Pihengetett kicsit a forint az elmúlt hét csúcshódítása után a hétvégén, de hétfő reggelre sem sikerült felerősödnie. Visszatért az euró-forint árfolyam csúnya magaslataira. Ma reggel 424 forinttal nyitott az euró. Hétfőn visszatért a forint a pénteki szint közelébe, nem bírta kipihenni magát a hétvégén. Reggelire 424,7 forintot ér egy euró, az an
Apai nagyszülei katolikusok, anyai nagyszülei zsidók, élt Izraelben fegyverrel a párnája alatt, tagadta a vallást, cigarettázott az imák alatt, aztán élete 180 fokos fordulatot vett, és szigorúbban tartja az előírásokat, mint az ortodox zsidók egy jó része. Szabó Györggyel, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnökével beszélgettün
Az Amazon hétfőn közölte, hogy a következő öt évben több mint 1 milliárd eurót (974,8 millió dollárt) fektet be elektromos furgonokba, teherautókba és alacsony károsanyag-kibocsátású csomagközpontokba Európa-szerte - számolt be a Reuters.
A halálbüntetés az egyik legősibb büntetési forma, és a világ számos országában alkalmazzák ma is. Ez felvet egy sor kérdést, többek közt azt, valóban van-e elrettentő ereje, ahogy a támogatói gondolják.
A hétfői ülésen várhatóan arról lesz szó, hogyan válaszoljanak a hídrobbantásra, amit terrorcselekménynek nyilvánítottak. Közben Zelenszkij tanácsadója azt mondta, még Oroszországhoz képest is „túl cinikus”, hogy éppen ők vádolják terrorizmussal Ukrajnát.
Az előző héten jelentős mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, miután a vártnál erősebb munkaerőpiaci adatok érkeztek, ennek következtében pedig ismét erősödni kezdett a dollár. Ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, Európában pedig mínuszban nyitottak a vezető indexek.
Lezárták a 82-es főutat Eplény és Olaszfalu között, miután összeütközött egy személyautó és egy kisteherautó - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
A mai Orbán-Scholz találkozó az első hivatalos megbeszélés a magyar miniszterelnök és a német kancellár között. Orbán Viktort 2020-ban Berlinben még Merkel fogadta, most - két EU-csúcs között - a berlini megbeszélés középpontjában az orosz-ukrán háborúra adott reakciók állnak.
Az ukrán–magyar határszakaszon 5601-en léptek be vasárnap Magyarországra, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 5345-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-t..
Az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint folytatódik a nagyrészt napos, száraz őszi idő, bár kisebb záporok előfordulhatnak, a legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között alakul.
Bizony, kijön ám a matek! Max Verstappen vasárnap Japánban, bár furcsa, eleinte bizonytalan körülmények között, de bebiztosította pályafutása második Forma-1-es világbajnoki címét. Történt ez négy versenyhétvégével a szezon vége előtt. A Japán Nagydíjra többek között kedvese, Kelly Piquet is elkísérte, aki természetesen nagyon boldog és büszke a ná
Összeütközött két autó a 84-es főúton a Vas megyei Gérce község közelében hétfőn kora reggel, az utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták – közölte a rendőrség.
Hol esik, hol nem, hol süt a nap, hol nem - nagyjából így lehetne leírni az előttünk álló hetet, úgyhogy érdemes ruházkodás, esernyő és minden téren felkészülni a szeszélyes napokra.
A jelentős gabonatermelő Magyarország nettó kukoricaimportőr lehet a mostani szezonban, miután az idei aszály csökkentette a termést – közölte a Földművelésügyi Minisztérium a Reuters hírügynökséggel.
A klímakatasztrófa mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy sajnos a biodiverzitás is válságba került a bolygónkon, és ez is az emberi tevékenység következtében fellépő
Daniela Cavallo Fotó: Volkswagen A VW üzemi tanácsának vezetője, Daniela Cavallo a szakszervezetek erősebb szerepvállalását szorgalmazta az ipari szerkezetátalakításban, valamint a társasági együttdöntési jogi keretek gyors reformját. "50 éves cégalapításunk már régen túl sok helyen elmaradt a társadalmi és technológiai fejlődéstől" - mondta a Will
A nyár elmúltával valahogy mindenkin úrrá lesz a szomorúság. Rövidülnek a nappalok, gyakrabban esik az eső és egyre hidegebb, szürkébb az idő. A természet megszabadul zöld ruhájától és ködbe burkolózva várja az év utolsó napjait. Az ősznek is megvan azonban a maga, semmihez sem hasonlítható szépsége, csak fel kell fedezzük!