2022. október 14. péntek

okt. 14
18:36
250 millió eurós, általános vállalatfinanszírozás célú hitelt vesz fel az MVM egy kínai pénzintézettől (ATV)
Az MVM Zrt. és az ICBC Austria 250 millió euró összegű, általános vállalatfinanszírozás célú, közép-lejáratú hitelkeretszerződést írt alá, ezzel az MVM-csoport újabb lépést tett pénzügyi stabilitásának fenntartásáért - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
okt. 14
18:42
Rendkívüli döntéseket hozott az MNB, erőre kapott a forint (ProfitLine)
A hektikus piaci helyzet miatt soron kívüli intézkedésekről döntött pénteken a magyar jegybank, többek között jelentősen kiszélesítette a kamatfolyosót. Az még kérdés, hogy az új feltételek meddig maradnak érvényben, ez a piaci folyamatok függvénye. Továbbra is fontos a költségvetési fegyelem, a vállalatok és háztartások alkalmazkodása, ezeken kere
okt. 14
18:45
Ha nem óvjuk, már az első 50 km-en sérülhet az új autónk (Autószektor)
Autóvásárlást követően többnyire az első karcig vagy kavicsfelverődésig nem jut eszünkbe, hogy gondoskodnunk kellene autónk fényezésének a védelméről. Pedig a statisztikák szerint az első sérülések többnyire már 50 km-en belül megtörténnek. Nem titok, hogy egy autó értéke attól a pillanattól csökken, hogy kigördült a szalonból, azonban fóliázással
okt. 14
18:45
Átérzi a család fájdalmát, de nem ismeri el a felelősséget az apát és lányát zebrán halálra gázoló sofőr (rtl.hu)
Panasszal él a gyanúsítás ellen az a teherautósofőr, aki múlt hónapban halálra gázolt egy 7 éves kislányt és édesapját Kispesten. A család a zebrán akart átmenni a túloldalra, de ott állt a teherautó. Megpróbálták kikerülni, a kocsisor azonban közben elindult, ekkor gázolta el őket a konténerszállító. A 29 éves férfit csütörtökön hallgatták ki, hal
okt. 14
18:47
Videón a türelmetlen autós: figyelmen kívül hagyta a piros lámpát és egy várakozó kocsit is megelőzött (rtl.hu)
Újabb türelmetlen autós: többször is figyelmen kívül hagyta a piros lámpát, és egy várakozó kocsit kielőzve behajtott egy útépítés területére egy sofőr a Somogy megyei Patosfán. A Közút munkatársa rögzítette az esetet. Kétszer is, hiszen egy másik útszakaszon ugyanaz a sofőr ugyanúgy szabálytalankodott, ráadásul egy másik autó is követte. A Közút s
okt. 14
18:48
Bajban a hitelesek: megugrottak a bankközi kamatok az MNB lépése után (Infostart)
Azonnal reagált a bankközi piac arra, hogy a jegybank jelentősen megemelte a kamatfolyosó tetejét, vagyis az egynapos fedezeti hitel kamatát. A magánemberek hitelkamatait ez jelenleg kevésbé érinti – mondta a Porfolio elemzője.
okt. 14
18:48
Putyin kijelentette: nem akar tárgyalóasztalhoz üli Bidennel – Mit szól ehhez Orbán Viktor? (Blikk)
Vlagyimir Putyin szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén, Balin megtartandó csúcstalálkozóján – erről az orosz elnök maga beszélt Asztanában pénteken megtartott sajtótájékoztatóján.
okt. 14
18:48
Ma rendkívüli döntéseket hozott az MNB: így reagált rá a sokat szenvedett forint (Pénzcentrum)
A Monetáris Tanács áttekintette a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és a jegybanki alapkamatláb változatlansága mellett a kamatfolyosó felső szélének emeléséről döntött. Ennek értelmében a Monetáris Tanács október 14. 8:45 órától kezdődő hatállyal az O/N fedezett hitel kamatát 25 százalékra emelte, továbbá az 1 hetes fedezett hiteleszközét felfüg
okt. 14
18:49
Egyéves kislányuk mellett marihuánát is nevelgetett a törökbálinti pár, még a fagyasztóban is drog volt (rtl.hu)
Hamarosan vádat emelhet az ügyészség az ellen a törökbálinti pár ellen, akik egy éves kislányuk mellett marihuánát is nevelgettek családi házukban. A rendőrség áprilisban csapott le a párra, éppen akkor, amikor két vásárló érkezett hozzájuk. Átkutatták a házukat. Mindenhol találtak különféle kábítószert, még a fagyasztóban is. A férfit letartóztatt
okt. 14
18:51
A budapesti új lakások négyzetméterára átlépte az 1,4 millió forintot (Demokrata)
Ez az összeg éves összevetésben 32 százalékos emelkedést jelent.
