtótájékoztatót. Az eseményről ebben a cikkben tudósítunk.
okt. 27
14:36
Elkészült a mezőhegyesi gigaberuházás! Itt semmi sem fog elszáradni (Agroinform)
A 10,5 milliárd forintos program révén a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. öntözhető földterülete megduplázódott.
okt. 27
14:36
Különleges oroszlán tűnt fel a Lánchíd pesti hídfőjénél (ATV)
Egy 850 000 darabból álló, 2,8 tonnás LEGO-oroszlán tűnt fel a hídon.
okt. 27
14:36
„Tovább kell küzdenem a fiaimért” – harmadszor lett rákos az egyedülálló édesanya (Ripost)
Hihetetlen küzdelmen van túl egy kétgyermekes édesanya.
okt. 27
14:36
Masszív francia lítiumbánya nyílik, hogy kiszolgálja az elektromos autók iránti keresletet (NRGreport)
Több mint 700 ezer elektromos autó akkumulátorát lehetne az innen bányászott lítiummal megépíteni évente.  Az elektromos autók egyre nagyobb szeletet vágnak maguknak a közlekedés tortájából, ez viszont azzal is jár, hogy egyre több nyersanyagra van szükségünk az autók és azok akkumulátorainak megépítéséhez. Az egyik legkeresettebb, természetesen ne
okt. 27
14:36
Gyurcsány egyeduralomra törekszik Budapesten (Magyar Hírlap)
Karácsony jövője erősen kérdéses a XXI. Század Intézet elemzése szerint.
okt. 27
14:36
Bivalyerős aksival érkezik a legújabb okosmobil (MMonline)
Itthon is elérhető a HONOR X6, a megbízható X-széria legújabb tagja. Az eszköz a gyártó minőségi technológiáját juttatja el még több felhasználóhoz. A készülék egy ultranagy, 5000 mAh-s akkumulátorral, egy 50MP-es hátlapi kamerát magába foglaló háromkamerás rendszerrel, nagy, bővíthető tárhellyel és 4GB+64GB-os memóriával érkezik.A HONOR X6 5000mAh
okt. 27
14:36
Elhunyt Pierre Soulages, a fekete szín mestere (Magyar Nemzet)
A 103 évet élt művész alkotásaiban mindig is a fény kitörését kutatta.
okt. 27
14:36
Felvehet hitelt az őstermelők családi gazdasága? (Üzletem)
Az Agrár Széchenyi Kártyánál őstermelők családi gazdasága (ŐCSG) esetén csak a képviselő jogosult hiteligénylést benyújtani. A hitelbírálatnál viszont a gazdaság teljes bevételét figyelembe veszik.
okt. 27
14:42
Egyre több üzemanyagot használ a magyar autópiac (Piac és Profit)
Megjelent a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója a hazai engedélyköteles e-mobilitásról. A hivatal adatai szerint 2022 második negyedévében 45 százalékkal több energiát töltöttek nyilvános elektromos töltőállomásokon a felhasználók, mint 2021 hasonló időszakában. A töltőberendezések száma 24,8 s
okt. 27
14:42
Jónak lenni jó – Már több mint 6,6 millió forint gyűlt össze (hirado.hu)
A Jónak lenni jó idén is egy egész napos műsorfolyammal zárul majd december 18-án.

Keresés