Holnap összeül a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, hogy döntsön az alapkamatról. Arról a kamatról, ami a jegybank 5 százalékpontos vészkamatemelése után sem változott, ezért a konkrét döntésnek nem lesz jelentősége, ám talán néhány monetáris politikai kérdésben így is tisztábban láthatunk az ülés után.
A 20 éves férfi nőnek öltözött, majd rátámadt a nyílt utcán egy 17 éves lányra. Az elkövető ügyvédje szerint a férfi személyiségzavarral és skizofréniával küzd, utóbbi pedig kihatott viselkedésére is az ominózus incidens során. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja a késelőt, akár 20 évre rács mögé kerülhet.
Hétfőn a vagyonnyilatkozatokkal és a veszélyhelyzettel kapcsolatos törvényjavaslatokat fogadhatnak el a képviselők, akik 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdenek.
A 100 forintos tojás még csak a kezdet, jövő hónapban már 150 forintot is fizethetünk érte – árulták el a Forbes.hu által megkérdezett tojástermelők. A háború, az aszály és a forintgyengülés együttes hatása miatt manapság már heti 20 forintokkal emelkedik az ár és csak egy dolog állhat a további tojásinfláció útjába: a fogyasztók. Brutális mértékbe
Tapasztalja meg testközelből a sportautók varázsát: a Porsche Tequipment új tetősátora immár a szabadban is lehetővé teszi ezt. A praktikus kalandkínálattal a sportautó a természet szerelmeseinek szállodai szobájává változik. Fotók: Porsche Egy exkluzív kemény tokban van elhelyezve, amelyet a weissachi fejlesztőközpontban terveztek, és a Studio F.
Készítettünk egy 2,5 perces animációt, amiben közérthetően elmagyarázzuk, mi a kriptovaluták jelentősége, milyen ágazatokat fog megzavarni vagy forradalmasítani. Senki sem lesz tőle szakértő, de adunk egy alaptudást, hogy mindenki értse, miről is beszélünk.
Meglepetés a brit konzervatív pártvezér-választáson: Boris Johnson volt miniszterelnök visszalépett, és így a jelölések délutáni lezárása előtt úgy tűnik, hogy Rishi Sunak volt pénzügyminiszter lehet az új tory vezér, egyben miniszterelnök.
A GKI konjunktúraindexe októberben már fél éve csökken. Míg az előző hónapokban ez elsősorban a fogyasztói bizalmi index zuhanásának volt a következménye, októberben az üzleti várakozások minden ágazatra jellemző markáns esése volt a fő ok.
Boris Johnson volt brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy nem indul a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért folyó versengésben.
Damien Leone neve talán kevésbé cseng ismerősen a hazai nézőknek, a horror nagymesterének tartott rendező mindenesetre új “alkotással” jelentkezett, amely a műfaj legnagyobb rajongóit is ki tudja akasztani.
A Kpmg 2022 Ceo Outlook szerint a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói közül tízből nyolcan számítanak gazdasági visszaesésre a következő 12 hónapban. A megkérdezettek fele azonban úgy véli: ez enyhe és rövid lesz. Tízből heten gondolják azt, hogy a recesszió megszakítja majd az eddigi növekedést. Egyre többen bíznak azonban saját vállalat
A szobanövények csodás díszletei otthonunknak, de sokszor megfeledkezünk róluk a takarítás során. Aki előszeretettel tartja őket tudathatja, hogy nem kell sok idő, míg a por felhalmozódik a leveleken. De azt is érdemes megtanulni, hogy pontosan mivel másabb a növények gondozása a téli szezon beköszöntével, mint a melegebb hónapokban.
A világ legnagyobb élőlényének hívják, pedig valójában egy sok-sok egyedből álló óriás. Súlya közel 6600 tonna, és egyes tudósok szerint akár több mint nyolcvanezer éves is lehet. Ő Pando, egy abszolút rekorder.
Óvást nyújtott be a Haas Forma-1-es csapata a Red Bull és az Alpine csapatai ellen a vasárnapi Amerikai Nagydíjat követően, mely végül komoly büntetést eredményezett Fernando Alonso számára.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok – a Kos megszilárdíthatja kapcsolatait, az Ikrek bátran leszólíthat valakit, az Oroszlán nyíltan beszélhet az érzelmeiről. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint.
A dél-koreai vállalat valószínűleg az idei évben nem fogja piacra dobni a Samsung Galaxy S22 FE okostelefont, legalább is a szivárgások erről szólnak. Mutatjuk, hogy mit kell erről tudni. A Samsung a Samsung Galaxy S20FE okostelefonnal visszahozta a Fan Edition kiadást a piacra, ami az eladási adatok szerint nagyon bevált, ugyanis a kijelölt árszeg
Két rendőr könnyebben megsebesült Brazíliában, mert gránátot dobott rájuk egy korábbi parlamenti képviselő, akit le akartak tartóztatni - tudatta a helyi rendőrség helyi idő szerint vasárnap este.
Az engedélyeztetést még 2020-ban kezdeményezte a Tradicionális Vadásztársaság, melynek vezetője nemrég még Ecsedi Ferenc volt, aki korábban Pintér Sándor belügyminiszter cégét vezette.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma.
A 12. helyről rajtolva a 4. helyre küzdötte fel magát a vasárnapi Amerikai Nagydíjon Charles Leclerc, a monacói versenyzőnek azonban végül nem volt esélye a győzelemre. A leintés után elárulta, mi volt ennek az oka.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.