2021. szeptember 21. kedd

szept. 21
5:12
Marco Rossi aggódhat, rossz hírt kapott a kapitány (Ripost)
Könnyen lehet, hogy Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kénytelen lesz lemondani az elsőszámú csatáráról.
szept. 21
5:12
Márkaépítés 2021: Tudunk-e másképp élni? – a délután képekben (Márkamonitor)
A Márkamonitor szerkesztősége 2013 óta minden év tavaszán megrendezte a Márkaépítés konferenciát. A tavaly tavaszi rendezvényt azonban a járványhelyzet miatt ki kellett hagynunk, az ideit pedig hasonló okokból többször is elhalasztottuk, de végül szeptemberben meg tudtuk tartani. Több mint két év szünet után ismét személyesen találkozhattunk, együt
szept. 21
5:12
Jó hír annak, aki ingyen napelemeket telepítene még idén (Tiszta Jövő)
Az ősszel induló támogatási rendszer családok tízezreinek fog segíteni az ingyenes napelemek telepítésében.
szept. 21
5:18
A fogfájás leggyakoribb okai (WebBeteg)
Leggyakrabban a parodontózis és a fogszuvasodás felelős a fogfájásért és az állcsontokban érzett fájdalomért. A fájdalom jellege és pontos helyének meghatározása alapján általában könnyű megtalálni az okot.
szept. 21
5:24
Gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy háziorvost Balassagyarmaton (ATV)
Eljárás indult egy nógrádi háziorvos ellen gyermekpornográfia miatt. Házkutatást tartottak nála, és a számítógépén több gyermekpornográf képet találtak. A felvételek közül többet az orvos maga készíthetett. Az ATV Híradójának riportja.
szept. 21
5:27
Íme Stephen King 10 legjobb filmje – Kitalálod, hogy melyik a közönség kedvence? (Promotions)
Ma ünnepli 74. születésnapját a horror mestere, Stephen King, ennek örömére összeszedtük a 10 legjobb filmjét!
szept. 21
5:30
Menetrendszerűen lépnek Matolcsy Györgyék vagy meglepetést látunk? (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa három egymást követő ülésén is kamatot emelt, így a nyár derekán még 0,6 százalékos szintről 1,5 százalékra kúszott fel az alapkamat. Kedden újra összeülnek, és az inflációs folyamatok alapján akár folytatódhat a kamatemelési ciklus.
szept. 21
5:30
Napkezdet kávéval? Az orvos szerint tilos! (Infostart)
A test ugyanis kortizollal kel kávé helyett, ahogy a kortizolszint csökken, jöhet a kávé.
szept. 21
5:30
A szervezet, ami idősebb, mint Budapest: siratják a budapestiek a Főkertet (Metropol)
A Fővárosi Kertészeti Vállalat 154 éven át gondozta Budapest zöldfelületeit, és most mindenki megdöbbenésére eltűnik…
szept. 21
5:30
Poór Péter: Nekem már az ünnep, ha teljesen egészséges vagyok (Ripost)
Buli helyett munkával ünnepelte a születésnapját Poór Péter, Máté Péter-díjas magyar énekes, az 1967-es Táncdalfesztivál királya. Az ünnepelt a Borsnak árulta el, hogy a családi összejövetel egyelőre várat magára, hiszen a rokonai össze-vissza, egymástól távol élnek, ő pedig annyira elfoglalt, hogy a megfázásból sem tudja kikúrálni magát. Egyszerűe
szept. 21
5:36
Világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten (ProfitLine)
Kormányzati fejlesztésként világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten, a Hungexpo területén - közölte a kiállításszervező cég hétfőn az MTI-vel.
szept. 21
5:36
Sajtóból tudták meg a dolgozók, hogy megszűnik a 154 éves Főkert (BorsOnline)
A Fővárosi Kertészeti Vállalat 154 éven át gondozta Budapest zöld felületeit, és most mindenki megdöbbenésére eltűnik. A szervezet idősebb, mint Budapest: hivatalosan 1867-ben alakult – most pedig beolvad egy mamutcégbe, hasonlóan a Budapesti Temetkezési Intézethez és a Főtávhoz.
