Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője álszentnek és képmutatónak tartja azt, ahogy a kormány és a Fidesz a pápalátogatásról beszél, mert még ezt az alkalmat is arra használják fel, hogy megosztottságot szítsanak.
A Gazdasági Versenyhivatal fokozott óvatosságra int mindenkit, aki meg szeretne válni az üdülési jogától, ugyanis újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál - olvasható a GVH közleményében.
"Felértékelődnek a technológiai cégek, és megerősödik a hosszútávú fenntarthatósági gondolat és a fenntartható gazdaságra való átmenet" - írja hétfői lapcikkében a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
100 ezer főre vetítve már sokkal több az új fertőzött, mint Budapesten. De nem csak itt, hanem az ország több pontján is kezd új erőre kapni a koronavírus-járvány.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését.
Augusztusban ismét emelkedett az infláció, a hivatalos adatok 4,9 százalékos drágulást mutattak. A júliusi mérséklődés hamar elpárolgott. Az élelmiszerinfláció is tavasz óta egyre csak emelkedik, augusztusra 3,7 százalékra nőtt. Mennyiben érzik meg ezt a vásárlók? Egy nagyobb bevásárlásnál lényegesen többet fizetünk a kasszáknál? Egy éve még minden
Osváth Zsolt készített kötetlen hangvételű interjút Fekete-Győr Andrással, a momentum elnökével. Az ellenzéki összefogás pártjának felújított irodája van, szóval a ZSHOWTime gazdájától megszokott froclizások sem maradtak el: Utalt a Soros? – kérdezte viccesen már az elején a népszerű Youtuber, és a folytatás is felülmúlta a várakozásokat.
Tóth Gabi, Fáj című – először a család.hu-n, majd a Facebook-oldalán is megjelent – írásában beszélt arról, mennyire nehezen érintették a közelmúltban kapott kritikák.
A nyár vége minimális élénkülést hozott a lakóingatlanpiacon a Duna House becslése szerint. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 304 darab tranzakció ugyan elmarad az előző évek augusztusaihoz képest, de az előző hónaphoz viszonyítva (11 185) növekedést mutat. Érezhető volt még tehát az erősebb szabadságolási hullám ingatlanpiaci tranzakciók á
A koronavírus okozta válságra reagálva a kormány tavaly minden idők legnagyobb beruházásösztönzési programját indította meg, amelynek nyomán rekordmennyiségű beruházás kezdődött meg Magyarországon – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.
Az új, liverpooli járványmegelőző központ célja, hogy felgyorsítsa a vakcinák fejlesztését és bevezetését abban az esetben, ha megjelenik egy új járvány.
Pert indít a BKK és Fővárosi Önkormányzat az elektronikus jegyrendszer kudarca miatt az ügyben leszerződött német cég ellen. A projekt vesztesége a legfrissebb fővárosi számítások szerint több mint 9 milliárd forint is lehet.
A Bitnodes adatelemzése szerint Németországban, ha egy napra is, de több Bitcoin csomópont futott, mint az USA-ban. A mai napon azonban kicsivel, de az USA visszavette a vezető szerepét. Jelenleg több mint 10 000 Bitcoin csomópont van világszerte, ebből 1869…
A bilirubin a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, a laborvizsgálat során a vérben mérhető bilirubin normálisan a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg.
Mi történt a műsor óta a Cápák között Kishalaival? Kiderült, hogy volt olyan cég, amelybe ugyan a Cápák nem láttak potenciált, de a műsor után hatalmasat növekedtek. Emellett a műsor versenyzői arról is beszámoltak a Pénzcentrum kérdésére, hogy milyen a kapcsolatuk a többi résztvevővel: mint megtudtuk, számos együttműködés formálódik a háttérben a
Csütörtökig még marad a késő nyárias időjárás a hűvös reggelekkel, majd pénteken érkezik egy hidegfront, mely mérsékli a meleget. Addig csak egy-egy zápor, esetleg zivatar fordulhat elő elszórtan az országban - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Bár elsőre tudományosnak tűnhet a megnevezés, a komposztálás könnyen megtanulható és nem csak a kertes házban élők kiváltsága! A komposztálás a szerves hulladék újrahasznosításának legtermészetesebb módja, ami nem csupán a talajminőség javításában játszik kulcsszerepet, de – a kommunális hulladék mennyiségének csökkentésével – a költségeinkre is ig
Mi a közös a gyakori hasfájásban, a menstruációs görcsökben, a fáradékonyságban és a rendszeres fejfájásban? Az, hogy a hajlamosak vagyunk úgy gondolni, nem egy betegség tünetei, hanem a mindennapi élet természetes velejárói. Csakhogy mindnek lehet kiváltó oka az endometriózis – ahogy ez a huszonkét éves Dominikánál kiderült, de csak évekkel később
Napi tízezer forintért sem találni olyan alkalmazottat Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, aki leszedné a termést. A Demokrata Hejőbábán, Mezőcsáton és Göncön járt.
A közösségi szálláshely-szolgáltatás kerületi vagy akár fővárosi önkormányzati szabályozását sürgeti a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége; a kiadható napok számának korlátozását szeretnék elérni, amellett, hogy szerintük magánszemélyeknél 3 lakásban kellene maximálni a kiadható lakások számát.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) szeptemberben módosította idei finanszírozási tervét, hogy lehetőséget teremtsen legfeljebb 4,5 milliárd euró összegben devizakötvény kibocsátására, amely az Európai Uniótól várható RRF (Recovery and Resilience Facility) előleg kifizetésének esetleges csúszása miatt szükséges áthidaló forrásbevonást, egyes
Az alapítvány vezetői szerint a változások valóban fájdalmasak lesznek, de elkerülhetetlenek. Eközben egyes kritikus dolgozók szerint rasszizmus és szexizmus is tapasztalható a szervezetekben.
A kormányzat aktívan segíti az idei szüret eredményes lebonyolítását, ennek ellenére egyes szőlőfelvásárló pincészetek méltatlan és piaci szempontból is indokolatlanul alacsony árat ajánlanak a szőlőért.
Valódi versenyhelyzet alakult ki a Budapest 6-os számú választókerületében, hiszen négyen is indulnak helyben az előválasztáson. Arról, hogy miben különböznek és miért érdemes rájuk szavazni az előválasztáson, a jelölteket kérdezték a Spirit Fm Aktuál műsorában.
Azt hinnénk nincsen koszosabb hely a lakásban, mint a mosdó és úgy tűnik, ezzel nem vagyunk egyedül. Egy amerikai professzor tesztelte a dolgot és meglepő eredményre jutott: tévhit, hogy a Wc-ülőke a legkoszosabb pontja a háznak.
Közös oktatási programok és stratégia, valamint akkreditált, infokommunikációs képzések indításáról írt alá hosszú távú keretmegállapodást a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara és a Huawei Technologies Hungary. Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja és Gecse Mariann, a Huawei Technologies
A BMW Group mexikói gyárában megkezdődött az új BMW 2-es Coupé sorozatgyártása. A nagyteljesítményű prémium sportkompakt a bajor prémiummárka első olyan modellsorozata, amelynek globális termeléstervezési, sorozatgyártási és export-előkészítési tevékenységeit teljes egészében a San Luis Potosí városában működő létesítmény fogja össze. A mexikói üze