Az USA után az európai tőzsdék is csúnya esésbe kezdtek, a fő aggodalmat az amerikai állampapír-hozamok okozzák. De van itt más is, mint az adósságplafonnal kapcsolatos csata, a kínai ingatlanpiaci lufi és az európai energiaválság. A BUX szemben az árral emelkedett, a forint viszont gyengécske.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 120. kilométerszelvényében, szeptember 28-án 11 óra 26 perckor. A rendelkezésre álló adatok szerint két Ausztria irányába haladó személygépkocsi – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – összeütközött, amelynek következtében három ember megsérült, őket a ment
Lassú ütemben, de folyamatosan növekszik a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve kedden a honlapján.
2016-hoz és 2018-hoz hasonlóan a tavalyi évben is a transzferárazás minősült a legfontosabb és legösszetettebb adózási kérdésnek a nemzetközi nagyvállalatok számára – derül ki a 2020-as globális adóügyi felmérésből, melynek célja, hogy rávilágítson a multinacionális vállalatok által legösszetettebnek tartott adózási területekre és azokra az adókock
Ha olyan anya vagy, aki úgy érzi, hogy szó szerint mindent megtesz a ház körül, beleértve a gyerekek utáni rendrakást, pontosan tudjuk, hogyan érzed magad. Bizonyos szülők bűnösnek érzik magukat már attól a gondolattól is, hogy a gyermekeiket hétköznapi felelősségvállalásra neveljék olyan módon, hogy például alkalmanként megkérik őket a szemét levi
A mellrákról sok szó esik napjainkban, valahogy azonban a legtöbb nő mégis távolinak érzi a témát – pedig amilyen tudatosan éljük az életünket más területeken, mellünk egészségére legalább annyi figyelmet kellene fordítanunk. A mellrák hónaphoz kapcsolódóan az AVON ezért egy rendhagyó, mindenki számára ingyenesen elérhető, online, élőben közvetítet
A versenyhatósági vizsgálat jogsértőnek találta az Ékszer TV járvány elleni védőeszközöket (maszkokat, kézfertőtlenítőt, vitaminokat) árusító műsorait. A versenyhatóság 85 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra - olvasható a GVH közleményében.
Csütörtökön leáll a Sparkpool, a globálisan második legnagyobbnak számító Ethereum bányász közösséget összefogó szervezet. A kínai székhelyű konzorcium a napokban bejelentett szigoritások hatására döntött a drasztikus lépés mellett. Kína ismét betiltotta a bitcoint Mint közleményeikben elmondták, eleinte csak a kinai…
Az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedése, a német választási eredmény üzenete, az európai gázválság miatt is magasabb infláció, továbbá az MNB vártnál lassabb kamatemelési pályája mind tényező abban, hogy a forint mára kéthavi mélypontra esett az euróval szemben a 360-as szint közelében – jelezte a Portfolio-nak név nélkül egy budapesti banki
Két hete nem tud dolgozni az egykori tévés, így most a Facebookon kér segítséget ismerőseitől, rajongóitól, hogy ki tudja fizetni a számláit és a gyógyszereit.
A Revolut bankként is megkezdte magyarországi tevékenységét, így az ügyfelek betétbiztosításban is részesülnek, ha upgrade-elik szolgáltatásukat. Az MNB azért megjegyzi: ha gond van, Litvániában kereshetnek jogorvoslatot az ügyfelek.
Történelmi léptékű visszaesést szenvedett el 2020-ban az osztrák gazdaság a nemzeti statisztikai hivatal, a Statistik Austria kedden kiadott közleménye szerint.
A szennyvízminták SARS-CoV-2 vírus-koncentrációja több hét távlatában lassú emelkedést mutat - olvasható az NNK oldalán. A vizsgált magyarországi városok többségét stagnáló tendencia jellemzi.
Bethlen István országépítő munkáját méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.
Az ukrán külügyminisztérium bekéreti Budapest kijevi nagykövetét, hogy tudomására hozza az ukrán fél álláspontját a Magyarország és a Gazprom orosz gázipari vállalat hétfői gázmegállapodásáról .
A hazai dróniparági kezdeményezések és fejlesztések, a pilóta nélküli légi járművek forgalommenedzsmentje, a drónszabályozás jelenlegi helyzete volt az immár harmadik alkalommal megrendezett Drónkonferencia és Expó fő témája.
Bár javultak a munkaerőpiaci mutatók, az úgynevezett potenciális munkaerőtartalék is csökken, több szektorban így munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki.
Ritkán van arra lehetőség, hogy egy évszázados időtávra tervezett gigaberuházás kezdeti lépéseit közvetlen közelről figyelhetjük meg, egyes elemeit pedig akár magunk is alakíthatjuk. A BAVS, vagyis a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia keretein belül megvalósítás előtt álló vasúti alagút, mely a Duna alatt kötné majd össze Budapest két fontos
Két évvel ezelőtti bejelentését követően, idén novemberben jelenik meg az Arcane, a League of Legends világának egy szeletét felölelő animációs sorozat. A Riot Games egy új trailer során leleplezte a bemutató dátumát, és az angol nyelvű szinkronszínészek névsorát is. A League of Legends 10. születésnapját a Riot Games 2019-ben igazán méltó módon ün
A kanadai értékpapír-felügyelet, vagyis a CSA, és a kanadai befektetési iparági szabályozó szervezet, az IIROC iránymutatásokat adott ki az országban működő kriptokereskedési platformok számára, hogy kerüljék “az olyan reklám- és marketing anyagok közzétételét, amelyek félrevezethetik a befektetőket”. “A félrevezető reklámok…
A kényszerű hétvégi leállás után múlt hétfőn óriási sorokkal indult az előválasztás. A pártok delegáltjai egyelőre nem tudhatják, hogyan állnak. Amire mindenki ráláthat, azok egyedül a részvételi adatok. A Heti Napló riportja.
A német választási eredménynek lesz hatása a magyar politikára és gazdaságra – jelentette ki Bod Péter Ákos. Pröhle Gergely, Magyarország egykori berlini nagykövete szerint ugyanakkor, mivel a két ország gazdasága összenőtt, így azt alapjaiban kritikusabb hangok sem ingathatják meg.
Vége langyos őszi napoknak, a hét második felétől kezdve folyamatosan csökken a hőmérséklet, záporokra, zivatarokra kell számítani az országban. Búcsút inthetünk a szép őszi időjárásnak, napról napra csökken a hőmérséklet, eső, zápor, zivatar várható a hét második felében.
Mindenki imádja az idei ősz legnagyobb divatját, a bőrhatású ruhadarabokat, melyeket rendkívül sokféle módon viselhetünk. Most képekkel illusztrálva mutatjuk be nektek, hogyan is lehet változatosan és stílusosan viselni őket!
Vezetés, munkavégzés, kikapcsolódás – ez a három tevékenység egybe fog olvadni a jövő digitális, hálózatba kapcsolt és fenntartható járműveiben. Ennek tudatában a Continentalnak sikerült egy szinte tökéletes jármű belteret kifejlesztenie.
A Revolut mától bankként működik Magyarországon is - azonban a litván nemzeti bank felügyelete alá tartozó határon átnyúló intézményként, s nem önálló leánybankként indultak el. A hazai ügyfelek így betétbiztosítási, fogyasztói vagy elszámolási jogvitájukat nem itthon, hanem Litvániában (várhatóan litván, illetve angol, s nem magyar nyelven) i