2021. szeptember 16. csütörtök

szept. 16
0:15
A posztmodern el akarja hitetni, hogy az igazság nem létezik – Prága érseke a Mandinernek (Mandiner)
A liberális demokratákra igaz leginkább, hogy bármit mondok, hazugságnak hat számukra, de a relativizmus diktatúrájával szemben kötelességünk vállalni a küzdelmet – mondta a Mandinernek nyilatkozva Dominik Duka. A prágai érsekkel az eucharisztikus kongresszuson mondott beszéde után készítettünk villáminterjút.
szept. 16
0:15
Botka és Somalia nélkül érkezett a Fradi Leverkusenbe (Magyar Nemzet)
A Ferencváros edzője és középpályása is állítja, a pontszerzés a csapat célja Németországban.
szept. 16
0:18
Baukó Éva odatrollkodott a kormány posztja alá, ráadásul elég káros, amit ír (Blikk)
A médiaszemélyiség szembemegy a tudomány álláspontjával, ráadásul mindezt a kormány Facebook-oldalán, egy poszt alatt.
szept. 16
0:18
Már szerdán gyülekezni kezdenek a gomolyfelhők: Amit a hidegfront hoz,abban nem lesz köszönet (Blikk)
Ez vár ránk a napokban.
szept. 16
0:18
Felkerült a világ 100 legbefolyásosabb embere közé a Meseország mindenkié mesekönyv szerkesztője (Blikk)
A világ száz legbefolyásosabb emberei között van a Meseország mindenkié című mesekönyv szerkesztője.
szept. 16
0:18
Koronavírus: kamerákkal figyelik meg, hogy az emberek viselnek-e maszkot és tartják-e a védőtávolságot (Blikk)
Ukrajna szigorítja a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások betartásának ellenőrzését, mivel a fertőzés egyre jobban terjed az országban.
szept. 16
0:18
Brutálisan drága a benzin: péntektől ismét emelik az árát (Adózóna)
Péntektől tovább emelkedik a benzin ára a hazai kutakon. Az emelés mértéke bruttó 2 forint lesz, a gázolaj átlagára most nem változik, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
szept. 16
0:19
Gólgazdag meccsen kapott ki a Leipzig a Manchester City otthonában (m4sport.hu)
A lipcseiek a hétvégi Bayern elleni 4-1-es vereség után ezúttal 6-3-ra kaptak ki.
szept. 16
0:19
Jourová: Az EU nem tolerálhatja a lengyel médiára nehezedő politikai nyomást (Mandiner)
A biztos szerint az új lengyel médiatörvény-módosítás tervezetének elfogadása esetén még több aggály merül fel a lengyel jogállamisággal kapcsolatban.
szept. 16
0:19
Áder János közös uniós fellépést sürgetett (Magyar Nemzet)
.
szept. 16
0:22
Egy év alatt 20 százaléknál nagyobb a növekedés az építőiparban (Adózóna)
2021 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 22,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 21,1, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal magasabb volt a 2020. júliusi, rendkívül alacsony bázisnál. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a júniusihoz képe
szept. 16
0:23
A Real és a Liverpool is szoros meccsen verte a milánói csapatokat (m4sport.hu)
Az Inter otthon, a Milan idegenben kapott ki egy góllal.
szept. 16
0:23
Orosz zsoldosokat fogadna fel a Maliban a hatalmat megragadó junta (Mandiner)
Franciaország katonáinak kivonásával fenyegette meg kedden a Maliban hatalmat megragadó juntát arra az esetre, ha szerződést kötne a leginkább zsoldoscsoportra hasonlító Wagner orosz biztonsági magáncéggel.
szept. 16
0:23
Hol vannak két évtizeddel később az egykori aranycsapat tagjai? (Magyar Nemzet)
Utánajártunk, merre sodorta az élet a zsinórban három olimpián diadalmaskodott „Kemény-legényeket”.
