2022. október 14. péntek

okt. 14
8:42
Orbán: Utasítottam a pénzügyminisztert, hogy 2023 végére feleakkora legyen az infláció, mint most (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: megkérte a jegybankelnököt, és utasította a pénzügyminisztert, hogy a következő év végére a jelenlegi inflációt mindenképpen "felezzék meg", és vigyék le úgy, hogy legalább egyszámjegyű legyen. A kormányfő azt is elmondta, hogy elkezdik postázni a nemzeti konzultációs íveket.
okt. 14
8:42
Újabb lövöldözés Amerikában: öt halálos áldozat (ATV)
Észak-Karolina fővárosában, Raleigh-ban nyitott tüzet egy fegyveres egy sétaútvonalon.
okt. 14
8:42
Tízmilliárdos beruházást indít a Gebrüder Weiss (vg.hu)
A vállalat az eddigi másfélszeresére, 33,5 ezer négyzetméterre növeli központi logisztikai bázisának kapacitását. Az országos középtávú célja 90 ezer négyzetméter.
okt. 14
8:45
Másfél óráig halott volt a családapa, elmondta, mit látott (BorsOnline)
Elmondása szerint ez több volt, mint egy halálközeli élmény.
okt. 14
8:45
Európába jön a vérnyomás mérő Huawei okosóra (GSMring)
A kínai vállalat még tavaly év végén mutatta be az első vérnyomás mérő okosóráját, ami a hivatalos információk szerint Európába is megérkezik. Mutatjuk, hogy mit kell tudni erről. A Huawei még 2021 decemberében mutatta be a Huawei Watch D okosórát, amit most az IFA kiállításon ugyan ezekkel a paraméterekkel hivatalosan is bemutattak és október 12-t
okt. 14
8:45
Misztikus lávabolygók segíthetnek a James Webb űrtávcsőnek az új világok felfedezésében (Hamu és Gyémánt)
A tudósok 16 különböző típusú lávavilág olvadt felszínét modellezték, létrehozva ezzel a kőzetalapú exobolygók alaptípusainak katalógusát, amelyre a James Webb űrtávcsövet használó csillagászok hivatkozhatnak az idegen világok jellemzéséhez.
okt. 14
8:45
Orbán Viktor: Tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség (Demokrata)
Tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett az orosz és az ukrán fél között a magyar kormányfő.
okt. 14
8:45
A kormány kinyírta a napelemipart, többezer háztartásnak okozva hatalmas többletkiadást (Nyugati Fény)
Családbarát kormány.
okt. 14
8:45
Fel lehet deríteni a rejtett struktúrák sötét világát! (Magyar Nemzet)
Azt már régóta sejteni lehetett, hogy külföldről igyekeznek befolyásolni a magyar belpolitikai életet.
okt. 14
8:45
2022. október 14. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
okt. 14
8:47
Búcsú a málnától és a kajszitól? (Demokrata)
A klímaváltozás miatti károk egyre nehezebbé teszik hagyományos gyümölcseink közül a málna, a szeder, a kajszi- vagy őszibarack termesztését.
okt. 14
8:48
Indul a reggel: 428 alatt is járt az euróárfolyam (Privátbankár)
Kissé felemásan indult a forint napja, az euróárfolyam 428 alatt is járt, azonban ezt nem tudta tartósan hozni.
okt. 14
8:48
Víz alatt: rekod esők és áradások sújtják Ausztráliát (Infostart)
Ausztrália délkeleti városaiban lakóházakat árasztottak el az esőzések miatt megáradt folyók pénteken, az előrejelzések szerint még napokig veszélyesen magas marad a vízállás. Victoria államban több ezren maradtak áram nélkül.
okt. 14
8:48
Egyre súlyosabb a gazdasági helyzet: messzebb vagyunk a magyar eurótól, mint bármikor (Pénzcentrum)
Az euró, a dollár és a font árfolyama is negatív csúcsokat döntöget, eközben pedig távolabb vagyunk a közös európai valuta bevezetésétől, mint a utóbbi 10 évben bármikor írja a 24.hu.
okt. 14
8:48
Egyetlen döntéssel több százezer forintot is kidobhat a gazda az ablakon (Agroinform)
Annak oka van, ha a tábla egyik részén egy tonnával kevesebb a hektáronkénti termés.
okt. 14
8:48
A fehérorosz külügyminiszter szerint valakik el akarják foglalni az országot, ezért kiterjesztette a biztonsági erők jogkörét (444.hu)
Őrizetbe vétel, lehallgatás, indoklás nélküli házkutatás, a mozgás tilalma és egyéb finomságok péntek reggelre Fehéroroszországból.
okt. 14
8:48
Újabb kamatemelésről dönthet az amerikai jegybank novemberben (hirado.hu)
A pénzpiacok már beárazták az amerikai gazdaságot.
