Egyelőre tesztüzemben működnek, és riasztanak, ha valaki nem tartja be a járványügyi szabályokat, vagy mondjuk rossz helyen próbál elszívni egy cigarettát.
Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 327 forintos vételi ajánlatát a CIG részvények felvásárlására. A CIG Pannonia Életbiztosító igazgatósága azonban nem javasolja az ajánlat elfogadását – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Hasznos lehet áttekinteni, hogy a legnagyobb cégvezérek melyik főiskolára, egyetemre jártak – sokak szerint a megfelelő felsőoktatási intézmény kiválasztása nagy szerepet játszhat abban, hogy elsajátítsuk a megfelelő alapokat, amelyek aztán nagy jelentőséggel bírnak a siker szempontjából. Hol tanult Warren Buffett, Jeff Bezos, vagy éppen Elon Musk?
A gyerekeket is érinti a koronavírus-fertőzés, azonban náluk a tünetek nem olyan súlyosak, mint a felnőtteknél. Több, mint 4,7 millió orvosi esettanulmány azt mutatja, hogy a vizsgált gyerekek mindössze két százaléka került kórházba Covid -19 fertőzéssel. Azonban, ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is kérdéses, hogy melyek a koronavírus-fertőz
Yoko Ono nevét mindenki ismeri, azt azonban csak kevesen tudják a japán képzőművészről, zenészről és dalszerzőről, hogy John Lennon után volt egy másik nagy szerelme is, akivel 20 évig volt együtt, ráadásul egy magyar férfiről van szó.
Angela Merkel német kancellár kedden Münchenben a nemzetközi autóipari és mobilitási kiállítást (IAA Mobility) megnyitó beszédében fejtette ki véleményét.
A magyarok hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel fejezték be a tokiói nyári paralimpiát. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke útban hazafelé értékelt az InfoRádiónak.
Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta a NextGenerationEU finanszírozására szolgáló zöldkötvény-kibocsátás keretrendszerét, melyet független szakértők értékeltek ki - jelentette be a brüsszeli testület. Ez újabb lépést jelent azoknak a zöldkötvényeknek a kibocsátása felé vezető úton, melyek értéke a 250 milliárd eurót is elérheti, és amelyek a
A szeptemberi szarvasbőgés időszakában a hímek tesztoszteronszintje magasabb, agresszívabbak lehetnek, ezért is fontos, hogy a kutyákat pórázon sétáltassák a Gellért-hegy területén.
A késődélutáni órákra alaposan elromlott a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly mínuszokat láthatunk mind a bitcoin, az ether és a dogecoin jegyzésénél is. Vélhetően spekulatív jellegű lefordulásról beszélhetünk, a kriptopiacot érintő fontosabb negatív hírről ugyanis nem tudunk beszámolni.
Az elmúlt napok legnagyobb sztárja volt a magyar tőzsdén a 4iG, a részvény árfolyama valósággal felrobbant miután a cég bejelentette, hogy egy távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állammal karöltve. A meredek emelkedést ma délután profitrealizálás követte, ráadásul nem kicsi: 27 százalékot zuhant az árfolyam a csúcsról.
Már közel 15 ezermilliárd forintnyi megtakarítást tartanak a magyarok állampapírokban, befektetési alapokban és részvényekben. Ezek közül a részvények mentek óriásit, a benne kezelt vagyon ötödét idén szerezte meg a kategória. Az MNB adatai arra is rávilágítanak, hogy a kedvező részvénypiaci hangulat az olyan megtakarítások vagyongyarapodására is p
Vajon ki az, akihez a meddő párok mindig bizalommal fordulhattak gyermekáldásért, mert meghozta számukra a várva várt csodát? És ki az, aki egy egész falut mentett meg az éhezéstől? Ki az, akinek a képe ma is rendszeresen felbukkan hollywoodi filmekben, és akinek a tiszteletére zarándokok tömege érkezik Amerikából? A választ Mádon, Bodrogkeresztúro
Elképsztő lusxusautókat árverez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hamarosan olyan Lamborghini, Bentley és Porsche kocsik kerülnek kalapács alá, amelyeknek tulajdonosai több milliárd forintnyi áfát csaltak el.
Az Mtv Video Music Awards idén is bombabiztos szórakozásnak és fergeteges bulinak ígérkezik, rengeteg feltörekvő előadóval és visszatérő popveteránnal. Utóbbi csapatot erősíti a kanadai tinibálvány, Justin Bieber, akit több év kihagyás után újra a Vma színpadán láthatunk.
A Fit for 55, azaz az irány az 55 százalék nevű, komplex uniós klímavédelmi javaslatcsomagról rendeztek sikeres egyeztetést a V4 országok - hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón k
Magyarország és Lengyelország szorosan együttműködik annak megakadályozása érdekében, hogy egyes nyugat-európai országok rákényszerítsék az Európai Unióra azt az „elhibázott és veszélyes” migrációs politikát, amelynek következményeivel 2015 óta szembesülünk – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közlemény
A társadalombiztosítási hozzájárulás és egyes befektetési tőkejövedelmek adójának emelésével tervezi az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer finanszírozásának rendkívüli mértékű növelését a brit kormány.
Egy háziorvos beszélt arról, hogy több betegének is hónapokat kellett várni az ellátásra, másokat pedig mindenféle trükkökkel sikerült bejuttatni egy másik kórházba.
Megalakult az Afganisztánban hatalomra került tálibok átmeneti kormánya Hasszán Ahund molla ügyvivő miniszterelnök vezetésével - jelentette be kedden Zabihullah Mudzsáhid, a radikális iszlamisták szóvivője, aki szintén kapott kormányzati megbízást az új kabinetben.
Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket.