A lakossági energiaárakra vonatkozóan a lengyel parlament múlt héten szavazta meg azt a törvényt, amelynek értelmében jövőre kedvezményes energiaárakat vezetnek be.
Magyar idő szerint szerdán 01.30-kor a Tampa Bay Lightning – New York Rangers összecsapással kezdetét veszi az NHL újabb idénye. A 2022/2023-as szezon kiélezett küzdelmet és minden eddiginél nagyobb iramot, rengeteg gólt ígér. A tavalyi bajnok Colorado és a korábbi két év győztese, a Tampa Bay mellett a Florida Panthers, valamint a három kanadai cs
A színvonalas erdélyi gasztronómiai fesztivál helyszínét Trucza Adorján, aki e rovatban már bemutatott Páva éttermével új fejezetet nyitott a székelyföldi gasztronómiában.
Ezek közé tartozik a Murciélago, a Lamborghini modell, amely 2001 szeptemberében debütált a Frankfurti Autószalonon, és az volt a feladata, hogy a történelmi V12-es motort a 21. századba vigye. Kifejezetten jól teljesítette ezt a feladatot, mert a 6,2 literesre bővített motorja még a modell premierjén is 580 LE maximális teljesítményt adott. Nagyon
„A biológiai biztonság hagyományos megközelítései nem tudták megállítani a magas patogenitású madárinfluenza terjedését 2022-ben. Ehelyett paradigmaváltásra van szükség a biológiai biztonság terén, amely új technológiákkal követi nyomon a mezőgazdasági tevékenységeket."
A Mercedes technikai főnöke szerint nagy veszteség, hogy a csapat elveszíti Nyck de Vriest. A holland, aki idén debütált a Williamsnél, mikor Alexander Albont kellett helyettesítenie, egyetlen versenyen, a Mercedes hivatalos tartalékversenyzője jelen pillanatban. Az egyébként már Formula E-világbajnok de Vries, 2023-ra azonban a Mercedes riválisána
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közölt friss előrejelzésében a júliusi prognózisához hasonló idei globális gazdasági növekedéssel számol, de a jövő évre vonatkozó várakozását enyhén visszafogta.
Másfél év szünet után újra összejöttek a Visegrádi 4-ek államfői: Pozsonyban találkoztak, a konzultációt a szervezet soros elnöksége rendezte. Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett a találkozón, előtte pedig csatlakozott az orosz erők legújabb támadását elítélő Bukaresti Kilencek nyilatkozatához.
Az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében egy negyedévvel, 2023 áprilisáig meghosszabbíthatják a két utolsó németországi atomerőmű üzemidejét.
A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) két további személy ellen indított eljárást az INA horvát olajipari vállalatnál gázkereskedelemmel kapcsolatban történt visszaélések miatt - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT) kedden.
Bár Európa más országaihoz viszonyítva hazánkban nem olyan méregdrága az idősotthonok térítési díja, mégsem könnyű a magyar idősek helyzete. A koronavírus járvány, főként 2020-ban rengeteg áldozatot követelt az idősotthonokban. Azóta hiába nőtt a férőhelyek száma, az ellátottak száma és a kihasználtság is csökkenést mutat, ez még a pandémia hatása
Arról is beszélt Berlinben, hogy az ukránok pozícióját a legjobban a magyarok értik meg, és hogy Donald Trump lehet a béke reménye Ukrajnában. Elmondta, hogy a februári moszkvai látogatása után érezte, hogy baj van.
A legtöbbünk tinédzserként alig várja, hogy betöltse a tizennyolcat és belevágjon a felnőtt létbe. Az évek múlásával viszont egyre többünkben merülhet fel a kérdés, mit csinálnánk másképp, ha esetleg visszamehetnénk az időben.
Az eddig recesszióállónak hitt informatikai szektor kilátásai sem a legrózsásabbak a válság árnyékában - mondta el Fischer Bálint, banki és tőkepiaci digitalizációval foglalkozó szakember, a Dorsum Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. üzletfejlesztési igazgatója.
Tavaly a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert, a lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, ez idő alatt a nem lakossági felhasználás 4 százalékkal nőtt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Október 13. és 16. között ismét vár a Margó Irodalmi Fesztivál könyvbemutatókkal és koncertekkel, ezúttal a Nemzeti Táncszínházban. A külföldi szerzők után most megmutatjuk, milyen magyar írókkal és könyvújdonságokkal találkozhattok! Az eseményeket a bemutatók időpontjai szerint listáztuk, de itt megtaláljátok mind a 80 programot.
Ha megnézted az HBO Sárkányok háza című sorozatának eddig sugárzott nyolc epizódja közül bármelyiket, nagy az esélye, hogy szemtanúja voltál Viserys Targaryen király betegségének.
Thierry Neuville-ben kellemes emlékeket ébreszttet az Új-Zéland Rally, az ottani gyorsaságik a walesi pályákra emlékeztették a Hyundai versenyzőjét. 2019-ben volt utoljára Brit Rally, amelyet 2000 óta Walesben rendeztek. A kormányzati támogatás megszűnése azonban a verseny végét is jelentette, és úgy tűnik 2023-ban sem tér vissza a naptárba az esem
Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
Felvette a szélsőséges és terrorista szervezetek listájára a Facebookot és az Instagramot is tulajdonló Meta Platforms amerikai IT-óriásvállalatot kedden az orosz pénzügyi felügyelet.
A kormány szerdai ülésén meghozza a beterjesztés előtti végső döntést a beruházások rendjéről szóló kerettörvényről – erről Lázár János beruházási miniszter beszélt az ATV Híradójának.
Az orosz-ukrán háború kitörését követően az emberiség ismét az atomháború rémképével viaskodik. Nemrég megjelent egy minden ízében hátborzongató videó a neten, mely kíméletlen pontossággal illusztrálja, mi is történik, amikor felrobban egy atombomba.
A meghirdetett autók átlagárai 4,62 millió forintra nőttek idén a harmadik negyedévben. 2020 elején még 2,5 millió forinton, majd 2021 végén valamivel 4,5 millió forint felett állt a használt kocsik átlagára.
Sérült fiatalokkal tekertek együtt a sztárok egy integrált mozgásóra keretében, hogy felhívják a figyelmet a kis adományok fontosságára. A jó ügyért többek között Kovács Patrícia, Gelencsér Timi és Ember Márk is edzőruhát húzott.
Indiában százmilliók használják a Meta tulajdonában lévő csevegőalkalmazást. A felhasználókat azonban egyre jobban idegesíti, hogy alig látnak ki a fiókjukat elárasztó kéretlen céges ajánlatokból.