Debreceni és létavértesi férfiak voltak a szombaton Gyomaendrődnél történt tragikus baleset áldozatai. Úgy tudjuk, rokonok voltak, két apa a fiaival. Az egyik áldozat sofőrként dolgozott, és éppen nyugdíjazás előtt állt. A Híradónak Menyhárt Károly, Létavértes polgármestere mondta el, hogy a férfi és fia korábban tűzoltóként is dolgozott. Létavérte
Emily Ratajkowski szeptemberben adta be a válókeresetet, miután férje megcsalta őt. Követői nem értik, hogyan lehetett egy ilyen nőhöz bárki is hűtlen.
Egy friss kutatásban 11 európai országban kérdezték meg a tanárokat arról, milyen oktatási programokkal erősítenék a fiatalok digitális kompetenciáit. A felmérés rámutatott: a pedagógusok ugyan rendkívül fontosnak tartják a diákok ezen ismereteinek bővítését, ugyanakkor nem rendelkeznek kellő tapasztalattal a digitális tanítás terén.
A dokumentumfilmet a tervek szerint a The Crown november 9-i indulása után, decembertől láthatták volna a nézők a Netflixen. Állítólag a hercegi pár néhány ponton változtatni szeretett volna a filmen, miután II. Erzsébet elhunyt, ám a streaming szolgáltatónak ez nem tetszett.
Ralf Schumachert nem hatotta meg Günther Steiner legutóbbi, versenyzőivel kapcsolatos kritikája. Miközben Ralf unokaöccse, Mick a Forma-1-es karrierje megmentéséért küzd, a 23 éves versenyzőt nemrég a csapattulajdonos Gene Haas kritizálta, mivel “egy vagyonba kerül és sok autót összetört”. Egy Haas már ezen a hétvégén is összetört, de nem Schumache
Alig több mint egy hete volt a legutóbbi nagy megmozdulás Budapesten, ahol be is jelentették, hogy október 23-án újabb tüntetést szerveznek. A diákok és a tanárok az oktatás állapota és a rendkívül alacsony pedagógusbérek miatt tüntetnek. A tüntető tömeg a Kálvin téren kezdte meg a gyülekezést délután 4-kor, innen indultak tovább a Műegyetem felé.
Lakóépületre zuhant egy katonai repülőgép a szibériai Irkutszk városában vasárnap, a két pilóta életét vesztette - jelentette az Interfax orosz hírügynökség helyi hivatalos forrásokra hivatkozva.
A tűznek nem voltak áldozatai. A túrázók és hegymászók körében különösen népszerű északkelet-tanzániai turisztikai helyet évente több tízezer ember keresi fel.
Nem sok fiatal, gyönyörű színésznő mer ennyire bátran kivetkőzni magából, vagy épp teljesen hétköznapivá, esendővé válni. Margaret Qualley sokkal több mint Andie MacDowell lánya, vagy a tökéletes külsejű egykori balerina és modell – a generációja egyik legkiválóbb és legsokoldalúbb színésze.
Alex Palou szerint az IndyCarban elért sikerek több szuperlicensz pontot kellene, hogy érjenek, de megérti, miért súlyozzák jobban az F2-t. A Chip Ganassi versenyzője úgy véli, hogy mind ő, mind a McLarennél tesztlehetőséget kapó Alex Palou több szuperlicensz pontot érdemelt volna eddigi eredményeiért. Mindkét pilóta három teljes IndyCar-szezont fu
Hamarosan véget érhet a Red Bull költségplafon-túllépési botránya. Noha Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szombaton nem tartotta kizártnak, hogy akár 6-9 hónapig is húzódhat még a költségplafon-túllépési ügyük, az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a Red Bull még aznap egyezségre jutott az FIA-val, és elfogadta a Nemzetközi Automobil Szöv
Donald Trump a földkerekség legutáltabb milliárdosa – derül ki a Businessfinancing nevű üzleti portál kutatásából. Az Egyesült Államok egykori elnöke természetesen nem üzleti tevékenységével váltott ki ekkora ellenszenvet, hanem politikai nézeteivel.
Azt hihetnénk, hogy mindenki átélte már, milyen érzés szerelmesnek lenni. De egy-egy szakítás után mégis gyakran elgondolkozunk azon, mit is jelentett számunkra a kapcsolat. Szerelem volt egyáltalán? Vagy valami egészen másról szólt? Ez
Fennáll a veszély, hogy Ukrajna "piszkos bombát" vet be a konfliktus kiterjesztése érdekében – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter francia és török hivatali kollégáinak telefonbeszélgetésük során az orosz minisztérium közlése szerint.
A 75 éves indiai születésű angol írót augusztusban ért támadás New Yorkban, ami miatt elvesztette a látását az egyik szemére és az egyik kezét sem tudja használni többé - közölte Rushdie ügynöke.
A sportoló nem tud veszíteni, kiesésével kapcsolatban többször is kifejezte nemtetszését, a legdurvább a show végén történt, amikor Mazsinak gratulált.
Dér Csaba, a hírhedt gyilkos is szemet vetett a mezőlaki templomra, melyet eredeti állapotába akart visszaállítani a Csillagbörtönben raboskodó elítélt, ám Varnus Xavér gyorsabb volt.
A Tiszta Városok Kampány kezdeményezésére október 20-án Európa-szerte arra hívták fel civilek a figyelmet, hogy legalább az iskolák környékén meg kell teremteni a biztonságos közlekedés feltételeit. Ez leginkább az utcák ideiglenes lezárásával vagy a sebesség drasztikus csökkentésével oldható meg – mondta el az InfoRádiónak a Levegő Munkacsoport pr
Párhuzamosan futó osztrák és magyar cégekben meglévő munkavállalói és tulajdonosi jogviszonnyal kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy az egyes esetekben, melyik országban kell a társadalombiztosítási és adózási kötelezettségeket teljesíteni. Olvasói kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.
Október 23-a délutánra újabb tüntetést szerveztek az elégedetlen diákok, pedagógusok és szülők. A videó készültekor már rengetegen voltak a Műegyetem rakparton, de még mindig érkeztek be az emberek.
Vasárnap délután a Mi Hazánk Corvin téri megemlékezésén olvasta fel felesége Budaházy György levelét. Budaházy Edda bejelentette, mivel férje minden perújrafelvételi kérelmét, panaszát elutasították, más lehetőség híján éhségsztrájkba kezd a börtönben, ezzel akarja felhívni a figyelmet arra, ártatlanul ítélték el.
A magyar válogatott Schäfer Andrást is foglalkoztató listavezető Union Berlin meglepetésre 2-1-re kikapott a játéknapot sereghajtóként kezdő Bochum otthonában a német labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának első vasárnapi találkozóján.