Múlt héten derült ki, hogy a nyugdíjasok novemberben mekkora plusz összegre számíthatnak, ám most a héten is érkezett egy olyan új információ, ami alapján újratervezhetik saját büdzséjüket az időskorúak.
Az amerikai elnök a CNN-nek arról beszélt, szerinte senki nem akar világháborút, Putyin pedig egy racionális cselekvő, aki nagyon elszámolta magát. Azt is mondta, hogy nem látja értelmét annak, hogy tárgyaljon az orosz elnökkel.
Októberben újra megemelték a lisztárakat a malmok, az iparág túléléséhez azonban a jövő évtől várható áramárak és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt már kormányzati beavatkozásra lehet szükség.
Ezt kedden, Berlinben a Cicero közéleti folyóirat és a Berliner Zeitung című napilap rendezvényén mondta a kormányfő, amikor felidézte, milyen volt az orosz elnök, amikor februárban, a háború kitörése előtt meglátogatta Moszkvában.
Joe Biden szerint Vlagyimir Putyin nagyon elszámolta magát, amikor háborúba kezdett Ukrajnával, mert azt hitte, tárt karokkal várják Kijevben. Az amerikai elnök úgy látja, az orosz vezető céljai ugyan irracionálisak és birodalmiak, de nem vet majd be atomot.
Vakcinabotrány: 4 millió euró érkezett az Európai Bizottság egészségügyi biztosának számlájára. A ciprusi politikus a koronavírus idején a gyártóknak kedvező uniós vakcinabeszerzési szerződéseket írt alá. A biztos tagadja, hogy a gyártóktól kapta volna a pénzt, ám korábbi korrupciós botrányai során már kiderült, hogy jó kapcsolatot ápol a gyógyszer
Új bérmegállapodásért demonstráltak a debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt. munkavállalói kedden a Vegyipari Dolgozók Biogal Szakszervezete felhívására, a gyár mellett mintegy 300 munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét.
„A Balaton régen sós volt, tudtátok? A könny sós, mint az izzadság. Még az isten könnye is. Csak aztán annyira nem törődött velünk az isten, hogy még sírni is elfelejtett miattunk. A tóból meg szép lassan elpárolgott a só. Az élet sója. Így szűnt meg a magyar tenger” – hangzik el Bíró Bence első egész
Nemrég tette közzé a Generali Csoport a Bocconi Egyetemmel készített Kkv-felmérésének első eredményeit. Miközben a vállalkozások negyede a mindennapi működés során is szem előtt tartja a környezeti és társadalmi fenntarthatóság szempontjait, nagy részük továbbra sem rendelkezik erre vonatkozó stratégiával. A Generali a tavalyi év után idén második
A NASCAR hatalmas büntetést szabott ki Cole Custer 41-es rajtszámú Stewart-Haas Racing csapatára, miután csalással vádolják őket. A Charlotte Roválon zajló verseny utolsó körében úgy tűnt, szándékosan lassít le Custer, így segítve csapattársának, Chase Briscoe-nak, hogy pozíciókat nyerjen, és bejusson a rájátszás következő fordulójába. Custert végü
A komoly autóipari névvel rendelkező, de még mindig csak startupnak számító svájci cég társ-vezérigazgatói mostantól Tobias Moers és Manfred Fitzgerald lesznek. Tobias Moers egyenesen az Aston Martin vezérigazgatói székéből érkezik a Piechhez, amit két év után hagy ott. Előtte a Mercedes AMG-divízióját vezette 2013-tól. Az 56 éves autóipari szakem
Elszökött miután benzinnel fellocsolta majd felgyújtotta bérelt lakását egy idős házaspár Pécsen. A 85 éves férfit és a 76 éves nőt nagy erőkkel keresi a rendőrség.
„Az nem fog menni, hogy miközben szinte szó szerint a lét a tét, legyen olyan sportszövetség, amelyik villanyvilágítás mellett akar januárban bajnoki mérkőzéseket játszatni a csapatokkal, gázzal fűtött pályákon” – mondta Cser-Palkovics András
A magyar diákok kertépítés kategóriában tavaly történelmi rekorddal, 91%-os eredménnyel megnyerték Grazban a szakmák Európa-bajnokságát, az EuroSkills versenyt. Emellett elhozták a Nemzet Legjobbjai díjat, ami azt jelenti, hogy a különböző szakmák csapatai közül ők érték el a legjobb teljesítményt.
A kínai vállalat hamarosan hivatalosan is bemutathatja az Oppo Reno 9 sorozatot, amiről most több specifikáció is kiszivárgott. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig a termékekről. A szivárgások szerint az Oppo nagyon közel áll ahhoz, hogy bemutassa az Oppo Reno 9 sorozatot Kínában, amit nagyon jól mutat az is, hogy szinte már mindent megtudhattunk a ter
Kevesen tudják, de egy tetoválás elkészítése előtt létfontosságú, hogy felmérjük bőrünk állapotát. Ha óvatlanok vagyunk, bizonyos esetekben nemcsak sokkal fájdalmasabb, de kevésbé tartós művek is születhetnek. Pesti Tamás tetoválóművész hosszú évek gyakorlatának és fejlesztésének köszönhetően megoldást talált erre a problémára, és tippekkel is segí
Egzotikus, nagyszabású útra indult az Operaház: Johann Strauss nagy sikerű operettjét, A denevért és Erkel Ferenc remekművét, a Bánk bánt adják majd elő, illetve egy magyar kamaraesttel is megörvendeztetik az Indiai-óceán partján elterülő metropolisz, Mumbai (Bombay) polgárait. Mi pedig elkísérjük őket a távol-keleti utazásra!