A hétfőn közzétett koronavírus-járványadatok megyei statisztikáiban különös dologra figyeltünk fel: Nógrád megyében magasabb a 100 ezer lakosra jutó elmúlt 7 napi fertőzöttek száma, mint a sokkal nagyobb népsűrűségű Budapesten. Ez arra utal, hogy Nógrádban kezd elpattanni a járvány.
Kilenc százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei II. negyedévben 2020 azonos időszakához képest. A Budapesten kívüli állomány minimális növekedésével együtt az országos díjszint két százalékkal 44 ezer forintra mérséklődött, mely 2 ezer forinttal alacsonyabb az előző negyedévinél
Júniusban a belföldi földgázfelhasználás 2 százalékkal csökkent, a villamosenergia-felhasználás 14,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) hétfőn az MTI-vel.
Az átoltottság növekedésével és a járvány lecsengésével párhuzamosan megindult a gazdaságok válságból való kilábalása. Ugyanakkor ennek vannak mellékhatásai is. A gyors újraindulás eredménye, hogy átmenetileg több piacon is hirtelen túlkereslet jelent meg, amelyre a kínálat nem tudott azonnal reagálni, ami így az árak emelkedését eredményezte. Ez,
Az ATV műsorvezetőjéről csak kevesen tudják, hogy imád táncolni. Így aztán kifejezetten örült, amikor a csatorna szeptember 25-én induló új műsora, a "Jakupcsek Night"-nak a promójában végre meg is mutathatta, hogyan mozog a parketten.
Ahogyan az elnevezése is utal rá, az új RX Special Edition exkluzív kiegészítők sorával biztosít még erőteljesebb, sportosabb kiállást a Lexus prémium SUV-ja számára, kívül és belül egyaránt. Különleges modellváltozatként – amely csak korlátozott ideig lesz elérhető – a korábbi Special Edition variánsok sikereire épít az újdonság, amely gazdag fels
Minden ember álmodott már valaha, és minden bizonnyal a legtöbbünkben, ha nem is mindenkiben, felmerült, hogy mit jelenthet az álma, jó-e egyáltalán valamire az álom?
Rendkívül népszerű a babaváró hitel a fiatal házasok körében, idén júliusig mintegy 293 milliárd forint értékben folyósítottak belőle a bankok. Hiába azonban a népszerűség, az MNB statisztikái alapján 2020-hoz képest mégis csökkent a folyósított összeg, amiben a Bankmonitor.hu szakértői szerint az is szerepet játszik, hogy nőtt azok aránya, akik va
Banksy a 21. század egyik legizgalmasabb művésze, a street art rejtélyes fenegyerekének identitását azonban homály fedi. Egyesek azonban úgy gondolják, sikerült leleplezniük a graffitist.
A belföldi turizmus idén nyáron újabb rekordokat döntött, soha ennyi magyar ember nem nyaralt még a három nyári hónapban a vidéki Magyarországon. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján a turisztikai forgalom mindhárom nyári hónapban felülmúlta a tavalyi számokat: júniusban 66%-kal, júliusban 22%-kal, augusztusban pedig 16%-kal
A Covid–19-vírus okozta pandémia negyedik hullámában vagyunk. Nem tudjuk, hogy mikor és hogyan tűnik el életünkből a járvány. Az erős sokk miatt azonban már láthatók azok a hosszú távú következmények, amelyek jelentősen átformálják működésünket. Nézzünk ezek közül néhányat – írta legfrissebb cikkében Matolcsy György a Magyar Nemzetben.
Az ukrán kormány még a héten várhatóan jóváhagyja a koronavírus-járvány miatti korlátozások szigorítását, az erről szóló rendeletek pedig ezt követően hét nap múlva, azaz még a hónap végéig hatályba lépnek - írta hétfőn az RBK-Ukrajina hírportál.
Kettős McLaren-győzelemmel zárult a Forma–1-es Olasz Nagydíj, a szezon első felében gyengén teljesítő Daniel Ricciardo pályafutása nyolcadik futamgyőzelmét aratta. Monzában a két bajnokesélyes összeütközött, Max Verstappent meg is büntették az esetért, Lewis Hamilton testi épségét pedig a glória nevű biztonságtechnikai eszköz óvta meg. Az InfoRádió
A hétfőn reggel közzétett magyar adatok szerint egy hét alatt 34%-kal több igazolt fertőzöttet találtak és Nógrád megyében már magasabb a lakosságarányos fertőzöttség, mint Budapesten. Közben nemzetközi járványügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy hiába reménykedünk abban, hogy a járvány 3-6 hónap alatt elmúlik, hiszen rengeteg még világszerte
Köztudott, hogy a fermentált ételek csodálatos gyógyhatással vannak a szervezetre, a hagyományos eljárással készült savanyúságokat érdemes naponta fogyasztani. A koreaiak csípős káposztasalátája, a kimchi – amellett, hogy nagyon egészséges - bármilyen ételt képes megkoronázni. Nem szabad kihagyni.
