Egy amerikai férfi hatalmas aligátort fogott a Mississippi környékén. A veszélyes ragadozó hasának felvágásakor elképesztő régészeti leletekre bukkant. A felfedezésen mindenki meglepődött.
Azonos arányban használják a fiatalok a bankkártyát és a készpénzt vásárlásaik során: a bankkártyás fizetés 51 százalékkal, a készpénzes 49 százalékkal szerepelt a K&H ifjúsági index felmérésében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –¬, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzét
Túlélt és megtaunulta kezelni a váratlan helyzeteket az ingatlanpiac. Ez még strapabíróbbá tette ezt a szektort, a fejlődésnek, a tapasztalatoknak köszönhetően pedig még professzionálisabban állunk a következő konjunktúra elé. Csökkenő inflációval, gazdasági fellendüléssel, erős befektetési piaccal és az ESG szempontok globális térhódításával számo
A legtöbb esetben a hiteltörlesztők nem ugranak meg, ha kilép valaki a moratóriumból. A jegybank követi, hogyan zárják a programot a pénzpiaci szereplők.
„Nem szabad alábecsülni a balos identitáspolitika veszélyét” – írja a The Economist. Az általa illiberálisnak nevezett, neomarxista, woke baloldalt kritizálja a liberális gazdasági lap.
„Az mRNS-vakcina kifejlesztéséhez vezető specifikus RNS-módosítás felfedezéséért” ítélték oda a Keio Orvosi Díjat Karikó Katalinnak – jelentették be japán idő szerint 2021. szeptember 15-én. A Szegedi Tudományegyetemen biológussá vált és biokémiából doktorált kutató munkássága elismeréseként érmet és 10 millió jen – körülbelül 27 millió forint – ju
Népszerűek a közösségi média oldalak, a magazinok, azonban a felnőtt-tartalmak fogyasztása tarolt a legújabb kimutatás szerint a magyar lakosok körében.
Cathie Wood, az ARK Invest sztárbefektetője tegnap úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok lassuló gazdasági aktivitása a növekedési potenciáljaik alapján árazott részvényeket fogja támogatni.
Pontosan felmérhetetlen az a kockázat, amelyet a moratórium, illetve annak majdani lejárta jelent a bankok és a követeléskezelési szektor számára, ám utóbbi mindenképp készen áll a ma még nem látható feladattömegre – véli Lencsés Tamás, az EOS Faktor Zrt. ügyvezetője. A szakember szerint a forward flow, vagyis a követeléskezelési keretszerződés az,
Kedden mutatták be az Apple legújabb fejlesztéseit. A legjobban várt újdonságot, az iPhone 13-ast rendkívül erős A15-ös chip hajtja, előlapi pajzsa minden eddiginél erősebb, és az Apple garantálja az IP68-as szintű vízállóságot
Vizsgálja a Magyar Nemzeti Bank (MNB), hogy a bankok hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után a lakossági hitelek futamidejét – jelentette be a felügyeleti hatóság. Az erre tett előkészületeket is górcső alá veszik.
Szeptember 24. és 26. között a S/Alon Budapest lakástrend kiállításon az építkezés és lakásfelújítás előtt álló vásárlók és az enteriőrdesign szerelmesei 7000 négyzetméteren, több mint száz berendezett enteriőrben fedezhetik fel, és szerezhetik be otthonuk legújabb kedvenc darabjait.
A magyar miniszterelnök az 53. Nemzetközi Kisiparos és Vállalkozói Vásár megnyitóján, valamint Szlovénia és Magyarország kormányzati delegációinak találkozóján vesz részt a szlovéniai Celjében.
A színhőmérséklet tulajdonképpen a lámpa által kibocsátott, látható fény jellemzője. A színhőmérséklet alapján a lámpa fényét érzékelhetjük meleg, sárgás árnyalatnak, illetve hideg, kékes árnyalatnak is.
Minden rendelkezésünkre álló eszközzel meg fogjuk védeni az uniós költségvetést a jogállamiságot sértő lépések esetén, mert az EU jövőjéről van szó és ebben az erős elhatározásunkban soha nem fogunk meginogni – jelentette ki az Európai Parlament plenáris ülése előtti évértékelő beszédében Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke ezzel az E
Ugye nem próbálná meg celluxszal felragasztani a csempét vagy folyékony hobbi ragasztóval rögzíteni a házra a hőszigetelő rendszert? Nyilvánvalóan ezek erős túlzások, de segítenek rávilágítani: ragasztó és ragasztó között hatalmas különbségek vannak, s mindegyiknek megvan a saját felhasználási területe.
Hétéves eurókötvény értékesítését kezdte meg Magyarország szerdán – közölte a Reuters. A tervek szerint a tegnapi 4,25 milliárd dolláros kibocsátás után további egymilliárd eurónyi állampapírt adhatunk ma el.