szept. 21
5:39
„Végignéztem, amikor darabokra szabdalták a díszletelemeket” – Interjú Láng Imolával, A feleségem története látványtervezőjével (WMN)
Miért mindig csak a színészek vagy a rendező teljesítményéről beszélünk, amikor egy új filmet bemutatnak? Miért nem tapsolunk például a látványtervezőnek is, aki egy egész világot épít fel a karakterek köré? A héten mozikba kerülő A feleségem története például igazi csemege ilyen szempontból: egy nagyszabású kosztümös film, amihez a XX. század legs
szept. 21
5:39
Napi horoszkóp: ne hagyd, hogy bárki is megbontsa a lendületedet (Promotions)
Ha elbizonytalanodsz, akkor oda lehet a jó hétkezdés, ha meg eddig se ment jól, akkor nehezen fogsz tudni talpra állni. Lássuk, hogy mit jósol a jelenlegi bolygóállás!
szept. 21
5:39
Napi gyűjtőjárat Kassára, akár 24 óra alatt (Transpack)
A Dachser elindította napi gyűjtőjáratát Kassára, akár 24 órán belüli kiszállítással is egész Szlovákiában.
szept. 21
5:39
Ezért csökkent a felére a világ korallzátonnyal borított területe (Helló Magyar)
Felére csökkent a világ korallzátonnyal borított területe az 1950-es évek óta, itt olvashatod az okokat:
szept. 21
5:42
Időjárás: Még hidegebb lesz! De jön-e még eső? (Agroinform)
Kevés lesz a napsütés, északról újabb felhők érkeznek.
szept. 21
5:42
Vajon a Duster, vagy a Vitara éri meg jobban? Megnéztük! (Autónavigátor)
Múlt héten számoltunk be a megújult Dacia Duster menetpróbájáról (), a cikknek már a címe is erősen feldobta a labdát
szept. 21
5:42
A kockázatokat túléljük, vagy előnyünkre fordítjuk? (Márkamonitor)
A váratlan helyzetek és lehetőségek megfelelő egyensúlyban tartása elkerülhetetlen a fenntartható növekedés eléréséhez – derül ki az EY több mint 500 igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatásából.   A felsővezetőknek komoly kételyeik vannak cégük ellenálló képességét illetően. Alig minden ötödik (18%) igazgatósági tag tartja a vállala
szept. 21
5:42
Pegasus-gate: Mit keresnek még mindig a parlamentben az ellenzéki pártok? (Mínuszos)
Határozatképes volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának a Pegasus nevű izraeli kémszoftver ügyében összehívott hétfő délelőtti ülése, ám annak anyagát 2050-ig titkosították – mondta el Stummer János, a bizottság elnöke. Mint elmondta, az ülésre eljött a bizottság négy kormánypárti tagja, továbbá Pintér Sándor belügyminiszter és Völner Pá
szept. 21
5:42
A MiR autonóm mobil robotjai formálják át a TE Connectivity gyári logisztikáját (newtechnology.hu)
Az autonóm mobil robotok (AMR-ek) globális piacvezetője, a Mobile Industrial Robots (MiR) a mai napon bejelentette, hogy a Tier 2-es autóipari beszállító TE Connectivity esztergomi gyárában hat MiR200 robotot helyezett üzembe, hogy optimalizálja a belső logisztikát. A MiR robotflotta jelentősen felgyorsította az üzemben naponta előállított több tíz
szept. 21
5:45
Kramer rakodók (GépMax)
100 Kramer teleszkópos rakodó a hazai piacon
szept. 21
5:48
Folytatódik az őrület a Blahán! Az autósok behajtanak a lezárt utcákba a Karácsony-káosz miatt (Metropol)
Bár a Blaha Lujza tér már egészen járható, de ne örüljön senki, ugyanis a környező utcákban folytatódnak a lezárások. Megint hatalmas dugók várhatók.