okt. 14
18:51
Varga Mátyás Zsolt: Orbán, Berlin, tanulság: minden a történelmen alapul (Mandiner)
Olyan igazságot írt le a német főszerkesztő, amit minden politikusnak fel kellene fognia.
okt. 14
18:51
F1-es lehetőséget kap a McLarentől az IndyCar két sztárja (Racing)
A McLaren bejelentette, hogy az IndyCarban szereplő Álex Palounak és Pato O’Wardnak is lehetőséget adnak egy-egy pénteki Forma-1-es szabadedzésen. A spanyol pilóta Daniel Ricciardo helyén az Amerikai Nagydíjon, amíg a mexikói fiatal Lando Norros helyén mutatkozhat majd be egy hivatalos F1-es versenyhétvégén a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon. A wokin
okt. 14
18:51
Elkezdődhet a tesztelés a Stratum V2 bitcoin bányászati protokoll esetében (BitcoinBázis)
A bitcoin bányászati szoftver fejlesztői közel egy évtized után kiadták az első jelentős frissítést Stratum V2 néven. A bitcoin bányászok
okt. 14
18:51
Lecsapott a TEK a 16 éves fiúra, aki azt írta az interneten, hogy holnap megöli egy osztálytársát (rtl.hu)
Holnap megölöm az osztálytársam – ezt írta egy 16 éves diák egy angol nyelvű szélsőjobboldali oldalra. A csoport tagjai arra buzdították, hogy videózza is le mindezt. A hatóságok észrevették a bejegyzést és a Terrorelhárítási Központ kommandósai még aznap elfogták a fiút. Most őrizetben van, emberölés előkészülete miatt folyik ellene eljárás.
okt. 14
18:53
Tragédia Szerbiában: nyugdíjasok alatt szakadt le egy függőhíd (rtl.hu)
Ketten meghaltak, tízen megsérültek, amikor leszakadt egy függőhíd Szerbiában. Az eddigi hírek szerint túl sok turista akart egyszerre átkelni a rossz állapotban lévő átjárón. A balesetet egy biztonsági kamera is felvette.
okt. 14
18:54
Putyin kijelentette, nem akar tárgyalóasztalhoz ülni Bidennel: mit szól ehhez Orbán Viktor? (Blikk)
Vlagyimir Putyin szükségtelennek tartja, hogy Joe Biden amerikai elnökkel tárgyaljon a G20 csoport november közepén Balin megtartandó csúcstalálkozóján – erről az orosz elnök maga beszélt Asztanában pénteki sajtótájékoztatóján.
okt. 14
18:54
Van szamóca a kertedben? Ezt tedd most, hogy még több legyen! (Agroinform)
A szamócádnak most egy kis törődésre van szüksége, amelyet bőséges terméssel fog meghálálni.
okt. 14
18:54
Egy nap, amikor minden a tudatos élet és a tudatos tervezés köré épül - Megvetted már a jegyed a PlanAll Dayre? (Glamour)
Tapasztalatok, személyes történetek, sikerek és kudarcok – Ördög Nóra előtt megnyíltak a PlanAll Day – A Tudatosság Napja előadói. Maróy Krisztinával, a GLAMOUR magazin és a glamour.hu főszerkesztőjével is találkozhatsz november 11-én, Budapesten a Corinthia Hotelben.
okt. 14
18:57
Pilz Olivér: Követeljük, hogy az állam lássa el a feladatát (SzMo)
A „kockásinges tanárlázadás” egyik arca azt mondta a miskolci tüntetésen, hogy a kormány szerint az iskolák fő feladata a gyerekmegőrzés.
okt. 14
18:57
Kerítés mögül nézték egymást a sztrájkoló tanárok és a szülők a Rózsadombon (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 14
18:57
Élesen bírálta a gyűlöletet szító politikusokat a szlovák köztársasági elnök, aki személyesen vitt koszorút a melegbárban megölt áldozatok emlékére (rtl.hu)
Sok politikus évek óta visszaél a szólásszabadsággal azért, hogy gyűlöletet szíthasson, ennek tegnap ketten áldozatául estek – ezt mondta Szlovákia köztársasági elnöke a pozsonyi melegbárban történt lövöldözés helyszínén. Zuzana Caputova csütörtökön személyesen helyezett el koszorút az áldozatok emlékére.
okt. 14
19:00
Hatalmas diáktüntetés a fővárosban a pedagógusok munkakörülményeinek javításáért (Menedzsment Fórum)
Több ezres tömeg indult el a Hősök teréről az Andrássy úton az oktatási körülmények javítását követelve.