okt. 14
8:48
Újabb kamatemelésről dönthet az amerikai jegybank novemberben (hirado.hu)
A pénzpiacok már beárazták az amerikai gazdaságot.
okt. 14
8:48
Ön emlékszik még az egykori James Bondokra? Tesztelje tudását! (Blikk)
Az ikonikus James Bond filmekben összesen hat színész formálta meg a brit titkosügynököt, Roger Moore, aki a harmadik volt, most lenne 95 éves.
okt. 14
8:51
Életre szóló ízemlékek (Márkamonitor)
Az évszázados szakértelemmel készült PICK szalámik több mint 150 éve adják emlékeink ízét és továbbra is ott lesznek a legfontosabb élményeinknél – ez az üzenete a márka TVC kampányának, amely 2022 végéig, három hónapon át fut.   „Kevés márka tudhat magáénak olyan gazdag örökséget és értékeket, mint a PICK. A PICK szalámi immár több mint
okt. 14
8:51
Orbán Viktor: Tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség az oroszok és az ukránok között (BorsOnline)
Vannak, akik arról beszélnek, hogy a háborút meg kell nyerni, mások, köztük Magyarország, hogy azonnali tűzszünetre és békére van szükség - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában pénteken. Szólt arról is, hogy utasította pénzügyminisztert és a jegybankelnököt, hogy tegyenek meg mindent azér, hogy jövő év végére egy számjegyűr
okt. 14
8:51
Fejszével támadt egy 17 éves fiatalra egy férfi Pápán (Life)
A rendőrségre október 12-én este érkezett bejelentés arról, hogy az egyik Pápa-környéki családi házban verekedés történt. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy aznap 21 óra körül a 17 éves fiú egy falubelinél vendégeskedett, amikor megjelent ott a ház tulajdonosának korábbi élettársa.
okt. 14
8:51
Majdnem végzetes lett az Ázsia Expressz Ördög Nóra családjának (Promotions)
Jordániában kisebb kaland várta Nánási Pált.
okt. 14
8:51
Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok (Magyar Hírlap)
Mindenki időben gondoskodjon az okmány érvényességének meghosszabbításáról!.
okt. 14
8:54
Elindult a betegségszezon, mindenkinek kell az immunturbó, de hogyan? (Vital)
Tévedés, hogy csak antibiotikus kúra után érdemes a bélflórát prebiotikus hatású élőflórával pótolni! Szükséges végre egy világos magyarázat! A vastagbélflóra kihat a vastagbél állapotára, ezáltal az immunrendszered működésére és az anyagcserére is.
okt. 14
8:54
Október 31-ig érvényesek az előző féléves diákigazolványok (hirado.hu)
zok a diákok, akik 2006. augusztus 31-e előtt születtek, ez év október 31-ig tudják matrica nélküli diákigazolvánnyal igazolni az utazási jogosultságukat.
okt. 14
8:54
Új szolgáltatást indít az Apple, az egyik amerikai nagybank is beállt mögé (Portfolio)
Az Apple összefogott a Goldman Sachs-szal, és a hitelkártyája mellé egy magas hozamú megtakarítási számlát is a piacra készül dobni - írja a Finextra.
okt. 14
8:54
Ringo Starr újabb pozitív Covid-tesztje miatt lemondta észak-amerikai turnéja további állomásait (hirado.hu)
Három napja még azt közölte, hogy miután túl van a koronavírus-fertőzésen, ismét útra kel, és folytatja a koncertezést.
okt. 14
8:54
Észak-Korea pénteken megint kilőtt egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát a Japán-tenger irányába (444.hu)
Dél-Korea vadászgépeket is bevetett, miután egy körülbelül tíz észak-koreai katonai repülőgépből álló csoport repült el a közös határ közelében.
okt. 14
8:54
Meglépte a Netflix azt, amitől mindenki tartott: Óriási változást vezet be a streamingszolgáltató (Femcafe)
Egy új előfizetői csomagot vezet be a Netflix, ami olcsóbb lesz ugyan, de valamit valamiért alapon sokkal kevésbé lesz élvezhető a filmezés.
okt. 14
8:54
Még mindig sok autó hasalt el a környezetvédelmi ellenőrzésen (vg.hu)
.
okt. 14
8:57
Hárommilliárd eurós energiatámogatás a spanyoloknál (TőzsdeFórum)
A spanyol háztartások 40 százalékát érintő, mintegy három milliárd euró értékű energiatámogatási csomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök Madridban.
okt. 14
8:57
Környzetvédelmi szempontból egyre jobb állapotúak az autóink (Magyar Hírlap)
Az ellenőrzött járművek tizede nem tett eleget minden követelménynek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében.
