A főpolgármester a szokásos reggeli videója mellett közölte: „A tegnapi vita győztese az ellenzéki együttműködés. A vesztese Orbán. És ez így van jól.”
Október 31-ig meghosszabbítja a kormány a törlesztési moratóriumot a jelenlegi formájában, azt követően viszont egészen 2022. június 30-ig – csak a rászorulók vehetik majd igénybe – jelentette be a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter a kormány döntését.
A kínai zéró-COVID megközelítés ronthatja az eladósodott kínai vállalatok helyzetét, amelyek egy része már most is bajban van – állítja az S&P Global Ratings hitelminősítő. A vállalat szerint a koronavírus-járvány további terjedésre, és az erre adott szigorú kínai mobilitási korlátozások ronthatják a vállalatok helyzetét.
Nem kevesebb, mint 6 éve röppent fel az első hír arról, hogy az Apple egy elektromos, önvezető négykerekű megalkotásán dolgozik. Alig egy év és rengeteg pletyka után már arról lehetett hallani, hogy leállították a projektet. Azóta is fel-felvetődtek pletykák az almások felől, és most újra szárnyra kapott a hír: ismét megpróbálkoznak egy saját model
A Real Madrid 560 nap után visszatért az idő közben felújított Bernabéu Stadionba. Még tartanak a munkák, még csak a felső karéjokat töltötték meg a madridisták – de Carlo Ancelotti szerint fontos szerepük volt abban, hogy a csapat megtáltosodott a második félidőben.
Az amerikai választók viselkedését erősen befolyásolják az érzelmek. Tavaly még a járványtól való félelem és az erős indulatok jellemezték a tengerentúli polgárokat, idén azonban a szorongás és bizalomvesztés váltotta fel ezeket az érzéseket – derül ki a Cygnal politikai közvélemény- és piackutató vállalat 2020-ban a választások után, majd 2021-ben
Az LG Electronics (LG) elindítja a Mission for the Future (Küldetés a jövőért) elnevezésű, startup cégek számára kiírt globális versenyt, amelynek célja, hogy megtalálják a jövő felé vezető utat megnyitó innovatív technológiákat és üzleti ötleteket. A debütáló megmérettetésnek a vállalat új, Szilícium-völgyi székhelyű innovációs központja, az LG NO
A BKK pert indít az elektronikus jegyrendszer használhatatlansága miatt elúszott több milliárd forint miatt. A német Scheidt & Bachmann céget, az elektronikus jegyrendszer szállítóját nemzetközi választottbíróság elé állítják. A veszteség több mint 9 milliárd forint, a teljes költség pedig mintegy 37 milliárd forintra nőtt.
A Momentum miniszterelnök-jelöltje közösségi oldalán azt írja: nagyon élvezte a tegnap esti miniszterelnök-jelölti vitát, habár tudja, hogy sokan sokkal több vitát, és kevesebb programbeszédet vártak volna. "De azt se feledjétek, hogy nem véletlenül fogtunk mi össze" - tette hozzá.
Persze a szem romlását, illetve legtöbb betegségét nem lehet önmagában tréningeléssel gyógyítani, az azonban tény, hogy egy egészséges szem esetében a látás igenis fejleszthető. Kíváncsi vagy, hogy a tied mennyire jó? Teszteld magad három képünk segítségével.
A földgáz belföldi felhasználása idén júniusban 14,772 PJ volt, amely 2 százalékkal alacsonyabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. Az országos villamosenergia-felhasználás 3991 GWh, amely 14,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A hazai energiatermelésre, készletekre, ellátásra vonatkozó adatok elérhetők a Magyar Energ
Az előválasztás első fordulóját 2021. szeptember 18–26., a másodikat október 4–10. között rendezik. Az egyéni képviselőjelölteket egy, a miniszterelnök-jelöltet két fordulóban választják meg. A szavazáson részt vehetnek azok a polgárok is, akik az országgyűlési választás időpontjáig betöltik a 18. életévüket.
A romló járványügyi adatok miatt Szerbiában hétfőtől ismét mindenkinek kötelező maszkot hordania az oktatási intézményekben - döntött hétfőn az egészségügyi minisztérium.
Gyengüléssel kezdi a hetet a forint, a reggeli órákban 350 fölött volt az EURHUF jegyzés. A gyengülést elsősorban a dollár erősödése okozta. Azután az ÁKK bejelentette, hogy 4,5 milliárd tervez devizakötvényt kibocsátani, a hír után pedig a forint jelentős erősödésbe kezdett.
Kilenc százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei II. negyedévben 2020 azonos időszakához képest. A Budapesten kívüli állomány minimális növekedésével együtt az országos díjszint két százalékkal 44 ezer forintra mérséklődött, mely 2 ezer forinttal alacsonyabb az előző negyedévinél
A 48 éves színésznőnek a sorozat hozta meg a világhírnevet, és azóta gyakorlatilag ennek az örökségét élvezheti csak. Ötgyermekes anyaként feküdt kés alá - egy realitysztár hasonmása lett.
Szórakoztató-ismeretterjesztő kvízünkből megtudod, kiről neveztek el egy aknéért felelős baktériumot, kinek a neve azonos egy betű híján egy molylepkéével, és még egy csomó hasonlóan hasznos információt!
A tavalyi brutális díjemelés után most nagyot csökkent a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja – derül ki az MNB legfrissebb adataiból. Két év után azonban újra növekedésnek indult a kárráfordítás.
Hasonlóan a Mátyás királyhoz tartó lányhoz, a Fortnite kiadója is képes volt egyszerre két ellentétes eredményre jutni a Cupertino ellen viselt jogi háború legfrissebb csatájában.
Idén az AMC közvetíti élőben a 73. Emmy-gálát, ez az első alkalom, hogy a médiacég Közép-Európában, így Szlovákia, a Cseh Köztársaság, Románia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia mellett Magyarországon is élőben jelentkezik a rendezvénnyel, amelyet világszerte a televíziózás legrangosabb eseményei között tartanak számon. A közvetítés szeptember 20-
Júniusban 14,7 százalékkal kevesebb új autót adtak el Franciaországban, mint egy évvel korábban. 2020-hoz képest azonban 28,9 százalékos féléves növekedést jegyeztek fel. Júniusban 199 ezer 509 személyautót és 46 ezer 778 kishaszonjárművet vettek nyilvántartásba. Júniusban a legkeresettebb autó az új Dacia Sandero volt, amelyből 9971-gyel többet é
Mind a mai napig számos tévhit él a köztudatban a fogamzásgátló tabletta termékenységre gyakorolt hatásával kapcsolatosan. Az egyik leggyakoribb tévhit az, hogy a tablettaszedés csökkenti a termékenységet, szintén gyakran találkozunk azzal a tévhittel, hogy a tablettaszedés során többször szünetet kell tartani a termékenység megóvása érdekében. Néz
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából Budapestre látogató Ferenc pápa egy magyar hősökről szóló kiadvánnyal ajándékozta meg Áder János köztársasági elnököt.
Gyenge hetet zártak múlt héten a tengerentúli tőzsdék, miután a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak rányomták a bélyegüket a piacra. Elsősorban azok a részvények teljesítettek gyengén, amelyek számára a leginkább kedvező az újranyitás, mint az energiaszektor papírjai, valamint többek között a hotelláncok és az utazási cégek részv