szept. 16
0:24
Újabb eredmény a készpénz és a bankkártya meccseléséről: meglepetés a fiataloknál (Blikk)
Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a felmérésében. A fiatalok körében a nők inkább vevők az elektronikus megoldásokra, míg a férfiak többsége a készpénzben bízik. Az alapfokú végzettségűek a készpénzt részesítik előnyben, a
szept. 16
0:26
MNB: témavizsgálatot indít a moratórium kapcsán érintett bankoknál (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 16 pénzügyi intézményt érintő témavizsgálatban tekinti át, hogy a hitelintézetek hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét. Fölösleges anyagi többletterhet vállal magára ugyanakkor az az ügyfél, akinek van megfelelő jövedelme, mégse lép ki a moratórium
szept. 16
0:27
Megvan a második játékos, aki mesternégyessel mutatkozott be a BL-ben (m4sport.hu)
Az első pedig egy Ajax-legenda, aki a Milan színeiben mutatkozott be.
szept. 16
0:27
Soha nem látott migrációs nyomás alatt az Egyesült Államok (Mandiner)
Augusztusban ismét több mint 200 ezer migráns érkezett az Egyesült Államok déli határához, az illegális határátlépési kísérlettel próbálkozó bevándorlók 49 százaléka egyedülálló felnőtt volt – jelentette szerdán a Fox News nevű amerikai konzervatív csatorna egy neve elhallgatását kérő, amerikai belbiztonsági minisztériumi (DHS) forrásra hivatkozva.
szept. 16
0:27
A gyurcsányi terrort soha nem szabad elfelejteni (Magyar Nemzet)
Utazó tárlat indult a 2006-os őszi eseményekről, amivel a szervezők célja az, hogy emlékeztessenek az akkor történtekre.
szept. 16
0:30
Botulizmusban szenvedő vadmadarakat mentett az Állami Halőri Szolgálat a Velencei-tavon (Adózóna)
Augusztus végén, több napon át folytatott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata a Velencei-tavon. A halőrök első ízben egy, a part menti sávban agonizáló, mozgásképtelen tőkés récére lettek figyelmesek, néhány nappal később pedig 8 darab bénulásos tüneteket produkáló, fiatal sárgalábú sirályt észle
szept. 16
0:31
„Nem lesz Polexit”: Kaczynski szerint Lengyelország jövője az EU-ban van (Mandiner)
Korábban a PiS több vezetője is kemény kijelentéseket tett Brüsszellel kapcsolatban a jogállamiságról és a kisebbségi jogokról szóló vitákban.
szept. 16
0:31
Drámai döntetlennel kezdte a Szeged a BL-t (Magyar Nemzet)
A hajrában háromgólos hátrányt tüntetett el a Szeged, végül 29-29-re végzett idegenben a Montpellier-vel a férfikézilabda BL-ben.
szept. 16
0:33
Guardiola: A Leipzig jó üzenetet küld a labdarúgásnak (m4sport.hu)
Tetszik neki, hogy megalkuvás nélkül támad a német együttes.
szept. 16
0:35
Hoffer Dávid: Július 23-i hatállyal kiléptem a Demokratikus Koalícióból! (Mandiner)
Úgy éreztem, hogy rám csupán egy gombnyomkodó szavazóautómataként számítanak.
szept. 16
0:35
Orbán Viktor: A Gyurcsány-korszak akar visszatérni (Magyar Nemzet)
A kormányfő Esztergomban ez alkalommal sem fogta vissza magát, csatába hívta harcostársait.
szept. 16
0:36
A vezércsel főszereplője elárulta, miért zavarja, hogy híres lett (Blikk)
Anya Taylor-Joy a hat évvel ezelőtt bemutatott, A boszorkány című horrorfilmben hívta fel magára először a szakma figyelmét. A színésznő azonban a Netflixen bemutatott, A vezércsel című sakkozós drámának köszönheti, hogy világhírűvé vált. Az X-Men világát is megjárt fiatal tehetség elárulta, hogy miért zavarja, hogy úton-útfélen megismerik mostanáb
szept. 16
0:39
Ancelotti: A játékosok megdolgoztak ezérta győzelemért (m4sport.hu)
Elismerte, a cserék sokat segítettek a három pont megszerzésében.