szept. 21
5:48
Trükkös tolvajok fosztják ki a magyar bankszámlákat: vadiúj módszerrel nyúlnak le milliókat (Pénzcentrum)
Több magyar bank is arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy bizony az utóbbi időben több lett a telefonos csalások száma. Sok ügyfelet milliókkal is megkopasztottak már, éppen ezért fontos, hogy a bankszámla-tulajdonosok tisztában legyenek azzal, mikor, milyen protokoll mellett keresi meg őt a bankjuk, és mivel sohasem. Fonosak az árulkodó jelek:
szept. 21
5:48
Határozatképes volt a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése, de hogy mi hangzott el, az titkos (ATV)
30 évre titkosították a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén a Pegasus-ügy kapcsán elhangzottakat. A Bizottság ellenzéki tagjai szerettek volna ténymegállapító vizsgálatot, de ezt a kormánypárti képviselők leszavazták, mindössze annyit sikerült elérniük, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság kihelyezett ülést tartson a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatoknál,
szept. 21
5:51
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: szenvedélyes kapcsolatba kezdesz? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
szept. 21
5:51
Hogyan készül a talajoltó baktériumkészítmény? (Agrárágazat)
Kevés helyen, kis létszámban tanítják a talajoltást még az agrárgazdasági egyetemeken is.
szept. 21
5:51
A Jobbikkal vereti szét a DK a szocialista pártot (Magyar Nemzet)
Gyurcsány Ferenc egyszer már megpuccsolta az Mszp-t, akkor miniszterelnök is lett.
szept. 21
6:00
A vészhelyzet meghosszabbításáról is tárgyalnak az Országgyűlésen (hirado.hu)
Három kormányzati indítványt is megvitatnak kedden.
szept. 21
6:00
Kunhalmi: Külföldről érkeznek az előválasztási rendszert ért támadás jelei (ATV)
Az MSZP társelnöke azt ígéri, transzparensen és átláthatóan fognak kommunikálni az esettel kapcsolatos fejleményekről. Elmondása szerint már vannak sejtéseik, hogy kik követhették el a támadást. Tóth Csaba ügyéről pedig azt mondta: amíg nincs büntetőeljárás, ügyészségi eljárás, vagy rendőrségi feljelentés, addig minden csak „alaptalan vádaskodás”.
szept. 21
6:00
Trudeau pártja áll nyerésre a kanadai előrehozott parlamenti választásokon (hirado.hu)
Trudeau 2015 óta áll a világ második legnagyobb, majdnem 38 milliós lélekszámú országának kormánya élén.
szept. 21
6:03
Háború kirobbanásától tartanak Délkelet-Ázsiában (Magyar Nemzet)
.
szept. 21
6:06
Ez a három egészségi probléma gyakoribbá vált a pandémia alatt (Infostart)
A stressz, a bezártság és a napi rutin felborulása az egészségünknek rosszat tett.
szept. 21
6:06
Nem zárják be a Turów bányát (ProfitLine)
A lengyel kormány nem zárja be a Turów bányát - reagált hétfőn Piotr Müller kormányszóvivő az Európai Unió Bíróságának aznapi ítéletére, miszerint Varsónak napi 500 ezer euró pénzbüntetést kell fizetnie az Európai Bizottságnak a cseh-lengyel határ menti bányában zajló szénkitermelés folytatódása miatt.
szept. 21
6:09
A Juventus sztárjának barátnője ismét megmutatta a forró testét (Promotions)
Kylie Jenner nedves fürdőruhás fotóját persze nehéz lesz lepipálni.
szept. 21
6:09
Bemutatkozott a Honor Play 20 Pro (GSMring)
A Honor egy újabb okostelefont mutatott be a kínai piacon, ami remek áron érkezett meg és nagy tudással. Mutatjuk, hogy mit lehet tudni róla. A Honor a Huawei-től való elszakadás óta új tereket nyert meg magának, hiszen használhatja a Google szolgáltatásokat és a Snapdragon legjobb lapkáit is. Most a Honor 20 Play sorozatot bővítették ki
szept. 21
6:09
Pálinkás a sörözőben (Magyar Nemzet)
.
