Örök vita, hogy mely település érdemes a városi rangra. Az önkormányzati törvény úgy fogalmaz, hogy a városi cím használatát a település fejlettsége, térségi szerepe indokolja. Ennek alapján az idén várossá nyilvánított Kiskunlacháza és Nyírbogát nagyközségek megérdemelten nyerték el a címet, természetesen más-más okból.
Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást - jelentette be szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
A Survovir műsorában a civilek csapata az élelem és a következő napi védettégi játék tervrajza közül választhattak. A játékosok Gábor kivételével a tervrajzot szerette volna, így azonban éhen maradtak, ezért a fiú és Bíborka rákvadászatra indultak. Ami ezután történt, az azonban Zsófinál kiverte a biztosítékot.
A ZHome Burger a járvány előtt startolt Nagykőrösön, de vegetálás helyett folyamatosan nőtt. Idén Kecskeméten nyitott új üzletet, és nem áll meg a terjeszkedésben
Miközben számos híresség vagy éppen civil hölgy próbálja a lehető legerősebb szűrésekkel szebbnek mutatni magát a közösségi oldalakon, addig a műsorvezető a legnagyobb természeteséggel vállalja, szülés után igenis marad még a pocak.
Hétfőtől szinte minden ágazatra kiterjeszti a kormány a koronavírus elleni védettségi igazolást - jelentette be szombaton Janez Poklukar egészségügyi miniszter.
Az albán válogatott szövetségi kapitánya, Edoardo Reja kollégájáról, Marco Rossiról, a magyar válogatottról és a szerencsétlenül végződött lengyelországi mérkőzésről is beszélt a Magyar Nemzetnek az albán válogatott főhadiszállásán.
Könnyebb lesz a terhességmegszakítás Spanyolországban, a béranyaság pedig nők elleni erőszaknak minősül majd – egyebek között ezek az előírások szerepelnek az új spanyolországi abortusztörvényben, melyet még idén év végén elfogadhat a parlament.
Vajna Tímea már régóta kacérkodik a gyermekvállalás gondolatával, azonban nőgyógyászati problémája miatt nem tudott teherbe esni. Most azonban már túl van a műtéten.
A Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexéből kiderült, a megkérdezettek fele már jelenleg is használja a legmodernebb eszközöket. Egyre többeket győznek meg az eredmények, a tavalyi évhez képest 5 százalékkal többen, már a cégvezetők 12 százaléka jelentette ki, hogy – bár még eddig nem tette – belevág a fejlesztésekbe. Látványos az előrelép
A becsült 8-10 ezer keresztényből kétezret sikerült eddig kimenekíteni Afganisztánból, miközben meg nem erősített információk szerint a tálibok elkezdték a többiek kivégzését - mondta Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár a Spirit FM Magyarország segít című műsorában,
Az autó képességei fölött teljesített szombaton Lewis Hamilton Toto Wolff szerint, ám Max Verstappen ellen ez is kevés volt. A címvédő úgy érzi, a döntött kanyarokban és a pénteki motorhibájánál bukta el az első rajtkockát.
Rendhagyó könyvbemutatóra került sor pénteken az Ünnepi Könyvhét alkalmából a Magyar Művészeti Akadémia székházában: egymás könyvét mutatta be két, a magyar mondavilág hagyományait feldolgozó, neves szerző, Toót-Holló Tamás és Bán János.
Megkezdődött a XV. Ars Sacra Fesztivál, amely idén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) kapcsolódik; a szeptember 4-től 12-ig tartó rendezvénysorozaton országszerte rendeznek koncerteket, lesznek filmvetítések, beszélgetések, családi és szerzetesi programok.
Teherán szombaton felszólította Washingtont, hagyjon fel szankciós politikájával, és azzal vádolta meg Joe Biden amerikai elnököt, hogy ugyanolyan céltalan stratégiát követ, mint elődje, Donald Trump.
Miért fontos egy közösségnek, hogy a fiatalok mikor esnek át az első aktuson? Mit jelent a társadalom szemében az „ártatlanság”? Mit gondolnak a szüzesség elvesztéséről a mai tinédzserek? Nyáry Luca írása:
Mint a kötet szerzője felidézi, 1912 nyarán kalandvágyó arisztokraták, nagypolgárok és kísérőik vágtak neki a Balkánnak, hogy úttalan utakon próbálják ki a friss közlekedési eszköz, az automobil teherbírását, teljesítsék a majdnem kétezer kilométeres távot. A távot 21 autóval csaknem 60 résztvevő teljesítette, akik egy hét alatt jutottak el Budapes
Egyesek szerint a városi legendák hollywoodi karrierje Kampókéz hátborzongató meséjével kezdődött. Tudják, a sorozatgyilkos fekete szellemével, aki életre kel, ha valaki a tükör előtt ötször egymás után kimondja a nevét. A moziban találkozhatunk újra vele.
A pályát és a Ferrari elképesztő munkát végző szerelőit sem győzte dicsérni Carlos Sainz a délelőtti balesete után. Centik határozták meg a napjának alakulását.
A 2020. harmadik negyedéve és a 2021. második negyedéve közötti időszakban a Kaspersky megoldásai több mint 5,8 millió – malware-ek és népszerű számítógépes játékoknak álcázott nem kívánt szoftverek általi – támadást észleltek és előztek meg.