A világon 233 226 520 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 773 810 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 4 764 388 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 764 388 volt.
A Jeep bemutatta a 2022-es Grand Cherokee 4xe-t, az autógyártó legkelendőbb SUV-jának első plug-in hibrid verzióját. Ezzel már ez a második Jeep-modell, amely villamosított változatot kap a tavaly megjelent 2021-es Wrangler 4xe hibrid változat után. A Jeep emellett a Grand Cherokee terepjáró változatát, a Trailhawk-t is bejelentette, amely szintén
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. átveszi a korábban a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület által kezelt, mintegy 1 milliárd forintnyi biztosítási szerződésállományt október 1-jével, a legnagyobb részben nyugdíjbiztosítási szerződések tulajdonosai az átruházással automatikusan a CIG Pannónia Életbiztosító ügyfeleivé válnak.
Egyre kiszolgáltatottabbak a hazai hagymatermesztők a szélsőséges időjárásnak. Az idei szezonban a tavaszi fagyok jelentettek súlyos gondot. Nem csak az időjárás teszi kiszámíthatatlanná a hagymatermesztést: a felvásárlási árak az erős európai konkurencia miatt alacsonyak, viszont a termesztés költségei jelentősen megemelkedtek. A növekvő önköltség
A Bihar megyei önkormányzat szerdai ülésén elfogadta a nagyváradi önkormányzattal közösen alapítandó légitársaságról szóló határozatot - közölte az Agerpres hírügynökség.
Noha tegnap még a hatalmas boldogságáról adott hírt a világnak Rácz Jenő és Gyurizca Dóra, legújabb interjújukból kiderül, egyelőre mégsem vághatnak bele a babaprojektbe.
Ivana Herceg arról számolt be, hogy szeptember végéig a vártnál is több, összesen 442 ezer magyar vendég 2,464 millió vendégéjszakát töltött Horvátországban, ami a turisták számában 98, az ott töltött időt illetően 89 százalékos bővülés 2020-hoz képest. A küldő országok között Magyarország vendégszámban és vendégéjszakában egyaránt a hetedik legjel
Magyar cégek is jelentkezhetnek arra a kéthetes bécsi tréningre, amelyet az EIT Manufacturing és a Bécsi Gazdasági Ügynökség novemberben tart a gyártással foglalkozó közép-kelet-európai startupoknak – közölte Bécs Város Külképviseleti Irodája az MTI-vel.
Kiemelték, az elmúlt fél évben ez a harmadik olyan beruházás Tiszaújvárosban, amely az épülő Poliol üzem biztonságát és magas színvonalú szakmai munkáját támogatja. Az új vegyipari komplexum – részben a Petrolszolg új központjának köszönhetően – összesen 300 új munkahelyet teremt. Az új központi épület hatékonyabb és jobban szervezhető szolgáltatás
Mi lesz az érintett műemlékekkel? Milyen miliő fogadja majd a diákokat? Milyen lesz az új egyetemi campus és kik döntenek a tervekről? Dr. Becker Pál fejlesztési főigazgatót kérdezzük: mik a Pázmány elvárásai a campus tervezői felé és hogyan képzeli a Pázmány vezetése az egyetem jövőjét.
Napjainkban, amikor a magyar nyelvterületen megemlékeznek a Benedek Elek születésnapján ünnepelt magyar népmeséről, érdemes felidézni a meseközpontú egyéniségkutató magyar iskola alapjait.
A fiatalok között izzik a levegő, ezt már ha akarnák, sem tudnák tagadni. Az amerikai úszóedző egyre több időt tölt a színésznővel, a barátok szerint mindketten hosszú távra terveznek.
Több ezren tüntettek szerdán Ljubljanában a kormány és a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellen, a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tömeg feloszlatására.
Még a nem súlyos koronavírus okozta betegség is tartós érintettséget idéz elő az agyban - állítják előzetes vizsgálataik alapján kutatók, csak még azt nem látják világosan, hogy e következményeknek mennyi ideig marad meg a nyoma.
