2021. szeptember 1. szerda

szept. 1
13:30
A PayPal lehet a Robinhood kihívója (vg.hu)
A PayPal anyavállalata saját részvénykereskedési platform felállításán gondolkozik, s ezzel veszélyeztetné a Robinhood piacát.
szept. 1
13:30
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos program (Mandiner)
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
szept. 1
13:30
Egyszerre tanulhatnak a diákok színésznek, táncosnak és artistának a Színitanházban (Magyar Nemzet)
Új, alkotó jellegű, széleskörűen fejlesztő, gyakorlatközpontú, ráadásul állami finanszírozású színházi és filmszínészképzést indít a Színitanház Békéscsabán és Budapesten. A képzés érdekessége, hogy hazánkban jelenleg nincsen még egy olyan iskola, ahol színésznek, táncosnak és artistának egyaránt lehet tanulni a kor elvárásainak megfelelően.
szept. 1
13:30
Putyin keményen bírálta az USA afganisztáni mérlegét (Demokrata)
Az orosz elnök kontraproduktívnak nevezte, hogy idegen értékeket erőltettek Afganisztánra. Szerinte az ilyen kísérletek az állam pusztulásához vezetnek.
szept. 1
13:30
Orbán Viktor: Európa jövője az, ha együtt maradunk (Mandiner)
A magyar miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórumon arról is beszélt, hogy  a tömeges migráció veszélyezteti Európa biztonságát és kulturális identitását.
szept. 1
13:32
Kiderült, mitől robbant fel a magyar gazdaság (Mandiner)
A gazdaság gyorsan lábal ki a válságból a KSH részletes GDP-adatai szerint, már 4%-ponttal gyorsabban nőtt hazánk gazdasága, mint az euróövezet.
szept. 1
13:32
Két ezüstéremmel lettünk gazdagabbak a paralimpián (Magyar Nemzet)
Folytatódott a magyar éremeső a tokiói paralimpián. Pap Bianka ezüstérmet nyert 400 méteres gyorsúszásban, Konkoly Zsófia a 200 méteres vegyesúszás S9-es kategóriájában másodikként ért célba.
szept. 1
13:33
Konkoly Zsófia őrületes hajrában ezüstérmes 200 méter vegyesen (SzMo)
A mai napon ez már a második magyar érem!
szept. 1
13:33
Gamereknek készített monitort a Huawei (MMonline)
A kifejezetten játékosoknak és profi felhasználóknak szánt HUAWEI MateView GT kialakításának köszönhetően lenyűgöző audiovizuális szórakoztató élményt nyújt. Ez az első monitor, amelynek állványába 2.0 sztereó hangszóróval felszerelt SoundBar került, a játék élményének hangulatát pedig a beépített LED világítás fokozza. Vadonatúj termékkategóriáján
szept. 1
13:34
Varga Judit: Van amihez nem szükséges külön kommentár (Mandiner)
Dánia szociáldemokrata bevándorlásügyi minisztere szerint hiba volt Orbán Viktort bírálni.
szept. 1
13:34
A Fidesz nyerte a választások előtti utolsó nyarat (Magyar Nemzet)
A parlamenti választások előtti utolsó nyáron is meg tudta őrizni érdemi előnyét a Fidesz a baloldallal szemben – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a felnőtt magyar lakosságra reprezentatív kutatásából. A teljes felnőtt népességben a júniusi 40-ről augusztusra 45 százalékra emelkedett a Fidesz-szimpatizánsok tábora.
szept. 1
13:36
Megszavazták: a fővárosi közgyűlés visszavonta a hozzájárulást az atlétikai vb megrendezéséhez (Menedzsment Fórum)
Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulás visszavonását.
szept. 1
13:36
Ellenzéki előválasztás: eldőlt, három miniszterelnök-jelölti vita lesz (Infostart)
Az első forduló előtt az ATV-n, közben és a két forduló között az RTL Klubon megy majd a vita.
