Szinte nem létezik olyan ember a földön – vagy csak nagyon kevés –, akit nem közösítettek ki gyermekkorában. Azonban felnőttkorban sem ritka, hogy megtörténik – elég csak a munkahelyi belharcokra gondolni. A felnőtteknek ugyanakkor nagyobb mozgásterük van, több döntést tudnak hozni az életükben, és több tapasztalattal rendelkeznek, mint a gyerekek.
A gyermek megszületését követően - attól függetlenül, hogy természetes úton vagy császármetszéssel történt - a szervezetben drámai hormonszintváltozások mennek végbe, amelyek az anyatej termelődésének megindulását eredményezik.
Az Indamedia korábbi terveinek megfelelően tőkeemelést hajtott végre leányvállalatánál, az Indexnél, ami egyrészt a törvényi előírásoknak való megfelelést, másfelől a hírportál további, több fronton megvalósuló fejlesztését célozza.
Két rendőrségi eljárás is indult a Jobbik elnökének hajdúhadházi lakossági fóruma után, ahol Jakab Péter pártelnök biztonsági emberei nekimentek a rendezvényt megzavaró egyik nézelődőnek.
– Talán nem véletlen, hogy amikor a szerelmesek magasabb szintre emelik a kapcsolatukat, azt mondják róluk: összebútoroznak. Összekötik az életüket, összehangolják a munkájukat, a szabadidejüket.
A járvány lecsengésével a hitelezés mellett az alternatív forrásbevonásra is nőtt a cégek igénye: a Magyar Bankholding tagbankjainak tapasztalatai szerint az idei év második negyedévében is dinamikusan bővült a kötvénykibocsátás a közép- és nagyvállalatok körében. A Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport összesített vállalati hitelpiaci sú
Ahogy az várható volt, nem változtatott tegnap az Európai Központi Bank és maradt az alapkamat a korábbi szinten, ám Pepp kötvényvásárlását visszavágta a jegybank. Nagy pánikot nem okozott a találkozó a részvénypiacokon, amely talán az elmúlt napok eséseiben már beárazta a lépést. Az OTP árfolyama közel 2 százalékos emelkedéssel most a 18 870-es sz
Eséssel zárta a csütörtöki napot a MOL, de ennek ellenére hű maradt a 2400 forintos frontvonalhoz. A mai napon leginkább az amerikai segélykérelmi adatoknak örülhetnek a befektetők, amely kissé el is simította a hangulatot tegnap a börzéken. A MOL grafikonja jóformán onnan folytathatja, ahol abbahagyta és továbbra is csak a 2500-as zóna átütése hoz
Közel két százalékos emelkedéssel ért vissza a 953 forintos szintre a 4IG árfolyama, amely így újra pályázhat a mágikus 1000-es ellenállásra. Némileg enyhült tegnap a nyomás a börzéken, köszönhetően az amerikai segélyekérelmi adatoknak, így ezzel ma a 4IG is nyerhet némi teret. A hét zárására a 900-as támasza és az 1000 forintos ellenállásra helyez
Elérkezett a nap, hogy az Európai Központi Bank is eldöntse alapkamat szintjét és sajtótájékoztatón mutassa be, miként változott az elmúlt hónapban a látkép. Az elemzői konszerzus szerint egyöntetűen nem lesz változás az irányadó kamatláb mértékében és megmarad azonos mennyiségben a kötvényvásárlási program is. Ettől függetlenül megmozgathatja a pi
A 100 napos mozgóátlag közelében is járt tegnap a MOL jegyzése, ám a nap végére mégis inkább visszatért a 2400 forintos szinthez a grafikon. Technikailag újdonság nincs az árfolyamnál, továbbra is a 2300 - 2500-as oldalazó trendből kellene kilépjen a kurzus ahhoz, hogy újra lendületet kapjon. Ma az EKB akár meg is adhatná ezt a lökést a MOL részvén
A keddi kiábrándulást követően, szerdán újra masszív emelkedésben zárt a 4IG árfolyama, amely így megvédte a 900 forintos támaszát. Ma az EKB ülésére figyelhetnek leginkább a befektetők, bár a hazai papír kurzusát leginkább csak a vállalattal kapcsolatos hírek mozgatják leginkább. A bikák számára a legfontosabb ezen a héten továbbra is az említett
A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy v
A Védettségi játékon ismét a civilek maradtak alul, így többen is veszélyben érezhetik magukat a következő Törzsi Tanácson. Előzetes: Nincs többé civil és celeb sziget! (09.10.) A törzseket újraosztják. Vajon mit szólnak ehhez a játékosok? Részletek péntek este 21:20-kor a Survivor következő részében az RTL Klubon! Elérkezett a Survivor eddigi
Korábbi cikkünkben a jelen.media cikkének tartalmi összefoglalóját közöltük. Ebben megírtuk, hogy az 1567/2021. számú kormányhatározat szerint megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR), ami eddig nagyjából 14 milliárd forintjába került az adófizető polgároknak. Ahogy az eredeti cikk is, úgy mi is közöltük a
A Tuxera, a világ egyik vezető IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli specialistája, valamint a beágyazott rendszerek legismertebb szakértője szakmai befektetőként vásárolta meg a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szaka
Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia most megjelent, a szakmai közösségi portált, valamint az ott jelen lévő 200 felsővezető oldalát vizsgáló felméréséből. Összesen több, mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, míg 39
Kovács Ákos énekes, dalszerző a producere az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának. Mielőtt igent mondott volna a felkérésre, a Kossuth-díjas énekes elhívta a bíborost a koncertjére a Budapest Arénába. Ákost a Nek-himnusz munkáiról kérdeztük és arról, hogy mit remél a budapesti világtalálkozótól.
