Szeptemberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 181,0 milliárd forint többletet ért el, szemben az előző évi 391,3 milliárd forintos deficittel. A múlt havi az elmúlt 20 évben a harmadik legnagyobb szeptember havi többlet. Ezzel az első kilenc hónapban az államháztartás központi alrendszere 2691,7 mill
A déli földrész adatai korán jelentkező és kiterjedt influenzajárványt valószínűsítenek az ősszel induló európai járványszezonra. Egyes korosztályok és csoportok különösen veszélyeztetettnek és védendőnek számítanak, a WHO közéjük sorolja például a várandós nőket és a kisgyermekeket is. A hatékony védelmet nyújtó vakcinák közül az első idei oltóany
A Federal Reserve infláció elleni harcára fixálódott részvénypiac hamarosan megláthatja, hogy a gyorsan emelkedő kamatlábak milyen hatással vannak a vállalatok eredményeire. Az S&P 500 index 2022-ben 24 százalékot esett, miközben a központi bank emeli a kamatlábakat, a befektetők pedig megpróbálják belőni a részvények értékeltségét és a vállalati p
Bemutatták a prototípusát a magyar mentőkerékpárnak, amelyet jövő tavasszal állít szolgálatba az Országos Mentőszolgálat először Budapesten, majd a terveik szerint más nagyvárosokban is.
Egyre többen keresik a válságálló befektetéseket, az arany iránti bizalom az alacsonyabb kockázatú befektetésekre vágyók körében még mindig töretlen - közölte a Báv Zálog hétfőn az Mti-vel a legfrissebb adatai alapján.
A szokásos kéményellenőrzés megrendelése esetén új, ingyenes hatásfokméréssel segíti az intézményeket és vállalkozásokat a takarékosabb energiagazdálkodás kialakításában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretében önálló szakmai tevékenységet folytató FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari Divízió - közölte a társaság.
Nem először fordult elő, hogy Meghan a saját feje után megy. A sussexi hercegné szereti sajátságon módon intézni az ügyeit, amibe nem hagy beleszólást másnak.
Továbbra is lázban tartja az internet népét Berki Mazsi luxusautója, amiben szeptember közepén fotózták le. Az autó egy Mercedes AMG G 63, és körülelül 75 millió forintba kerül.
A geopolitika alapjai (5.). A nyugati modern politikai berendezkedés legfontosabb doktrínája a mondializmus elmélete, az emberek életének olyan szervezése, amelyben nem lehetnek nemzetállamok, szuverenitás és nemzeti érdekek.
Fotó: police.hu Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon egy 30 éves helyi lakos ellen. Az eljárás adatai alapján a férfi 2022. október 8-án délelőtt úgy akart egy Litér és Veszprém között történt közlekedési konfliktust rendezni, hogy kiszállt gépkocsijából, majd lerúgta a más
A futball világában a heves érzelmekből adódóan nem szokatlan az erős nyelvezet, Véber György, az Újpest FC U19-es csapatának vezetőedzője azonban néhány napja túlságosan is elragadtatta magát, erről egy felháborodott szülő készített felvételt.
Mintegy 1,7 milliárd forintos beruházással összesen csaknem 14 kilométernyi szennyvíz- és ivóvízvezeték újul meg Zalaegerszegen, a rekonstrukcióval közel 60 millió forint működési költséget takarítanak meg.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Az argentin csatársztár, aki jelenleg a Paris Saint-Germaint erősíti, 2003 és 2021 között játszott a katalánok elitalakulatában. A szoborállításról Joan Laporta klubelnök nyilatkozott hétfőn.
Több tüntetést is tartottak Budapesten, ahol a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanáraiért álltak ki. Csakhogy a demonstrálók egy része az agressziót és a hergelést választotta.
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke elmagyarázta, miért jelent nagy előnyt a finn központ. Ezt az előnyt pedig már a Hyundai is felfedezte. A Toyota WRC autójának megépítésére Tommi Makinen Finnországot látta a legalkalmasabbnak, annak ellenére, hogy az országot sokan nem tartották jónak egy WRC projekt elkezdéséhez, mivel messz
A parlagfű természetes ellenségének számító parlagfű olajosbogár terjedését elsősorban a domborzati viszonyok és az uralkodó szélirány határozza meg – tették közzé a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) kutatói az Agricultural and Forest Entomology szaklapban. Az is kiderült, hogy a bogár rajzása azzal az időszakkal esik egybe, amikor a pa
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban augusztusban átlagosan 4,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség a júliusi 4,8 százalékról.
Hétfő reggel több hónapnyi szünet után Oroszország újabb támadássorozatot indított Kijev és további ukrán városok ellen. Az információk szerint rengeteg a sebesült, de voltak, akik életüket vesztették.
A KCNA észak-koreai hírügynökség hétfői bejelentése szerint Phenjan Dél-Korea felé küldött figyelmeztetésnek szánta az utóbbi két hét rakétakísérleteit.
A Forma-1 csapatai elismerték, nagyon meglepte őket az, hogy Max Verstappent végül világbajnokká koronázták a múlt hétvégi Japán Nagydíjon, azt gondolták ugyanis, nem kapnak teljes pontszámot a versenyzők a kurta verseny miatt.
Nem mondhatnánk, hogy végtelenül romantikus, még azt sem, hogy erős timingban, miután egy megkésett születésnapi köszöntésről van szó. Palvin Barbara szerelme, Dylan Sprouse viszont tökéleletesen ért ahhoz, hogy klisék nélkül, nagyon őszintén fejezze ki az érzelmeit.
A Disney csatorna egyik gyermeksztárjaként híressé vált színész és a szupermodell 2018 júniusa óta a sztárvilág egyik legnépszerűbb és legszerethetőbb álompárja.
David és Victoria Beckham legidősebb fia, Brooklyn nemrégiben vette feleségül a dúsgazdag családból származó Nicola Peltzet. Sajtóértesülések szerint a fiatal ara és anyósa között nem a legjobb a viszony.