szept. 1
13:36
Európa-liga: eldőlt, hogy a Puskásba költözik-e a Ferencváros (Blikk)
Felmerült, hogy a nemzetközi kupameccsein megint a Puskás Arénában fogadja ellenfeleit a Ferencváros labdarúgócsapata, ám végül úgy döntött a klubvezetés, az El-mérkőzésekre maradnak az Üllői úton.
szept. 1
13:36
„Szabad melleket minden nőnek” – Tóth Gabi brutálisat robbantott a Sztárban sztár forgatásán (Metropol)
Egy már egészen biztos, elképesztően izgalmas lesz a Sztárban sztár leszek! című műsor.
szept. 1
13:36
Itt vannak Jocó bácsi legfontosabb tanácsai: így élhetik túl a szülők a tanévkezdést (Pénzcentrum)
Megkezdődött a 2021-2022-es tanév, annak minden velejárójával együtt. Gondoskodni kell többek között a tankönyvekről, a papír- és írószerek beszerzéséről vagy a különórák költségeiről. Alig indul el a tanítás, máris elérkezik az első szülői értekezlet ideje is, ami miatt sokan feszültek lehetnek, esetleg csak nyűgként tekintenek rá.
szept. 1
13:36
Új fotókon mutatja elegánsabb oldalát az elektromos Genesis GV60 (Auto Pult)
A Genesisnél talán meghallgatásra találtak sirámaim, hiszen bemutatómban éppen arra panaszkodtam, hogy bár az élénk sárga szín igen látványos, a prémiumgyártó elegánsan vagány formanyelvét talán nem tudja annyira szépen kihangsúlyozni. A gyáriak pedig meg is osztottak egy újabb képsorozatot az autóról, amely ezúttal fehér színben pompázik, és – leg
szept. 1
13:36
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: Budapest nem kíván az atlétikai vb házigazdája lenni (ATV)
Budapest nem kíván a 2023. évi atlétikai világbajnokság házigazda városa lenni az eredetileg a Diákvárosnak szánt területnek a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére, a kínai elitegyetem campusa fejlesztéséhez való átadása esetén - Karácsony Gergely előterjesztésére ezt a határozatot fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a mai rendkívüli ülésén, 18-
szept. 1
13:36
Karácsony Gergely nem szállt ki autójából, és nem ment gyalog dolgozni (Demokrata)
Az iskolakezdés reggelén hatalmas káosz alakult ki a dugók miatt a fővárosban, Karácsony azonban nem szállt tömegközlekedésre.
szept. 1
13:36
A börtön dicsősége (Magyar Nemzet)
Isten jóságából föladtam a szent papi rendet fiatal testvéreimnek, s ez alkalomból most fölszentelt testvéreimhez, de egyúttal összes papjaimhoz kívánok szólni arról a kötelességről és magatartásról, melyet jelen körülmények között hangsúlyozni szükségesnek látok.A világ a gyűlölet és ellenségeskedés tüzében ég – amint Szentséges Atyánk békeimádság
szept. 1
13:36
Friss: Miniszterelnök-jelöltként nyilvántartásba vették Dobrev Klárát, a szükséges ajánlások háromszorosát adta le (Nyugati Fény)
Ezzel ő az első hivatalos miniszterelnök-jelölt.
szept. 1
13:38
Bejelentették, mikor láthatjuk a miniszterelnök-jelölti vitákat a tévében (Nyugati Fény)
Az ellenzéki pártok célja, hogy visszahozzák a vitakultúrát Magyarországra.
szept. 1
13:39
Bakondi György: jelentősen emelkedett idén a határsértők száma (BorsOnline)
Jelentősen emelkedett idén a határsértők száma 2020-hoz képest - közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán Ásotthalmon, az ideiglenes biztonsági határzárnál tartott sajtótájékoztatón, amit az Mti idézett.
szept. 1
13:39
Schobert Norbi elárulta: ez az oka annak, hogy összeesett az otthonuk előtt (Life)
Sebestyén Balázsék felhívták a kórházban lábadozó Schobert Norbit, aki arról mesélt, hogy élte meg, hogy összeesett csütörtökön az otthona előtt, illetve mi vezethetett a stroke-hoz.
