A most tizennyolc éves magazin friss, novemberi száma sorrendben a 218. hazai lapszám. „Most, hogy 18 éves, azaz »nagykorú« lett Magyarországon a GLAMOUR magazin, megálltam és elgondolkodtam azon, hogy milyen utat is tettünk meg közösen a magyar nőkkel” – mondja Maróy Krisztina, aki a kezdetek óta a hazai magazin főszerkesztője. „Sokat változtunk
Létező opció a Huxit? Mit jelent az, hogy a hazai ellenzék „kívülről irányított”? Kicsoda és hova van „bekötve” Ursula von der Leyen? Mi köze van mindehhez a gender- és queerelméleteknek, illetve III. Károly brit uralkodónak? Az M5-ön futó Kommentár Klub új adásához kapcsolódóan Fricz Tamás politológust, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjét kérdeztü
A barlangok olyanok, mint a föld változásaival vésett ősi dokumentumok. Az óriás jégbarlang a Dachstein gleccser árnyékában, a Dobsinai jégbarlang a Szlovák paradicsomban vagy az Aranyosfői jégbarlang a Bihar hegységben – a Föld történetének jégbe zárt titkait tárják föl a látogatóknak.
A klímaváltozás következményeként kialakult hosszú aszályos időszakok az erdők vizes élőhelyeit és az ott élő fajokat is veszélybe sodorják. Ezeken a helyeken a szélsőséges időjárásnak az egyik kétéltű faj, a gyepi béka a legnagyobb kárvallottja.
A toyotás Elfyn Evans igen szoros, tizedekért vívott csatára számít a Rally Világbajnokság utolsó előtti, spanyol versenyén. “Spanyolország nagyon élvezetes lett azáltal, hogy tavaly óta csak aszfaltos szakaszok vannak – mondta Elfyn Evans. – Talán a világ legjobb aszfaltos szakaszai vannak ezen a versenyen. Belgiumban elég gyorsak voltunk, azonba
Vendéglátóegység pár hónapja jövedéki ellenőrzést kapott. Ezt megelőzően egy kóstoltatással egybekötött rendezvény során az egyik rövidital zárjegye leesett a fóliázott üveg nyakáról a felbontást követően. A NAV jövedéki ellenőrzés során ezt a rövidital palackot minimális ital tartalommal lefoglalta és elsőfokon, majd másodfokú határozat alapján 30
Cagliariban megkeresztelték és vízre tették a 37. America’s Cupra készülő csapat hajóját, amely prototípusa következő Ac75-ösüknek. A futurisztikus prototípus október 13-án, helyi idő szerint 14 órakor kezdte meg életének következő fázisát, a Luna Rossa Prada Pirelli bázisán. A hajóval való vitorlázások alapvető fontosságúak a legénység számára, de
A kínai vállalat néhány napja hivatalosan is bemutatta a legújabb generációs okoskarkötőjét, ami Xiaomi Smart Band 7 Pro néven kerül forgalomba. Mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Xiaomi elég sok viselhető eszközt dobott piacra az utóbbi időszakban, amik leginkább a megfizethető kategóriát erősítik. A napokban hivatalosan is megjelent a Xiaomi S
Az IAB Hungary, mint a digitális reklámipar szakmai szervezete, idén is meghirdeti pályázatát, melynek keretében a digitális marketing és digitális média témában született legjobb szakdolgozatokat jutalmazza. A díjra bárki pályázhat, aki az említett szakterületen 2021. augusztus 1. és 2022. július 31. között védte meg dolgozatát valamely egyetem
„Évente egyszer, hogy tudja, hol a helye!” „Csak pofont kap, nem is érzi.” „Újságpapírral a fenekére, mert az nem fáj.” Szakértő mondja el, hol sántítanak ezek a magyarázkodások, és miért teljességgel értelmetlen a bántalmazás.