okt. 14
19:00
Megérkezett a Belügyminisztériumhoz az oktatásért tüntető, többezres tömeg (ATV)
Tavaly október 14-én, pontosan egy éve, a PDSZ és PSZ sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a kormánynak. Az alkalom apropóján reggel nyolc órától országos pedagógussztrájk indult, amit a szakszervezetek hirdettek meg. Vidéken és Budapesten sok iskolából csatlakoztak pedagógusok a munkabeszüntetéshez. Mindezek mellett pedig más akciók is voltak.
okt. 14
19:02
Brutális drágulás: a budapesti új lakások négyzetméterára átlépte az 1,4 millió forintot szeptember végére (ATV)
A Budapesten eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 430 ezer forintot, ami éves összevetésben 32 százalékos emelkedés, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékos növekedés - közölte a Cordia az MTI érdeklődésére pénteken.
okt. 14
19:03
A Beatles valójában fel sem oszlott? Őrült pletyka ütötte fel a fejét (Promotions)
Színjáték volt az 1970-es szomorú szétválás?
okt. 14
19:03
Hagyjátok el Herszont – üzenik az oroszok a civil lakosságnak (Mandiner)
A megye orosz hatóságai kedden azt javasolták a helyi lakosoknak, hogy „egy időre távozzanak más oroszországi régiókba”.
okt. 14
19:06
Nyerő páros: Young G Béci és Norina elárulták, milyen viszonyban vannak a többiekkel a műsor után (Blikk)
undefined
okt. 14
19:06
Steiner Attila: szeptemberben tovább csökkent az ország villamosenergia-felhasználása (Alternatív Energia)
Szeptemberben már harmadik hónapja folyamatosan csökken a hazai villamosenergia-felhasználás, amihez nagymértékben hozzájárult a lakosság energia-megtakarítása - hangsúlyozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán szerdán.
okt. 14
19:12
Tüntetés Budapesten az oktatás jövőjéért (Infostart)
Több ezres tüntetés kezdődött Budapesten péntek délután az oktatás jövőjéért.
okt. 14
19:12
A kedvező befektetői hangulat hatott a magyar tőzsdére is (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 815,41 pontos, 2,10 százalékos emelkedéssel, 39 603,36 ponton zárt pénteken.
okt. 14
19:12
Pedagógusbér-emelés: "Nem tudom megmondani a sarki kisboltban, hogy majd 2025-ben fizetek" (ATV)
Országszerte több ezer tanár csatlakozott a szakszervezetek által meghirdetett tiltakozó akciókhoz. Továbbra is magasabb fizetéseket és jobb munkakörülményeket sürgetnek. Budapesten és több vidéki városban már reggel demonstrációk kezdődtek, amelyek napközben is folytatódtak. Szülők és diákok is kiálltak a pedagógusok mellett.
okt. 14
19:12
Két piroson áthajtó Audit csíptek el a közutasok (Autónavigátor)
A forgalomfigyelő rendszer helyett egy közutas autó fedélzeti kamerája rögzítette Patosfán a legújabb felháborító esetet, ahol egy teljes körű útfelújításnál
okt. 14
19:15
Óriási tömeg tüntet a Belügyminisztérium előtt, Pintér Sándor bábukat állítottak a színpadra (SzMo)
Több ezer diák és tanár skandál hangosan a Belügyminisztérium előtt, ahová a Hősök teréről vonultak.
okt. 14
19:15
Most egy energiahatékonysági projekt futott zátonyra Soproni Tamás kerületében (Mandiner)
Több tízmillió forintos kormányzati támogatást bukhat el a VI. kerület: a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat felújításának ügyében a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárása is elindult.
okt. 14
19:15
Kollektíven kiakadtunk: Ezt az F1-es könyvet NEM ajánljuk F1-rajongóknak (Racing)
Augusztusban olvastam egy fikciós, “F1-es” regényt, ami némileg kiakasztott, de arról még nem számolok itt be, terveim vannak még vele… Aztán most októberben elolvastam James Gray Max Verstappen című könyvét, melynek alcíme: Belső íven a világbajnok nyomában. Emellett “az első Verstappen-életrajznak” állítja magát. Az érzéseim vegyesek, magával a m
okt. 14
19:15
18 százalékra emelt irányadó kamattal javítaná a forint árfolyamát a jegybank, tovább drágulnak a hitelek (rtl.hu)
Azonnali intézkedésekkel próbálja javítani a forint árfolyamát a Magyar Nemzeti Bank, hogy az ne okozzon még nagyobb inflációt. Ehhez felhasználják az ország devizatartalékát, az irányadó kamatot pedig 18 százalékra emelték, hogy elvegyék a forint gyengülésére játszó befektetők kedvét. De ettől minden hitel drágább lesz. A döntés bejelentése után n
okt. 14
19:18
Uniós biztos: előfordulhat áramkimaradás az EU-ban télen (Alternatív Energia)
Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében - mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.
