2022. október 16. vasárnap

okt. 16
14:21
Úgy tűnik, jó esélyünk lesz a havas télre (Köpönyeg)
Hosszú távú előrejelzést adni az időjárásra vonatkozóan nagyon nem egyszerű
okt. 16
14:21
Utcára hívja az embereket október 23-ára Dobrev Klára (Mandiner)
„Jövő vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket” – üzeni az árnyék-miniszterelnök.
okt. 16
14:21
Lovasedzőből lett mangalicatenyésztő (Magyar Nemzet)
Sokan nem tudják, mivel jár ez a munka. Húsvétra például több száz sonkát rendelnek tőlünk.
okt. 16
14:21
Gyalogsági harcjárművek a Hősök terén (Autószektor)
A Lynxet háromfős személyzet - járművezető, irányító, parancsnok - működteti. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a járműveket 8 és 16 óra között lehet megnézni, a katonai szolgálat iránt érdeklődők a kitelepülő toborzóponton kaphatnak információt. A járművet a hadszíntérnek és a várható feladatoknak megfelelően lehet átalakítani, legy
okt. 16
14:21
A gyümölcslegyeknek köszönhetően jobban aludhatunk éjszaka (Magyar Mezőgazdaság)
A kutatók gyümölcslegyeket tanulmányozva megállapították, hogy az agyi neuronok úgy alkalmazkodnak, hogy a veszélyes helyzetekben a fáradtság ellenére is ébren maradjanak, és egy intenzív nap után segítsenek nekik elaludni.
okt. 16
14:21
Halttunen: Az itiner megváltoztatása is kellett a sikerhez – 2. rész (Racing)
Öt évvel ezelőtt, Walesben nem úgy sikerült Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen WRC2-es versenye, ahogy eltervezték, ezért komoly változtatást hajtottak végre.  Az 1. rész folytatása  És, hogy mi volt az itinerrel a probléma? Nem a szakaszról szóltak az információk, hanem, hogy miként kell vezetni.  “Kalle első nemzeti futamán az itinerben a tempók
okt. 16
14:23
Megtartották a Toldi díszbemutatóját az Urániában (Magyar Nemzet)
A film Jankovics Marcell születésnapja előtti napon, október 20-án kerül a magyar mozikba.
okt. 16
14:23
A Nissan is kimenekül Oroszországból (Autószektor)
Az eladással a Nissan Manufacturing Russia összes oroszországi tevékenysége átkerül a NAMI-hoz „a jövőbeni személygépjármű-projektek céljából”. A tranzakció magában foglalja a szentpétervári gyártási és kutatás-fejlesztési létesítményeket, valamint a moszkvai értékesítési és marketingközpontot, amely ezentúl új néven fog működni. A bejelentés nem é
okt. 16
14:24
Tovább látható a Szépművészeti Múzeum Matisse-kiállítása (hirado.hu)
A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből.
okt. 16
14:24
Szalagkorlátnak csapódott és a tetejére borult egy autóbusz, legalább húszan meghaltak (hirado.hu)
Nem sokon múlott, hogy a jármű a hegyi út melletti szakadékba zuhanjon.
okt. 16
14:24
Tűz pusztított Teherán egyik hírhedt börtönében (vg.hu)
A lángokat néhány óra alatt eloltották, többen életüket vesztették.
okt. 16
14:26
Hamar jött a válasz Tajpejből a pekingi retorikára: ragaszkodnak a szuverenitáshoz (vg.hu)
Folytatódik a nyilatkozatháború a tajvani és a kínai vezetés között.
okt. 16
14:27
Előkerültek Herceg Erika és Tóth Gabi férfimagazinos képei (Promotions)
Herceg Erika meztelenül, Tóth Gabi bugyiban pózolt a férfimagazinban, de Bíró Icáról is pikáns felvételek készültek.
okt. 16
14:27
Tajpej nem mond le a szuverenitásáról (Magyar Hírlap)
Határozott nem az egyesítésre.
okt. 16
14:27
Novak Djokovics újra a politika játékszere lehet (Magyar Nemzet)
A szerb teniszező az idei fiaskó után jövőre harcba szállna tizedik Australian Open-sikeréért.
okt. 16
14:29
Fordulat: Már több támogatója van az atomenergiának, mint ellenzője (Magyar Nemzet)
Egy friss felmérés rávilágított arra, hogy újabb európai országban fordult nagyot a világ.
okt. 16
14:30
Felgyorsítja hadserege fejlesztését Kína, nem tűr lázadást Hszi Csin-ping (Blikk)
Az eddigieknél is erősebb kézzel fogná Kínát a pártfőtitkár Hszi Csin-ping. Vasárnap megkezdődött a Kínai Kommunista Párt 20. kongresszusa, az egyhetes ülésre 2300 küldött érkezett Pekingbe, a megnyitón az országot 10 éve irányító vezető arról beszélt, fel kell gyorsítani a hadsereg fejlesztését.
