Joe Gibbs nyilatkozata miatt újra a NASCAR szaklapok címlapjaira került, Alex Bowman viszont továbbra sem tud indulni. Alex Bowman agyrázkódásából való felépülése miatt a következő három versenyen nem vehet részt a NASCAR Cup Series versenyein, továbbra is Noah Gragson lesz a helyettese a 48-as autóban. “Bármennyire is reméltem, hogy ezen a hétvégé
A Barum Rallyn történt baleset után az Ózd Rallyn sikeresen tért vissza Csomós Miklós és Nagy Attila a versenyzéshez. A második helyezéssel záruló verseny filmje. A videót az R-SECTOR készítette.
Ha létrejön a megállapodás az Európai Bizottsággal, eddig nem látott mértékű béremelés jöhet a pedagógusoknak - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.
Eltiltás alatt, alkohol és amfetamin fogyasztása után ült autóba egy férfi Esztergomban, majd a rendőrök fény - és hangjelzéseit figyelmen kívül hagyva elmenekült a hatóságok elől – tájékoztat Magyarország Ügyészsége.
Az Agapé legutóbbi adásában gyermekkoráról és gyerekeivel való kapcsolatáról is beszélt a zenész, akit a Duna nézői új szerepben is láthatnak szombat délután, a Jézus és.. című műsorában.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki ököllel és fejszével is rátámadt egy kamaszra egy Pápa melletti faluban.
Bár az egykori villalakó életét kioltó férfit július 13-án már elítélték első fokon, B. László szinte azonnal fellebbezett, ezért a bíróság kénytelen másodfokon is tovább foglalkozni az üggyel.
Tavaly tízből mindössze hárman kérték közvetítő segítségét ingatlanuk értékesítéséhez, derül ki egy reprezentatív felmérés eredményeiből, azonban az OTP Ingatlanpont szakértőinek friss tapasztalatai már egyértelmű fordulatot jeleznek az eladók hozzáállásában. A megváltozott piacon mára felértékelődött a szakértelem és úgy látják: ugyan könnyebb les
Egyszerre jó és rossz hír a napelemet tervezőknek az a bejelentés, hogy az új fejlesztéseket a szolgáltató engedélye nélkül, csak saját felhasználásra is meg lehet valósítani.
A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a közösségi médiában sok esetben fiktív profillal, a hirdető azonosítására alkalmas adatok nélkül, olykor irreálisan alacsony áron kínálják eladásra a tűzifát.
Ördög Nóra heteket töltött külön a családjától, amikor az Ázsia Expressz című vetélkedőt forgatták. Természetesen nagyon hiányoztak a műsorvezetőnek a szerettei, így nem csoda, hogy örült, amikor meglátta őket. A Nánási család Ázsiába vezető útja azonban igen kalandosra sikerült.
Interjú Bukovácz Kristóffal és Widner Attilával, a Humda Lab kutatóival az itthon zajló motorsporttal kapcsolatos fejlesztésekről és azok jelentőségéről.
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés kísérlete és rongálás miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki ököllel és fejszével is rátámadt egy kamaszra egy Pápa melletti faluban.
A magyarok többségének (53%) van olyan hobbija, amellyel alkotnak, létrehoznak valamit. Jelenleg ez a tevékenység minden ötödik válaszadónak hoz bevételt, de a megkérdezettek közel 24%-a tervezi, hogy a jövőben pénzt keressen a hobbijával.
Azonosították a Barátság kőolajvezeték lengyelországi szakaszán történt szivárgás helyét, és egyelőre nem találtak külső beavatkozására utaló nyomokat - közölte szerda éjjel a Pern lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
Rövidesen jön az első közlés a szeptemberi tengerentúli árdinamikáról: ez könnyen meghatározhatja a részvénypiacok mozgását a következő hetekben és erre figyelnek ma is feszülten a befektetők, komoly a volatilitás a piacokon. Jelenleg jó a hangulat a tőzsdéken: jellemzően amikor elkezdik kiárazni a nagyobb kamatemelést vagy akár a kamatemelési cikl
Fiatalkorú felhasználók adatvédelmi jogait sértette meg Európában a Meta-csoporthoz tartozó Instagram, amiért a GDPR hatályba lépése óta a második legmagasabb bírságot szabták ki rá. Az Európai Adatvédelmi Testület (European Data Protection Board, EDPB) a jogsértés jellegére, súlyosságára, valamint az általa érintettek számára tekintettel méltányos
Ha a Nyugat és Oroszország nem beszél egymással, ha hagyjuk elhalni a kommunikációs csatornákat, azzal feladjuk a békének még a reményét is ebben a szörnyű helyzetben – fogalmazott a külügyminiszter az Orosz Energiahéten való részvételével kapcsolatban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök támadása Ukrajna ellen egy szélesebb művelet, a liberális demokrácia elleni putyini "keresztesháború" része - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtökön Berlinben.
A vártnál jelentősebb mértékben nőtt a maginfláció az Egyesült Államokban szeptemberben, ez pedig alátámasztja a keresleti nyomás erősödését, és szigorúbb Fed-fellépést vetít előre. A fogyasztói árindex éves szinten csökkent augusztushoz képest, de ez elsősorban az energiaárak globális csökkenésének tudható be, és elmaradt az elemzők által várt csö
Két ember meghalt, legalább tizenkettő pedig megsérült csütörtök reggel, amikor leszakadt egy függőhíd a kelet-szerbiai Cacak közelében - közölte a szerbiai közszolgálati televízió.