Noha sokan tekintenek pénzként a kriptoeszközökre, az árfolyamuk olyan szélsőséges kilengéseket produkál, ami éppen az alapvető funkciót, a fizetésit torpedózza meg. Ennek ellenére egyre többen hisznek benne, és az intézményi befektetők is felfedezték. A 2022 januárjában életbe lépő magyar törvények „legalizálják” a kriptobefektetéseket, miközben p
Akár 100 bázisponttal is növekedhet az átlagos hitelkamat a következő hónapokban. De ez nem csökkenti a hitelfelvételi kedvet. Kérdés, hogy mit lépnek a fejlesztők arra, hogy ez által is erősödik a kereslet.
A DK miniszterelnök-jelöltje remekül mozgósított. A két mérsékeltebb jelölt jutott mellette tovább. A Jobbik és a Momentum ifjú elnökei rosszabbul szerepeltek, mint ahogy a pártjaik állnak a felmérések szerint.
A nyomozó ügyészek szerint a gyanúsítottak – az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten közéleti szereplők megölésére buzdították.
Rengeteg kritika érte az Amazon alapítóját azért, mert milliomosok űrversenyébe szállt be csak azért, hogy maga is elhagyhassa a Föld atmoszféráját. Most dollármilliárddal vezekel az utazásért, és a környezetvédelembe fekteti a pénzét.
4,25 millió euróra büntette a Bafin német felügyeleti szerv az N26 neobankot. A bírság oka, hogy a bank nem vette elég komolyan a pénzmosás elleni intézkedéseket.
A világjárvány a kozmetikai ipart is soha nem látott nehézségek elő állította. A szépségszalonok bezárása, a kezelések elmaradása és a termékek beszerzési nehézségei szerencsére már a múlt. A Qms Medicosmeticnál is visszaállt minden a régi kerékvágásba, sőt most újra tavalyi áron szerezheted be kedvenceidet!
Az Allianz biztosítási fedezetet nyújt az önvezető gépjárművekre és a műszaki felügyeletre. Az érzékelők által rögzített adatok alapvető fontosságúak azon balesetek okainak tisztázásához, amelyekben önvezető gépjárművek is érintettek. Egy Európa-szintű adatgondnoknak kell elősegítenie az adatcserét és a balesetek kivizsgálását .Az automata mód e
Egy végleg Oroszországba költözött férfi és egy családjával Magyarországra kivándorolt nő nyilatkozott a Boulevard Voltaire című francia online lapnak arról: mi motiválta választásukat. A két megkérdezett interjúalany egyaránt úgy látja: „élhetetlenné” vált Franciaország, mivel „a lakosság kicserélődött”, s egyre bizonytalanabbá, átláthatatlanná vá
Iskola, óvoda és egy gyermekorvosi rendelő is található a Baross utca 86. szám százméteres körzetében, pont ahova költözik a Labrisz Leszbikus Egyesület a józsefvárosi önkormányzat támogatásával. A melegjogi egyesület azért hagyja el korábbi székhelyét, mert ott csak irodai munkát tudtak végezni, az új, ötven négyzetméteres helyen pedig rendezvénye
A Gyulai Törvényszék ítéletének helybenhagyását indítványozták azzal a férfival szemben, akit elsőfokon a bíróság 16 év börtönre ítélt, mert megerőszakolta saját kiskorú gyermekét.
Kilenc új résszel jön a Csak neked mondom, a WMN és a Katona József Színház népszerű videósorozata a WMN YouTube-csatornáján. A formabontó műsorban minden beszélgetés egyedi és megismételhetetlen: nincs se moderátor, se műsorvezető, csak két művész, akik szabadjára engedve, intim közegben beszélgetnek sikerekről és kudarcokról, veszteségekről és ör
A Huawei még az idén tovább bővítené a hajlítható kijelzős sorozatát egy újdonsággal. Mutatjuk, hogy eddig mit tudunk róla. A kínai vállalat az idén már bemutatott egy hajlítható kijelzős készüléket még az év elején. A pletykák szerint most pedig úgy tűnik, hogy az év végén kaphat egy társat a termék. A Huawei már rendelkezik egy
Az ingyen hitelnél nincs kedvezőbb, de mi a helyzet akkor, ha több kamatmentes konstrukció is elérhető a piacon? Október 4-től ez lesz a helyzet, ugyanis a Babaváró kölcsön mellé bevezetésre kerül a csok-hitel ingyenes változata is. De mikor, melyiket válasszuk a kettő közül?
