Az új-mexikói White Sands Nemzeti Parkban talált lábnyomok az emberi jelenlét legkorábbi egyértelmű bizonyítékai az amerikai kontinensen, amelyek betekintést nyújtanak a 23 ezer évvel ezelőtti életbe.
György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap Facebook-bejegyzésben részletezte, hogy milyen indokok alapján minősítette fel Magyarországot a nemzetközi hitelminősítő.
A projekt kezdeményezői szerint az úttestbe integrált vezeték nélküli töltőrendszer képes bármilyen típusú elektromos jármű feltöltésére vezetés közben. A technológia lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy ne okozzon számukra fejfájást, hol találnak töltőállomást, mennyi a töltés induláskor az utóban, illetve hány kilométert tudnak megtenni tö
Bergendy Péter Post Mortem című alkotása a legjobb film díját, Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmje a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést kapta a hétvégén a pármai nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) vasárnap az MTI-t.
Huszonötödik alkalommal ellenőrzik közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát hétfőtől péntekig Budapesten és három vidéki nagyvárosban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Sokan írtóznak annak a gondolatától, hogy szüleikkel az örökségről, végrendeletről beszéljenek. Azonban egyre gyakoribb az, hogy a szülők a leendő örökség egy részét még haláluk előtt odaadják a felnőtt gyermekeiknek, esetleg unokáiknak. Miért jó ez a gyakorlat, és milyen buktatói lehetnek?
Lorenzo Fontana, az olasz Liga külügyi főtitkár-helyettese, alsóházi képviselője, korábban az Európai Parlament tagja, az első Giuseppe Conte-kormányban család-, majd Európa-ügyi miniszter felszólalt a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson.
Úgy érzed, Téged is maga alá akar temetni az a bizonyos őszi letargia és érthetetlen fáradtság? Semmihez sincs kedved és gondolatban még a forró, tomboló nyár emlékeit játszod le újra és újra? Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a kínzó szeptemberi depresszió, találd fel magad! Belevágsz?
A magyar űrprogram képzési és repülési vezetője lett Magyari Béla űrhajós fia, Magyari Gábor. A fiatalember fájdalma, hogy egy súlyos repülőbaleset miatt ő nem lehet űrhajósjelölt, de büszke arra, hogy részt vehet a kiválasztott felkészítésében, a program kidolgozásában.
Búcsút intettünk a 2010-es éveknek és egy új évtizedbe kezdtünk. Nem tudjuk, hogy miként változik még jobban meg a világ a 2020-as évek végére, de az biztos, hogy a 2010-es évek a filmsorozatok reneszánszát hozta el. Nem csupán kiegészítője lett a filmnek és a mozinak, hanem bizony szinte átvette a vezető szerepet, és talán a most felcseperedő gene
A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.
Elkezdődött az óvoda, iskola, sokan most térnek vissza a munkába, és ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a nyár lazább keretei után megnő a család életének szervezésével járó feladatok száma.
A szállítás és a tisztítás miatt a divatos ruhák bérlése a legkevésbé környezetbarát lehetőség egy új tanulmány szerint, amelyről a The Guardian brit napilap online kiadása számolt be.
Az amerikai evakuáció során megrongálódott kabuli repülőtéren nem állt még helyre a forgalom, ám a tálibok szerint a sérüléseket már sikerült kijavítani, már csak a légitársaságokon múlik, hogy felpörög-e a forgalom.
– Ez már annyira primitív és közönséges, én az gondolom, hogy inkább visszatetsző – mondta Kocsis Máté a Bayer-show vasárnap este adásba kerülő epizódjában. A Jobbik-elnök parlamenti felszólalására a Fidesz frakcióvezetője úgy reagált, hogy a baloldal hisztériát kelt, ami odáig vezethet, hogy elcsattan valahol egy pofon.
A Dancing with the Stars 54 éves műsorvezetője három gyönyörű lánygyermekkel is büszkélkedhet, most legkisebbik lányát, Franciskát mutatta meg követőinek.
A családokat nem lehet felülírni, a családnak nincs alternatívája, mindig is a család lesz a mainstream - mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a IV. Budapesti Demográfiai Csúcsot értékelve.
Az év első felében országszerte 270 nagy kapacitású ellenőrző kamerát helyeztek ki a horvátok, a közeljövőben újabb hatvankettőt szerelnek fel. Az autópályák néhány felvezető szakaszán már van kamera, de a sztrádákon még nincs fix sebességmérő. Nemsokára ott is megjelennek.
A kolumbiai régészek nyolc kerámiaedényre bukkantak egy templomban és a szomszédos sírokban, amelyekben fémfigurák és smaragdok rejtőztek. Az „ofrendatarios” névre keresztelt edényeket egy amerikai indián néptörzs, a csibcsák vagy más néven muiszkák készíthették körülbelül hatszáz évvel ezelőtt. A fémmegmunkáló készségeiről híres civilizációjuk épp
Szövetségi választásokat tartanak ma Németországban, Európa legnagyobb gazdaságában, amelynek politikai súlya is hatalmas az Európai Unión belül. A két kormányerő - a jobbközép CDU/CSU szövetség, és a Szociáldemokraták - szinte fej-fej mellett futottak az utolsó felmérésekben.
Ahogyan lenni szokott egy-egy globális modellnél, piaconként eltérő időpontokban jelennek meg. Így van ez most a legendás, idén 70. születésnapját ünneplő Land Cruiser legújabb modelljével is. Sajnos az idők során egyszerű, hétköznapi és megfizethető mindenesből szintén luxusjármű lett, nemcsak nálunk, de a világ más részein is.
A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ - derült ki egy svéd tanulmányból.
Nem mondható botránymentesnek Jakab Péter előválasztási kampánya. Legutóbb a parlamenti felszólalása okozott felháborodást, amikor a miniszterelnökre utalva nemi erőszakkal viccelődött. A Jobbik elnöke kamuvideóval, valamint személyes testőreinek erőszakossága kapcsán is lebukott, amikor egy pártrendezvényen fojtófogást alkalmaztak egy férfin.
Szokatlanul kemény és személyeskedő közleményben osztotta ki Vadai Ágnes DK-s képviselő Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, amiért bírálta a DK székesfehérvári jelöltjét, Ráczné Földi Juditot az offshore-ügye miatt.