2022. október 10. hétfő

okt. 10
8:45
Megszólaltak a légvédelmi szirénák Kijevben, nagy a baj (BorsOnline)
Három erős robbanás rázta meg hétfő reggel az ukrán főváros, Kijev központját - jelentette a helyszínen lévő sajtó és a város polgármestere.
okt. 10
8:45
Több mint száz ember demonstrált a Közép-Budai Tankerület épülete előtt (SzMo)
A tanárok bérének és sztrájkjogának rendezését és a polgári engedetlenség miatti retorziók leállítását követelik.
okt. 10
8:45
A nagyotmondó Háry János teremtője haditörvényszék előtt is állt - Garay János 210 (Könyves Magazin)
Kétszáztíz éve, 1812. október 10-én született a nagyotmondó Háry János alakját megverselő Garay János.
okt. 10
8:45
Mesterséges intelligenciával találtak amiloidokat (Mínuszos)
Több ezer amiloidmintát találtak az ELTE kutatói az egyetemen létrehozott algoritmus és szerver, a Budapest Amiloid Prediktor segítségével. Az amiloidok kóros fehérjék, felismerésük súlyos betegségek megelőzésében és gyógyításában játszhat fontos szerepet. A sejtek belsejében az élet alapjául szolgáló fehérjék oldott formában vannak jelen. Oldhatós
okt. 10
8:45
A válságot nemcsak a háború, hanem a brüsszeli politika is okozza (Demokrata)
Európa az elmúlt évtizedek legsúlyosabb energiaválságát éli át, a válságot csak részben lehet a háború kitörésével magyarázni – nyilatkozta Dömötör Csaba.
okt. 10
8:45
Tüntetéssel indul a hét: Több száz tanár gyűlt össze egy budai tankerület előtt (Nyugati Fény)
Egyre többen szállnak be.
okt. 10
8:48
Idős embereket fosztottak ki Budapesten, több millió forintot zsákmányoltak (Blikk)
Az elkövetők különböző ürügyekkel jutottak be idős emberek lakásába Budapesten, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket loptak el. Három tettest azonosítottak, a negyedik még keresik.
okt. 10
8:48
Erős robbanások rázták meg Kijevet (HírTV)
Szomorú hétfő reggelre ébredt Ukrajna, különösen a főváros, hiszen masszív légitámadás-sorozat érte Kijevet. A részletekről Dunda György kárpátaljai tudósító számolt be a HírTV-nek.
okt. 10
8:48
Felerősödtek a félelmek, szabadulnak az ingatlanalapoktól a britek (Portfolio)
Jelentősen felgyorsultak a brit kereskedelmi ingatlanalapokból történő tőkekivonások a kormány múlt hónapban bemutatott "mini" költségvetése óta, ami az elemzők szerint a portfóliót alkotó mögöttes épületek nyomott áron történő eladásának rohamát válthatja ki – írja a Financial Times.
okt. 10
8:48
Óriási felfedezés, ami segíthet eltüntetni a műanyagszemetet (Agroinform)
Egy spanyol méhész véletlen felfedezése elvezethet a polietilén lebontásának megoldásához.
okt. 10
8:48
Már a lakáshirdetésekbe is bekerülhet a rezsiköltség (Azenpenzem)
Az egyik hirdetési portálon az eladók megadhatják, a vevőjelöltek pedig rákereshetnek arra, hogy a meghirdetett lakóingatlanban mekkora az átlagos havi gáz-, illetve áramfogyasztás. Külön emblémát kapnak a kedvezményes díjú lakások.
okt. 10
8:48
Vérfagyasztó dolgokat rögzített a bébiőr kamerája, míg a kislány gyanútlanul aludt: Az anyuka nem tér magához a látottaktól (Femcafe)
A michigani Taylor Buist két kísérteties alakot vett észre közvetlenül egyéves kislánya arca mellett, és azt állítja, hogy a kép egyre hátborzongatóbb lett, minél tovább nézte.
okt. 10
8:48
Ismét Kijevet lövik az oroszok (vg.hu)
A központi, kormányzati épületeknek is helyet adó városrész volt a célpont.
okt. 10
8:51
Berki Mazsi nagyon merész döntést hozott - ez mindent megváltoztathat (Promotions)
Ezer év után igazi nőnek érzi magát Mazsi.
okt. 10
8:51
2020 óta alig engedtek be valakit, most 500 ezer repülőjegyet osztanak szét (Hamu és Gyémánt)
Hosszú hónapokig szinte teljesen el voltak zárva, most próbálnak életet lehelni a nemzetközi turizmusba. Hongkong 500 ezer repülőjegyet ajándékoz el, hogy újra fellendítsék a régió turizmusát, írja az Euronews a BBC alapján. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a városállam az elmúlt hetekben több koronavírussal kapcsolatos utazási ko
okt. 10
8:51
Nemzetközi űrpolitikai konferenciát tartanak Budapesten (Magyar Hírlap)
Az angol nyelvű rendezvény október 13-i helyszíne a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz.