Számunkra többnyire ismeretlen vizekre evezünk, eltávolodunk a klasszikus óra fogalmától és nyitunk az új generáció, az okos órák felé. Dávid kiakad a TAG Heuer Connected okosóra hiányosságain de feltárja mindazt…
Átszakította a szalagkorlátot, és a két pályatest között állt meg egy nyerges vontató az M7-es autópálya 38-as kilométere közelében, a Fejér megyei Pázmánd térségében nem sokkal éjfél után. A balesethez a székesfehérvári hivatásos és a pázmándi önkéntes tűzoltókat riasztották. A helyszínre érkeztek a mentők is. Az érintett szakaszon forgalmi akadál
Az egész előválasztási bohózat szervezése olyan volt, amilyen a szövetségbe forrt szedett-vedett baloldali párthalmaz maga. Egyszerre szánalmas és nevetséges.
Minden évben vannak azok az alapdarabok, amelyekről biztosan tudjuk, hogy bekerülnek a kosarunkba a GLAMOUR-napok alatt. Bár imádunk tervezgetni, gondosan kiválogatni és kivágni a kuponokat, ezeknél az ikonikus piperéknél semmi szükség erre, hiszen egyértelmű, hogy újra és újra használni fogjuk majd őket. Mutatjuk, milyen közönségkedvencekre érdeme
Jó hangulatban telt a szerdai kereskedési nap az agrárpiacokon. Chicagóban a búza 0,6 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,5 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal drágult. Európában a malmi búza 0,8 százalékkal, a kukorica 1,4 százalékkal, a repce pedig 2,1 százalékkal került többe, mint előző nap,. de a takarmánybúza kurzusa
Szombaton Oslóban megkezdődik a birkózók világbajnoksága, amely jövő vasárnapig tart majd a norvég fővárosban, de tartalékos, megfiatalított csapatunktól reálisan nem várhatunk kimagasló eredményeket. Ám ami idén a legfontosabb volt, a tokiói olimpián ezek nem maradtak el.
A tengerparton bámészkodók minden bizonnyal megijedtek, amikor a hatalmas szikla egyszer csak elindult. Arra ugyanis még álmukban sem gondoltak, hogy amit látnak, az egy hajó. Bármelyik ország haditengerészete megirigyelheti azt a tökéletes álcát, ami Julien Berthier fejéből pattant ki. A francia férfi egy olyan hajót épített, ami úgy néz ki, mint
Szemirámisz függőkertjétől a raklapkerten át fogasra akasztott növényekig mindenféle módon teret nyerhet az egyre népszerűbb vertikális kertészkedés. Ennek titkait gyűjtöttük most össze.
Forgalomkorlátozásokra és a közösségi közlekedési járatok terelésére kell számítani a budapesti Hősök tere környékén a Nemzeti vágta miatt péntektől vasárnapig. Akár lezárhatják a kisföldalatti Hősök tere megállóhelyét is.
Csütörtökön jár le az a meghosszabbított határidő, amelynek végén az OAH-nak döntenie kell: megépülhet-e a két új paksi blokk? Az első azonban a biztonság.
Tavasszal számoltunk be a Binance budapesti állásajánlatáról. A jelek szerint a toborzás sikeres volt, tegnap ugyanis az oldal felhasználói kézhez kaphatták a tőzsde első magyar nyelven íródott hírlevelét. Tisztelt Binance-polgár! – hangzik a megszólítás, ami az angol nyelvű üzenetekben is…
Írásunkból megtudhatja, mely vállalkozások kötelesek könyvvizsgálót igénybe venni, és milyen esetekben mentesít a törvény az éves beszámoló könyvvizsgálóval való ellenőriztetése alól.
Bár sokan kérdéseket vetnek fel a témával kapcsolatban, de egy tanulmány megállapításai szerint az ökológiai úton előállított tej környezetbarátabb, mint a hagyományos gazdaságokból származó.
2021. szeptember 24-én írták ki végül a várva várt Vp4-10.1.1-21 kódszámú Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című felhívást, amely újabb 3 évre ad plusz támogatást azon gazdálkodóknak, akik hajlandók az integrált növényvédelmi szemléletet betartva a megadott szabályok szerint gazdálkodni.
Termeljenek, amennyit csak tudnak, de támogatás nélkül, és szükség esetén tudják szabályozni a teljesítményüket – ezek a napelemes rendszerek felé támasztott új elvárások a Mavir rendszerirányítás- és piacműködtetés-fejlesztési igazgatója szerint. Kiss Evelin a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: megérett a megújuló energiatermelés arra, hogy a saját