A romló járványügyi adatok miatt Szerbiában hétfőtől ismét mindenkinek kötelező maszkot hordania az oktatási intézményekben - döntött hétfőn az egészségügyi minisztérium.
A Covid-19 járvány sokkhatásainak hosszútávú következményeit szedte csokorba a Magyar Nemzet online oldalán megjelent hétfői írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Arra következtésre jut, hogy a járvány egy sor olyan korábbi folyamatot gyorsított fel, amelyek 2000 után indultak és az adott területen 2030-ra volt várható a for
Az ok a legújabb pályázati lehetőség, amellyel a feltételek teljesítése esetén akár a teljes beruházási összeget fedező vissza nem térítendő támogatás nyerhető. A konkrét pályázatokat csak november közepétől lehet beadni, de már látszanak azok a részletek, amelyekre érdemes figyelni.
A Bpiautosok.hu tette közzé azt a videót, amint egy elektromos rolleres látható, ahogy az M3-as autópályán a leálló sávban közlekedik. Egyre több őrült kísérti meg a halált kétkerekűvel a hazai sztrádákon.
A szakértői vizsgálatok szerint az Ezalenyeg.hu kiadójának telefonját aznap törték fel, amikor az általa vezetett cég és a DK között megkötött szerződés adatai felkerültek a parlament honlapjára.
Rengeteg pletykát lehetett hallani az utóbbi időszakban a Samsung Galaxy Note szériáról. Most úgy tűnik, hogy jövőre érkezhet a legújabb tagja a sorozatnak. A Samsung Galaxy Note széria már több, mint 10 tagot számlál. A tavalyi évben mutatkozott be a Samsung Galaxy Note 20 és a Samsung Galaxy Note 20 Ultra 5G. Ha a cég
Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték meg az MTV VMA gálát New York-ban, ahonnan a kanadai énekes mellett Olivia Rodrigo és Lil Nas X is boldogan távozhatott.
A hazai IKT piac egyik jelentős szereplőjével erősít a 4iG, a gyorsan terjeszkedő társaság ezúttal az Invitech ICT Services Kft. és leányvállalata, az InviTechnokom Kft. megvásárlását jelentette be, miután hétfőn adásvételi szerződést kötött a cégeket tulajdonló ciprusi Rotamona Limiteddel. A tőzsdén bejelentett akvizíció jelentős lépés a 4iG távkö
Hiába csökkent a villamos energia felhasználása Európában, a felhasznált áram fenntartható származását igazoló garanciák piaca korábban nem látott rekord szintre ért tavaly. A kontinens cégei 2020-ban közel tizedével több ilyen, a felhasznált áram fenntarthatóságát tanúsító okiratot vásároltak, mint a megelőző évben.
A koronavírus-járvány utáni európai összefogásra és a gazdaság újraindítására szólított fel Ferenc pápa a pozsonyi elnöki palota udvarán mondott beszédében.
Kína hétfőn olyan, új irányelveket jelentett be, amelyek alapján a kínai techológiai vállalatoknak fel kell hagyniuk azzal a gyakorlattal, hogy az általuk működtetett platformokon akadályozzák a hozzáférést riválisaik linkjeihez.
Az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán azt írta, épp egy 45 év körüli nő újraélesztéséhez érkeztek, ezért nem volt idejük parkolóhelyet keresni, egy sofőr viszont emiatt még a beteg lakására is utánuk ment.
A Hanson Robotics által bemutatott Sophia nagy durranásnak számított 2016-ban: a robotokhoz képest meglepően élethű külseje és a viselkedése kitűnt társaitól, és az emberekkel való viszonya is újdonság volt a robotok között. A koronavírus-járvány miatt pedig úgy tűnik, most már több ezer hasonló robot kerülhet a piacra. Azóta Sophia szint
Romániában járványügyi óvintézkedések közepette, de egyelőre jelenléti oktatással, szabadtéri ünnepségekkel kezdődött meg hétfőn a 2021-2022-es tanév, a hatóságok azonban arra készülnek, hogy szükség esetén ismét áttérnek az online oktatásra azokon a településeken, ahol az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma 14 nap alatt meghaladja