2021. szeptember 3. péntek

szept. 3
12:09
Szlávik János elmondta, kiknek nem ajánlott beadatni a harmadik oltást (Life)
Nyakunkon a a koronavírus-járvány negyedik hulláma: Szlávik János ezúttal a harmadik oltás felvételéről beszélt.
szept. 3
12:09
Mind a 60 DK-s jelölt összegyűjtötte az ajánlásokat (Mandiner)
A párt megköszönte a DK tagjainak, aktivistáinak és szimpatizánsainak is a „fantasztikus munkát”.
szept. 3
12:12
Gyorsult a fogyasztói árak emelkedése az OECD-országokban júliusban (Menedzsment Fórum)
4,2 százalékra.
szept. 3
12:15
Utolsó reménység: közmunkást tettek meg Ozorán postásnak, mert nem volt, aki kihordja a küldeményeket (Blikk)
Ozora – Egy hónapon át nap, mint nap bejártak a postahivatalba a Tolna megyei község lakosai, hogy megtudják, kaptak-e levelet, és ha igen, át tudják-e venni azt. A posta viszont azt közölte, a kézbesítés folyamatos volt.
szept. 3
12:15
Dagad a botrány: a Fifa és az Mlsz is vizsgálatot indít a magyar szurkolók miatt (Blikk)
A hírek szerint az MLSZ mint rendező feljelentést tehet.
szept. 3
12:15
A kereskedők is megérzik a külföldi turisták hiányát (vg.hu)
A nyaralási szezon jobban kedvezett a szolgáltatásoknak, mint a kereskedelmi forgalomnak; a csomagküldő és internetes kiskereskedelem ennek ellenére bővült.
szept. 3
12:15
Így nézne ki a királyi család, ha követnék a legújabb trendeket – A hipster Harryt látni kell (Femcafe)
Sokak szerint rendkívül elavult a monarchia intézménye, az angol királyi családért azonban még így is milliók rajonganak. Pedig a szigorú szabályok miatt ők egyáltalán nem a trendiség mintapéldányai, nem éppen a jelenlegi divat szerint alakítják a külsőjüket. Megmutatjuk, hogyan festenének egyszerű, divatkövető közemberekként.
szept. 3
12:15
Kórházba került Sydney van den Bosch, azonnal műteni kellett (Promotions)
Meg kellett műteni a Szerencsekerék csinos háziasszonyát, mert daganatot találtak benne.
szept. 3
12:15
Lengyelország ideiglenesen befogad ötszáz afgánt (Mandiner)
Lengyelország ideiglenesen befogad ötszáz afgánt
szept. 3
12:17
Több mint 220 milliót kaszáltak a fogadók a magyar-angol meccsen (vg.hu)
.
szept. 3
12:21
Felháborító: „Ismétlődő szülés veszélye” miatt küldött el egy kismamát egy magyar állami szerv a dolgozói közül (Blikk)
A nő munkaviszonyát nem hosszabbították meg a szülése után – az ügyben most született ítélet másodfokon.
szept. 3
12:21
Huhogó magyar szurkolókról készült felvételek jelennek meg az angol sajtóban (Blikk)
Nem csillapodik a balhé.
szept. 3
12:21
Hajszálon múlott Lionel Messi horrorsérülése – 18+-os videó (Infostart)
Adrian Martínez (Venezuela) úgy gondolta, megleckézteti az argentin legendát.
szept. 3
12:21
Idén is támogatja a kormány a gyerekek étkezését (hirado.hu)
Egy gyerek havi étkeztetése 8-10 ezer forint is lehet, amely a gyerekek számával beszorozva jelentős összeg.
szept. 3
12:21
A kirúgott várkapitány, az önmagával párbajozó jobbikos és a beégett veterán próbálja átfordítani Hevest (444.hu)
2019-ben már az összes kerületi központot elhódította az ellenzék, de most a kisebb településeket is meg kellene nyerniük.
szept. 3
12:21
Ismét összecsaptak az izraeliek és a palesztinok (hirado.hu)
Halálos áldozat is van.
szept. 3
12:21
Egyre többet késik az áru Kínából, drágul a szállítás is (vg.hu)
Nagyban befolyásolja a kínai szállítási helyzetet az ottani 7+7+7 karanténpolitika is, amely előírja, hogy a repülőtéri személyzet 7 napig dolgozhat, 7 napig karanténban kell tartózkodnia egy szállodában, majd 7 napig otthon köteles karanténban maradni.
szept. 3
12:21
"Ne közelíts hozzám azzal a késsel" - Emilia Clarke elárulta, miért nem fog soha plasztikáztatni (Joy)
A gyönyörű Emilia Clarke-nak eszébe sincs megfelelni a jelenlegi trendeknek, már ami a plasztikát és a ránctalanítást illeti Hollywoodban!
