Mary Daly, a San Francisco-i Fed elnöke szerint a delta variáns terjedése és az alacsony átoltottsági számok a világ egyes részein veszélybe sodorják a világgazdasági fellendülést – számol be a hírről a Financial Times.
Péntek hajnalban Budapesten a Dunába hajtott egy autós a soroksári komp Csepel-szigeti rámpájáról – tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A Mercedes látszólag talán nagy veréseket kapott az utóbbi hetekben, Valtteri Bottas azonban rámutatott, tulajdonképpen egészen jól jöttek ki ebből az időszakból.
D terv néven a hazai kkv-k digitális fejlődését segítő programot indít a Telekom a Hello Biznisz edukációs platformján. A kezdeményezés alapgondolata, hogy minden vállalkozás digitalizálható: ebben a folyamatban, kis lépésekkel is előrébb juthatunk, hiszen mindig lehet még hatékonyabb digitális módszereket, eszközöket találni, egyszerűsíteni és tov
Milyen bocsánatkérés az, melyben a Népszava egyik nap a sajnálkozását fejezi ki a kereszténygyalázó karikatúra miatt, másnap már újra a torkunknak ugrik, kifogásolva a jogerős ítéletet?
Meghalt egy motoros Hatvanban, miután a járművével villanyoszlopnak csapódott péntek reggel - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A focikedvelőknek vihar előtti csend érzése lehet az élő közvetítéseket böngészve - egy szem skót ligakupa mérkőzéssel kell beérniük. A magyar női kézisek felkészülési mérkőzést játszanak, játszanak Wimbledonban, folytatódik a Tour, Budapesten díjugrató világkupa zajlik.
Az utóbbi napok gyengülése után egyelőre péntek reggel sem tud erősödni jelentősen a forint. Az euró jegyzése továbbra is 358 körül jár, vagyis látótávolságon belül van a 360-as lélektani határ, ami felett lassan megint a magyar deviza történelmi mélypontja fenyegetne.
A heves zivatarok veszélye miatt másodfokú riasztást adott ki az ország középső területeinek több járására az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek reggel. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, viharjelzéseit.
Az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszert dolgozott ki elsőként a BÉT Prémium Kategóriájában jegyzett vállalatok közül, így lehetővé válik, hogy a vállalat a későbbiekben zöld kötvényeket bocsásson ki, valamint zöld hiteltermékeket is igénybe vegyen.
Az üzletembernek aranyból van a szíve, ezt már többször is bizonyította, most azonban szintet lépett: a rendszeres támogatások mellett egy alapítványt hoz létre, ami szegénysorban élő fiatal tehetségeket támogat.
A felfokozott várakozások övezte kupé premierjével létrejön az új mesterhármas, vagyis a TOYOTA GAZOO Racinggel közösen fejlesztett globális modelltrió, amely azt a motorsportból érkező mérnöki tapasztalatot és tervezési filozófiát hasznosítja, amely megannyi elismerést hozott a GR Supra és a GR Yaris számára. A GR 86 részvétele a július 8-tól 11-i
Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor új otthont kell keresnie magának. Ennek számos oka lehet: a felnőtté válástól kezdve az újrakezdésig bármi indokolhatja a változás igényét. Azonban nem mindegy, milyen körülmények között történik. Az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy egyedül vágjunk bele vagy költözzünk össze másokkal?
A 2021. július 8-án megjelent, 130. számú Magyar Közlönyben kihirdették az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló kormányrendeletet, és módosították az EKÁER-rendeletet.
Lényegesen leegyszerűsíti a céges Apple-eszközök tömeges beállítását és konfigurálását az az új szolgáltatás, amelyet a Telenor most egy ingyenes regisztrációt követően tesz elérhetővé a vállalati ügyfelei számára. Az Apple Business Manager segítségével az eszközöket csoportosan, akár előre, vagy a hétköznapokban folyamatosan lehet a vállalati előí
Megjelentek a rendeletek a legfrissebb Magyar Közlönyben Orbán Viktor építőiparra vonatkozó legutóbbi bejelentéseiről, többek között az építőipari termékek kivitelére vonatkozó szabályozásról és a bányászatra vonatkozó extraprofit-adóról.
Hollywood egyik legismertebb és legbefolyásosabb színész-rendező-producere Tom Hanks, aki 1956. július 9-én látta meg a napvilágot a kaliforniai Concord városában. Bár munkássága magáért beszél, van néhány izgalmas tény vele kapcsolatban, amit csak kevesen tudnak!
Egy majdnem kitört világháború, egy pandémia, egy drasztikus dohánydrágulás és egy újabb dobosváltás után új dallal jelentkezik a Meg Egy Cukorka. Az új dal a budapesti art-rock trió második albumának felvezetése, amely ősszel fog megjelenni.
Lehetővé akarja tenni a lakott területekre bemerészkedő agresszív medvék kilövését, erről a kabinet csütörtökön első olvasatban vitatott meg egy sürgősségi kormányrendeletet, amelyet Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter reményei szerint jövő héten el is fogadnak.
Egy Pest megyei gyorsételeket kínáló egység ellenőrzése során súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nébih ellenőrei.
Sokaknál okozott az első körös oltás komoly mellékhatásokat, ezért régóta kérdés, hogy mikor és hogyan lehetne az első oltás után egy másik vakcinát kapni második körben. Müller Cecília országos tisztifőorvos levele végre megadja a választ erre, amennyiben súlyos mellékhatásokat tapasztaltak az első adag után.
A kormány által már bejelentett, építőipari anyagok drágulását megakadályozó intézkedések csütörtök este megjelentek a Magyar Közlönyben. Ebben többek között szerepel a kiegészítő bányajáradékról szóló rendelet, ami egy új különadó a szektor legnagyobb szereplőire szabva (pontosan 11 cégre), mert a kormány érvelése szerint ők extraprofitot tesznek
Az autós nyaralások most népszerűbbek, mint valaha, azonban kicsit több tervezéssel is járnak, mint felpattanni egy repülőre. Cikkünk ebben nyújt egy kis segítséget.