2021. szeptember 23. csütörtök

szept. 23
11:24
Novák Katalin úgy tudja, magyar gyermek nélkül nincs jövő, a nő pedig férfi nélkül félember (Nyugati Fény)
Elkezdődött a demográfiai csúcs.
szept. 23
11:26
Jansa: Mindannyian tudjuk, hogy az édesanyák az igazi hősök (hirado.hu)
Előtérbe kell helyezni és minden eszközzel támogatni kell a családokat, hiszen azok jelentik a társadalom magját – mondta Janez Jansa szlovén miniszterelnök.
szept. 23
11:27
Autók rohantak egymásba - mentőhelikopter a helyszínen (Autószektor)
Összeütközött két személyautó a 6307-es úton, a csőszi elágazásnál. Egy ember beszorult az egyik járműbe. Őt feszítővágóval szabadítottak ki, majd átadtak a mentőknek a műszaki mentést végző székesfehérvári hivatásos tűzoltók. Mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért
szept. 23
11:30
A negyedik hullám számottevő kockázatot jelent az MNB szerint (Privátbankár)
Azt az MNB már kedden – azt követően, hogy monetáris tanácsa ismét, ezúttal 15 bázisponttal, 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot – nyilvánosságra hozta, hogy előrejelezése szerint hogyan alakulhat az infláció és a GDP a következő, valamivel több mint két évben. Ma a többi lényeges makrogazdasági mutatóra adott prognózisát is ismertette a
szept. 23
11:30
Vucic: Köszönet Orbán Viktornak, amiért mert bátor lenni (hirado.hu)
„A család a fenntarthatóság záloga” – ebben a témában rendezik meg 2015, 2017 és 2019 után immár negyedik alkalommal a Budapesti Demográfiai Csúcsot.
szept. 23
11:30
Leonardo DiCaprio laborhúsos startupba fektet (Infostart)
Az Osar-díjas színész tanácsokkal is ellátja a fejlesztőcéget.
szept. 23
11:30
Kié lesz az F1 utolsó ülése? Így áll fel a 2022-es mezőny (m4sport.hu)
Már csak egy csapat nem tette véglegessé a 2022-es versenyzőfelállását – mutatjuk, hogyan áll össze a jövő évi mezőny.
szept. 23
11:30
15 elérhetetlen hely, ahová az életben nem teheted be a lábadat (Femcafe)
Mert halálosak, veszélyesek vagy mert szentek. Amit másnak szabad, azt nekünk, az átlagembereknek tilos. Úgyhogy csak képeken csodálhatod meg, de még így is gyönyörű.
szept. 23
11:30
Tíz év alatt megduplázódtak az ingatlanpiaci árak (vg.hu)
Az árversenyben Budapest vezet, míg az egyéb városokban 116 százalékkal nőttek az átlagárak egy évtized alatt.
szept. 23
11:30
A parlagfű-mentesítés régi-új szabályai – Tépéskényszerben (Mezőhír)
Becslések szerint több mint 2,5 millió honfitársunk szenved allergiás tünetektől, főképp a parlagfű miatt.
szept. 23
11:30
Letaszíthatják a trónról a T-Systems-et, piacvezető pozícióra tör Jászai cége (Forbes)
A 4ig a felvásárlások és saját fejlesztéseinek eredményeképpen markáns éves árbevétel-növekedéssel zárta az idei első félévet, de 2022-re még nagyobb terveik vannak. 2022-ben már piacvezető szeretne lenni a magyar IT/rendszerintegrátori
szept. 23
11:30
Mike Pence Budapesten: Orbán Viktor a családpolitikát tette kormányprogramja legfontosabb részévé (Magyar Nemzet)
.
szept. 23
11:32
Erősen lelassult az euróövezet gazdasági növekedése (vg.hu)
Öt hónapja szeptemberben nőtt a legkisebb ütemben az euróövezeti gazdasági aktivitás.
szept. 23
11:32
8 milliárd várja gazdáját meghosszabbított határidővel (Mezőhír)
Még egy év az értékesebb erdők támogatott kialakítására.
szept. 23
11:34
Milliókat keresett hamis Eb-jegyekkel egy magyar férfi (vg.hu)
.
szept. 23
11:36
Gyárfás-per: a hazugságvizsgáló szerint igazat mondott a különösen védett, rejtélyes tanú (Blikk)
Újabb tárgyalással folytatódott csütörtökön a Fenyő János meggyilkolása miatt indult büntetőper, amiben Gyárfás Tamást azzal vádolják, hogy megbízást adott Portik Tamásnak arra, ölesse meg a médiavállalkozót.