szept. 21
6:09
Fotóval: Csányi Sándor és Hernádi Zsolt is beállt Karácsony Gergely mellé (Nyugati Fény)
Élhetőbb, zöldebb Budapestet akarnak.
szept. 21
6:11
Pokoli évadnyitó (Magyar Nemzet)
.
szept. 21
6:12
Brutál szexi szettben pózol Palvin Barbi, szinte felfal a szemével (Metropol)
A modell a közösségi oldalon lepte meg rajongóit legújabb fotójával.
szept. 21
6:12
Hirtelen nyolc rendőr rontott rá, majd földre teperték, könnygázt is bevetettek – Őszöd’15 (hirado.hu)
A szokatlanul nagy létszámban felvonuló rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az esti tüntetők között a letartóztatásokat.
szept. 21
6:12
Dühös a világra, minél több fájdalmat akar okozni – magyarázta az oroszországi tömeggyilkosságot az ámokfutó (hirado.hu)
Már vasárnap bejelentette az interneten, hogy készül valamire, de megakadályozni így sem sikerült.
szept. 21
6:12
Beutazta Európát, mégis egy magyar grófné szerelmére várt – 230 éve született „a legnagyobb magyar” (hirado.hu)
A reformkor meghatározó alakját, gróf Széchenyi Istvánt hazaszeretete, a haladásba és a megújulásba vetett hite, valamint akaratereje és áldozatkészsége tette a magyar történelem kiemelkedő személyiségévé.
szept. 21
6:12
Megint divatba jöhet a flangálás? Irány a város! (Márkamonitor)
Számos építészeti, természeti és kulturális kincs található minden városban, csupán el kell sajátítani a kószálás, vagyis a flangálás művészetét, ahogyan a franciák is tették! A Direct One előfizetői által is elérhető National Geographic csatorna a városok kedvelőinek és a tanulni vágyóknak egy különleges négy hetes műsorfolyamot állított össze, am
szept. 21
6:12
Mennyi a törlesztője egy 6 millió forintos személyi kölcsönnek? (Bank360 blog)
Előfordul, hogy rövid időn belül van szükségünk egy nagyobb pénzösszegre, ám nem tudunk, vagy nem áll szándékunkban az állami támogatások egyikével sem élni. Ebben a helyzetben jelenthet segítséget egy személyi kölcsön, amivel át tudjuk hidalni a pénzügyi nehézségeket.
szept. 21
6:14
Hosszabb-rövidebb ideig élvezhetjük ma a napsütést (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 13, 18 fok között valószínű.
szept. 21
6:15
Orbán Viktor előre látta a jövőt (Magyar Nemzet)
Az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulóján érdemes arról is megemlékezni, hogyan titkolták el az ország valós gazdasági és pénzügyi helyzetét a balliberális politikusok.
szept. 21
6:15
15 emelettel mélyebben van itthon a víz, mint néhány éve, és ez mindenkit érint (egy.hu)
„Tragikus a helyzet ezen a magyar településen: feladták a harcot a helyi gazdák” – olvasom az elsőre hatásvadásznak tűnő szalagcímet. A konkrét település neve aztán a következő bekezdésben derül ki, akár meg is nyugodhatnék, rendesen messze van tőlünk, az ő bajuk nem az enyém, de mivel jóbarátok élnek azon a vidéken, mégis továbbolvasok. A döbbenet
szept. 21
6:18
Már most nagyobb az déli ózonlyuk az Antarktisznál, és még nő az idén (Infostart)
A legnagyobbak egynegyedében lehet majd a maximuma, legalábbis 1979 óta, amióta mérik.
szept. 21
6:18
Egyelőre marad a bizonytalanság (Kripto Akadémia)
A bitcoin árfolyama tovább zuhant, miután a magyar idő szerinti esti órákban az amerikai tőzsdéken is végigsöpört az Evergrande által keltett pánik hullám. Egy kínai ingatlanfejlesztő miatt borult a bitcoin Az esés során rövid időre a tegnapi cikkünkben is említett…

Keresés