szept. 1
13:39
Ha ma csak egy állatos videót néznél meg, akkor legyen ez! Elképesztő barátság szövődött egy kutya és egy liba között. (Promotions)
Elképesztő az a kapcsolat ami a kölyökkutya és a mentett liba között szövődött
szept. 1
13:42
Földre rántották, rugdosták őket: rendőrökre támadtak két szabolcsi falunapon (Blikk)
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség két ügyben is nyomozást rendelt el hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
szept. 1
13:42
Pelét kórházban ápolták (Blikk)
Sao Paulo – Kórházba kellett szállítani Pelét, a brazilok háromszoros világbajnok futball-legendáját. A 80 esztendős korábbi klasszis ugyanakkor hivatalos Twitter-oldalán jelezte, nincs komoly baj, csupán kötelező vizsgálatokon vett részt.
szept. 1
13:42
Ezekbe a városainkba kerülhetnek az Afganisztánból kimenekített emberek (ATV)
Jelenleg karanténban vannak a külföldről érkezett személyek. Ennek lejárta után a Vámosszabadi Befogadó állomáson, illetve szükség szerint a Balassagyarmati Közösségi Szálláson helyezik el őket. Utóbbi polgármestere ezért felhívta a lakosok figyelmét: a befogadottak egyike sem harcos vagy bűnöző.
szept. 1
13:42
Róma előtt Horvátországban volt vakáción az Orbán család (444.hu)
A hvg.hu egyik olvasója fotózta le Orbánt és apját.
szept. 1
13:42
A Frankfurt rossz e-mail címet adott meg a Laziónak, kútba esett az átigazolás (m4sport.hu)
Furcsa véget ért a szerb Filip Kostic átigazolási ügye.
szept. 1
13:42
Vágvölgyi Gergely: Könyvek könyve, világ világossága – Így olvasunk mi (Mandiner)
Scruton, Ratzinger, Pilinszky – következnek Vágvölgyi Gergely kedvenc könyvei a Mandiner új sorozatában!
szept. 1
13:44
Ajándék magazincsomaggal honorálja a véradást a Ringier Axel Springer kiadó (Blikk)
Ajándék olvasnivalóval támogatja az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) munkáját a Kiskegyed, a Glamour, a Blikk, a GEO magazin, számos rejtvény- és gasztro kiadvány kiadója, a Ringier Axel Springer. A következő hónapok során országszerte közel negyvenezer kiadvány várja az önkéntes véradókat.
szept. 1
13:44
Varga Mátyás Zsolt: Gyertya, selyem, színjáték – Így olvasunk mi (Mandiner)
Lem, Dante, Plutarkhosz – következnek Varga Mátyás Zsolt kedvenc könyvei a Mandiner új sorozatában!
szept. 1
13:46
Kéri Gáspár: Tajték, laterna, Margarita – Így olvasunk mi (Mandiner)
Bergmann, Bereményi, Bulgakov... következnek Kéri Gáspár kedvenc könyvei a Mandiner új sorozatában!
szept. 1
13:48
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: megvétóznák az atlétikai vb-t a Fudan-törvény végrehajtása esetén (Blikk)
Több mint kilenc hónap szünet után tartanak ma közgyűlést Budapesten Karácsony Gergely vezetésével, mivel a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt nem lehetett testületi ülést összehívni.
szept. 1
13:48
Kiderült, hogy mennyivel kisebb: íme a nekünk szánt Sportage! (Autónavigátor)
Tagadhatatlan, hogy a Sportage világszerte az egyik legnépszerűbb modell a koreai gyártó kínálatában, nem csoda, hogy az új generációját dizájn
szept. 1
13:48
Megjelent a Magyar Biztosítók Évkönyve (vg.hu)
Megjelent a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) évkönyve, amely a 2020-as részletes biztosítói adatsorokat mutatja be.
