2021. szeptember 7. kedd

szept. 7
7:27
John Travolta elugrott lányáért Budapestre (Joy)
Ezt hívják úgy, hogy menő!
szept. 7
7:30
Heves harcok dúlnak Pandzsírban, de a tálibok szerint már véget ért a háború (Mandiner)
Egyes források állítják, a tálibok elfoglalták a pandzsíri tartományi kormányzói hivatalát, illetve a tálibellenes küzdelem néhai vezéralakjának, Ahmad Sah Maszúdnak a mauzóleumát.
szept. 7
7:30
A Tesla már fejleszti az olcsóbb modelljét (Magyar Nemzet)
Tavaly már célzott a 25 ezer dolláros új gépjárműtípus gyártására Elon Musk, a Teslánál most úgy tűnik, halad is a fejlesztés. A drágább modellek után, ezen az árszinten már reális lehet évi több millió autó értékesítése.
szept. 7
7:30
Szijjártó gyereknevelési tippje: „Ha boldog és nyugodt az anyuka, akkor boldog és nyugodt a gyerek” (Nyugati Fény)
A külügyminiszternél beakadt valami.
szept. 7
7:33
Vegyes forintmozgással indult a nap (ProfitLine)
Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
szept. 7
7:33
Bemutatjuk a 91 éves Clint Eastwood 27 éves barátnőjét (ATV)
Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész-rendező idén május 31-én már a 91-et töltötte, korábbi kapcsolataiból pedig hat gyermek édesapja.
szept. 7
7:33
Heves harcok dúlnak Afganisztánban (vg.hu)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Katarban tárgyalt az afganisztáni helyzetről.
szept. 7
7:33
Eltűnt a képernyőről a TV2 sztárja: ezért kellett távoznia a hírességnek (Life)
Alaposan felkavarta az állóvizet a Totemben Stohl András váratlan érkezése a Farkasok közé. A színész-műsorvezetőnek máris párbajon kellett részt vennie, ám nem ő távozott a játékosok közül.
szept. 7
7:36
Fojtogató füst lepte el az M0-s Törökbálintnál, rohantak menteni (BorsOnline)
Gumiabroncsokat szállító kamion égett az M0-son.
szept. 7
7:36
Érdekességek a világ legnépszerűbb italáról (Magyar Nemzet)
Egy hűsítő jegestea nyáron, egy bögre forró tea télen – van ennél jobb? A teázásnak ősi kultúrája van, a világ különböző részein több mint ötezer éve ismerik a teázás élményét. Ez a nedű felülmúlja a kávét, és a víz után a második leggyakrabban fogyasztott italnak számít – írja a Gyógyzóna.hu.
szept. 7
7:38
Álmukban késelték halálra apjukat a tinilányok – horror, mit tett a férfi korábban a saját gyermekeivel (BorsOnline)
A fiatal lányok megvárták, míg apjuk elalszik, majd pedig halálra késelték. Most mégis úgy tűnik, a bíróság felmenti őket – nem véletlenül.
szept. 7
7:39
„Életem egyik legnehezebb időszaka volt nélküled” – Tóth Gabi nagyon büszke a Totemból kieső Krausz Gáborra (Blikk)
Drámai pillanatokat éltek át a Totem versenyzői és velük együtt a nézők is, miután Stohl András párbajon legyőzte Krausz Gábort, akinek így távoznia kellett a játékból. Férje játékáról Tóth Gabi is elmondta a véleményét.
szept. 7
7:39
USA: hamarosan talán válogatni kell, ki kerülhet intenzívre (Infostart)
Egyes amerikai kórházak telítettsége már kezdi megközelíteni ellátókapacitásukat, hamarosan eljöhet az idő, amikor dönteni kell arról, kinek jut ágy az intenzív osztályon és kinek nem.
szept. 7
7:39
Tíz dolog, amit valószínűleg nem tudtál Jean-Paul Belmondóról (Metropol)
Az egész világ gyászolja a legendás színészt, íme tíz dolog, amit valószínűleg nem tudtunk a sztárról.