okt. 14
19:18
Leesik az állad: ennyiért koktélozgat a magyar elit a világ legjobb bárjaiban (Pénzcentrum)
Minden évben megválasztják a világ legjobb koktélbárját, idén először nem egy new yorki, vagy egy londoni, hanem egy spanyol, méghozzá Barcelonában található hely végzett a lista első helyén. Utánajártunk, mennyiért koktélozhatunk a földgolyó TOP10 bárjában: és hát volt, amikor leesett az állunk, akadt olyan hely, ahol 30 ezer forintba kerül egy po
okt. 14
19:21
Steiner Attila: szeptemberben tovább csökkent az ország villamosenergia-felhasználása (Tiszta Jövő)
Szeptemberben már harmadik hónapja folyamatosan csökken a hazai villamosenergia-felhasználás, amihez nagymértékben hozzájárult a lakosság energia-megtakarítása - hangsúlyozta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a közösségi oldalán szerdán.
okt. 14
19:21
Ismét a legjobb formáját idézi a V4 (Demokrata)
A lengyel államfő kifejtette: örömteli, hogy egy baráti csoportban őszintén vitatták meg a napirenden lévő témákat.
okt. 14
19:21
A Volvo Trucks 20 elektromos teherautót szállít az Amazonnak (Autószektor)
Volvo FH elektromos teherautó az Amazon számára Fotó: Volvo Trucks Az Amazon online kiskereskedő az év végéig szeretné az első 20 elektromos nehéz teherautót a teherszállításban használni Németországban. A negyventonnás teherautót a Volvo szállítja, és Düsseldorfban és Dortmundban használják majd, ahogy azt mindkét cég csütörtökön bejelentette. Az
okt. 14
19:21
Katonai konvojok fogják járni az országot (Mandiner)
A katonai gyakorlatok befejezését követően járműveket és eszközöket csoportosít át a Magyar Honvédség.
okt. 14
19:21
Hamilton keze is benne van abban, hogy a Red Bull átlépte a költségplafont? (Racing)
Nem zárható ki, hogy a Lewis Hamilton és Max Verstappen között a tavalyi Brit Nagydíjon történt ütközés is hozzájárult a Red Bull költségtúllépéséhez. Mialatt az egész világ arra vár, hogy kiderüljön, milyen büntetést kap a Red Bull – ha kap egyáltalán, hiszen amennyiben nem fogadják el a költségplafon túllépéséről hozott döntést, és sikerül bizony
okt. 14
19:21
Parragh László: Vállalkozások tömege fog csődbe menni az MNB döntése miatt (rtl.hu)
Ami a forint árfolyamának jót tett, az tönkre vágja a vállalkozásokat az iparkamara elnöke szerint.
okt. 14
19:24
Michael Schumacher unokaöccse eltörte a csigolyáját (Infostart)
David Schumacher jelenleg fűzőt visel hát- és gerincfájdalmai enyhítésére, de nincs szüksége műtétre a német Motorsport-Total-com értesülései szerint.
okt. 14
19:24
Tömegesen zárhatnak be a gyógyszertárak is (ATV)
A patikák is hatalmas rezsiemelkedést tapasztalnak, főleg azok a gyógyszertárak küzdenek a túlélésért, amelyek kis településeken szolgálják ki a lakosságot és kis forgalmat bonyolítanak le – írja a Napi.hu.
okt. 14
19:24
Rájössz, melyik hollywoodi szívtiprót ábrázolja ez a gyerekkori fotó? 100 emberből 95 sosem találja ki (Femcafe)
Te is padlót fogsz majd, ha meglátod, miből is lesz a cserebogár!
okt. 14
19:27
Steiner Attila: egyszerűsítik a napelemes rendszerek telepítését (Demokrata)
Az újonnan csatlakozó rendszerek esetében felfüggesztik a betáplálási lehetőséget.
okt. 14
19:27
Simonyi András volt NATO-nagykövet: Magyarország veszélyt jelent a szövetségre (rtl.hu)
Az egykori washingtoni nagykövet szerint Orbán csak akkor írja alá utolsóként a NATO-bővítést, ha a török elnök is igent mond.
okt. 14
19:30
Így zárta a forint a hetet a jegybanki sokkterápia után (Privátbankár)
Óriásit erősödött nemzeti valutánk a péntek reggeli MNB-bejelentés után, és ezt az erősödést péntek estig is megtartotta.

Keresés