szept. 3
12:21
Volt, akitől a mesterek is megrémültek – kulisszatitkokat leplezett le Tilla a Sztárban sztár leszekről! videó (BorsOnline)
Szombaton startol el a Sztárban sztár leszek! következő évada. A műsor kulisszatitkaiba Tilla engedett betekintést.
szept. 3
12:21
Szabó Tímea bocsánatkérésre szólította fel Orbán Viktort a szurkolók viselkedése miatt (Mandiner)
„Orbán és Csányi azonnal ítélje el ezen kisebbség szégyenletes viselkedését, és kérjenek bocsánatot az angol játékosoktól” – írta a politikus bejegyzésében.
szept. 3
12:21
Csúnyán felforrt Szijjártó agyvize: Így reagált a pohárdobáló magyar szurkolókkal kapcsolatos kritikákra (Nyugati Fény)
Nem tetszett neki, hogy bírálták a szurkolók viselkedését.
szept. 3
12:21
Biden nemcsak kivonult: zár alatt az afgánok tartalékai az USA-ban (Forbes)
Az amerikaiak mellett a Nemzetközi Valutaalap is befagyasztotta az afgán vésztartalékokat, ez többek szerint súlyos károkat okozhat a gazdaságnak.
szept. 3
12:23
Bayer Zsolt: A csodafülű tudósítók és horgászok (Mandiner)
Az egyszeri horgászt mindenki kineveti, a BBC-s tudósító fogását készpénznek veszi a brit sajtó.
szept. 3
12:25
Szél Bernadett: Ne lapítson Orbán Viktor! (Mandiner)
Várjuk a rasszista ultrákat elítélő nyilatkozatát!
szept. 3
12:27
Kelemen Hunor: Közös felelősségünk, hogy a válságból kisegítsük egymást (hirado.hu)
Az RMDSZ-nek az a tapasztalata, hogy a politikában sem a barátokat, sem a partnereket, sem az ellenfeleket nem szabad annyira beszorítani a sarokba, hogy ne legyen hová hátralépniük.
szept. 3
12:27
Kártérítést fizet a Takata gázgenerátorai miatt a VW (autopro)
Az autógyártó dollármilliókat fizet ki amerikai autótulajdonosoknak, akik járműveibe veszélyes légzsák-gázgenerátorokat építettek.
szept. 3
12:27
Elképesztő szériát szakított meg a svéd válogatott Spanyolország legyőzésével (m4sport.hu)
A csütörtök esti vb-selejtezőn Svédország 2-1-re győzőtt Spanyolország ellen, ezzel 28 éves veretlenségi sorozatot szakított meg.
szept. 3
12:27
Látogatóközpont nyílik jövőre a BME-n (vg.hu)
Az egyetemhez kapcsolódó kutatási eredmények és érdekességek lesznek láthatók.
szept. 3
12:27
"Hozzák őt vissza" - képtelen feldolgozni a történteket a halálúton elhunyt kismama férje (Life)
Ahogy arról mi is hírt adtunk, egy kismama életét vesztette Hajdúszovátnál. A kismama épp férjével telefonált, amikor a tragédia történt.
szept. 3
12:27
Személyi változások a Robert Bosch Kft. vezetésében (Autószektor)
Szászi István A négy ügyvezető igazgató egymással szoros együttműködésben, közösen irányítja a vállalatot, és egy-egy területért önállóan felel.  „Az új vállalatvezetési struktúra az elmúlt két évtizedben dinamikusan bővülő Robert Bosch Kft. új üzleti és szervezeti céljaihoz igazodik, a változásnak köszönhetően gyorsabb és hatékonyabb lesz az egyes
szept. 3
12:29
Kifakadt a Barcelonára a klub által frissen eladott játékos (m4sport.hu)
„Kedves szavakkal illettek, közben azt akarták, hogy elmenjek.”
szept. 3
12:33
A FIFA is megnyilvánult a magyar-angolon történtekkel kapcsolatban (Infostart)
A nemzetközi szövetség előírásai alapján akár kizárással is sújthatnak egy-egy csapatot ilyenekért.
szept. 3
12:33
Jogerősen elítélték Márki-Zay Pétert (hirado.hu)
Az ítélet kihirdetését követően Márki-Zay Péter újságíróknak „vérlázító koncepciós eljárásnak” minősítette az ügyben a Szegedi Járásbíróság által hozott elsőfokú ítéletet.
szept. 3
12:33
Tíz év után szűnik meg az egykulcsos adó Magyarországon? - Megvan, kik nyerhetnek vele (Portfolio)
Új konkrétumokkal került elő ismét a nulla százalékos személyi jövedelemadó lehetősége Magyarországon. Fajcsák Gábor, az RSM adóüzletágának vezetője üdvözlendő lépésnek tartja, és egyúttal úgy vélekedett, hogy nem csak átmeneti jelleggel kellene bevezetni az alacsonyabb jövedelmű munkavállalók számára.
