2021. szeptember 13. hétfő

szept. 13
19:06
2023-ban bevezetik az eurót (Blikk)
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
szept. 13
19:06
Le Pen is begyújtotta a kampányrakétákat, de még minden képlékeny (Infostart)
A „francai szabadság elnöke” lesz – jelentette ki a hétvégén Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, aki egyúttal kampánya fokozása érdekében átadta eddigi jobbkezének, Jordan Bardellának a pártelnöki tisztet. Szakértők szerint Le Pen igazi fenyegetése a nála is szélsőségesebb Éric Zemmour felől jöhet.
szept. 13
19:06
Pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,04 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 52 922,72 ponton zárt hétfőn.
szept. 13
19:06
Ezeket a rettegett betegségeket idézheti elő a ketogén diéta (Femcafe)
A szívbetegségek, a vastagbélrák, sőt az Alzheimer-kór kockázatát is növelheti a kutatók szerint.
szept. 13
19:06
Eltűnt egy brit színésznő Los Angelesben (SzMo)
Tanya Feart csütörtök óta nem látták ismerősei, már a Twitteren is gőzerővel próbálnak a nyomára akadni.
szept. 13
19:06
50. születésnapját ünnepli Jamie Winchester egy óriási koncerttel a Budapest Parkban (SzMo)
Az estén természetesen ott lesz Hrutka Róbert is, valamint még számos más sztárvendég, akikkel az ír zenész karrierje során együtt játszott.
szept. 13
19:06
Egy luxusautós zaklatta a mentősöket újraélesztés közben, mert a kocsijuktól nem tudott továbbmenni (Promotions)
A sofőr még feljelentéssel is fenyegette a mentősöket.
szept. 13
19:06
A fogyatékossággal élők számíthatnak a kormányra (Demokrata)
Nyitrai Zsolt hangsúlyozta: minden évben emelkedik a fogyatékossággal élőket képviselő szervezetek költségvetési támogatása.
szept. 13
19:12
Két év múlva jöhet a horvát euró (Infostart)
Horvátország a legnagyobb felhasználója az uniós költségvetési forrásoknak.
szept. 13
19:12
Euró bevezetése: Horvátország 2023-ban készen áll majd rá a kormányfő szerint (Adózóna)
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő ma, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
szept. 13
19:12
Ez most az egyik legértékesebb diploma a munkaerőpiacon: bruttó 600 ezres átlagfizetés várja a végzetteket (Pénzcentrum)
A Financial Times minden szeptemberben kiadja a világ 100 legjobb menedzsment képzését listázó rangsorát A listán 12 éve folyamatosan szerepel a Corvinus Vezetés és szervezés mesterszakja, amely idén a rangsor 91. helyén végzett
szept. 13
19:12
Megtalálták a Tiszában a szombati csónakbalesetben eltűnt férfi holttestét (ATV)
Megtalálták a Tiszalök közelében szombaton történt csónakbalesetben eltűnt férfi holttestét - tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben az MTI-vel.
szept. 13
19:12
Tóth Csaba: Az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég?! (444.hu)
Az MSZP-s képviselő, aki nem hajlandó a Partizán élő adásában vitázni Hadházy Ákossal, újra meghívta a kihívóját a Zugló Tv-be, ahol nem élőben vitáznának.
szept. 13
19:12
Ilyen lenne, ha luxusautó gyártók készítenék a robotfűnyírókat (Autónavigátor)
Többféle stílusból és korszakból válogattak donorokat a robotfűnyírókhoz, kezdjük a Ferrarival. Ehhez a 812 Superfast adta az ötletet. A Supergrass,
szept. 13
19:12
A szélenergia helyett a szén volt Németország legnagyobb energiaforrása (Tiszta Jövő)
A szél helyett a szén volt Németország legfontosabb energiaforrása az év első felében, miközben heves viták dúltak az éghajlatváltozás elleni küzdelemről a szeptemberi parlamenti választásokra készülődve.
szept. 13
19:12
Megrázó képek a sztrádabalesetről: így mentették a sérülteket (Autószektor)
MTI/Donka Ferenc Mint arról korábban beszámoltunk, az M5-ös autópálya 124-es kilométerénél 2021. szeptember 13-án 12 óra 25 perckor személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Két furgon ütközött, ketten megsérültek. MTI/Donka Ferenc A pályát egy ideig le is zárták, de a helyszínelés már befejeződött, az érintett szakaszon a forga
szept. 13
19:18
Együttműködik a Mathias Corvinus Collegium és a Széchenyi István Egyetem (Infostart)
Szorosabbra fűzi kapcsolatát a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a győri Széchenyi István Egyetem.