szept. 23
11:36
Szeretnél egy jó bulit? Ezekkel a termékekkel garantáltan össze fog jönni (Metropol)
A Metropol összeszedte azokat az eszközöket és ínyencségeket, amelyekkel bulihangulatot varázsolhatsz otthonodba.
szept. 23
11:36
Katalin hercegné zakójának ott a helye minden őszi gardróbban (hirado.hu)
Legyen a szettünk elegáns vagy hétköznapibb, ez a ruhadarab egyik esetben sem hagy cserben.
szept. 23
11:36
Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztánban (ATV)
Felrobbantottak egy leányiskolát Pakisztán északnyugati részén szerda éjjel, az ázsiai országban évek óta nem volt példa hasonló akcióra.
szept. 23
11:36
113 kilója miatt csúfolták a lány, fogyása után gebének nevezik (Femcafe)
Esténként általában álomba sírta magát, annyira megviselte, hogy a teste miatt csúfolják a többiek. Most is ez megy, de már azért, mert sokak szerint sovány.
szept. 23
11:36
Bátrabb családpolitikára van szükség (vg.hu)
.
szept. 23
11:36
Séfek séfe: "Köszönöm szépen, inkább megdöglök" - Krausz Gábort sokkolta a sült csótányok látványa (Life)
.
szept. 23
11:36
Romy Schneider: a tragikus sorsú színésznő, mindenki királylánya, a lélek mosolya – Ma lenne 83 éves (WMN)
Mindössze 43 évet élt. Összetört a szíve.
szept. 23
11:36
Óriási hírt közölt Schobert Norbi és Rácz Jenő - folyamatosan érkeznek a gratulációk (Promotions)
Schobert Norbi és Rácz Jenő egyet, míg Rubint Réka kettőt is kapott belőle.
szept. 23
11:36
A Momentum megvétózhatja a baloldali választási listát (Magyar Nemzet)
Fekete-Győr András akkor tenné ezt, ha Tóth Csaba kikapna Hadházy Ákostól az előválasztáson, majd felkerülne a baloldal országos listájára a szocialista politikus.
szept. 23
11:38
Ezért lehet jó az idei évjárat az év bortermelője szerint (vg.hu)
Borbély Tamás: megfelelő paraméterekkel, zamatos mustok erjednek a pincében
szept. 23
11:39
Tönkreteszi a népharag Tóth Gabit - Film-zene-szórakozás 2021. szeptember 23. 11:34 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/23/5313/
szept. 23
11:42
Újabb fiatal családok kaptak otthonteremtési támogatást (Infostart)
A Vál-völgyi Fiatalokért Alapítványnak köszönhetően 31 fiatal pár részesült 67,5 millió Ft összegű otthonteremtési támogatásban. Új lakóingatlan építésre ötmillió, felújításra pedig 1,5 millió forintért pályázhattak a Felcsúton és Alcsútdobozon élő, gyermeket nevelő párok.
szept. 23
11:42
A korai magyar startupok kapitalizációja mára vetekszik a hazai blue chipekével (Portfolio)
Elstartolt a HVCA éves befektetési konferenciája, amely a szervezet 30. jubileumi évfordulója alkalmából visszatekint a hazai kockázati- és magántőke iparág elmúlt három évtizedének főbb eseményeire, de szó lesz a globális VC/PE trendekről, és olyan, a régióból induló globális sikertörténetekről is, mint a Tresorit vagy az EPAM.
szept. 23
11:42
Majd egymillióan vannak még munka nélkül Lengyelországban (vg.hu)
A munkanélküliek aránya 4,8 százalék volt augusztusban a lengyel statisztikai hivatal jelentése szerint.
szept. 23
11:42
Galambos Lajos a budaörsi piacon árulja családi vagyona egy részét (SzMo)
Egy eredeti Picasso-rajzról készült litográfia is szerepel a tételek között, a pénzből jótékonysági szervezeteket akar támogatni a zenész.
szept. 23
11:42
Sándor Lénárd: In memoriam: John Ruggie (Mandiner)
Munkássága, szellemisége és alázata egyaránt rendkívüli inspirációként szolgált és szolgál mind az akadémiai gondolkodás, mind pedig a nemzetközi jogfejlesztés terén.
szept. 23
11:42
Az afgán határhoz közel robbantottak fel egy pakisztáni leányiskolát (Magyar Nemzet)
.
szept. 23
11:42
Botrány: Hiába trükközött Szijjártó, kiderült, hogy Pozsonyba is két (!) luxusgéppel ment (Nyugati Fény)
A toalettre is repcsivel megy.