A csilipaprika nem csupán az íze miatt különleges: számos hasznos egészségügyi előnyökkel is járhat a fogyasztása. Ebből mutatunk hatot!. Segít a gombás fertőzések, a megfázás és az influenza ellen A csilipaprika jellegzetes színe arra utal, hogy a zöldség béta-karotinban és A-vitaminban gazdag. Utóbbi kulcsfontosságú az egészséges légző-,
Megújult a Huawei alkalmazás-áruháza, az AppGallery, amely ezentúl minden eddiginél egyszerűbben működik. A Huawei saját alkalmazásáruháza, az AppGallery-nek több mint 580 millió aktív havi felhasználója van szerte a világon, ebből 43 millió Európában, ami tíz százalékos növekedést jelent a Kínán kívüli területeken az elmúlt egy évben. A növekedés
Szeptember 15-16-án rendezték meg az idei Nemzeti Minőségügyi Konferenciát. A gazdasági nehézségek ellenére a kétnapos eseményen mintegy 260-an vettek részt. A fő témának az „Átalakuló világrend – Új kihívásokra új válaszok” témakört választották. A XXIX. Nemzeti Minőségügyi Konferenciát nyolc kiállító és húsz szponzor támogatta. A szervező, az ISO
Erről az Európai Unió külügyi főképviselője, Josep Borrell beszélt a NATO brüsszeli csúcstalálkozóján. Az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin pedig azt mondta: a NATO-t nem rángatják bele a háborúba, de a szövetség továbbra is kiáll Ukrajna mellett.
2022 #ZöldségGyümölcsHőse Szabó Krisztián, a Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola tanítója lett. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népserűsítő kampánya, az Európai Friss Csapat meglátogatta a 2.b osztályt és átadta a nyereményeket. Németh Gergely, a Nak Győr-Moson-Sopron megyei elnöke 100 kilogramm zöld
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nem egyszerű a rengeteg manikűrtrend közül kiválasztani azt, ami tökéletesen passzol majd hozzánk. A tükörhatású körmökkel viszont szinte biztos, hogy nem lőhetsz mellé, hiszen rengeteg verzióját kipróbálhatod.
Több mint 750 millió forint uniós és hazai támogatással újították fel, bővítették új épületszárnnyal a csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskolát, amelyben művészeti, informatikai, nyelvi és technika szaktantermeket, valamint egy természettudományos laboratóriumot is kialakítottak – közölte az MTI-vel a Szombathelyi Tankerületi Központ.
A NASCAR egyik alsóbb szériájában, az ARCA-ban induló Toni Breidinger is ott volt a Women’s Sports Foundation gáláján. Az eseményt két évig online tartották a COVID miatt, most azonban több híres sportoló is a vörös szőnyegre lépett, többek között az autóversenyző Toni Breidinger is. “Nagyszerű este volt, hiszen annyi vagány női sportolót ünnepelhe
A cégvezetők szeretnének, ha proaktívabb lenne és gyorsabb válaszokat adna a jogi szolgáltatójuk, bár kevés KKV cégnek van állandó ügyvédi megbízása– derül ki az ICT Legal, Termel & Zsidi Ügyvédi Iroda által készített friss felmérésből. Magyarországon, a KKV szektorban működő cégek tulajdonosait, vezetőit kérdeztük meg arról, hogy milyen általános
Szóval pénteken egyszerűen, minden ünnepélyesség nélkül kitoltam apám biciklijét az utcára és elindultam a gyógyszertárba. A távolság nem lehet több egy kilométernél, de amíg oda vergődtem, egy világ omlott össze bennem.
Nagy Lajos a magyar történelem legsikeresebb uralkodói között tartjuk számon. Mégis élete végén a korábbi aktivitása lecsökkent, visszább vonult az uralkodói teendőitől. Egyesek ezt egy rejtélyes betegséghez, mások konkrétan a leprához kötötték. De vajon csakugyan lepra kínozta Nagy Lajos királyt?
Felgyorsítják a haltelepítéseket a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt munkatársai. Remények szerint az aszály miatti akadályok ellenére is tudják decemberig teljesíteni tudják az előírt mennyiségek vízbe juttatását.
Timothy Garton Ash-el, az Oxfordi egyetem történész professzorával arról beszélgettünk, merre tolja az EU-s integrációt az orosz-ukrán háború, megnyerheti-e bárki ezt a háborút és mit érhet el Orbán Viktor a szankcióellenes retorikával.
Felix Baumgartner nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy meghaladja a hangsebességet, ehhez pedig 39 kilométer magasra emelkedett, hogy onnan zuhanjon a Föld irányába. Az eset tízéves jubileuma alkalmából jelent meg a Space Jump: How Red Bull Stratos Captured the World’s Attention című dokumentumfilm, amely az esemény előkészületeibe és utóhatá