Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója szerint az volt a Real Madrid 3-2-es legyőzésének a kulcsa, hogy a meccs elejétől arra törekedtek, náluk legyen a labda és ne címvédő riválisánál.
Szeptemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 708 ezer volt, szemben az augusztusi 4 millió 713 ezerrel – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott legfrissebb jelentéséből.
Nyolcvanmillió eurós költségvetési támogatást biztosít az Európai Unió Észak-Macedóniának az energiaválság kezelésére - közölte a szkopjei MRT közszolgálati televízió csütörtök reggeli híradójában.
Csütörtökön a párás, ködös reggel után többfelé napos időre lehet számítani. A köd helyenként leragadhat, csapadék nem várható, míg a hőmérséklet 20 és 22 fok között alakul majd.
A kísérteties ünnep még ennyi év után is rejtélyes marad − ezért összegyűjtöttünk néhány vicces halloweeni tényt, amiről talán eddig még nem is hallottál.
Lewis Hamilton elárulta, hogy az Egyesült Királyság utcáin inkább egy szerény autóval közlekedik, mint egy pazar sportkocsival – annak ellenére, hogy Forma-1-es szupersztárnak számít. Konkrétan Sir Lewis egy olyan autóval járja észrevétlenül szülővárosát, mint Mr Bean. Hamilton, aki hét Forma-1-es világbajnoki címet nyert a McLarennel és a Mercedes
A Szövetségi Védelmi Szolgálat Moszkvában csütörtökre virradóan gyakorlatozott, ezt azonban nem jelentették be előre. A gyakorlat célját egyelőre nem nevezték meg, így csak találgatások folynak arról, hogy talán egy puccskísérlet megakadályozását gyakorolták.
A hétvégi miniszterelnöki eskütétel után kedden az olasz képviselőház is bizalmat szavazott az új kormányfő Giorgia Meloni kabinetjének. Az új olasz miniszterelnök első parlamenti beszédében azt mondta, hogy a jobbközép szövetség betartja választási ígéreteit, még ha egyes javaslatok nem is fognak tetszést aratni. Molnár Anna Olaszország-szakértőt,
Az orosz olajtermékekre vonatkozó szankcióknak köszönhetően korábban még úgy tűnhetett, hogy kezelhetetlen energiaválsággal néz szembe Európa. Azóta viszont sokat javult a helyzet, biztató ütemben telnek a gáztárolók, az átlagosnál enyhébb télre van kilátás és alternatív energiaforrásként egyre hangsúlyosabban van jelen a rendszerben a cseppfolyósí
Sokan azt gondolnák, hogy a világhírű hírességek, akiknek a mindennapjai része a rivaldafény, a csillogás, a szakmán belül ismerkednek és szóba sem jöhet számukra, hogy egy civil személlyel osztozzanak a magánéletükön. Szerencsére ez nem így van, több olyan hollywoodi sztár van, aki egy civil személy oldalán találta meg a boldogságot.
Hiába, a magamfajta melankolikus figurák ragaszkodnak az ifjúkori szomorúsághoz. A The Cure még ma is a világ egyik legjobb rockzenekara – a budapesti koncerten jártunk.
Az egység ünnepélyes megnyitóján a szakember azt mondta, a cég elektromos és elektronikai fejlesztőközpontjában Budapesten és Veszprémben 1200 mérnök dolgozik, hozzájuk csatlakoznak majd a szegedi egység munkatársai. A következő három évben a cég több száz mérnököt szeretne felvenni. Ez bizonyítja, hogy a Thyssenkrupp stratégiai befektető, amelynek
Biztos megtörtént már veled is, hogy felébredtél, felöltöztél, elmentél a munkahelyedre és a kollégádra pillantva észrevetted, hogy pont ugyanolyan felső
Az új vezeték kiépítését október elején jelentette be Alekszandar Vucsics szerb államfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való egyeztetését követően.
Egy hat évvel ezelőtt kezdődött összefonódási ügyben döntött 24/2022. számú határozatában az Alkotmánybíróság. A döntés részletei a Magyar Közlöny 2022/173. számában olvashatók.
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt bankszámlacsomagjukat is érdemes, sőt sok esetben elkerülhetlen lehet megváltoztatni. Szerencsére az elterjedt vélekedéssel szemben a vállalkozói számlák sem feltétlen drágák és sokaknak továbbra is lehetősége marad lakossági bankszámlán keresztül vezetni pénzforgalmukat.
Éves alapon több mint duplázta nyereségét az olajipari óriás, amely 15 százalékos osztalékemelést és 4 milliárd dolláros részvény-visszavásárlást is tervez.
Nem csak keressük, de meg is szeretnénk ajándékozni a GLAMOUR leghűségesebb olvasóját, aki az elmúlt 18 évet velünk töltötte. Olvass tovább a részletekért!
Egy fakitermeléssel foglalkozó cég képviselője tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen személy ellen, aki 2022. október 10-e és 23-a között Küngös külterületéről az általuk kitermelt fát eltulajdonította.