okt. 14
8:57
Orbán: A törpe vetett ki szankciót az óriásra (Forbes)
Elszúrták Brüsszelben, gondolja a miniszterelnök.
okt. 14
9:00
Újabb stratégiai megállapodást köt a kormány (Menedzsment Fórum)
Az erről szóló határozat a csütörtök éjszakai Magyar Közlönyben jelent meg.
okt. 14
9:00
Tempósan csökkenti küladósságát Oroszország (Infostart)
Oroszország küladóssága a harmadik negyedévben 15 éve legalacsonyabb, 436,8 milliárd dollár volt, 34 milliárd dollárral (7,2 százalékkal) alacsonyabb a második negyedévinél.
okt. 14
9:00
Esélyt kaphatnak a béketárgyalások (HírTV)
A nukleáris fegyverekkel történő eszkaláció elkerülése érdekében a nagyhatalmak vezetőinek rá kell venniük Ukrajnát egy tűzszüneti javaslat megtételére.
okt. 14
9:00
Nagy volt a feszültség, összeállt a Top 3 a Nyerő Párosban. Egy párnak azonban most is távoznia kellett... (Blikk)
Azonnal el kellett hagyniuk a Nyerő Páros villáját.
okt. 14
9:00
Késik a jegybank rendkívüli bejelentése (Portfolio)
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetés tartott volna a monetáris politika aktuális kérdéseiről ma 8:30-kor, azonban technikai okok miatt nem indult el a közvetítés. Így most egyelőre várunk, mit jelent majd be a jegybank.
okt. 14
9:00
Visszakerülhetnek eredeti tulajdonosaikhoz az elhagyott csempészautók (Ripost)
Ellenőrzi a rendőrség a menekülés közben otthagyott járgányokat.
okt. 14
9:03
Óriási balhé az Ázsia Expresszben: Gáspár Győző kifakadt Gelencsér Timire: "Töröltelek kicsikém" (Life)
Kitört a balhé Gáspár Zsolti és Gelencsér Tímea között az Ázsia Expressz harmadik évadának forgatásán.  Amíg Bea csitítani próbálta a férjét, Timi legjobb barátnője, Szimi inkább felborzolta a kedélyeket.
okt. 14
9:03
Még mindig sok élelmiszert dobnak ki a magyarok (MMonline)
A magyarok döntő többsége tudatos vásárlónak tartja magát, ennek ellenére honfitársaink 59 százaléka dob ki élelmiszert, ráadásul 23 százalék kifejezetten sokat – mutatják az HonestFood reprezentatív felmérésének adatai. A felmérésben részt vevők jelentős része (86%) azért vásárol tudatosan, hogy spóroljon, a környezetvédelmi szempontok kb. minden
okt. 14
9:03
Szentesi Zöldi László: Atomháború előtt? (Mandiner)
Nem vagyok biztos abban, hogy a mostani amerikai–orosz hidegháború propagandája minőségi különbséget jelentene az 1980-as állapothoz képest.
okt. 14
9:03
Itt a vérlázító videó arról, hogyan beszélnek a tanárokról a Fidesz-média pribékjei (Nyugati Fény)
Nincsenek szavak.
okt. 14
9:05
Így dulakodik egy orosz és egy ukrán drón (Mandiner)
Szép új világ!
okt. 14
9:06
Elképesztő, hogy oldották meg az ukránok a villamosok pótlását (vg.hu)
.
okt. 14
9:09
Ringo Starr ismét pozitív (Magyar Hírlap)
A Beatles egykori dobosa lemondta észak-amerikai turnéja további állomásait.
okt. 14
9:09
Az energia mint csodafegyver (Magyar Nemzet)
A zöldek rendszerint csak a vágyaikat ismételgetik, anélkül, hogy azokat reális alapokon nyugvó megvalósíthatósági tanulmányokkal alátámasztanák.
okt. 14
9:09
Verstappen, mint oroszlán? Ugyan már! Van, aki menőbb nála! (Racing)
Még 2020-ban vált igazi sztárrá a Forma-1 rajongói között, sőt a versenyzők körében is, Formulino, az imolai versenypálya saját macskája. A cica halálos nyugalommal jár-kel a pálya területén, és természetesen élvezi, hogy legalább akkora sztár, mint a versenyzők. Összefutott már vele a paddockban többek között Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is.
okt. 14
9:12
Schmidt Mária: minden a béke ellen szól, mégis minél előbb meg kellene kötni (Infostart)
Csütörtök délután került sor a Terror Háza Múzeumban az intézmény főigazgatója, Schmidt Mária történész Látlelet az orosz–ukrán háborúról című könyvének a bemutatására. Az eseményen a szerzővel Békés Márton történész, a XXI. Század Intézet igazgatója és G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója beszélgetett.

Keresés