Oroszország megtiltja a belépést az ország területére az Európai Unió tagállamaiban regisztrált közúti fuvarozóknak – jelentették be szombaton Moszkvában.
Míg a Covid-időszak előtt a Magyarországról külföldre költözők tábora volt jelentősebb, a koronavírus-járvány alatt megkezdődött a tömeges hazaköltözés, ami a mai napig tart, és valószínűleg a következő években is folytatódni fog. A kifelé út többnyire roppant egyszerű, egy-két bőrönddel meg lehet oldani, akár repülőgéppel is. Főként, ha tudjuk, ho
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
Augusztusban 5,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, ami 0,1 százalékpontos csökkenés júliushoz képest - közölte a román országos statisztikai intézet.
Isztambul egy két kontinensen fekvő hatalmas metropolisz, ami fénykorában a civilizált világ egyik legfontosabb központja volt. Mámorító hangulata sokakat csábít. Tele van színekkel és pezsgéssel, de ugyanakkor elfeledett bizánci emlékekkel és a hatalmas oszmánok birodalom történeteivel is. Törökország régi fővárosa egy olyan hely, ahol egykor a
Az október 1-jével kezdődő új gázév rendszerhasználati díjakat érintő árváltozása továbbra sem növeli az átlagfogyasztással rendelkező háztartások energiaköltségeit - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) pénteken az MTI-vel.
Öt évvel ezelőtt hunyt el Som Lajos. A legendás zenész édesanyja fia évfordulóján sosem felejt el megemlékezni gyermekéről. Ma már mindezt otthon, egy mécses mellett teszi, egyedül már nem tud a temetőbe látogatni. A 92 éves asszony egy hónapot idős otthonban töltött, de szíve visszahúzta emlékei közé.
A családi pótlék utalására hónapról hónapra számítanak a családok, hiszen - bár hosszú ideje nem változott annak összege - mégis nagy segítség a gyermeket nevelők számára. Mekkora összegű családi pótlék illeti meg a jogosultakat? Mikor folyósítja a MÁK (Magyar Államkincstár) a családi pótlékot 2022 október hónapban? Mutatjuk! Cikkünkben megtalálhat
A Hertz és a BP elektromos járműtöltők ezreiből álló hálózat kiépítését tervezi Észak-Amerikában – adtak hírt legújabb vállalkozásukról a társaságok. Az elmúlt év során az autóbérlő óriás bejelentette, hogy több százezer elektromos jármű vásárlására készül különböző autógyártó cégektől. Azt állítja, hogy 2025-re flottájának 25%-a elektromos lesz.
Házikertekben, védett fekvésben sokfelé terem hazánkban is füge, de egészen más elvárásoknak kell megfelelnie annak a gyümölcsnek, amit piacra termelnek. A közelmúltban Becsehelyen rendezett fügebírálat szempontjait szedtük össze és bemutatjuk azt a két tájfajtát, amelyek felkerültek a Nemzeti Fajtajegyzékre, ezáltal hivatalosan szaporíthatók.
A vastagbél egészséges működése függ a benne élő baktériumtörzsek összetételétől és a vastagbél falának épségétől. Ez kihat az immunrendszerünk megfelelő működésére és a normál testalkatot biztosító anyagcserére is! A magyarok 40-45%-a székrekedésben szenved. A vastagbélben hosszabb ideig pangó bélsár sok problémát tud okozni, ezért is fontos a vas
Szombat este elindult az X-Faktor 2022 Tábor, ahol a mentorok számára is hatalmas volt a tét, hiszen most kellett eldönteniük, kikkel szeretnének együtt dolgozni. A döntés nem volt könnyű, mert egy-egy versenyző esetében hatalmas harc volt a mentorok között. Herceg Erika pedig kiválasztotta, kiket visz magával a Mentorházba. „Kétségbe vagyok esve
Mintegy 3,5 milliárd forintot nyert el a Miskolci Egyetem az oktatás digitális fejlesztését szolgáló négyéves projektre. A felsőoktatási intézmény közleménye szerint a Széchenyi Terv Plusz pályázatán nyertes projekt idén júniusban kezdődött és 2026 áprilisáig tart. Ezalatt a digitális oktatás módszertanának kidolgozása, a gyakorlati oktatást segítő
Az alkalmazottak maximális biztonságát, egészségét és jóllétét szem előtt tartva a Seco Tools olyan átfogó biztonsági stratégiát kezdeményezett, amely éves és hosszú távú, 2030-ig terjedő célokat egyaránt magában foglal. Ezzel a hosszú távú tervezéssel és folyamatos fejlesztési megközelítéssel a vállalat jelentősen csökkenteni fogja a munkaidő-kies
„Az élet Sport, kell hozzá energia!" − mostanában ezzel motivál az Edző. De volt, amikor inkább az agy beindítására, az unalom legyűrésére, még régebben munkára és harckedvre buzdítottak a kis zöld rudacska szlogenjei. Felgöngyölítettük a Sport szelet idáig vezető „energikus" útját.
A napelemek iránti megnövekedett kereslet egyértelműen jelzi, hogy a megújuló energiaforrásra való átállás nemcsak a klímaváltozás elleni harcban, hanem az elszabaduló rezsiárakkal szemben is hatékony megoldás. És szerencsére még a beruházás finanszírozásában is kaphatunk segítséget.
Kalle Rovanpera a nehéz körülmények között is rendkívül magabiztos teljesítményt nyújtva tudott nyerni az Új-Zéland Rallyn, amivel történelmet írva megszerezte első rally világbajnoki címét. Péntek – Tanak az élen, vagy mégsem A csütörtöki Auckland-i szuperspeciált megnyerve az első éllovasa volt Ott Tanak a Rally Világbajnokságra 10 év után vissz
Valami tönkrement, vagy felmerült egy nagyobb beszerzési igény? Ezek mind olyan tételek, amelyek komoly fejfájást jelentenek a magyarok jelentős részének, a probléma pedig már az elszálló infláció előtt is létezett.