2021. szeptember 21. kedd

szept. 21
15:57
Gyorshír: 14 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték a “szlovák Polt Pétert” (Nyugati Fény)
A különleges ügyészt korrupcióval, hivatali visszaéléssel és bűnszövetkezet támogatásával is gyanúsították.
szept. 21
15:59
Momentumos politikus: „A járvány nagy lehetőség arra, hogy visszaszorítsuk a Fideszt” (Mandiner)
A Mandiner által megszerzett, tavaly nyári felvételen Tóth Endre elnökségi tag beszél arról, milyen hatása lehet a koronavírusnak a politikai viszonyokra.
szept. 21
15:59
Reagáltak a mozik: Ezért nem játsszák a Fidesz ócska őszödi heccfilmjét (Nyugati Fény)
Nem, nem Gyurcsány intézte így.
szept. 21
16:00
A jegybank szerint jön az őszi árrobbanás 5 százalékos inflációval (Menedzsment Fórum)
Módosította GDP- és inflációs prognózisát a Magyar Nemzeti Bank a csütörtökön publikálandó inflációs jelentés most közzétett legyezőábrái szerint. A gazdasági növekedés még kedvezőbb lehet, mint várták korábban, a várt infláció is magasabb tartományba került, ám ez nem feltétlenül értékelhető pozitív módosításként.
szept. 21
16:00
„Hé, paraszt! melyik út megyen itt Budára?” – Megnéztük, milyen lett Jankovics Marcell utolsó animációs alkotása, a Toldi (Blikk)
Arany János elbeszélő költeménye, a Toldi 1846-ban jelent meg, a hőseposz a mai napig kötelező olvasmány az iskolákban. A Kecskeméti Rajzfilmstúdió új animációs sorozata, mely ezt a magyar klasszikust dolgozza fel, szeptember 19-én indult el a Duna Televízión. A produkció különlegessége, hogy a régi idők és a modern rajzfilmek stílusjegyei is vissz
szept. 21
16:00
Vásárlás vagy eladás? - Mi a jó döntés most az ingatlanpiacon? (Portfolio)
A covid hatására Európa-szerte csökkentek a befektetési volumenek, azonban továbbra is nagyon jelentős tőke keresi a helyét. Vajon mit érdemes vásárolni? Milyen eszközosztályokba érdemes fektetni? Erről is beszéltek a szakértők Bécsben, a CEE Property Investment Forum 2021 konferencia egyik panelbeszélgetésében.
szept. 21
16:00
Pozitívan startolt New York (vg.hu)
Zöldben indított az amerikai tőzsde.
szept. 21
16:03
A Mi Hazánk politikusa feljelentést tett, mert a Pécs Pride-ra szülők kivitték a gyerekeiket (444.hu)
Lantos János fotókat lobogtatott bizonyítékként. Szerinte megsértették a törvényt a pécsi felvonuláson, és nem ő tartozik magyarázattal, amiért érvényt akar szerezni annak.
szept. 21
16:03
Újabb tárgyalással folytatódik a VV Fanni-ügy: B. László ezt gondolja a helyzetéről (Life)
Ismét külső helyszínen folytatódik a VV Fanni-ügy tárgyalása. Korábban a lány lakásához látogattak el a vádlottal, ezúttal pedig Siófokra mentek. B. László szerint a videófelvételek őt igazolják.
szept. 21
16:03
Lehetőségnek nevezte a járványt a Momentum elnökségi tagja (Mandiner)
A Mandiner által megszerzett, tavaly nyári felvételen Tóth Endre elnökségi tag beszél arról, milyen hatása lehet a koronavírusnak a politikai viszonyokra.
szept. 21
16:06
Rossz ablakon dobták be a kézigránátot a svéd kisvárosban, családanya sérült meg (HírTV)
Svédországból, Bugnyár Zoltán tudósított.
szept. 21
16:06
Összeállt a női kézilabda-válogatott új stábja (Infostart)
Korábbi válogatott klasszis segíti Golovin Vlagyimir munkáját.