szept. 13
19:18
A Sztárban sztár leszek vitte hátán a TV2-t (MMonline)
Ismét a Sztárban sztár leszek bizonyult a hét legnézettebb műsorának. Viszont az RTL Klub összességében megint nyerte a hetet, hétköznapokon kifejezetten nagy előnnyel. Az elmúlt hét napban egy kicsit csökkent az RTL Klub és a TV2 közötti főműsoridős különbség. Előbbi 14,9, utóbbi 10,5 százalékos közönségarányt hozott össze, azaz a differencia 4,4
szept. 13
19:18
Felmatricázott mozdony népszerűsíti a Toldi rajzfilmsorozatot (Demokrata)
A mozdony Budapesttől Szombathelyen és Győrön át Szolnok, Békéscsaba, Miskolc és Sátoraljaújhely felé, emellett Romániában is közlekedni fog.
szept. 13
19:24
Koronavírus: nagy a baj Ausztriában, heteken belül megtelhetnek a kórházak (Blikk)
A jelenleg Ausztria-szerte rendelkezésre álló 2054 intenzív ágy 9 százalékát már most Covid-betegek foglalják el és vannak olyan tartományok, ahol 33 százalékos telítettség is lehet, ha nem sikerül laposítani a járványgörbét.
szept. 13
19:24
Lövöldözés volt egy dirt-versenyen Észak-Karolinában, ketten súlyosan megsérültek (USAracing)
Nem éppen barátságos jelenetek játszódtak le múlt szombaton, az észak-karolinai Elkinben lévő Friendship Motor Speedwayen....
szept. 13
19:30
Még a halál torkában is békésen legelt egy bajba jutott tehén Somogysárdon (Blikk)
Somogysárd – Éppen egy füves területen legelészett a csorda a település külterületén, amikor egy falánk tehén elbarangolt, majd egy iszapos patakmederbe tévedt. A körülbelül két méter mély árokból a jószág magától nem is tudott kiszabadulni.
szept. 13
19:30
Gulyás Márton: a feljelentésnek állunk elébe (444.hu)
A Partizán határozottan visszautasítja Tóth Csaba vádjait.
szept. 13
19:30
Kőhalmi élvezi a klímakatasztrófát (Könyves Magazin)
Egy maciméz a főszereplője Kőhalmi Zoltán második regényének, Az utolsó 450 évnek. A vad, sőt bátor ötletből egy nagyon szórakoztató sci-fi bontakozik ki, ami csak azért nem nevezhető disztópiának, mert simán alakulhat így a klímakatasztrófa. Szekunder szégyenérzet: azon nevetünk, hogy tönkretesszük a bolygónkat. A hét könyve okos és vicces sci-fi,
szept. 13
19:36
Ferenc pápa Szlovákiában: a hírhedt Luník Ix nyomornegyedbe is ellátogat (Blikk)
A katolikus egyházfő négynapos látogatásra érkezett Szlovákiába.
szept. 13
19:36
A férfiaktól elkülönítve, hidzsábban tanulhatnak az afgán nők (Infostart)
Nemcsak az egyetemeken, hanem az alap- és középfokú iskolákban sem tanulhatnak együtt lányok a fiúkkal.
szept. 13
19:36
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfőn (ProfitLine)
Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
szept. 13
19:36
Kevesebb légi járat, adóemelés és infláció - Befellegezhet az olcsó repülőjegyeknek? (Portfolio)
Drámai mértékben nőhetnek jövőre a repülőjegy árak - vetíti előre Michael O'Leary. A Ryanair diszkont légitársaság főnöke szerint a drágulás hátterében pedig a kevesebb légi járat, az infláció és a környezetvédelmi adók állnak.
szept. 13
19:42
Végre kiderült, hogy ki fogja letaszítani Majkát a csúcsról (Promotions)
Az illető közelebb áll Majkához, mint gondolnátok, és jóval fiatalabb is nála.
szept. 13
19:42
Most érkezett: Kizárták az előválasztásból a debreceni rektort, Karácsonyék visszavonták a befogadási nyilatkozatot (Nyugati Fény)
Azok bántak el vele, akik korábban felkérték az indulásra.
szept. 13
19:48
Mintha hadat üzennének a kisebb szállásadóknak a szállodások (Infostart)
Szeretnék elérni, hogy "a kicsik" korlátozzák a kiadható napok, lakások számát.
szept. 13
19:48
Orbán Viktor: A feltörekvők semmi tiszteletre méltót nem látnak bennük, csak a könnyű prédát (ATV)
A magyarok küldetése a Kárpát-medence védelme, a Nyugat viszont már elvesztette küldetését - jelentette ki Orbán Viktor a Szamizdat 12. című, a miniszterelnöki honlapon hétfőn megjelent írásában.
szept. 13
19:48
Szibériai hideg jön: jövő héten durván megváltozik az időjárás (Háziállat)
Ez a hét még a nyár jegyében telik, pénteken egy gyenge hidegfront hozhat csapadékot. Utána viszont Szibéria irányából várható egy kemény hidegbetörés, a maximumhőmérsékletek 15 fokkal zuhanhatnak. A Kárpátok magasabb hegyvonulatain akár 5- 10 centi hó eshet.