Egy végleg Oroszországba költözött férfi és egy családjával Magyarországra kivándorolt nő nyilatkozott a Boulevard Voltaire című francia online lapnak arról: mi motiválta választásukat. A két megkérdezett interjúalany egyaránt úgy látja: „élhetetlenné” vált Franciaország, mivel „a lakosság kicserélődött”, s egyre bizonytalanabbá, átláthatatlanná vá
Az összeomlás szélén áll az egészségügyi rendszer Romániában. Rengeteg a koronavírus-fertőzött, az intenzív osztályok már nem tudnak megbirkózni a feladattal - írja a transindex.ro.
A kutatók a mesterséges intelligencia jelenleg erősen korlátozott képességeit próbálják kiszélesíteni azzal, hogy a gépi játékosoknak nem egy-egy konkrét játékban kell minél jobban szerepelni.
A bruttó keresettömeg növekedési üteme az elmúlt egy évben dinamikusan emelkedett, ami nem csak a koronavírus-járvány időszakában tapasztalt folyamattól tér el, hanem az előtte lévő két év trendszerű csökkenésétől is.
Minden évszaknak megvan a maga sajátos jellemzője. A tél fogvacogtatóan hideg, a nyár tikkasztóan forró, tavasszal már kezd sütni a nap, míg ősszel a szél és az eső dominál. Logikus tehát, hogy a bőrünk ápolása sem ugyanúgy zajlik a nagy melegben, mint a hűvösebb időben.
Megjelent a 178. számú Magyar Közlönyben a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvény, továbbá egy salátatörvény is, amely a felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosítását tartalmazza. Tegnap hat új kormányrendeletet
A tervek szerint jövő tavasszal adják át a Gyermelyi Zrt. harmadik malomkomplexumát, amely 5,5 milliárd forintos beruházásból valósul majd meg – hangzott el a Magyarország piacvezető tésztagyártójának, legnagyobb tojástermelőjének és malomipari szereplőjének számító cég megalapításának 50 éves évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényén. A Gyerme
A Samsung hamarosan új táblagépet mutathat be, amit a termék elnevezése is jól mutat, hiszen még az idén meg kell érkeznie. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A Samsung idén már több tabletet is bemutatott. A Samsung Galaxy Tab A7 Lite-ot és a Samsung Galaxy Tab S7 FE-t. A szivárgások szerint hamarosan ezek mellé jöhet
Nyílt levelet küldtek a világ meghatározó nemzetközi szállítási szervezetei a kormányoknak és az ENSZ-nek: ha nem garantálják az ellátási láncokat működtetők szabad mozgását, akkor hamarosan összeomolhat az ellátási lánc. A karácsony közeledtével késésekre figyelmeztetnek, a tendencia 2022-ben is kitarthat.
Az észak-koreai vezető ígéretet tett arra, hogy októbertől helyreállítja a közvetlen kommunikációt Dél-Koreával, ajánlatot téve ezzel a megosztott félsziget békéjének megteremtésére – jelentette csütörtökön a phenjani állami média.
Az ellenzéki előválasztáson leadott szavazatok közel felének megszámolása után Dobrev Klára vezet a miniszterelnök-jelöltek versenyében Karácsony Gergely előtt, a harmadik, még továbbjutó helyen pedig Márky-Zay Péter áll. Szinte biztosan kijelenthető, hogy ezen a sorrenden a szavazatok második felének megszámolása sem fog változtatni, de a jelöltek
Epres Panni tavaly veszítette el a férjét, a háromszoros olimpiai bajnos vízilabdázót, Benedek Tibort, aki hosszú betegség után halt meg 47 éves korában. Panninak Tibor halála után anyaként és nőként is új életet kellett kezdenie.
Az elismert optikusmester egy percre sem feledkezett meg a szülőföldjéről: a Transilvanum Alapítvány elnökeként szívügye az erdélyi művészek támogatása.
A férfi a 2018. évi országgyűlési választásokat megelőzően 8 ajánlóívet látott el aláírásával, annak ellenére, hogy azokat helyette más gyűjtött. Valamint leadott 14 olyan ajánlóívet is jelöltsége érdekében, amelyen olyan állampolgárok is szerepeltek adataikkal, akik valójában nem írták alá az ajánlóíveket.