okt. 10
8:51
Rakéták csapódtak több ukrajnai városban (Magyar Nemzet)
Hosszú idő óta először érte támadás az ukrán fővárost.
okt. 10
8:51
Podoljak a Telexnek: Rövidlátó politikát látunk Magyarország részéről (Mandiner)
A portál Zelenszkij tanácsadójával interjúzott Kijevben.
okt. 10
8:51
Orosz segítséggel robbantották fel a Krími hidat ukrán terroristák Putyin szerint (10perc.hu)
Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője bejelentette, az ukrán szakszolgálatoknak orosz és külföldi állampolgárok segítettek a támadás előkészítésében.
okt. 10
8:53
Orfk: Csaknem 11 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Magyar Nemzet)
Vonattal 273-an – köztük 106 gyermek – érkeztek Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve.
okt. 10
8:54
Csökkenéssel kezdhet a magyar tőzsde (ProfitLine)
A kedvezőtlenre fordult nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
okt. 10
8:54
Ha ezt látod, akkor csalók áldozata lettél (Ripost)
Egy kis odafigyeléssel elkerülhető a baj.
okt. 10
8:57
Az Ian hurrikán pusztítása és az erőszakspirál a világban (Magyar Nemzet)
A 4-es erősségű gyilkos vihar lecsapott Florida délnyugati partvidékére. Rombolása szisztematikus és kíméletlen volt.
okt. 10
9:00
Utcán a tanárok Budán (Infostart)
Petíciót adtak át a tankerület vezetésének a Kacsa utcai központban.
okt. 10
9:00
NAV: üzemszünet az online számla rendszerében (Adózóna)
Az online számla rendszerének karbantartása miatt szerdánként 18:00 óra és csütörtök 00:00 óra között az online számla rendszert leállítja – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
okt. 10
9:00
Kőkemény gyomrost kaptak a startupok, elzárják a pénzcsapokat (Portfolio)
A Crunchbase adatai szerint 2022 harmadik negyedévében a startupok kevesebb mint feleannyi forrást vontak kockázati tőkebefektetőktől, mint egy évvel ezelőtt - írja az Altfi.
okt. 10
9:00
Holoda: bűnös döntésre készül a kormány (ATV)
A Gazprommal kötött szerződés keretébenaz MVM csoport hajdúszoboszlói tárolójából kiszívják a párnagázt. Ez a tároló működéséhez szükséges gáz, aminek kiszívásával összeszűkül a tároló kapacitása, de konzervatív becslés szerint minimum 800 millió köbméter párnagázt lehet belőle letermelni.
okt. 10
9:00
Több mint egymilliárd euró volt a külkereskedelmi hiány augusztusban (vg.hu)
Az idei év augusztusában az export euróban számított értéke 37, az importé 41 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
okt. 10
9:02
Folytatódik az esés, június óta nem látott szinten a gáz ára (Portfolio)
A hét első napján tovább folytatódik a gázár csökkenése, a reggeli nyitást követően már a 145 eurós szint alatt áll a jegyzés, amire június óta nem volt példa. Az esés hátterében az áll, hogy a vártnál jobban alakul a gáztárolók töltöttsége, valamint az időjárás is a vártnál enyhébbnek ígérkezhet a téli időszakban. Az uniós árplafonnal kapcsolatban
okt. 10
9:03
Nagyot újított a LEGO (MMonline)
Minden a kockák és a játék körül forog a megújult LEGO Store üzletben, amely a vásárlói élmény új dimenzióját hozza el a hazai LEGO rajongóknak. A különleges digitális megoldásokkal és látványos elemekkel kiegészült játékbolt október 8-ától várja a vásárlókat az Allee bevásárlóközpontban, ráadásul Magyarországon elsőként ebben az üzletben próbálhat
okt. 10
9:03
Adóemelés, csak máshogy hívják: Durván jól járt az állam a Kata kinyírásával (Nyugati Fény)
Ezért kellett százezrekkel kibabrálni.
okt. 10
9:03
Guy Verhofstadt dörzsöli a tenyerét, szerinte eljött az idő (Mandiner)
Karikatúrát posztolt közösségi oldalán a belga politikus.
okt. 10
9:06
Időjárás: Németh Lajos elárulta meddig tart a vénasszonyok nyara. Ha ez igaz... (Blikk)
Erre ki számított?
okt. 10
9:06
Hatalmasat ugrott a globális fizetési piac (Portfolio)
A nehéz 2020-as év után a fizetési ágazat bevételei 2021-ben erőteljesen fellendültek, 11%-kal nőttek, és globálisan elérték a 2,1 ezer milliárd dollárt - állapította meg a McKinsey tanulmánya.
