Még mindig sok kisbenzinkút van nehéz helyzetben, mert nem kapták meg a nekik járó, augusztusban megígért támogatást. Közben az is kiderült, hogy csökkent a hazai stratégiai gázolajkészlet. A Portfolio szerint mindössze egy-két hétre elegendő gázolaj maradhatott a hazai biztonsági tartalékban. Szakértők szerint azonban pánikra nincs ok, a benzinkut
Már több mint 2,5 millióan töltötték ki a népszámlálási kérdőívet az interneten – jelentette be az M1-en a Központi Statisztikai Hivatal főosztályvezetője. Kovács Marcell elmondta, hogy az ország minden részéről érkeztek már be kérdőívek, de a nyugati megyék a legaktívabbak – hangzott el az M1 Híradó műsorában.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Japán Nagydíj után nem Max Verstappen második világbajnoki címe a téma. Hanem egyrészt a nem tiszta pontozási rendszer, illetve a nagyobb téma, a biztonság. Márpedig utóbbi nem igazán volt meg a futam elején. Sokakban még biztosan élénken él Jules Bianchi 2014-es tragédiája, éppen ugyanitt, Suzukában. A Marussia fran
A jó tanár egy életre pályára állítja a diákjait. Szavai vissza-visszaköszönnek a felnőtt évek kihívásainál, példamutatása irányadó és megtartó erejű. A jó tanár nem betanult szerep, sokkal inkább született személyiség. Amerika egyik legismertebb motivációs előadója tömören és frappánsan foglalta össze ugyanezeket a gondolatokat.
Minden eddiginél több, 775 pályázat érkezett a harmadik negyedévben a Mészáros Csoport alapítványához, a kuratórium végül 56 pályázat 250 millió forintos támogatásáról döntött - közölte az MTI-vel a Pro Filii Alapítvány csütörtökön.
Az évad eddigi legszorosabb versenyét hozta Szabados Áginak, az RTL híradósának és a Nyerő Páros „aranylábú” játékmesterének összecsapása a Tehetség első látásra stúdiójában. Kabát Peti társa, a dj-ként is dolgozó Vivi diákhitel törlesztésre, külföldön dolgozó családtagjai meglátogatására és későbbi tanulmányokra fordítaná nyereményét, Nándi, a n
Az első kilenc hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 10,8 százalékkal csökkent, de a szeptembert külön vizsgálva csak 1,9 százalékos éves alapú csökkenést lehetett látni. A hónapokat külön nézve ez a második „legjobb” hónap idén, az augusztusi 0,6 százalékos plusz után – derült ki a Datahouse adataiból.
Október 4-én kihirdették a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Az eredeti az igazi! kreatív pályázatának nyerteseit. A pályázat keretében 16-25 éves fiatalok készítettek az eredeti termékek vásárlásának előnyeit bemutató kreatív videókat és plakátokat három kategóriában. A nyerteseket a zsűri bruttó 150.000 forint pénzjutalommal díjazta.
A hiteldrágulás most jobban fájhat annak, aki legalább részben ebből akarja megvenni a legnépszerűbb új vagy használt kocsikat. Tavasz óta ezek az autók már alig kerülnek többe, a kölcsön viszont annál inkább.
A divatvilág, ahogy általában, idén ősszel is meg tudott lepni. Mintha a világban zajló, felkavaró események nyomot hagynának a divatdiktátorok munkásságán, mintha a tervezők is úgy éreznék, hogy ezek a napok nem kell, hogy a harsányságról szóljanak. Sokkal inkább a letisztultság, visszafogottság és minimalista stílus jellemzi új kollekcióikat. Sze
Már a prágai EU-csúcs előtt nyilatkozatháború bontakozott ki a német kormány gazdaságélénkítő elképzelései miatt. Erről és a német–magyar kapcsolatokról beszélt kérdésünkre Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium, Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója.