szept. 13
19:48
Helyén hagynák a hegyvidéki turul szobrot az ellenzéki jelöltek (444.hu)
Egészségügyről, látványberuházásokról, emlékművekről vitatkoztak az ellenzék hegyvidéki jelöltjei. A győztes Fürjes Balázs ellen indul.
szept. 13
19:48
Tériszonyosok vigyázat! - Íme a világ legmagasabb medencéje (Hamu és Gyémánt)
A tetőn található fürdőhely - amelyet a világ legmagasabb, épületben lévő medencéjének kiáltottak ki - 294 méter magasban helyezkedik el a dubaji Address Beach Resortban.
szept. 13
19:48
Orbán Viktor reagált arra, hogy régi oxfordi tanára szanaszét oltotta őt egy interjúban (Nyugati Fény)
Ez már a tizenkettedik "szamizdat".
szept. 13
19:48
Új Cupra: 4 másodperc alatt a 0-100-as sprint (Autószektor)
A CUPRA Tavascan Extreme E Concept modelljébe örökíti tovább génjeit a CUPRA. A tisztán elektromos hajtásrendszerű versenyterepjáró a márka Extreme E kalandjának következő állomása, egyben kitekintés a jövőbeni sorozatgyártású CUPRA Tavascan formai nyelvezetére. Utóbbi a márka immár második száz százalékban elektromos modellje, Barcelonában tervezi
szept. 13
19:54
Orbán Viktor: a magyarok küldetése a Kárpát-medence védelme (Infostart)
Közép-Európában úgy gondoljuk, hogy küldetés nélkül kudarcra vagyunk ítélve - közölte a miniszterelnök, egy külföldi bírálatra reagálva.
szept. 13
19:54
Orbán Viktor: a Nyugat már elvesztette küldetését (Demokrata)
A magyarok küldetése a Kárpát-medence védelme, a Nyugat viszont már elvesztette küldetését – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Szamizdat 12. című írásában.
szept. 13
20:00
Kassai Viktor távozik az Orosz Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságából (444.hu)
Segített bevezetni az európai szabványokat az orosz szövetségben.
szept. 13
20:00
Látható volt, hogy az emberek szeretik a szentatyát (Demokrata)
Erdő Péter bíboros elmondta: Ferenc pápa örömét fejezte ki, hogy majd két év szünet után ilyen nagyszámú hívőközösséggel találkozhatott.
szept. 13
20:00
Semjén Zsolt elárulta, mivel fárasztották Ferenc pápát Orbánék a vasárnapi találkozón (Nyugati Fény)
Ki nem találtuk volna.
szept. 13
20:06
Irán engedett is, meg nem is az atomellenőröknek (Infostart)
Irán alkut kötött az ENSZ-szel atomprogramja megfigyeléséről, amely elvezethet az ország elleni amerikai szankciók könnyítéséhez. Teherán egy technikai részletről állapodott meg, amelynek nyomán ellenőrizhetik, hogy nem tesz-e nukleáris fegyver létrehozásához vezető lépéseket.
szept. 13
20:06
Erős zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Erős kezdés után nyereséggel zártak hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek.
szept. 13
20:06
Graffitizésen kapták a népszerű magyar rappert, fotók is készültek róla (Femcafe)
Győrben láthatták az arra járók vasárnap Menthát, azaz Ozsváth Gergelyt, a Hősök formáció egyik tagját. A művész ez alkalommal azonban nem koncertezni érkezett, hanem egy bevásárlóközpont monumentális külső falát díszítette fel a Győr város nevezetességei előtt tisztelgő graffitivel.
szept. 13
20:06
Az Európai Parlament elé kerül szerdán a Pegasus-ügy (SzMo)
Az Európai Bizottság és a Tanács tagjai tehetnek fel kérdéseket, lehet, hogy vizsgálat indításáról is döntenek.
szept. 13
20:12
Újra felbukkantak ezek a csalók Magyarországon: nehogy bedőlj, csúnyán lehúznak (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int mindenkit, aki meg szeretne válni az üdülési jogától, ugyanis újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
szept. 13
20:18
Rátört a mentőkre a türelmetlen sofőr (Infostart)
Nem volt tekintettel arra az autós, hogy éppen egy ember életéért küzdenek.
szept. 13
20:18
Ferenc pápa: A hit nem szolgálhat a diszkrimináció és az elnyomás indoklására (ATV)
Nem szabad, hogy az emlékezés helyét a felejtés vegye át - jelentette ki Ferenc pápa kedden, szlovákiai látogatása második napján a helyi zsidó közösség képviselőivel tartott találkozóján Pozsonyban, a holokauszt áldozataira emlékezve.
szept. 13
20:24
Erdő Péter: tiszta katarzis (Infostart)
Ferenc pápa vasárnapi budapesti látogatásán látható volt, hogy az emberek szeretik a szentatyát - hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

Keresés