okt. 16
14:30
Egyre több nő mond nemet a szőrtelenítésre: ha te is kacérkodsz a gondolattal, ezt tudnod kell (Joy)
Felhagynál a szőrtelenítéssel? Így vágj neki, ha komolyan gondolod!
okt. 16
14:30
Elon Musk: Pokolba vele, fizetjük tovább a Starlinket az ukránoknak (444.hu)
Pénteken még azt mondta, leállítja az ukránok számára létfontosságú műholdas internetszolgáltatást, ha az amerikai kormány nem száll be a költségekbe.
okt. 16
14:30
Videó: Dzsudzsák szólógóljánál az Újpest védője kiesett a pályáról (m4sport.hu)
Dzsudzsák Balázs olyan szólógólt villantott az Újpest ellen, amely során Abdoulaye Diaby térdre huppant a debreceni staidonban.
okt. 16
14:36
Pocsék éve van a magyarok két kedvelt gyümölcsének (Infostart)
Az elmúlt 10 év leggyengébb almatermése lesz az idei Magyarországon, az aszály a meggy terméskilátásait is jelentősen visszavetette – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke.
okt. 16
14:36
Múzeumokban, könyvtárakban melegedhetnek majd télen a rezsiválság miatt megszorulók (Blikk)
A DK polgármesterei bejelentették, hogy rezsimenedéket nyújtanak a rászorulóknak, akik a fűtésszezonban nem tudják tartani a lépést az elszabaduló rezsiszámlákkal. A tervek szerint múzeumok, idősek klubjai és könyvtárak, többek között a Szabó Ervin Könyvtár központi épülete és fiókkönyvtárai is ideiglenes melegedőhelyiségek lesznek.
okt. 16
14:36
Hont András: magasról teszek a szakszervezetek működési sajátosságára (ATV)
Több tízezer ember tüntetett Budapesten a múlt héten a tanárok polgári engedetlenségét támogatva. Mit érhetnek el a tüntetők és mit a szakszervezetek? Hogyan működnek a szakszervezetek? Ezeket a kérdéseket vitatta meg a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában Hont András az Átlátszó munkatársa, a Spirit FM műsorvezetője és az ATV ÖT című műsorának
okt. 16
14:36
Így néz most ki Cipő, a Republic énekesének emlékhelye (Ripost)
Szeretettel ápolják az emlékét.
okt. 16
14:39
Durica Katarina új regényében a béranyaság iparága mögötti fájdalmas, nehéz sorsok válnak láthatóvá (Könyves Magazin)
Durica Katarina ötödik könyve a gyermekvállalás küzdelmeinek résztvevőiről mesél: fiatal és középkorú nők, béranyák, biológiai szülők, petesejtdonorok történetei keresztezik egymást négy nő sorsának bemutatásában. A Mennyit adtál érte? című regényt a Margó harmadik napján mutatták be, az íróval Galán Angéla, valamint a szöveg szerkesztője, Péczely
okt. 16
14:39
Figyelmeztette Európát a Gazprom vezetője (Mandiner)
Ha jön az ársapka az orosz gázra, az a szállítások leállásához vezetne – szögezte le Alekszej Miller.
okt. 16
14:39
Mi történt? Varga Mihály bejelentette: ismét irányt vált a magyar kormány (Nyugati Fény)
Ki tudja ezt követni?
okt. 16
14:41
Horvát ellenzéki képviselő: Orbán sakkban tartja a kormányfőnket (Mandiner)
Természetesen az energiaháború áll minden mögött, és az, hogy Andrej Plenkovic horvát kormányfő és kormánya „átadták az energiaszektort a magyaroknak, az oroszok legnagyobb EU-beli szövetségeseinek”; legalábbis Mirela Ahmetović szocdem politikus így látja.
okt. 16
14:42
Zimány Lindáék elárulták, egymásra találtak, és a közös életükről beszéltek (Metropol)
Bár a páros kiesett a TV2 táncműsorából a hétvégén, úgy érzik, hogy lelki társra találtak a másikban és folytatják a kapcsolatot egymással.
okt. 16
14:42
Népszámlálás 2022: nincs még vége az online kitöltésnek, itt az újabb kérdéssor! (Pénzcentrum)
A mai napon, vagyis október 16-án éjfélkor véget ér a Népszámlálás online önkitöltési szakasza - közölte korábban a KSH. Addig azonban még van idő bőven! A kitöltés nem vesz igénybe hosszú időt, tapasztalataink szerint egy egyszemélyes háztartás esetén nagyjából 15 perc, több személy esetén személyenként maximum plusz 10 perccel érdemes kalkulálni.
okt. 16
14:42
Tajvan nem köt kompromisszumot (444.hu)
A szabadság és a demokrácia marad, Tajpej visszaszólt Pekingnek.
okt. 16
14:45
Kökény Attila: A kommunikáció volt a baj (BorsOnline)
.