szept. 21
16:06
Gulyás: Az EU-nak a 2004 óta nem volt sikeres projektje (hirado.hu)
A tízmilliós Magyarország számára elengedhetetlen szükségszerűség, hogy az EU részeként határozza meg magát.
szept. 21
16:06
Állítólag… ERP mítoszok és legendák (ProfitLine)
Az ERP rendszerek a digitális megoldások elterjedésével egyre jelentősebb szerepet kapnak a vállalatok működésében. A rendszerek elterjedésével és stratégiai fontosságával együtt különböző mítoszok is kialakultak. A Deloitte szakértői azt nézték meg, mi igaz és mi nem ezekből a legendákból.
szept. 21
16:06
Zokni nélkül alszik? Nagyon rossz hírünk van! (ATV)
Tanulmányok kimutatták, hogy az éjszakai zokniviselés jótékony hatásai vannak – írta meg a FemCafé.
szept. 21
16:06
Felesége a szemétkosárból halászta ki Stephen King első regényének kéziratát – 74 éves a horror koronázatlan királya (hirado.hu)
A mai napon ünnepli 74. születésnapját az az író, aki vélhetően mindenkinél nagyobb hatással volt a horror műfajára.
szept. 21
16:06
Felszállt a Rolls-Royce első repülőgépe (Hamu és Gyémánt)
Több mint két évbe telt, de a Rolls-Royce első elektromos repülőgépe végre a magasba emelkedett. A brit repülőgépgyártó-vállalat – ami egykor a jól ismert autógyártóhoz tartozott, de ma már önálló cégként működik – által épített tisztán elektromos meghajtású repülőgép a múlt héten teljesítette az első repülését az Egyesült Királyságban. A
szept. 21
16:09
Ráskó Eszter: Így jöttem rá, hogy miért lépek bele mindig ugyanabba a folyóba (WMN)
„Azt a szerelmet fogadjuk csak el, amiről elhisszük, hogy megérdemeljük.” Ugye, erre sosem árt emlékeztetünk magunkat?
szept. 21
16:09
Mindenki a lakossági feltételekről beszél, de rengeteg céget is kizártak a moratóriumból (Helló Magyar)
A vállalati hitelek esetében az új feltétel számos olyan vállalkozást zárhat ki, akikről elképzelhető, hogy egyébként nehéz pénzügyi helyzetben vannak. Részletek:
szept. 21
16:12
Idén már nem megy 5 százalék alá az infláció (Privátbankár)
Ezt Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke közölte azon a sajtótájékoztatón, amelyen elmagyarázta, a Monetáris Tanács miért emelte tovább, ezúttal a korábbi 30 bázisponttal szemben 15 bázisponttal, 1,65 százalékra a jegybanki alapkamatot. Mivel a korábbiakhoz képest romlottak a piaci feltételek, a jegybank már csak 2022 utolsó harmadá
szept. 21
16:12
Állatmentő Liga: nem vitás, szükség lenne állatrendőrségre (Infostart)
Az utóbbi időben egyre jobb az együttműködés a rendőrség és az állatvédők között, ám többen még mindig szorgalmazzák az állatvédelmi őrszolgálatok létrehozását és jogköreinek megállapítását – mondta el az InfoRádiónak az Állatmentő Liga elnöke.
szept. 21
16:12
Kiderült, ezért történhetett a robbanás a kiskörei vízerőműben (Metropol)
A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn.
szept. 21
16:12
Mi folyik itt?! Nem lehet eladni a dinnyét, a termelők inkább betárcsázzák (Agroinform)
Több száz milliós veszteséggel számolhatnak a dinnyetermesztők, pedig jó lett az idei termés.
szept. 21
16:12
Rossz hír: nem lesz hosszú az idei vénasszonyok nyara (Háziállat)
Pár napig élvezhetjük csak a kellemes időt, a hónap végén már szokatlan hűvös érkezhet.