szept. 1
13:48
Orbán Viktor elmondta az egyetlen megoldást a migráció kezelésére (Demokrata)
Orbán Viktor a nemzetközi stratégiai fórum csúcsszintű kerekasztal-beszélgetésén vett részt.
szept. 1
13:48
Dán miniszter: Hiba volt Orbán Viktort bírálni a kerítésért (Demokrata)
A dán kormány bevándorlásügyi minisztere szerint nem ismétlődhet meg 2015.
szept. 1
13:48
Fintechek és influenszerek (Mandiner)
Fogfehérítőt, kutyaeledelt és most már fintech szolgáltatásokat is influenszerekkel próbálnak eladni a cégek. Az influenszerek kezében van a kulcs a fiatal vásárlók megnyeréséhez – mutatott rá a Fintech Világa podcastban megkérdezett üzleti elemző. Szemlénk.
szept. 1
13:54
Új helyről "oszt" az MVM (Infostart)
Lezárult az MVM Émász Áramhálózati Kft. 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlására irányuló tranzakció.
szept. 1
13:54
Építőipari ellenőrzések: a felkeresett kereskedelmi egységek 60 százalékánál találtak jogsértést (Adózóna)
Nyolc hete vizsgálja a fogyasztóvédelem az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségeket, az augusztus végéig felkeresett félezer kereskedelmi egység 60 százalékát érték jogsértésen – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.
szept. 1
13:54
Kövesd az F1Világot Instagramon és nyerj! (F1világ)
Még ma estig tart játékunk, amely során egy különleges, Forma-1-es albumot nyerhetsz – érdemes követni az F1Világot Instagramon is!
szept. 1
13:54
Újabb támogatásra pályázhatnak a magyar kkv-k: indul a program (Portfolio)
Indul a munkahelyi képzéseket támogató 70 milliárd forintos kormányzati program, első körben 15 milliárd forintos keretösszegre pályázhatnak a vállalkozások október 1-jétől egy EU-s pályázat keretében - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtó
szept. 1
13:54
Az ATV-n és az RTL Klubon követheti az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek vitáit (ATV)
„Az előválasztás egyik célja, hogy visszahozza a magyar politikába, a magyar közéletbe a vitakultúrát” – áll a Párbeszéd sajtóközleményében, melyben kijelentik: az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltjei három vitán is részt vesznek.
szept. 1
13:54
Ezüstérmes Konkoly Zsófia 200 méter vegyesen a paralimpián (444.hu)
Még csak 19 éves a pécsi versenyző.
szept. 1
13:57
Nézőpont Intézet: A Fidesz nyerte meg az augusztust (BorsOnline)
A nyári pihenés zavartalansága, a gazdaság talpra állása és a gyermekvédelmi népszavazás hatása is szerepet játszott abban, hogy a Fidesz lett a nyári szezon politikai nyertese.
szept. 1
13:57
Önt elrabolták?! – Jake Gyllenhaalé lehet az év thrillere (SzMo)
Kijött A bűnös teasere, melyben a színész 911-es diszpécserként egy rémisztő telefonhívást kap.
szept. 1
13:57
Így néz ki ma az egyetlen nő, akit Freddie Mercury valaha szeretett: Íme, Mary Austin (Life)
Freddie Mercury és Mary Austin közötti kötődés soha nem szűnt meg, habár a szerelmük igen. Mindig ott voltak egymás számára: nem véletlen, hogy az énekes a nőre hagyta hatalmas kastélyát, máig abban él a 70 éves Mary, gyerekeit is ott nevelte fel.
szept. 1
13:57
Egyedülálló élményt ígérnek a legújabb OLED tévék (MMonline)
A Philips TV és a hangrendszerek elismert szakértőjének számító Bowers & Wilkins ismét nyerő párosnak bizonyult. A két márka együttműködésének eredményeként született OLED+ készülékek egészen új jelentést adnak a „kiváló” szónak. Az új Philips OLED+986 és OLED+936 minden eddiginél jobb teljesítményt nyújtanak, ráadásul az OLED+936 az EISA legjobb h

Keresés