Öt rádiós pályázati felhívás véglegesítéséről is döntött heti ülésén a Médiatanács. Emellett eldőlt, hogy az egyedüli pályázóként pályázati ajánlatot benyújtó LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft.-t nyerte el a Budapest 103,9 MHz körzeti frekvencia használati jogát. A Budapest – Astoria (belváros) telephelyre szóló kisközösségi rádiós pályázat győztese a
7,8 milliárd forintos árbevétel mellett 324 millió forintos teljes átfogó eredménnyel zárta az AKKO Invest. Az árbevétel növekedése elsősorban a NEO Property Services február végi felvásárlásának köszönhető, ami a tavalyi után az idei első fél évben is rekord árbevételt, valamint eredményt ért el.
Törvénymódosítás miatt aktualizálta a televíziós és rádiós tartalmak korhatár-besorolásában irányadó ajánlását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, és egy állampolgári bejelentést is vizsgált az új szabályok alapján – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Starlight-díjat kapott Fuchs Benjámin a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című filmjében nyújtott alakításáért.
Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal a Bors is kipróbálta magát egy horgászversenyen, online csapatunk mentette meg lapunk becsületét.
A planking az edzések egyik elengedhetetlen tartozéka, amelyet a legtöbben a hátuk közepére sem kívánnak. Az előnyei viszont kárpótolnak a kiszenvedett gyakorlatokért, mivel lényegében az egész testünket átmozgatja. Van akinek egy világrekord is születik belőle. Normál esetben talán egy-két percig szoktak egy gyakorlatot végrehajtani, de m
Az új Teslát Magyarországon először a MOM Parkban láthatják a vásárlók a Budapest pop-up üzletében. A 24 859 900 forintos kezdőáron elérhető Model Y egy teljesen elektromos, közepes méretű SUV. Kialakításában a sokoldalúság és biztonság volt a fő szempont.
A Gloster a Digitális Kormányzati Ügynökség által a „Hálózati aktív és passzív eszközök beszerzése” tárgyában meghirdetett keretmegállapodás megkötésére irányuló́ közbeszerzési eljárás során a Gloster konzorciumi tagként nyertes ajánlatot tett.
A nyitó hétvégével kezdetét veszi a 15. Magyar Nemzeti Parkok Hete. A közönség a tíz nemzeti park igazgatóság kínálatával és különleges természeti értékeivel ismerkedhet meg Gödöllőn, a Királyi Kastély területén szeptember 10-e és 12-e között.
Minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben a belföldi turizmus Magyarországon - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a nyári szezont értékelő sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.
A legelső Mátrix-film popkulturális jelentősége a mai napig vitathatatlan, azonban a 2003-ban bemutatott két folytatás már kevésbé nyerte el a nézők tetszését.
Mivel a Survivorban a civilek törzse eddig egy játékot sem tudott megnyerni, két új versenyző érkezett a csapatba erősítésnek. Mindannyian megörültek nekik, de végül is csak az egyikük, Nilton maradhatott a szigeten, akit rögtön mindannyian meg akartak nyerni maguknak, ugyanis védettségi amulettet kapott.
Mekkora az egyéni felelősségvállalás szerepe a fenntarthatóságban? Hol tartunk a nemzetközi mintákhoz képest és hogy tudnánk az adatokat, az adatmenedzsmentet a fenntarthatóság céljába állítani? Ezekről a kérdésekről beszélgettek a szakértők a Sustainable World 2021 konferencia egyik délutáni panelbeszélgetése során.
Az ősz ikonikus magyar fogása nem más, mint a töltött paprika. Talán nincs is még egy ennyire karakteres egytálételünk, mely szinte minden családban telitalálatos kedvenc.
Még csak készülődik a Forma–1 mezőnye a második idei sprintkvalifikációjára, az F1 máris a koncepció módosításán dolgozik. Jövőre jöhet a nem kvalifikáció értékű külön sprintfutam?
Az edzőcipők 2021-re már nem csak ruhadarabként vagy divatos kiegészítőként szolgálnak, hanem sokan üzletet látnak benne. A viszonteladás általános tevékenység lett, amellyel a gyűjtők nagy profitot érhetnek el azáltal, hogy az eredetinél magasabb áron adják tovább a használatlan cipőket. Ennek kapcsán a Uswitch.com ár összehasonlító oldal utánajár
Ha szívünkben és embertársaink jócselekedeteiben keressük Istent, meg is találjuk Őt – mondta Áder János köztársasági elnök a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pénteki napján tartott tanúságtételében.