okt. 10
9:09
Ami a csövön kifér (Magyar Hírlap)
A két kis videórészletből az mégis egyértelműen kiderül, hogy az amerikai birodalom stratégia érdekeivel teljesen egybevág a gázvezetékek működésképtelenné tétele.
okt. 10
9:09
Egy alattomos francia akadályozta meg a magyar Eb-győzelmet (Magyar Nemzet)
Philippe Meyer a göteborgi döntőben a trikójánál fogva visszahúzta Zsinka Andrást.
okt. 10
9:09
Az Alpine kétszer is ignorálta Alonso boxkiállási szándékát (Racing)
Fernando Alonso két kiesés után visszatért a legjobb tízbe, a hetedik helyen ért célba az esős Japán Nagydíjon. Az Alpine pilótája úgy érzi, alakulhatott volna jobban a versenye, ha csapata nem ignorálja kéréseit. Alonso megjárta az első, de a tizedik helyet is a versenyen, ám végül ott intették le, ahonnan rajtolt: a hetedik helyen. Bár
okt. 10
9:12
Tovább romlott a külkereskedelmi egyenlegünk (Privátbankár)
2022. augusztusban az export euróban számított értéke 37, az importé 41 százaékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 582 millió euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 6,1, az importoldalon 5,5 százalékkal nőtt.
okt. 10
9:12
Diákok, szülők és tanárok százai tüntettek a közép-budai tankerületnél (Blikk)
Hétfő reggel a Közép-budai Tankerületi Központ elé szervezett demonstrációt több szülő is, hogy így tiltakozzanak a tanárok retorziókkal való fenyegetése, illetve elbocsátása ellen. A megmozduláson nemcsak szülők, de diákok és pedagógusok is részt vesznek.
okt. 10
9:12
Nemzetközi űrpolitikai konferenciát tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (ProfitLine)
Október 13-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen nemzetközi űrpolitikai konferenciát tartanak; az angol nyelvű rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött - közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel.
okt. 10
9:12
Papíron megrövidülhetnek a kórházi várólisták: komoly átalakítás jöhet a magyar egészségügyben (Pénzcentrum)
Egy friss törvényjavaslat lényegesen megrövidítené a kórházi várólistákat: például csak olyan betegek kerülnének fel rájuk, akiknek 60 napnál többet kell várniuk az ellátásra. Ellenben azokat például leveszik, akinek idő közben annyira leromlott az állapota, hogy a műtét sem segítene rajtuk.
okt. 10
9:12
Maradt történelmi mélypontja közelében a forint – Akár ma is láthatunk új rekordot? (Portfolio)
Hétfő reggel 325 körül járt a forint az euróval szemben, így karnyújtásnyira van történelmi mélypontjától a magyar deviza. A hangulat esetleges romlásával akár új rekordot is láthatunk az árfolyamban.
okt. 10
9:12
Pesszimista a Ferrari az FIA hétfői bejelentése kapcsán (m4sport.hu)
Hétfőn teszi közzé az FIA a 2021-es költségvetési plafon betartása kapcsán lefolytatott vizsgálatainak eredményét. Mattia Binotto nem túl optimista a vélt szabályszegések következménye kapcsán
okt. 10
9:12
Videón, amint a BBC tudósítója észleli a robbanást a háta mögött (vg.hu)
.
okt. 10
9:15
A mi kezünkben van a sorsunk – ezt várja az Eb-selejtezőktől a magyar válogatott legendája (BorsOnline)
Kovács Kálmán szerint most nem járunk úgy, mint korábban már oly sokszor.
okt. 10
9:15
Borzalmas baleset történt az M6-os autópályán: leszakadt a motoros lába (18+) (Life)
Szörnyű baleset történt az M6-os autópályán: leszakadt egy motoros lába.
okt. 10
9:15
Nagy a szigor az iskolákban: Drasztikus lépéseket hoznak, hogy betartsák a 18 fokos szabályt (Nyugati Fény)
További terheket rónak a tanárokra.
okt. 10
9:15
Mészáros tevebizniszébe is beszállt a nej (Forbes)
A sivatag lovának különleges, Magyarországon szinte kuriózumnak számító tenyésztési bizniszébe szállt be Várkonyi Andrea. Betársult férje, Mészáros Lőrinc mezőgazdasági profilú cégébe, mely ezzel a ritka tevékenységi körrel is rendelkezik.
okt. 10
9:15
Földcsuszamlás Venezuelában (Magyar Nemzet)
Az ország északi részén történt katasztrófában sok a halott és az eltűnt.
okt. 10
9:15
Videó: Itt az orosz bosszú, újra rakétacsapásokkal támadták Kijevet és Zaporizzsját (Helló Magyar)
Úgy tűnik, hogy Putyin elnök így kompenzál a sorozatos katonai kudarcok és a kercsi híd miatt:

Keresés