okt. 16
14:45
DWTS - Házasságáról vallott őszintén Kökény Attila: "Mi már nem vagyunk azok a hős szerelmesek" (Life)
Kökény Attila és Mikes Anna produkciója nem győzte meg teljes mértékben a zsűrit a Dancing with the Stars tegnap esi élő showjában. Az ítészek szerint közös táncukból hiányzott az érzelem, a szenvedély, az összekapcsolódás. Az énekes őszintén vallott a Life.hu-nak arról, hol csúszhatott el a dolog.
okt. 16
14:45
A Lynxeknek köszönhetően erősödik a magyar honvédség (Demokrata)
A gyalogsági harcjárművet gyártó Rheinmetall 2023-ig 46 darab Lynxet szállít hazánkba.
okt. 16
14:45
Véget vetett életének a 12 éves kislány, mert annyit bántották az iskolában (rtl.hu)
„Haszontalan vagy, még magadat se tudod rendesen megölni” – írták neki levélben iskolatársai.
okt. 16
14:51
Felújították a kapuvári Szent Sebestyén-templom tornyát (Magyar Hírlap)
Már eddig is sok egyházi célú, állami forrás jutott a településnek.
okt. 16
14:54
Robbanások Harkivban, újra légi riadó Kijevben (Infostart)
A kínai külügyminisztérium pedig felszólította országa állampolgárait, hogy hagyják el Ukrajnát.
okt. 16
14:54
Vauver Viktor: A Lynxeknek köszönhetően erősödik a magyar honvédség (hirado.hu)
A magyarul hiúznak nevezett járművek egyike vasárnap délután 16 óráig megtekinthető a fővárosban, a Hősök terén.
okt. 16
14:54
A MÁV-nak is lépnie kell a költségek miatt – így döntöttek (ATV)
A MÁV-Start eddigi 36 forintos kilowattonkénti villamosenergia-kiadása most nyolcszorosára, 288 forintra nőtt.
okt. 16
14:54
Jövőre jön az igazi európai energiaválság (vg.hu)
Európa készül a téli energiahordozó-hiányra, az országok sorra hozzák az intézkedéseket, amelyekkel elviselhetőbbé teszik az elektromosság és a gáz árának emelkedését. Az idei telet túléljük, de jövőre már nehezebb lesz a helyzet.
okt. 16
14:57
Orbán Viktor: Visszaadjuk a Magyar Honvédség megbecsülését (BorsOnline)
.
okt. 16
15:00
Horner szerint a Honda már megbánta, hogy kivonult az F1-ből (F1világ)
Óriási meglepetést okozott a Forma-1-ben, amikor a Honda úgy döntött, rövid időn belül felszámolja az egyre ígéretesebben működő F1-es projektjét. A Red Bull szerint megbánták a döntést.
okt. 16
15:00
Pablo Picasso és Coco Chanel művészi kölcsönhatását mutatják be (hirado.hu)
A spanyol festő és a francia divattervező 1917-ben ismerkedett meg Jean Cocteau költő révén.
okt. 16
15:00
Fiatal rendezők miniévada Sepsiszentgyörgyön (hirado.hu)
Az október 20. és 25. között zajló miniévadban hét olyan előadást láthat a közönség, amelyek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem vizsgaleőadásai.
okt. 16
15:00
Horváth Évától felforr a levegő: fürdőruhás fotóval tett bejelentést (Ripost)
Horváth Éva vadító fotóval jelentkezett.
okt. 16
15:03
Talpra állt az olajos magvak és a fehérjenövények termesztése az Európai Unióban (Agrofórum)
A Copa-Cogeca munkacsoport szakértői a hétvégén Brüsszelben üléseztek, és megerősítették, hogy az Eu-27 teljes gabonatermése eléri a 269 millió tonnát, ami 6,8%-os csökkenést jelent a 2021-es terméshez képest.
okt. 16
15:03
Orbán minyonja hatalmas kamuval próbálja lejáratni Molnár Áront (Nyugati Fény)
De ezzel csak saját magát égeti.
okt. 16
15:06
Brüsszel bekeményít: újabb pénzcsapot zárhatnak el jogállamisági problémák miatt (Privátbankár)
Felfüggeszthetik Lengyelország hozzáférését a Kohéziós Alapból járó forrásokhoz.
okt. 16
15:06
Tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett az Afrikai Unió elnöke Etiópiában (hirado.hu)
Moussa Faki, az AU elnöke kijelentette, hogy aggodalommal figyeli a Tigrében egyre nagyobb méreteket öltő konfliktust.
okt. 16
15:06
Megölték az oroszok az ukrán karmestert, mert nem lépett fel a megszállt Herszonban (ATV)
Orosz katonák az otthonában agyonlőtték Jurij Kerpatenko ukrán karmestert, erről ír Facebook-oldalán az ukrán kulturális minisztérium.

Keresés