Tegnap a világ legnagyobb híroldalain, többek között a CNBC és a Reuters hasábjain is megjelent az a hír, mely szerint az Egyesült Államok és egyben a világ legnagyobb üzletláncának is számító Walmart Litecoin elfogadóhellyé fog válni. A hírt a Litecoin…
A hatályos nyugdíjjogi szabályozásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) a nyugdíjnövelésre vonatkozóan két eltérő szabályt tartalmaz. Bár mindkét esetben nyugdíjnövelésként említi a jogszabály, azonban a jogosultsági feltételek és a növelés összegének számítása teljesen eltérő.
Jelentős részben magyar kutatókra épül az a csapat, amely több laboratóriumi kísérletben megállapította, majd fázis-2 klinikai vizsgálatokkal támasztotta alá, hogy az azelasztint tartalmazó orrspray több szempontból is hatásos lehet a koronavírus fertőzés ellen. Nagy Eszter, a bécsi központú CEBINA biotechnológiai cég alapítója vezeti ezt a csapato
Művelődéstörténeti közhelyként szokás emlegetni, hogy mindazt, amit a modern ember a pokolról gondol, azt nem a Bibliából, hanem Dante Isteni színjátékból tudja.
Rendkívül népszerű a babaváró hitel a fiatal házasok körében, idén júliusig mintegy 293 milliárd forint értékben folyósítottak belőle a bankok. Hiába azonban a népszerűség, az MNB statisztikái alapján 2020-hoz képest mégis csökkent a folyósított összeg, amiben a Bankmonitor.hu szakértői szerint az is szerepet játszik, hogy nőtt azok aránya, akik va
A vasárnap és hétfőn tartott parlamenti választáson leadott szavazatok 95 százalékos feldolgozottsága nyomán az ellenzéki balközép blokk mintegy száz mandátumot szerzett a 169 fős norvég parlamentben.
Majthényi Szabolcs és Domokos András kettős nyerte meg a spanyolországi Alteában rendezett vitorlázó Repülő Hollandi-világbajnokságot, ezzel tizennegyedszer lettek a legjobbak. A Spartacus Vitorlás Egylet versenyzői a megrendezett kilenc futamból hetet megnyertek, és nem volt másodiknál rosszabb helyezésük. Így a világbajnoki trófea mellé idén is e
Amerikában inkább mínuszok, míg Európában inkább pluszok jellemezte az agrárpiacokat a hét első kereskedési napján. Chicagóban a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 0,1 százalékkal lett olcsóbb. Mindeközben a repce kurzusa, igaz csak 0,1 százalékkal, de emelkedett. Európában a malmi búza, a repce és a kukorica drágult
Ukrajna kukoricatermése rekordszintet, 38-40 millió tonnát érhet el idén, szemben a 2020-as 30 millió tonnával - közölte az Uga ukrán gabonakereskedő-szervezet.
A Toldi című animációs sorozatot népszerűsítő Traxx mozdony a Déli pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón 2021. szeptember 13-án. Toldi Miklós legendás történetét animációs sorozat formájában kelti életre a közmédia. A 13 részes produkció egyedi, kézzel rajzolt technikával készült a Kecskemétfilm Kft. műhelyében. Jankovics Marcell utolsó rendezés
Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos, hogy a tanulók iskolája nem lehet a közép-magyarországi régióban - mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (Itm) digitalizációért felelős helyettes államtitkára
Kína olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez. A kínai ipari és információs technológiai minisztérium egy hétfői sajtótájékoztatón ismertette az új irányelveket, amelyeket az
A súlytalanságban otthonosan mozgó robotok akkor fognak működésbe lépni, amikor a Hold körül keringő űrállomáson éppen nem tartózkodnak emberek. Ilyen üresjáratból kezdetben elég sok várható, így a magányos gépeknek az lesz a dolguk, hogy asztronauták nélkül is tisztán és működőképes állapotban tartsák a fedélzetet. Amint az a bevezetőből kiderült,
A várva-várt gazdasági újraindulás és a járványban elgyötört magyar társadalom felrázásának lendülete idén magával ragadta a bértárgyalások megszokott rendszerét is. A legkisebb kötelező bér konkrét mértékéről már a nyár folyamán széles körű társadalmi egyeztetés folyt és ennek - a nemzeti konzultációnak - az eredményei a napokban váltak ismertté:
Az üdülési joguktól megszabadulni vágyók félrevezetése és kihasználása újabb lendületet vett – figyelmeztet a hozzá érkezett jelzések alapján a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A becsapottak százezrekért silány és túlárazott termékekre költhető krediteket kapnak, az üdülési jog pedig továbbra is a nyakukon marad.
2021 májusában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és szabványok betartásának kontrollja július végéig 9 felülvizsgáló állomásra terjedt ki, köztük elsősorban azokra, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizs
A világon 225 234 746 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 639 112 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
Egyetlen év alatt 10 százalékkal emelkedett a személygépjármű-vezetői tanfolyamok ára, ma már átlagosan 235 ezer forintba kerül egy jogosítvány megszerzése, míg tavaly augusztusban 212 500 forint volt ennek az átlagára. Négy éve még 166 200 forintbe került a tanfolyam.
A hétfői választás nyomán távozik a jobbközép kormány, és várhatóan a Munkáspárt vezette koalíció alakul. Hogy az új rezsim elutalja-e a Magyarországnak járó milliárdokat? Aligha.
A világ legrangosabb divateseményét, a 2021-es Met-gálát tegnap éjjel ellepték a szebbnél szebb ruhák, melyeket idén a kedvenc sztárjaink mutattak be nekünk. Most összegyűjtöttük a legcsodásabb darabokat, hogy ti is gyönyörködhessetek mesés vörös szőnyegen viselt kosztümjeikben!
Az Arraiolos-csoport római tanácskozására utazik a köztársasági elnök, akit kétnapos hivatalos útjára elkísér felesége, Herczegh Anita is – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
A tanulmány szerint az ivóvízkészletek elérhetőségével, a növénytermesztéssel és a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatos lassú éghajlatváltozási folyamatok fokozatosan növekvő terhet jelentenek az emberek megélhetésére és jólétére.
A sztrókon átesett fitneszguru és kedvese, Rubint Réka jövőre ünneplik a huszadik házassági évfordulójukat. A jeles alkalmat szeretné Norbi felejthetetlenné tenni, újra feleségül kívánja venni a gyermekei édesanyját.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/14/5236/
Tanuld meg, hogyan védd meg a kriptopénz portfóliódat akkor, amikor esnek az árak és hogyan hozd ki a legtöbbet belőle a bikapiac idején. A SimpleFX alkalmazásában most megnyílt a Lightning Network utalások lehetősége, ennek keretében szeptemberben 1000 dollár nyeremény vár…
A 4iG Nyrt. tulajdonába kerül az Invitech ICT Services Kft. és leányvállalata, az InviTechnokom Kft., miután a 4iG társaság hétfőn adásvételi szerződést kötött a cégeket tulajdonló ciprusi Rotamona Limiteddel - közölte a 4iG Nyrt. az MTI-vel hétfőn.
Belehalt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségbe (Covid-19) az izraeli oltásellenes mozgalom egyik élharcosa - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet hétfőn.