szept. 21
16:12
Szívszorító, amit az elhunyt zsokélány, Jeles Eszter tragédiája kapcsán írt Szandi (Ripost)
A népszerű énekesnő, Szandi borzasztóan sajnálja, ami a 21 éves magyar zsokélánnyal, Jeles Eszterrel történt.
szept. 21
16:12
Tökéletes szett a hétköznapokra (Glamour)
Az Andrea Zimits márkát még 1996-ban alapítottam. Kisgyermekként tudtam, hogy lételemem az alkotás. Amire csak lehetett rajzoltam, ilyen volt az üres gyógyszeres fólia, vagy a sarki suszter bácsitól kapott bőrdarabkák. A munkámat a precizitás és a tökéletesség jellemzi. Nem titok, hogy miden elkészült darabhoz mély érzelmi kötődésem van, így szíves
szept. 21
16:12
Először vár nyereséget története során az Uber (vg.hu)
Nagyot ugrott a részvények árfolyama.
szept. 21
16:12
Donáth Anna és a Budapest Pride is kőkeményen nekiment Jakab Péternek (Demokrata)
A Budapest Pride után Donáth Anna is nekiment Jakab Péternek a hétfői parlamenti felszólalásában elhangzott, nemi erőszakkal való és homofób viccelődése miatt.
szept. 21
16:15
Már megint egy fejlesztőközpont települ Magyarországra, ezúttal Svájcból (Mandiner)
Átadták kedden Debrecenben a svájci Sensirion Holdin AG szenzorgyártó üzemét, a beruházás a Szinorg és a Xanga cégcsoport mintegy tízmillió eurós közös fejlesztésében valósult meg a Határ úti innovációs és technológiai parkban.
szept. 21
16:15
Újabb autópálya éri el a horvát határt (Magyar Nemzet)
Dráva-híddal juttatja át a forgalmat a magyar–horvát határon az M60-as gyorsforgalmi út harmadik szakasza, amelynek a tervezésére most adott megbízást a NIF.
szept. 21
16:18
Fogamzásgátló tabletta és elhízás - Mi az igazság? (WebBeteg)
Ma a nők már több módszer közül választhatnak, ha nem akarnak teherbe esni. Ezek közül a legbiztonságosabb módszerek egyike a fogamzásgátló tabletta. Európában 1961 óta vannak forgalomban ilyen készítmények.
szept. 21
16:18
Olyan sok pénz folyik be a lengyel államkasszába, hogy át kellett tervezni a költségvetést (Portfolio)
A lengyel költségvetési törvény tervezett módosítása szerint a rögzítetthez képest felére csökken az idei tervezett költségvetési hiány, miközben nőnek a kiadások és a bevételek is, utóbbi mintegy 6 ezer milliárd forintnak megfelelő összeggel - közölte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
szept. 21
16:18
5+1 ehető gomba ősszel – irány az erdő! (Agroinform)
Ha időnk engedi, érdemes akár több hétvégét is gombászkodásra szánni. Sok ehető kalapost találhatunk erdeinkben, de minden esetben fontos az elővigyázatosság.
szept. 21
16:18
Fogadási csalás gyanújával felfüggesztették nyolc orosz kézilabdázó játékjogát (ATV)
Fogadási csalás gyanújával nyolc orosz férfi juniorválogatott kézilabdázó játékjogát felfüggesztették.
szept. 21
16:18
Kormány- és államfők érkeznek a 4. Budapesti Demográfiai Csúcsra (Demokrata)
Magas szintű résztvevői lesznek a 4. Budapesti Demográfiai Csúcsnak.
szept. 21
16:21
Szlovénia bedurvult, home office-ban is kötelező tesztelni, vagy oltakozni (Spabook)
Szlovénia előírta, hogy az otthonról dolgozóknak is rendelkezniük kell védettségi igazolással, amit vagy negatív teszteredménnyel, vagy oltással, vagy gyógyultsággal lehet megszerezni. A döntésről a Munka- és Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi…
szept. 21
16:21
Így néz ki Bódi Csabi csúcsmodern otthonának csodálatos kertje, le fog esni az állad is (Promotions)
A TV2 Mokka című műsora jelenkezett be az énekes gyönyörű kertjéből.
