Természetesen a színfalak mögött már lázasan egyezkednek a hatóságok és a síterepek az Alpok országaiban, ez számos nyilatkozatból is érződik. A sikeres, vagyis legalább a tervezhető szezon érdekében szükséges lépések már körvonalazódnak.
Vannak olyan férfiak, akik a kor és az ősz haj ellenére ugyanolyan ellenállhatatlanok, mint fiatal korukban. Összegyűjtöttünk pár legendás színészt, akik nem csak színészi munkásságukkal, hanem sármjukkal is elvarázsoltak minket, és idősödő koruk ellenére a mai napig vonzó férfiak.
A lengyel kormánypárt elnöke szerint a a „Polexit” ellenzéki propagandisztikus találmány, de az uniós alapszerződésekkel ma visszaélnek, ezért pontosítani kell őket.
Egy nyári jelentés alapján kiderült, hogy Biden gyermek migránstáboraiban a gyermekek depresszióval és szexuális zaklatással küzdenek. A jelenség háttere, hogy Biden liberális bevándorlási politikáját sokan felhívásként értelmezték, miközben az amerikai hatóságok nem voltak felkészülve a rohamra. Így ma végül sokkal több gyermeket tart az amerikai
Három év alatt mintegy negyven milliárd forintot költhettek néhány új vagy felújított épületre a Budai Várban, ahol tegnap adták át a visszaépített Lovardát.
Kedden éjjel érkezett meg Szlovéniában Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és több magyar kormánytag. „Gyorsan aludtunk, hogy korán tudjunk kezdeni” – írta Facebook-bejegyzésében a Szijjártó, aki a poszt tanúsága szerint edzéssel indította a napját a szlovén-magyar együttes kormányülés Celjében.
A teljes mozis élményhez nasi is dukál, közülük is a legnépszerűbb a pattogatott kukorica, ezek után azonban nem biztos, hogy továbbra is ezt fogod választani a büfében.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/15/5247/
Augusztusban még meleg van, de ilyenkor már mindenki tudja, hogy a gondtalan nyári napoknak hamarosan vége: lassan, de biztosan vissza kell rendeződni a munka-iskola diktálta hétköznapokba. A Bookline augusztusi toplistája tükrözi ezt a kettősséget: a romantikus történeteket nem tudtuk még elengedni, de mellette egyre jobban belemerültünk az önisme
Nem úgy alakult Cristiano Ronaldo visszatérése Manchester United-futballistaként a BL-be, ahogy azt mindenki eltervezte. Valószínűleg Ole-Gunnar Solksjaer rossz taktikája, egy elképesztő védelmi hiba után a Fradit kiverő Young Boys 2-1-re megfordította a meccset.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedése nem csupán a betörések esélyét, hanem a meghibásodások és az elemi károk helyreállításának költségeit is jelentősen megnöveli. Amiatt is célszerű mielőbb megkötni a nyaralóbiztosítást, mert a biztosítók nem azonnal nyújtanak védelmet: a szerződés megkötésére 15 nap áll a rendelkezésükre – hívja fel a figy
A Toyota RAV4 jelenlegi generációja egyértelműen a vagányabb, marconább megjelenés irányába ment el az elődjeihez képest, de a japánok még így sem játszották ki minden kártyájukat a modellel kapcsolatban. Erre pedig nem is kell meggyőzőbb példa, mint a most bemutatkozott RAV4 Adventure kivitel, ami minden eddiginél vadabb megjelenéssel kívánja altá
Felhívjuk a figyelmed, hogy a következő cikk a nyugalom megzavarására alkalmas, és semmiképp ne próbáld ki a benne leírtakat – ha még nem tetted meg eddig!