20 éve érte szörnyű terrortámadás az Egyesült Államokat. Kollégánk személyes emlékein keresztül idézi fel a napot, amely átírta az emberiség történelmét.
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.
A Parlamentben ugyan egyáltalán nincsenek többségben a női politikusok, két alak mégis nagy befolyással bír a közéletben. És úgy tűnik, emellett a férfi választók egy részének szívét is megdobogtatják.
Elszállították a Hungexpo területére a Vadászati és Természeti Világkiállítás bejáratához készült 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotást.
Tóth Gabi sértődötten vonult ki a stúdióból, miután Majka kifejtette, hogy aki jó, azt általában magának akarja Gabi, és önzőnek nevezte a Sztárban sztár leszek! forgatásán.
Sokkal kisebb a távolság az űr és a mindennapjaink között, mint azt elsőre gondolnánk. A galaxis meghódítására a legegyszerűbb üzleti ötlet is alkalmas lehet. A hazai vállalkozások az Európai Űrügynökség és a Design Terminal inkubációs programjának segítségével most tevékeny résztvevői és nyertesei lehetnek ennek a folyamatnak: az ESA BIC Hungary p
Hihetetlenül bizonytalan időszak ez a befektetők számára, hiszen a folyamatosan érkező pénzeket óriási kockázatok és bizonytalanság közepette kell jól jövedelmező és megfelelő hozamot termelő eszközökbe elhelyezni. Mindeközben az ESG, a zöld kötvények, a zöld befektetési alapok szárnyalnak, már csak megfelelő ingatlanokat kellen tömegével találniuk
Elkészült és minisztériumközi egyeztetési fázisban van a KRESZ módosító csomag, amely több más mellett az elektromos rollerek problémáját is megoldja majd - árulta el a Telex-nek Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelő kormánybiztos.
Az iskolába való visszatéréssel újra teret kaphatnak a gyerekek közti konfliktusok, melyek lehetnek verbális és fizikai jellegűek is. A szakértő szerint a csúfolódás, bántalmazás kezeléséhez éppúgy szükség van önvédelmi ismeretekre, mint a hétköznapi konfliktusok kezeléséhez, illetve megelőzéséhez.
A Starbucks Magyarország a fenntartható- és a környezettudatos megoldások mellett 2021-ben is kiemelt figyelmet fordít a nyitottság, az elfogadás, és a sokszínűség ünneplésére. A kávézólánc számára fontos, hogy a vendégek és a partnerek Magyarországon is egyaránt érezzék, a kávézókban örömmel fogadják őket, legyen szó akár két-, akár négylábú betér
Míg egykor a ház tájáról, maximum a faluból összeszedtek minden reggelihezvalót, ma könnyen lehet, hogy a tej az alpesi dombokon legelő tehenektől, a sajt a holland manufaktúrákból a zöldség pedig Dél-Amerikából került az asztalra. Míg a termékek jórésze idehaza is megtalálható, ha nem figyelünk rá, mit teszünk a bevásárlókosárba, könnyen lehet, ho
Van, akit testileg nyomorított meg egész életére az, ami 2001. szeptember 11-én történt, míg mások lelki sebeket hordoznak magukkal a mai napig. Túlélők mesélték el, hogyan menekültek meg és milyen azóta az életük.
Legalább ketten meghaltak és kilencen megsétrültek a kocsikat id felkapó, háztetőket letépő tornádó következtében, mely az oaszországi turistaparadicsom, Pantelleria szigetén tombolt.
Ott ugyanis két év szabadságvesztéssel és 30 ezer eurós (10,5 millió forintos) pénzbüntetéssel sújtható az a kormánytag, aki szándékosan elmulasztja meghozni az emberek biztonságára veszélyt jelentő eseményekkel szemben a megfelelő intézkedéseket.
A főpolgármesternek nem volt nyelvvizsgája vagy ezzel egyenértékű államilag elismert oklevele, és nem kezdte meg a doktorjelölti jogviszonyt, értesült a Magyar Nemzet.
A nagykőrösi rendőrök kihallgatták azt a 14 éves fiút, aki a gyanú szerint két gépkocsit megpróbált, a harmadikat azonban feltörte, és vitte amit talált.
Ma még ingyenes a külföldi mobilozás a briteknek, de 2022 elejétől ez megváltozik, és ez sok kinti magyart is érzékenyen érinthet. A nagy-britanniai telefoncégek már be is jelentették, hogy visszatérnek a 2017-ben az EU-s szabályozással elhagyott roamingdíjhoz.
Tizenkét év után tért vissza a Manchester Unitedba Cristiano Ronaldo, de az ő meccsén kívül is várható izgalom a Premier League-ben. A külföldi bajnokságok mellett három NB I-es mérkőzést rendeznek szombaton. A női kézi Bajnokok Ligájában játszi az FTC és a Győr is. Folytatódik a Formula–1-es Olasz Nagydíj, és lesz még tenisz, vízilabda, SUP, jégko
A perec egy népszerű európai és amerikai pékáru, azonban sokan mit sem sejtenek róla, mi az a perec, milyen tésztából van és honnan kapta a perec az elnevezését. Cikkünkben eláruljuk, mi az a perec, hogy néz ki a perec és mi a perec keletkezésének a története!
A Magyar Passió című játékfilmből kap ízelítőt Ferenc pápa. Az Eperjes Károly rendezésében készült játékfilmből összevágtak egy 7 perces részletet az alkotók a Szentatya számára.
Súlyos csapást mért az Apple-re egy amerikai szövetségi bíró, aki arra kötelezte a techcéget, hogy engedje az App Store-ját használó alkalmazásoknak, hogy az Apple-n kívüli fizetési csatornák felé tereljék a felhasználóikat - írja a New York Times.
A legnagyobb brit élelmiszeripari szakmai szervezet vezetője szerint most már olyan méreteket ölt a munkaerőhiány a szektorban, hogy javulás kilátása nélkül állandósulhatnak az egyre érzékelhetőbb hiányok a brit élelmiszer-kiskereskedelemben.