A vasárnapi Japán Nagydíjon másodszor is világbajnokká avanzsált a Red Bull ifjú titánja, Max Verstappen – a holland pilóta elárulta, az idei bajnoki trófea megszerzése természetesen merőben másképp sikerült, mint 2021-ben, és természetesen nagyon büszke csapatára az idei szezon során nyújtott teljesítményéért.
"Az egész rendszer ezer sebből vérzik. Ma Magyarországon gyakorlatilag bárhogy sérülhetnek a betegek jogai, nem kapják meg az ellátást, ami állampolgári jogon jár nekik. A rendszerben kódolva van a tragédia lehetősége" - vázolta az egészségügy aktuális problémáit a Pénzcentrumnak adott interjújában Dr. Kunetz Zsombor. A rendszerfejlesztő, az Ország
Az orosz hatóságok nem kételkednek benne, hogy a Krími hídon végrehajtott robbantás terrortámadás volt a polgári infrastruktúra egy kritikus fontosságú létesítménye ellen, amelyet az ukrán szakszolgálatok követtek el – jelentette ki az orosz elnök, miután fogadta Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnökének jelentését.
Tavaly karácsonykor épp a kardigánomat igazgattam a derekam köré, amikor belépett a 14 éves keresztlányom haspólóban és fekete bőrnadrágban, rajta egy oversize kockás kabát. Már tátottam a számat, hogy „hű, de jól nézel ki”, amihez föltétlen hozzáfűztem volna, hogy „te nem fázol?”, de szerencsére elharaptam. Majd mondja neki az Anyja, de a Papa se
Adam Driver hamarosan egy újabb ismert olasz karaktert fog alakítani: Michael Mann közelgő drámájában, a Ferrariban nem mást, mint magát Enzo Ferrarit alakítja majd, mégpedig 59 éves kiadásban.
Második helyen is állt, ám végül harmadik helyen zárt Vogel Adrienn és Maricsek Miklós a Peugeot Kupa ózdi versenyén. A kategóriát Hangodi Bendegúz és Tóth Imre nyerte. Öt versenyzőpáros indult az Ózd Rallyn a Peugeot 208 Kupában. Hangodiék és Bertáék versenyfutásáról szólt az első nyolc gyorsasági, a bajnokságban is ők állnak az első két helyen.
Egy gazdasági társaság életében jól elkülöníthető az, hogy a munkavállalóként dolgozó informatikus, asszisztens vagy könyvelő a személyi jövedelemadó szabályai alkalmazásával kapja a fizetését, míg a külsős szolgáltatók (mondjuk ügyvédek, adótanácsadók) számlát állítanak ki, és a munkadíjukat áfával növelten (vagy éppen alanyi adómentesen) fizeti k
Az augusztusi 15,6 százalékról biztosan újabb nagy ugrást mutatott be az infláció, hiszen szeptemberben már a megemelkedett rezsiköltségek is bekerültek a kosárba. Az igazi kérdés, hogy már most eléri a 20 százalékos lélektani határt a drágulás, vagy arra még várnunk kell egy-két hónapot. Abban a szakértők egyetértenek, hogy 2023 végére legalább a
A kínai vállalat néhány hete mutatta be a legújabb közép kategóriás okostelefonját, amit már itthon is meg lehet vásárolni. Mutatjuk, hogy mit tudunk erről a termékről. A Huawei annak ellenére, hogy sok nehézségbe ütközik, elhozza a termékeit a magyar piacra is. Az eladási adatokban nagyon jól látszódik a kereslet csökkenés, de azért még mindig aka
Hétfőn ismét plenáris ülést tart az Országgyűlés, amelyen egy majdnem fél éve esedékes képviselői eskütétel lesz az egyik legérdekesebb napirendi pont. Összefoglalónk.
Az utóbbi időben rengeteg változás történt a királyi családban. Nemcsak elveszítették II. Erzsébet királynőt , de őfelsége halála óta több címváltoztatás is történt.