szept. 16
0:39
Demeter Szilárd: Búcsú Póka Egontól (Mandiner)
Teremtő indulattal tette azt, amit szerinte tennie kellett.
szept. 16
0:39
Újabb parádés Pool–Milan, kilencgólos meccsen ütötték ki a Lipcsét (Magyar Nemzet)
A Manchester City 6-3-ra verte a Gulácsit, Orbánt és Szoboszlait is bevető németeket.
szept. 16
0:54
A szomszédja áramot vezet a labdazsonglőr kerítésébe – László Gyula meghódítaná Dubajt, de nincs vakolat a házfalán (Blikk)
undefined
szept. 16
1:18
180 millió forintnyit kaszált idén lóversenyeken Ii. Erzsébet királynő (Blikk)
Élete legsikeresebb évét zárja az angol királynő a lóversenypályákon.
szept. 16
1:30
Szerelem háború idején (Blikk)
Önkéntes ápolónők maroknyi csoportja indul Marokkóba, ahol felkelés tört ki a spanyol gyarmatosítók ellen. A sebesültek ápolásán kívül Juliának személyes indítéka is van, hogy a háborúba menjen, az öccsét és a szerelmét keresi. A Marokkó – Szerelem háború idején című spanyol sorozat epizódjai szerda esténként láthatóak 20.40-től a Duna Televízió mű
szept. 16
1:42
Kiderült a titok: őmiatta jött Arnold Schwarzenegger Budapestre (Blikk)
Ez egészen elképesztő.
szept. 16
2:00
A limfómák tünetei és okai (WebBeteg)
A nyirokrendszer daganatos megbetegedéseit limfómáknak nevezzük, melyek a nyirokszövet sejtjeinek, a T- és B-limfocitáknak, valamint a histiocitáknak rosszindulatú daganatos burjánzásai.
szept. 16
2:06
Romániában a háztartások többsége állami támogatást kaphat a rezsi kifizetéséhez (ProfitLine)
A bukaresti kormány a háztartások csaknem kétharmadának adna állami támogatást a villamosenergia- és gázszámlák kifizetéséhez, miután Romániában jelentősen emelkedtek az energiaárak - jelentette be Virgil Popescu energiaügyi miniszter.
szept. 16
2:06
Most kell ellenőriztetni az anyajegyeket! (WebBeteg)
Az őszi hónapok a legalkalmasabbak arra, hogy ellenőriztessük az anyajegyeinket. Az emlékező bőrről, a gyanús jelekről, az eltávolítás lehetőségeiről dr. Boros-Gyevi Márta, bőrgyógyász-kozmetológus beszélt.
szept. 16
2:36
A tavalyi alacsony bázis segítette az építőipar növekedését (ProfitLine)
Az egy évvel korábbi jelentős visszaesés is érdemi szerepet játszott az építőipari termelés júliusi emelkedésében a továbbiakban pedig az alapanyaghiány és a drasztikus áremelkedés keresletromboló hatása vet árnyékot a kilátásokra - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb statisztikai adatokat.
szept. 16
3:03
Lebuktak: ő lehet Szabó Zsófi új párja (BorsOnline)
Bár nyilvános helyen, kéz a kézben még nem sikerült lefotózni őket, az úszó és tévés szakmai körökben is tudni vélik, egy párt alkot a színésznő és az úszóedző. Az interneten mindenesetre mindenki szeme láttára enyelegnek.
szept. 16
3:06
Nemcsak a húszéveseké a világ: Dés László 67 évesen másodszor is megnősült (Blikk)
Nemcsak a húszéveseké a világ, hatvan fölött is lehet házasodni! Újra tökéletes Dés László boldogsága, a Kossuth- és Liszt Ferenc-, Príma primissima-díjas zenész a napokban, 67 esztendősen másodjára is megnősült.