szept. 21
16:21
Kocsis Máté őrjöng, amiért a mozik nem veszik műsorra az őszödi heccfilmet (Nyugati Fény)
Űgy tudja, Gyurcsánynak akarnak megfelelni ezzel.
szept. 21
16:24
Újabb volt főtitkárát fogta perbe a teniszszövetség (Infostart)
Kártérítési pert kezdeményez a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen, így már nemcsak Richter Attila ex-főtitkárnak kell bíróság előtt felelnie a sportszervezetet ért gazdasági hátrányokért.
szept. 21
16:24
Pozitív meglepetést okozott az amerikai ingatlanpiac (Portfolio)
A vártnál több lakóingatlant kezdtek el építeni és több építési engedélyt is adtak ki augusztusban az Egyesült Államokban.
szept. 21
16:24
Világszínvonalúak a magyar sportlétesítmények, de kevés a kiváló edző (vg.hu)
Sportszakmai konferencián számoltak be arról, hogy milyen tanulságai voltak magyar szempontból a nyári tokiói olimpiának.
szept. 21
16:24
Edith Eva Eger Az ajándék című kötete bővített kiadásban kapható (Könyves Magazin)
Az ajándék című kötet új, bővített kiadása Edith Eva Eger 2021-es utószavával jelenik meg, melyben összegzi a világjárvány tapasztalatait és tanulságait.
szept. 21
16:24
Hazánk 400-400 ezer adag oltóanyagot ad el Thaiföldnek és Vietnamnak (Demokrata)
Magyarország 400-400 ezer adagot ad az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagából.
szept. 21
16:27
Meglepődtek a hollandok és a belgák: szintet lép a migráció, egyre több a kísérő nélküli gyerek (Mandiner)
Öt éve nem volt ilyen magas a Hollandiába érkező, kísérő nélküli kiskorú menekültek száma, írta kedden a Dutchnews holland hírportál egy menekültügyi szervezet jelentésére hivatkozva.
szept. 21
16:30
A vártnál később kezdhet csökkenni a pénzromlás (Menedzsment Fórum)
Ezt Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke közölte azon a sajtótájékoztatón, amelyen elmagyarázta, a Monetáris Tanács miért emelte tovább, ezúttal a korábbi 30 bázisponttal szemben 15 bázisponttal, 1,65 százalékra a jegybanki alapkamatot. Mivel a korábbiakhoz képest romlottak a piaci feltételek, a jegybank már csak 2022 utolsó harmadá
szept. 21
16:30
30 milliárdos szerződést kötött a Lakers (Blikk)
Meghúzta a váratlant a Lakers.
szept. 21
16:30
A gáz árának emelkedése megviseli Németországot (Portfolio)
Az év eleje óta megháromszorozódott és történelmi csúcsra emelkedett a földgáz világpiaci ára, ami erősen megviseli a német gazdaság több ágazatát és a lakossági fogyasztókat - írta a Handelsblatt című német üzleti lap egy keddi összeállításában.
szept. 21
16:30
Művészeti kollaborációtól a pártpolitikáig, avagy miként növeli európai befolyását a Kínai Kommunista Párt (444.hu)
Négy szakértő közreműködésével tartottak előadást a KKP nemzetközi politikai befolyásáról és annak megfékezéséről a Budapest Fórumon.
szept. 21
16:30
Újabb gond, Lionel Messi kimaradt a PSG a keretéből (Ripost)
A Paris Saint-Germain szerdán Lionel Messi nélkül lép pályára a Metz elleni bajnoki mérkőzésen.
szept. 21
16:30
Nem arat osztatlan sikert az USA e-autó támogatási terve (autopro)
Ha nem lenne elég az amerikai gyártás, még szakszervezeti tagnak is kellene lennie az autót összeszerelő munkásoknak.

Keresés