szept. 3
12:33
Szabados Ágnes, Peller Mariann és Forró Bence: tudod, mi köti össze őket? (Femcafe)
Hangulatos pincehelyiség, egy pohár bor és egy novelláskötet – exkluzív esemény keretei között beszélgetett Szabados Ágnessel a legelső művéről, az írás szeretetéről és a „Variációk boldogtalanságra” című novelláskötet megszületéséről Forró Bence.
szept. 3
12:33
Javában készül a Vadászati Világkiállítás 240 millió forintos szarvasagancsszobra (SzMo)
A „Bőgő bikafej” 10 tonna hullajtott agancsból áll össze, Kovács Zoltán mutatta meg, hogy néz ki most.
szept. 3
12:33
Sándor Lénárd: A multinacionális hatalmi centrumok veszélyeztetik a demokráciát (Mandiner)
Ronald Reagan ma is hasonló veszélyeket látna, mint egykoron. Az „adminisztratív állam” és a multinacionális szervezetek, mint amilyen az Európai Unió nem elszámoltathatók közvetlenül a választópolgárok és nemzetek részéről. Ez a fajta hatalomgyakorlás csorbítja a nemzeti szuverenitást és a demokráciát – fogalmazott Steven Hayward professzor.
szept. 3
12:39
Az első randitól az esküvőn át a babavárásig: itt van Rúzsa Magdi és férje szerelmének története (Blikk)
Bombaként robbant ma reggel a hír, hogy Rúzsa Magdi várandós, ráadásul nem egy, hanem három babát hord a szíve alatt. A hírről a Blikk elsőként számolt be, lapunknak maga Magdi árulta el, micsoda boldogság érte őket a férjével.
szept. 3
12:39
Több halottja van az áradásoknak Németországban és az Egyesült Államokban (HírTV)
A heves esőzés és árvíz miatt több ház is összeomlott Németországban.
szept. 3
12:39
Egy falat mennyország! Te is megkóstolhatod a különleges süteményt a kongresszus ideje alatt (Metropol)
Kóstold meg te is Budapesten, hogy milyen édes ízeket ettek a Biblia korában – Szeptembertől itt az Egy falat mennyország!
szept. 3
12:39
Így járjunk el munkaidőkeret megszűnése esetén (Adózóna)
A munkaidőkeret alkalmazása a munkáltatók számára jelentős könnyebbséget jelent. Annak megszűnése vagy megszüntetése azonban problémákat vethet fel, cikkünkben ezt a kérdést járjuk körbe.
szept. 3
12:39
Rendőrségi feljelentést tesz az MLSZ a rendbontókkal szemben (m4sport.hu)
Az esetleges pénzbüntetést az elkövetőkre hárítják.
szept. 3
12:39
Ez az adat lökheti még mélyebbre a dollárt (vg.hu)
.
szept. 3
12:39
Most jelentette be ByeAlex, újabb koncertjei maradnak el (BorsOnline)
Szomorú bejelentést tett ByeAlex. A zenész betegsége miatt nem tud a hétvégén színpadra állni.
szept. 3
12:39
Rágalmazás miatt jogerősen elítélték Márki-Zay Pétert (Mandiner)
Márki-Zay Péter „vérlázító koncepciós eljárásnak” minősítette az ítéletet.
szept. 3
12:41
Nem jogszerű védettségi igazolványhoz kötni a kollégiumi beköltözést (vg.hu)
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egyértelmű állásfoglalást közölt a sok egyetemistát érintő ügy kapcsán.
szept. 3
12:41
Kötter Tamás: Fekete-Győr és Karácsony nem akarnak kimaradni a like-özönből (Mandiner)
A balos politikusok nem különböznek az instán kávékapszulát reklámozó influenszerektől.
szept. 3
12:42
Befékezett az euróövezet – csökkent a gazdasági aktivitás (TőzsdeFórum)
Mérsékelten lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának a növekedése a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének végleges adatai alapján.
szept. 3
12:43
Trombitás Kristóf: Ne tévesszen meg senkit, hogy Nagy-Britanniát „konzervatívok” vezetik (Mandiner)
Johnsonék pontosan olyan csicskák, mint egy Merkel-féle német „kereszténydemokrata”.
szept. 3
12:45
Hamilton az élen a kurta zandvoorti nyitódzésen (F1világ)
A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj nyitóedzésén. Sebastian Vettel műszaki problémája miatt a gyakorlás meglehetősen kurtára sikeredett, a helyi hős, Max Verstappen végül a 2. helyen zárt.

Keresés