szept. 16
3:06
Egyre több autó szeli az utakat Németországban (ProfitLine)
Egyre több autót használnak Németországban egy szerdán ismertetett felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a háztartások jelentős része a klímaváltozás miatti aggodalmak ellenére legalább két autóval rendelkezik.
szept. 16
3:12
Nemcsak jog, kötelezettség is! A betegek kötelességei (WebBeteg)
Alapelv, hogy a beteg köteles hozzájárulni saját kezelésének sikeréhez, illetve tekintettel kell lennie mások jogaira, egészségére. Bár kevesen vannak tisztában vele, a betegnek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak kivizsgálása és kezelése során.
szept. 16
3:24
Nehezen alszol el, és kipihentnek sem érzed magad? Ha mind a 6 állítás igaz rád, EZ lehet a probléma (Joy)
Sok kicsi sokra megy, pláne, ha a mikrostresszről van szó!
szept. 16
3:36
Teljesen összeomlott a dunakeszi gyilkosságtól Dietz Gusztáv: képtelen megérteni a történteket (BorsOnline)
Sokkot kapott Dietz Gusztáv, Laky Zsuzsi férje, aki jól ismerte a dunakeszi tragédia áldozatait, O. Melindát és kisfiát, Maxit. Kiderült, hogy gyilkosuk, B. Zoltán már közel 20 éve megkapta a fegyvertartási engedélyt sportvadászatra, azóta fegyvert is tartott otthon.
szept. 16
3:36
Nagyon megviselte a film: Szabó Győző lánya zokogva jött ki a Toxikoma vetítéséről (Blikk)
– Zokogva jött ki a Toxikoma vetítéséről Szabó Győző lánya, Borbála.
szept. 16
3:36
Regionális kerékpáros stratégia készül (ProfitLine)
Regionális kerékpáros fejlesztési stratégián dolgozik a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) a főváros jobb kerékpáros elérése érdekében - mondta Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója konferencián szerdán Budapesten.
szept. 16
4:09
Szexmunkásnak állt az óriásmellű tanárnő, egykori diákjai imádják a fotóit (Ripost)
Ma már körülbelül 60 millió forintnak megfelelő összeget keres a dögös fotóival az egykori történelemtanár.
szept. 16
4:09
Elindult a Telenor otthoni internetszolgáltatása (Márkamonitor)
Már elérhető a Telenor Magyarország vezeték nélküli hálózatán elérhető új otthoni internetszolgáltatása, a Telenor OtthonNet, amellyel a szolgáltató belép az otthoni szolgáltatások területére. A lakossági ügyfeleknek szóló, korlátlan adatforgalom mellett otthoni internetezést kínáló OtthonNet a bevezetésekor is már több mint 1 millió háztartás szám
szept. 16
4:09
Chip hiány miatt késhet az iPad Pro szállítása (GSMring)
Az Apple a napokban bemutatta a legújabb generációs iPad készülékeit. A Pro variáns alkatrész problémák miatt sokkal nehezebben szerezhető be, mint a többi termék. Mutatjuk, hogy miért. A 2021-es évben minden gyártónak meggyűlt már a baja az alkatrészek beszerzésével, hiszen a globális piacon jelentős chip hiány áll fenn. Ez az olyan nagy vállatoka
szept. 16
4:12
3 millió háztartást lát el energiával a napelempark a sivatag közepén (Alternatív Energia)
Gigászi, 12.000 hektáros napelem park, több mint 3 millió háztartás energiaigényét elégíti ki.
szept. 16
4:12
Sok nyugdíjas nincs tisztában vele: mikor kell visszafizetni a kiutalt nyugdíjat? (ProfitLine)
A hatályos jogszabály pontosan meghatározza, hogy mik azok a helyzetek, mikor valakinek vissza kell fizetnie az állami nyugdíját. Az 1997. évi Lxxxi. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról szabályozza többek között azt is, hogy mikor kell visszafizetni a kiutalt nyugdíjat. Mutatjuk a jogszabály pontos részleteit.

Keresés