Hogy miért ne bombázz effajta üzenetekkel valakit, aki amúgy is segít? Mert fogalmad sincs, való-e neki az adott élethelyzetében kisállat. És nemet mondani épp ugyanolyan felelős döntés, mint kihozni egy kutyát a menhelyről.
A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) bemutatta a magyar e-sport válogatott tagjait, akik hat játékban képviselik hazánkat az IESF világbajnokságon, a World Esports League küzdelmeiben és az európai Nations Cup versenyén. A magyar e-sport válogatott és a HUNESZ stratégiai partnere, hazánk vezető energiaital gyártója, a HELL ENERGY segíti a játékosok
A kormányzat a minimálbér emelését sikeresen tematizálta többek között oly módon, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációba is bekerült egy erről szóló és „csak egyféleképpen” megválaszolható kérdés. Így egy egyébként fontos közgazdasági felvetés vált egyértelműen politikai kérdéssé. Pedig Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint érdemes lenne ol
Továbbra is borotvaélen táncolnak a hazai tulajdonú ruházati divatáru és cipőkereskedők, noha a nyár kissé javított helyzetükön. A plázákban működők munkaerőgondokkal küzdenek, mozgásterük nagyon beszűkült a bérbeadókkal folytatott tárgyalásokon. Elvileg segíthetne a moratórium meghoszabbítása, de a hitelt akkor is ki kellene termelni. Ráadásul a j
Triatlonverseny miatt lezárják a 710-es főutat a Balatonnál vasárnap reggel 7 órától várhatóan 18 óráig – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Kovács Ákos énekes-dalszerző a producere az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszának. Mielőtt igent mondott volna a felkérésre, a Kossuth-díjas énekes elhívta a bíborost a koncertjére a Budapest Arénába. Ákost a NEK-himnusz munkáiról kérdeztük és arról, hogy mit remél a budapesti világtalálkozótól. Fodor Erika cikke.
2021. július 1-jétől új fogalmat kell megjegyezniük az internetes platformok üzemeltetőinek. A vélelmezett értékesítő fogalma az elektronikus kereskedelem új áfa szabályai nyomán került bevezetésre Azokat az online platformokat, webáruházakat, amelyek csupán összekötik a fogyasztókat a termékeket eladásra kínáló vállalkozásokkal (azaz nem vesznek é
Állatrendőrség indul Budapesten és környékén - jelentette be a Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat elnöke. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő azt mondta Híradónknak: nem hatósági szerv lesznek, hanem az intézkedő hatóságok és a civil szervezetek számára szeretnének koordinációs szerepet biztosítani.
A legnépszerűbb európai Lexus-ként ismert, és szegmense egyik legkelendőbb modelljének számító UX crossoverhez elérhető új opciók kívül és belül egyaránt kihangsúlyozzák luxus kompakt SUV merész kifinomultságát. A frissített kínálat máris rendelhető Európában. A legkelendőbb Lexus modellhez, az UX-hoz új külső és belső opciókat jelentettek be, me
Tavaly májusa óta a kkv-k akár húsz nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások. Gyorsabban fizet, de még jobban vigyáz a pénzre az adóhivatal, mint korábban – összegez
Az „Év legtöbb munkahelyet teremtő vállalat” kategóriájában vehetett át díjat a Lenovo a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Év befektetője gálaeseményen. A technológiai vállalat első közvetlen európai gyártóüzemeként épült 30 ezer négyzetméteres üllői gyártócsarnok tavasszal kezdte meg a te