Három hónappal az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Kullancsfigyelő projektjének indítása után előkerült az első példány a keresett, hazánkban nem őshonos Hyalomma kullancsból.
Jobb minőségű és versenyképesebb lesz a felsőoktatás a modellváltásnak köszönhetően - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az emberiség alapvető érdeke, hogy a karbonsemlegesség irányába haladjunk, ennek a szolgálatába állítható az energiahatékonyság és megújuló alapú energiatermelés mellett a hidrogéngazdaság is, amely még kevésbé van a fókuszban - hívta fel a figyelmet a Portfolio Sustainable World 2021 konferencián tartott előadásában Lengyel András. A PwC Magyaror
Deszantelhárító harcászati gyakorlat kezdődött a Kuril-szigeteken több mint félezer katona és mintegy ötven haditechnikai eszköz részvételével - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
Mi ez a rejtélyes hármas szabály, amelynek megfelelően érdemes berendezni az otthonunkat, és hogyan tudjuk tartani minden szobában? Erről lesz szó a következőkben.
Az elmúlt fél évben óriási bajba került a Velencei tó. Már a tavasz elején lehetett látni, hogy nagyon sok víz hiányzik belőle, és ehhez hozzájárult még, hogy elmaradtak a tavaszi esőzések. Emiatt a tó medrének mindössze kilenc százaléka telített – mondta az MSZP székesfehérvári önkormányzati képviselője és országgyűlési képviselő-jelöltje. Márton
Öt évvel ezelőtti stroke-ja után először vállalt szöveges szerepet nagyjátékfilmben Kulka János. Olyan karaktert alakít, aki agyvérzést kap, rögtön el akarta olvasni a forgatókönyvet, és meg is könnyezte.
A 2006-os őszi zavargások 15. évfordulójára időzítik a film premierjét, ami igazi sztárparádéval mutatja be a politikai botrányt és közvetlen hatásait.
Megoszlanak a vélemények, hogy csalás és ámítás vagy tökéletesen érthető lépés, hogy az ABBA visszatér, de csak virtuálisan. Az persze kérdés, ki lehet-e iktatni a hús-vér popsztárokat, ha megvan már rá a szükséges technológiánk. Cikkünkből kiderül, kik azok a vocaloidok és az is, mennyire metál az ABBA.
Ősszel nagyon sok sötétet hordunk, ritka az, amikor színes outfit jön velünk szemben az utcán. Pedig a szezon kedvenc kombója igazán ütős - a zöld és a narancs szerelemgyerekével klassz szetteket lehet kreálni, mutatjuk.
A nyomozás adatai szerint egy 35 éves helyi lakos közlekedett személygépkocsijával Hajdúszoboszló, Malom soron 2021. május 30-án hajnalban. A sofőr a Böszörményi út kereszteződéséhez érve áttért a szemközti forgalmi sávba, felhajtott egy járdaszegélyre, majd autójával egy kerítésnek ütközött. A helyszínre érkező járőrök a nővel szemben alkoholszond
Jubileumi, 30. alkalommal rendezik meg szeptember 23-a és 26-a között a Budapest Borfesztivált, hiszen a rendezvény 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt. A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón elhangzott: az idei Borfesztivál éppen ezért ünnepi alkalom is
Visszatért a gödörből a lakossági hitelkereslet augusztusban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index alapján, amely a főbb lakossági hiteltípusok iránti online keresletet méri. A normalizálódást továbbra is a személyi kölcsön iránt ismét fellángoló érdeklődés fűti, míg a lakáshitelek és a babaváró kölcsön iránti kereslet stagnált a nyár utolsó hón
A BKK közleménye szerint a magyar labdarúgó-válogatott Andorra elleni meccse miatt 17.30-tól várhatóan 23.30-ig jelentős közúti lezárásokra kell készülni a stadion környékén. Ez hatással lehet a Pest keleti részén, különösen a Zuglón áthaladók közlekedésére. A mérkőzés miatt lezárásokra kell készülni a Dózsa György út, a Kerepesi út és a Thököly út
Lábak nélkül, hiányos kézfejjel született, gerincferdülése miatt kezdett úszni, de a tokiói dobogó tetején hirtelen minden és mindenki megjelent a szeme előtt.
Az NFL, vagyis az amerikai profi futball liga megtiltotta minden tagjának, hogy kriptopénzes szponzorokkal vagy NFT-ket értékesítő cégekkel kössenek szerződést. Az intézkedés ideiglenes. A liga szerint addig fog tartani a tiltás, amíg elkészülnek egy egységes stratégiával a digitálisan gyűjthető dolgokról.…
A nyár vége és az iskolakezdés mindenkiben kettős érzéseket kelt: a gyerekek szomorkodnak, hogy vége a nyárnak, ugyanakkor szoronghatnak a közösségbe való beilleszkedéstől. A szülőknek sem könnyű, hiszen amellett, hogy megoldódott a gyerek felügyelete, aggódnak, hogy hogy érzi magát csemetéjük az óvodában vagy az iskolában. Dr. Sebő Zsuzsanna gyerm
Bár a hazai bankszektor közel 10 milliárd forintos működési veszteséget szenvedett el a koronavírus járvány következtében 2020-ban, a szektor gyors és hatékony reagálása, valamint a megképzett tőke elégséges volta miatt stabil maradt a működés a pandémia ellenére is. Az elszenvedett károk mértékét döntően nem az adott intézmény mérete vagy a tőkesz
A magyar infláció immár hónapok óta európai éllovas, ám az emberek egy része így is csak legyint, állítva, hogy a hivatalos statisztikáknál nagyobb a drágulás mértéke. A KSH most közzétett adatai részben magyarázatot adnak erre.
Fejlett, illetve ígéretes fejlődést mutató credit management módszereket ismerhetett meg a közönség a Business and Finance Summit 2021 mai kora délutáni szekciójának előadásaiból, a panelbeszélgetésből pedig kiderült: sokak várakozásával ellentétben nem következett be nagy csődhullám a cégeknél, eljöhet azonban az igazság pillanata.