Vasárnap megkezdődött az egyhetes 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. Ennek apropóján Nyáry Krisztián felelevenítette Facebookon azt az esetet, amikor Szentkuthy Miklós író, esszéíró, műfordító bíborosi ruhában áldást osztott.
Több mint két hónapja igényelhetnek 219 ezer forintos egyszeri támogatást az ágazati bértámogatásból munkavállaló híján kimaradt vállalkozások, önfoglalkoztatók. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: mostanáig több mint 77 ezer igénylés érkezett be összesen mintegy 17 milliár
Az olvasás pozitív hatásairól számtalan cikket olvashattunk már, amelyek mind arról számolnak be, hogy a könyvek nemcsak szórakoztatnak, de boldogabbá tesznek, csökkentik a stresszt, segítik a szociális érzékenyítést, sőt akár a vállalkozói képességeinket is fejleszthetik - írja a Lithub. Azáltal, hogy olvasás közben belehelyezkedhetünk a szereplők
2001 szeptemberében mutatták be az Hbo mára kultikussá vált sorozatát. Az elit alakulat az Easy század történetét mondta el, a sorozat alapjául pedig Ambrose könyve szolgált, amiben a század még élő veteránjait is megszólaltatva rekonstruálta a deszantosok útját a kiképzéstől a D-napon át Hitler Sasfészkéig. Olvass bele a könyvbe!
A Volkswagen a müncheni Nemzetközi Autókiállítás (IAA MOBILITY) alkalmával indítja útjára új platformját a jövő mobilitása iránt érdeklődők számára. A Shaping Mobility Hub platformon a felhasználók exkluzív történetekhez és vitás kérdésekkel kapcsolatos véleményekhez férhetnek hozzá, de az oldal emellett rálátást biztosít és széles körű kutatásra a
A szegedi Tiszatáj Kiadó gondozásában megjelent Tandori Dezső Felplusztulás, leplusztulás című könyve, mely a szerző 2018-ban és 2019-ben létrehozott műveiből készített bő válogatás - írta az Mti.
Folytatjuk az egyik legsikeresebb magyar kripto-startup, az Enerhash bemutatását, ma a Jogg Balázs társalapítóval készített interjúnkat olvashatjátok. Otthoni bányából az energetika élvonalába – Enerhash sztori I. Mesélj először magadról egy kicsit! 89-ben születtem, Egerben, de Gyöngyösön nőtt fel, az ottani…
Tavaly május óta a kkv-k akár 20 nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások – tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert.
Vegyesen zártak múlt pénteken a tengerentúli tőzsdék, főleg a technológiai részvényeket vették a befektetők, a ciklikus papírokat pedig inkább adták, miután a vártnál gyengén munkaerőpiaci adat érkezett az Egyesült Államokból. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken már pozitív hangulat uralkodott és az előjelek alapján az európai tőzsdéken is emelkedésse
Mindent fillére kiszámol, soha nem hívja meg a kedvesét egy ebédre vagy vacsorára, és kicsit sem nagyvonalú. Ha van ilyen ember a környezetedben, könnyen lehet, hogy épp ez a csillagjegye...
Az őszi törvényalkotási programban két olyan javaslat is szerepel, amiben a Brüsszellel folyton csatázó kabinet lényegében kapitulál az Európai Bizottság érvei előtt, írja a Népszava.
A magyar piac számukra szabad, a Népszabadság megszüntetése szerinte indokolható volt pénzügyi szempontokkal, az Axel Springerrel kötött üzlet után pedig várhatóan digitális felületekkel erősít Magyarországon. A svájci családi vállalat elnöke, a magyar médiapiac egyik legbefolyásosabb szereplőjével, Michael Ringier adott interjút a Forbes.hu-nak.
Húsz év szünet után idén szeptemberben újra elindult a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon, Dunaújvárosban az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében – tájékoztatta a Vajda-Papír az MTI-t hétfőn.
A Mercedes-Benz a padlóig nyomta az elektromos gázpedált: alig egy héttel azután, hogy bemutatkozott az első villanymotorral (hathatósan) támogatott AMG típus, most itt az első teljesen elektromos AMG, az EQS 53. Emellett pedig a hétvégén bemutatkozott az EQE, a biztonság kedvéért pedig egy EQG és egy Maybach EQS tanulmány is tiszteletét tette.
Az immáron PSA, sőt, Stellantis égisze alatt működő Opel életében fontos pont volt, hogy a húzómodellként említhető kompakt, azaz az új Astra jól sikerüljön az új együttműködésben is. A PSA-val közös alapokon felélesztett új generáció nemrégiben debütált, most pedig már a tisztán elektromos, valamint a kombi verzió érkezéséről adhatunk hírt.
Az Oscar-díjas hollywoodi színésznő a The Guardiannek adott nagyinterjút, melyben - sok más téma mellett - Brad Pitt-tel való hajdani házasságára, illetve az egykori álomgyári filmmogullal, Harvey Weinsteinnel ápolt kapcsolatára is kitért.
A világon 220 643 330 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 567 114 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
Nagy-Britanniában várhatóan szeptember végén jelenik meg A csütörtöki nyomozóklub folytatása (The Man Who Died Twice). Richard Osman a Guardiannek nyilatkozva mesélt a hőseiről, az apanélküliségről és a krimiírásról.
100 püspök és több mint háromszáz pap koncelebrált. A résztvevők teljesen megtöltötték a Hősök terét, az Andrássy úton pedig a Bajza utcáig álltak. A tömegben egyebek mellett nagyméretű feszületet, nemzeti lobogót, székely zászlót, illetve a Vatikán lobogóját tartották.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) hivatalos Covid-19-oldala szerint már 19 haláleset történt 2020 januárjában, Browné volt az első.
Az új szabályok megengedik ugyan, hogy a nők is járhassanak az egyetemekre Afganisztánban, ám azért a tálibok továbbra sem lettek a nemek közötti egyenjogúság hívei.