szept. 7
7:39
Adózási határidők 2021. szeptember 13-19. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
szept. 7
7:39
Rákaptak a külföldi tőzsdézésre a magyarok, azonban az adózással hadilábon állnak (Portfolio)
A fintech cégek applikációinak és felhasználóbarát felületeinek hála, ma már bárki néhány gombnyomással befektetheti megtakarításait külföldi értékpapírokba. Azonban sokan abban a tévhitben élnek, hogy így szerzett jövedelmük után Magyarországon nem kell adózniuk, vagy legalábbis, ha nem vallják be, akkor „radar alatt maradnak” és az adóhatóság nem
szept. 7
7:39
Bolsonaro rendelettel védené az álhíreket (444.hu)
A techcégek szigorúbb feltételekkel törölhetnek majd posztokat és felhasználói fiókokat.
szept. 7
7:39
London a Brexit megállapodás határozatlan idejű megszegéséről döntött (vg.hu)
A Brexit kapcsán az ír-északír határ visszaállításának egyetlen alternatívája, az áruk Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti ellenőrzése, ám a brit kormány ezt továbbra sem hajlandó tudomásul venni.
szept. 7
7:39
Az Uefa Európa Liga és a Marvel-univerzum szuperhősei az RTL Magyarország kábelcsatornáinak szeptemberi kínálatában (Márkamonitor)
Magyarországon elsőként látható amerikai drámasorozat, népszerű kasszasikerek, imádott klasszikusok, és foci újra, minden mennyiségben. Többek között ezzel a kínálattal kedveskednek a nézőknek az RTL Magyarország kábelcsatornái szeptemberben.   Országos premierként szeptember 18-án indul az RTL Klubon, majd még aznap a Cool-on folytatódik a második
szept. 7
7:39
12 színésznő, aki az elmúlt két évtizedben Diana hercegnőt alakította a filmvásznon (Igényesférfi.hu)
Ma már szinte versenyt futnak egymással a színészek, hogy minél tökéletesebben hasonlítsanak a megformált karakterre, azonban pár évtizede erre még nem fektettek ekkora hangsúlyt, és Dianát elég volt egy rövidre nyírt szőke frizurával eljátszani.
szept. 7
7:42
Brutális baleset: a zebrán gázoltak halálra egy embert Szegeden (BorsOnline)
Halálos baleset történt Szegeden.
szept. 7
7:42
Mintha időutazó járt volna A mi kis falunk forgatásán? Elképesztő módon megváltozott az egyik színész kinézete (Promotions)
A hatodik évadban olyan dolog történt, amire még nem volt példa.
szept. 7
7:42
Szijjártó: kibercsapataink harcban állnak (Mínuszos)
A magyar hírszerző szolgálatok mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a nemzetet és a családokat a kibertámadásoktól, utánajárjanak minden lehetséges fenyegetésnek – jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A külügyminiszter szerint az utóbbi évtizedekben folyamatosan zajló digitális forradalom telj
szept. 7
7:42
Az államé lett a legnagyobb magán meddőségi centrum (Forbes)
A Tritonlife Róbert Magánkórház eladta az államnak a a Róbert KárolyMeddőségi Centrum Kft.-t, ezzel állami tulajdonba került „az ország legnagyobb és legnépszerűbb” magán meddőségi centruma. Nem ez az első magán
szept. 7
7:42
„Szinte a lakodalomról mentünk a szülőszobára” – egy sokat kibírt házasság története (egy.hu)
Túl kell látni a jelenen. Ez nem ő, ez a valaki nem az a férfi, aki felkap és megpörget a levegőben ha hazaért, akit szeretek – de ez a férfi ott van benne, és vissza is fogom kapni, mert ez „csak” egy átmeneti állapot. Egy házaspár, akiket látva elhisszük, létezik összetartozás, és egymásnak teremtés: Késely Hajnalka és Barnabás története.
szept. 7
7:45
Borzalom a zebrán, szörnyethalt az elgázolt gyalogos Szegeden (Metropol)
Kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el egy gyalogost egy teherautó kedden reggel Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
szept. 7
7:45
Szokatlan volt az idei nyár (Háziállat)
Az átlagnál 1,2 Celsius-fokkal melegebb volt az idei nyár, ezzel az 1901-től vezetett mérések óta ez lett az ötödik legmelegebb nyár - állapította meg friss elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A gyakori hőség mellett nagyon száraz is
szept. 7
7:45
Nem járhat iskolába, aki nem tesztel vagy hord maszkot Bécsben (Femcafe)
Szeptember 6-án 240.000 gyerek számára kezdődött meg az iskola Bécsben. Az intézményekbe való belépés rendszeres teszteléshez, vagy maszkhordáshoz kötött. Aki egyikre sem hajlandó, nem járhat iskolába és az otthoni tanuláshoz sem kap segítséget. Az első három hétben az úgynevezett „biztonsági szakasz” van érvényben.
szept. 7
7:45
Felülmúlta a várakozásokat a kínai export teljesítménye (vg.hu)
A szegmens folytatta a pandémia utáni helyreállítást.
szept. 7
7:48
A feminizmus hajnalán: miért kezdtek el a nők nadrágot hordani? (Hamu és Gyémánt)
Bár feltettük a kérdést, a válasz közel sem ennyire egyszerű. Ahhoz, hogy megértsük a divat és az öltözködés történelmét, kénytelenek vagyunk visszamenni az időben. Ráadásul nem is keveset, mondjuk úgy az ókorig. Kezdetek Meglepő vagy sem – ki mennyire emlékszik a történelem órákon tanultakra –, kezdetben mindenki szoknyát viselt. Így sem a
szept. 7
7:51
Öt év börtönt kapott egy koronavírusos karanténszegő, meghalt miatta egy ember (Portfolio)
Egy vietnámi férfit hétfőn 5 év börtönbüntetésre ítéltek, ugyanis megszegte az országban nagyon szigorúan vett koronavírus-karanténszabályokat, ráadásul ezzel 8 embert megfertőzött, egy ember pedig bele is halt a betegségbe – írja a Reuters.
szept. 7
7:51
„Az életem része volt, együtt kezdtük a pályánkat hatvan évvel ezelőtt” – Alain Delon Belmondóról (SzMo)
Francia sztárok és a köztársasági elnök is megszólalt, méltatva a hétfőn elhunyt Jean-Paul Belmondót. Delonnal játszott első jelentősebb filmjében is.
szept. 7
7:51
Nagyképűsége miatt kellett távoznia a Survivor-szereplőnek: ki nem állhatták a nézők (Life)
Mivel elvesztették a védettségi játékot, hétfő este ismét törzsi tanácsot kellett tartaniuk a civileknek. A játékosok Zsófit vagy Sabirát szerették volna kitenni, de tervük kudarcba fulladt.
szept. 7
7:54
Jakab vállán sírnak az elkeseredett asszonyok (Mandiner)
„Amikor könnycseppet kell letörölnöd egy ápoló arcáról, sok mindent megértesz az egészségügy helyzetéről” – írja a videó mellett a Jobbik elnöke.
szept. 7
7:54
Nyolcvanéves a futball doktora (Magyar Nemzet)
.
szept. 7
7:57
Váratlanul tovább gyorsult a kínai export növekedése (Portfolio)
A várt lassulás helyett tovább gyorsult a kínai export növekedése augusztusban, folytatva a koronavírus-járvány utáni helyreállást.
szept. 7
7:57
A közösségi oldalak kaptak egy gyomrost a brazil elnöktől (vg.hu)
Jair Bolsonaro a közösségi tartalmak és profilok önkényes törlését megakadályozó rendeletet hozott.