szept. 23
11:48
Hamarosan megváltoznak a Happy Meal játékai (Blikk)
Minden játékot fenntarthatóbbá tesznek.
szept. 23
11:48
A magyar startup-történelem egyik legnagyobb exitje - Beszámoltak az alapítók (Portfolio)
Elstartolt a HVCA éves befektetési konferenciája, amely a szervezet 30. jubileumi évfordulója alkalmából visszatekint a hazai kockázati- és magántőke iparág elmúlt három évtizedének főbb eseményeire, de szó lesz a globális VC/PE trendekről, és olyan, a régióból induló globális sikertörténetekről is, mint a Tresorit vagy az EPAM.
szept. 23
11:48
Szívszorító, Gulácsi Péter gyógyíthatatlan gyerekeknek segített (Ripost)
A kapus nem sokáig gondolkozott azon, mihez kezdjen a pénzzel.
szept. 23
11:48
Ismerős képet fest a magyar államháztartás (vg.hu)
Az augusztusi költségvetési hány csaknem megegyezett a tavalyival.
szept. 23
11:48
Leányiskolát robbantottak fel Pakisztánban (hirado.hu)
Eddig senkit sem vettek őrizetbe a bűncselekménnyel kapcsolatban.
szept. 23
11:48
Nagy a baj: Tóth Gabinak pszichológus segítségére van szüksége a szakember szerint (Nyugati Fény)
Rámehet a családi élete a történtekre.
szept. 23
11:50
Törvénnyel szabnak gátat a munkavállalók kizsákmányolásának (vg.hu)
Célkeresztben az Amazon, melynek munkakörülményeiről régóta horrorsztorik keringenek a neten.
szept. 23
11:51
Felismered a 60-70-80-as évek ikonikus autóit? Nagy retro kvíz (Autószektor)
.
szept. 23
11:54
Pegasus-ügy: a vizsgálatról nyilatkozott Péterfalvi Attila (Infostart)
Az izraeli kémszoftverrel végzett állami adatszerzéssel összefüggő vizsgálatot végez az adatvédelmi hatóság elnöke.
szept. 23
11:54
Szokatlan csaták lesznek a Margit híd és az Árpád híd között a Dunán (Blikk)
Úgy tűnik, a biciklisek után az evezősöket is a szárnyai alá vette Karácsony Gergely. Ugyanis a főpolgármester lesz a fővédnöke a hétvégi „Hív a Duna 2021” gróf Széchenyi Istvánról elnevezett tízevezős amatőr regattaversenynek.
szept. 23
11:54
Kövesse nálunk Orbán Viktor miniszterelnök beszédét a Budapesti Demográfiai Csúcson (hirado.hu)
A család a fenntarthatóság záloga – ebben a témában rendezik meg immár negyedik alkalommal a Budapesti Demográfiai Csúcsot.
szept. 23
11:54
A korai magyar startupok kapitalizációja mára vetekszik a hazai blue chipekével (Portfolio)
Elstartolt a HVCA éves befektetési konferenciája, amely a szervezet 30. jubileumi évfordulója alkalmából visszatekint a hazai kockázati- és magántőke iparág elmúlt három évtizedének főbb eseményeire, de szó lesz a globális VC/PE trendekről, és olyan, a régióból induló globális sikertörténetekről is, mint a Tresorit vagy az EPAM.
szept. 23
11:54
Hamilton tavalyi büntetése szabálypontosítást hozott Szocsiban (m4sport.hu)
Bajba sodorták Lewis Hamiltont az egy évvel ezelőtti Orosz Nagydíjon a tilosban elvégzett rajtgyakorlatai – az FIA az idei hétvégére új szabályokat fektetett le.
szept. 23
11:54
Megdöbbentő dolgot állít egy időutazó: ekkor jön el a világvége (Life)
Egy spanyol férfi azt állítja, hogy 219 napja él egyedül a Földön, miután bekövetkezett a világvége. Több felvételt is készített az apokalipszis utáni életről.
szept. 23
11:54
Nekiment a Mazsihisz a karlendítő jobbikos ózdi alpolgármesternek (Mandiner)
A Mazsihisz felszólította a politikai pártok képviselőit, hogy tartsák távol magukat az olyan politikusoktól, akik szélsőséges és uszító kijelentésekkel vagy cselekedetekkel a magyar közéletet szennyezik.
szept. 23
11:54
Egymásra találtak a magyar vállalkozók (Magyar Nemzet)
Az I. Erdélyi Gazdasági Fórumon részt vevő 140 vállalkozó közösen fogalmazott meg javaslatokat a további fejlődéshez.

Keresés