Az eddigi 150-ről 300 milliárd forintra emelte a kormány az Eximbank kedvezményes beruházási hitelkeretét, amit mikro-, kis- és középvállalkozások vehetnek igénybe – jelentette be lengyelországi útja előtt a repülőtéren Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Tudjuk, már nagyon várod, hogy felkészülj a hűvös hónapokra és beszerezz pár meleg, vastag kincset. Azt is tudjuk, hogy szereted az új szezont azzal kezdeni, hogy lecsapsz néhány szuper új holmira, és mi is lenne ideálisabb alkalom, mint a GLAMOUR-napok, amikor kedvezményesen szerezheted be az új kedvenceidet! Ehhez címlapsztárunk, Dárdai Blanka is
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Doktor24–UNION országos hálózatépítése. A Doktor24 és az UNION Vienna Insurance Group Zrt. közös leányvállalata, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. (EMH) megvásárolta a LIFE Egészségcentrumot, a Közép-Dunántúl régió piacvezető privát egészségügyi szolgáltatóját.
A gazdasági világrend újraformálására hozott létre egy munkacsoportot a közelmúltban a Nemzetközi Közgazdasági Társaság (IEA) olyan tagokkal, mint Dani Rodrik IEA-elnök, a Nobel-díjas Eric Maskin vagy éppen Yang Yao, a Kínai Közgazdasági Kutatóközpont igazgatója.
Úgy tűnik, az elektromos járművek piacán történ beruházási hullám nem csak az autógyártóknak, hanem a gyári berendezések gyártói számára is óriási nyereséget jelent. A fellendülés számokban is jól mérhető; az amerikai népszámlálási hivatal legfrissebb adatai szerint a tavalyi 361,8 millió dolláros visszaesés után idén júniusban az új megrendelések
Egy hét alatt 18%-kal nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és mind a kórházban, mind a lélegeztetőgépen ápolt betegek száma többhetes csúcsra ugrott, feltehetően az oltatlan fertőzöttek súlyos állapotba kerülése miatt. Novák Katalin, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs vezetője azt rögzítette, hogy mindezzel e
Egész héten anticiklon alakítja időjárásunkat, fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés. A hétvégén több helyen már 30 fok közelébe emelkedik a hőmérséklet.
Lapinformáció szerint döntött a kormány: csak feltételekkel hosszabbítják meg a hitelmoratóriumot. Érdemes felidézni, hogy ilyen elképzelések (sőt jogszabály) korábban is volt, de közbeszóltak a végrehajtási nehézségek.
Hallottunk már praktikus kiegészítőkről, de Ii. Erzsébet által most új értelmet nyert a kifejezés. Kiderült ugyanis, hogy az angol uralkodónő a táskáival, bizonyos esetekben pedig a jegygyűrűjével jelzi a személyzetnek, ha gáz van.
Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – jelentette be a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Megérkezett az MNB szükséges határozata, így szeptember 10-én, pénteken elindulhat, és október 11-éig tarthat a Mészáros-Keszthelyi-féle Hungarikum kötelező nyilvános vételi ajánlata a CIG Pannónia részvényeire. Ennek során 327 forintot ajánlanak a részvényekért, és akár jóval 50% feletti részesedést is elérhetnek. Paradox módon azoknak érdemes vis
Közzétette az Eurostat a második negyedéves európai GDP jelentését, és egyben az (Luxemburgot leszámítva) összes tagállam második negyedéves teljesítményét. Az előző, első becsléseket tartalmazó rangsorban Magyarország még az ötödik helyen volt, de azóta több ország is közzétette a saját adatait, és több helyen a magyart jócskán meghaladó növekedés
Minden bizonnyal, ezt hívják jó és gyorsan megtérülő befektetésnek. Az aranybányát rejtő ingatlan még a tavalyi év végén került David Whitcomb tulajdonába. A vásárlást követően még nem is sejthette mekkora telitalálat volt a kiválasztott ház: néhány héttel éppen az egyik barátját vezette körbe új otthonában, amikor észrevette, hogy val
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Doktor24–UNION országos hálózatépítése. A Doktor24 és az UNION Vienna Insurance Group Zrt. közös leányvállalata, az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. (EMH) megvásárolta a LIFE Egészségcentrumot, a Közép-Dunántúl régió piacvezető privát egészségügyi szolgáltatóját.
Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként, a „szokásos” adóterhek mellett mégis különadó-fizetési kötelezettség is terheli őket – derül ki egy friss felméréséből.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) példamutatónak tartja a német REWE cégcsoport bejelentését, miszerint németországi üzleteiben 2022 nyaráig 95 százalékra növelné a teljes mértékben német eredetű friss sertéshús arányát, valamint emelné az állattenyésztőknek fizetendő garantált minimum beszerzési árat.
Már a tízedik fordulójánál tart az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázat - jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfői közleményében.
A tőzsdék emelkedése megállt, a forint is eseget, de a BUX-ot tovább húzza az OTP és több közepes nagyságú cég papírja. Soros megint nekiment Kínának, Salvador bevezette a bitcoint, elérte a 6000 milliárdot a MÁP Plusz állománya.
Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében - jelentette be a tárca szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Magyarország Európa közepén továbbra is bástyaként áll őrt a kommunista és keresztényellenes tanok veszélyével szemben – mondta az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszusról egy lengyel bíboros. E napokban ismét Budapesten rendezik a katolikus világtalálkozót, s bár a történelmi környezet jóval békésebb, az üzenet ma is aktuális.
A selyemakác árnyat adó, hosszan virágzó kincsünk. Nyáron illatos virágpamacsokkal, ősszel színes lombbal, télen a fán maradó termés-díszekkel örvendeztet. Mediterrán hangulatot áraszt, odavonzza a döngicsélőket. Lehet kisebb, terebélyesebb, zöld- vagy bordó lombbal. A több mint 150 féle selyemakácból biztosan van egy, ami a te kertedbe való!
A 88 évesen elhunyt Jean-Paul Belmondo ezer életet élt. A színészlegendák attól is nagyok, hogy lehetetlen kiemelni a legjobb filmjeit kiemelni. Munkásságát már ünnepeltük sokszor, most a különleges élete előtt is tisztelegjünk!
A hazai villamosenergia-termelés 2,3%-kal bővült 2020-ban és folytatódott a megújuló technológiák térnyerése: 2020 végén már több mint 1400 MW kereskedelmi célú naperőmű és 700 MW-ot meghaladó háztartási méretű kiserőművi kapacitás járult hozzá a termeléshez – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2020-as évet összegző
Egyedül Észak-Amerikában nőtt meg jelentősen a logisztikai cégek által érzékelt globális kereslet, de a kapacitáshiány miatt elszálltak a szállítási árak.
El kell hárítani a keletnémet állampárt utódszervezetével együttműködő kormány megalakulásának veszélyét Németországban a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár kedden, kormányfői pályafutása utolsó tervezett parlamenti beszédében.