szept. 7
7:59
Nagy bejelentés a Masterplasttól: közel 50 százalékkal emelte meg a profitvárakozását a cég (Portfolio)
Jelentősen módosította a Masterplast az idei évre vonatkozó eredményvárakozásait, miután az első félévben már teljesítette a januárban publikált adózott eredménycél 90 százalékát. Az első nyolc hónap eredményei alapján a bevételprognózisát 25 százalékkal, profitvárakozását pedig közel 50 százalékkal emelte meg a januárihoz képest a ma reggeli közle
szept. 7
8:00
Semjén Zsolt: a keresztényüldözés napjaink humanitárius válsága (Demokrata)
Érdemes tudatosítani azt, hogy keresztényüldözés zajlik, nem csak általában az emberi jogok megsértése – emelte ki.
szept. 7
8:00
Orbánék törvényt módosítottak, hogy titokban adhassák oda a kaszinókat újabb 35 évre a haveroknak (Nyugati Fény)
Amíg mi nem figyeltünk, leosztották a lapokat.
szept. 7
8:03
Nagyvad tévedt a Gellért-hegyre (Infostart)
Pánikba esni azért nem indokolt, viszont indokolt az óvatosság, nem csak a kutyatulajdonosoknak.
szept. 7
8:03
Öt év börtönt kapott egy koronavírusos karanténszegő Vietnámban, meghalt miatta egy ember (Portfolio)
Egy vietnámi férfit hétfőn 5 év börtönbüntetésre ítéltek, ugyanis megszegte az országban nagyon szigorúan vett koronavírus-karanténszabályokat, ráadásul ezzel 8 embert megfertőzött, egy ember pedig bele is halt a betegségbe – írja a Reuters.
szept. 7
8:03
100 napos Dante-kihívás: csatlakozz a világ legnagyobb Isteni színjáték olvasóklubjához! (Könyves Magazin)
Hétszáz évvel ezelőtt halt meg Dante, az Isteni színjáték írója – erre emlékezünk 2021-ben. Egy új olvasóklub most arra buzdít, szálljunk alá közösen a Pokolba: a 100 Days of Dante a világ eddigi legnagyobb szabású könyves kihívásának ígérkezik.
szept. 7
8:03
Újabb fejlemények Szily Nóra zaklatási ügyében, erre készül a rendőrség (BorsOnline)
Napokon belül előrelépés történhet a televíziós újságírónő nagy port vert zaklatási ügyében. A Bors információi szerint a rendőrség hamarosan lezárhatja a Nóra életét közel tíz éve megkeserítő ”rajongó” ellen indított nyomozást.
szept. 7
8:03
Halálos baleset történt Szegeden: zebrán gázoltak el egy gyalogost (Life)
Kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el egy gyalogost egy teherautó kedden reggel Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
szept. 7
8:06
Szerdától már védettségi igazolás nélkül lehet látogatni a franciaországi plázák többségét (Privátbankár)
A javuló járványhelyzet miatt. Ahol annyira nem javul, ott továbbra is szükséges a plázázáshoz a kártya.
szept. 7
8:06
Sokat romlott Karácsony népszerűsége (Demokrata)
Karácsony Gergely a budapestiek és a kormánykritikusok körében is sokkal népszerűtlenebbé vált.
szept. 7
8:06
A nyugati jóemberkedés veszélyei (Magyar Nemzet)
.
szept. 7
8:09
Érthetetlen, miért tett ilyet, Zoltán az autók elé ugrált, több autó is áthajtott rajta (Metropol)
Kocsik elé lépve ijesztgette a sofőröket a körforgalomban Zoltán, akit végül két vétlen vezető is elütött. A 28 éves férfi belehalt felfoghatatlan tettébe.
szept. 7
8:09
Levelet írtunk alá arról, miért állítunk szobrot Satoshinak (Kripto Akadémia)
Közeledik a nagy nap, szeptember 16-án, jövő csütörtökön felavatjuk Satoshi Nakamoto szobrát! A világ első Satoshi szobra lesz ez, komoly nemzetközi figyelemre számítunk, ahogy arra is, hogy sokan jöttök el, hogy élőben, elsők között láthassátok az alkotást! A Facebook eseményt…

Keresés