Különböző fals indokokra hivatkozva jutott be három csaló budapesti nyugdíjasok otthonaiba, ahonnan aztán nagy értékű zsákmánnyal távoztak. A fővárosi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították, majd közülük hármat 2022. október 5-én, 9 óra 38 perckor Budapesten, a Nagyvárad téren elfogtak.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség felhív minden újságírót, hogy határolódjon el az RTL-től, és felszólítja a Múosz-t, hogy indítson etikai vizsgálatot az ügyben.
A közeli barátjának és bizalmasának számító Helmut Marko elérzékenyülve beszélt a szombaton elhunyt Red Bull-alapítóról. Dietrich Mateschitzért fognak versenyezni Austinban.
A kormány iparűzési adó kedvezményt ad azon kisvállalkozóknak, akiknek az árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot. Az ilyen vállalkozóknak a javaslat szerint lehetőségük lesz egy kedvezőbb, a hagyományos módon számított adóalapjuknál alacsonyabb adóalap után fizetni az iparűzési adót.
Az Aston Martin autóját vezetheti majd a Williams juniorja, Zak O’Sullivan, az idei F3-as futamgyőztes. Miután Logan Sargeant Austinban már autóba ülhetett, a britek egy újabb ifjonca ízlelheti meg a királykategóriás élményt. Zak O’Sullivan ugyanis egy privát teszten egy rivális autóját vezetheti majd. A tavalyi Aston Martin Autosport BRDC Award me
A küszöbön álló gazdasági válság egyre több embert vesz rá pénzügyeinek tudatosabb kezelésére, és a mindennapi kiadások csökkentésére. A növekvő infláció azonban nem könnyíti meg a spórolni vágyók helyzetét, így ilyenkor nem árt, ha a pénzügyi tudatosság mellé némi technológiai támogatás is társul. Cikkünkben bemutatjuk, milyen eszközökkel próbáljá
A közleményben Klaus-Peter Roehler, az Allianz csoport igazgatósági tagja kifejtette, ha a biztosítók 2 százalékponttal növelnék Európában a környezetbarát autójavítások arányát, akkor évente 30 ezer tonnával csökkenne a szén-dioxid-kibocsátás, amely mintegy 5100 háztartás éves energiafogyasztásának felel meg. Felhívta a figyelmet a gépjármű-biztos
A koronavírus-járvány következtében számos európai országban brutális mértékben visszaesett a várható élettartam - állapította meg egy friss kutatás. A helyzet Magyarországon az egyik legdrámaibb.
Probléma merült fel szavazásnál az applikációban, megtörtént az RTL történelmi logóváltása, színpadra lépett a 12 versenyző, és aki elég kávét ivott, az élőben is láthatta, kik úszták meg a veszélyzónát, és kik voltak kénytelenek távozni az X-Faktor első élő show-jából.
Egy földgáztároló létrehozásának észszerűségéhez és gazdasági indokoltságához már nem fér kétség - mondta Joze Bajuk, a Petrol szlovén olajipari vállalat igazgatóságának tagja a szlovén közszolgálati televíziónak (RTV).
Nem csak az országot sebezte meg, a baloldal hitelességét is padlóra küldte 2006 véres ősze. Gyurcsányék a szabadságharc ötvenedik évfordulóján rontottak rá saját népükre.
A legnagyobb hazai napelemes szakmai érdekképviselet a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség tagjai szomorúan fogadták Gulyás Gergely miniszter úr újabb bejelentését, amely megerősíti, hogy az új telepítésű, háztartási méretű naperőművek hálózati visszatáplálását átmenetileg megszüntetik.
Néhány napja egy új információ jelent meg, ami szerint már holnap megérkezhet az Android 13-as rendszer néhány Samsung Galaxy készülékre. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről. Az utóbbi hónapokban szinte csak arról lehet olvasni az új frissítésekkel kapcsolatban, hogy melyik modellre mikor érkezik meg melyik verzió, miben fog különbözni az Android 12-es
Amikor beköszönt az ősz az esős és felhős napok meggyötörnek minket, úgy érezzük semmire sincs erőnk. Az energiacsökkenés azonban nem lehet kifogás, ha háztartási és munkahelyi kötelességek várnak ránk.
A küszöbön álló gazdasági válság egyre több embert vesz rá pénzügyeinek tudatosabb kezelésére, és a mindennapi kiadások csökkentésére. A növekvő infláció azonban nem könnyíti meg a spórolni vágyók helyzetét, így ilyenkor nem árt, ha a pénzügyi tudatosság mellé némi technológiai támogatás is társul. Cikkünkben bemutatjuk, milyen eszközökkel próbáljá