2021. július 8. csütörtök

júl. 8
7:09
Az orvosok is elképedtek, ezért veszélyes kutyapózban szexelni (Metropol)
Egy férfit meg kellett műteni a kellemetlenül végződött együttlét után. Ilyen jellegű baleset korábban még nem történt, de a pózokra nem árt ügyelni.
júl. 8
7:09
Gyengült a forint csütörtök reggelre (ATV)
Minimálisan gyengült a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
júl. 8
7:09
Nagy zuhanás után kicsit emelkedett a szójabab ára (Agrofórum)
Európában már a pluszok, de a tengerentúlon még a mínuszok domináltak az agrárpiacokon. Chicagóban a búza ára 0,4 százalékkal, a kukoricáé 1,4 százalékkal, a repcéé pedig 1,1 százalékkal csökkent. A szójabab már pluszban zárt, 2 százalékkal emelkedett a kurzus. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 1,2 százalékkal, a repce pedig 0,8 sz
júl. 8
7:09
A japán kormány rendkívüli állapotot hirdet Tokióban (Demokrata)
Az egészségügyi szakértők és a polgárok zöme ezt ellenzi az olimpiai játékok megtartását.
júl. 8
7:12
Érdemes 5G-re váltani: a korai alkalmazók 60%-a fokozott működési hatékonyságot tapasztal (Márkamonitor)
A Capgemini Kutatóintézet szerint az 5G tulajdonságai teljesítik vagy meg is haladják a legtöbb korai alkalmazó elvárásait. A szervezetek optimisták az 5G nyújtotta lehetőségeket illetően.   Nemrég került nyilvánosságra az ’5G és az edge helyzete az ipari üzemeltetés tükrében’ című kutatás, amely az 5G kérdéskörét feszegeti. Eszerint az ipari 5G al
júl. 8
7:12
Az izlandiaknak bejött, kérdés nálunk mikor valósulhatna meg a négynapos munkahét (Igényesférfi.hu)
Az eddigi legnagyobb kísérlet Izlandon zajlott, és az eredmények alapján óriási sikert aratott.
júl. 8
7:12
Észreveszi Köllő Babett új haját egy ilyen dekoltázs mellett? fotó (BorsOnline)
Noha minden bizonnyal inkább csak egy jó szelfit szeretett volna kitenni, amin megmutathatja új haját, a többség bizony kicsit lejjebb fókuszál.
júl. 8
7:12
Engedély nélkül végzik a drogrehabilitációt a szcientológusokhoz köthető szervezetnél (Mandiner)
Információik szerint nem csak a Magyar Szcientológia Egyháznál, hanem a vallási szervezethez köthető, drogprevencióval és rehabilitációval foglalkozó közhasznú alapítványnál is nyomoz a rendőrség, mégpedig kuruzslás vétségének gyanújával. A szervezetről pár éve a TASZ azt állapította meg, hogy áltudományos módszerekkel dolgozik.
júl. 8
7:15
Nyári szépségápolási tanácsok (WebBeteg)
A nyári napfény jó hatással van kedvünkre, de igencsak sok gondot okozhat a szemnek, a bőrnek és a hajnak.
júl. 8
7:15
Kamerák előtt omlott össze a magyar sztár menyasszonya, úgy érzi, kikészítik (Ripost)
Dobos Attila és kedvese a hírek szerint szakítottak, de a menyasszony most kamerák előtt zokogva beszélt az igazságról és a jövőbeni terveikről.
júl. 8
7:15
Demi Moore még 58 évesen is olyan dögös, hogy felkérték fürdőruhamodellnek (Promotions)
Demi Moore a nagyjából 30 évvel fiatalabb lányaival együtt pózolt.
júl. 8
7:15
Soha nem volt ilyen sok új fertőzött egy nap alatt Dél-Koreában (Demokrata)
Június 25-én jelentették be, hogy megjelent az országban az indiai eredetű vírusmutáció.
júl. 8
7:18
Válságos állapotba került a meggyilkolt haiti elnök felesége (vg.hu)
Az özvegy karján és combján vannak lőtt sebek, illetve komoly hasüregi és kézfejsérülései vannak.
júl. 8
7:18
Charlie-tól kapott ajándékot a debreceni focikapus (BorsOnline)
Megajándékozta egymást Gróf Dávid, a Dvsc kapusa és Horváth Charlie énekes. A focista egy mezzel lepte meg az előadót, aki egy aláírt Cd-vel érkezett a felejthetetlen találkozóra.
júl. 8
7:18
Huszonöt évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogták el (Demokrata)
A gyilkosság 1996 decemberében történt, az áldozat egy 84 éves nő volt.
júl. 8
7:18
Törvénysértőnek tartják az egri polgármester korábbi döntéseit (Magyar Nemzet)
A mandátumába is kerülhet az egri polgármesternek, hogy a közgyűlés a kormányhivatal vizsgálatát kéri nyolc korábbi döntésével kapcsolatban.
júl. 8
7:21
Kormány- és miniszteri rendeletek módosultak (Adózóna)
Veszélyhelyzeti szabályok is változtak több, kormány- és miniszteri rendelet módosítása következtében, derül ki a július 7-ei, 129. számú Magyar Közlönyből.
júl. 8
7:21
Lagzi Lajcsi hét évet is kaphat, megszólalt az ügyéről (ATV)
Rá hét, feleségére pedig két évet kért az ügyészség.
júl. 8
7:21
Litvánia kerítést épít a fehérorosz határra (444.hu)
Az EU-tag balti állam azzal vádolja a fehérorosz vezetést, hogy kifejezetten támogatják az EU-ba irányuló migrációt, Bagdadból és Törökországból érkeznek repülők Minszkbe.
júl. 8
7:21
Ki nem mond igazat? Szegedi Fecsó állítja, milliókat költött exére, Beára (Life)
Ahogy megírtuk, csúnyán végződött Szegedi Fecsó és Bea kapcsolata. A lány kígyót-békát kiabált a férfira, annak ellenére, hogy azt állítja, még mindig szerelmes belé. Fecsó úgy gondolja, nem rendeződhet a kapcsolatuk és egyúttal reagált 13 évvel fiatalabb exe vádjaira is.
júl. 8
7:24
Dőlnek a rekordok a lakáshiteleknél (vg.hu)
Májusban már 460 milliárd forint felett járt a lakáshitel-piac, ami éves összevetésben 21,6 százalékos növekedés – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból
júl. 8
7:24
Dőlnek a rekordok a lakáshiteleknél (Demokrata)
A CSOK és az Otthonfelújítási program hatására a támogatott lakáshitelek aránya is egyre feljebb kúszik az új kihelyezéseknél.
júl. 8
7:24
Jóváhagyta a bíróság a spanyol jobboldal migránsellenes kampányát (Magyar Nemzet)
A baloldal jelentette fel a Vox nevű pártot, mely szerintük gyűlöletkeltéssel próbált szavazókhoz jutni a régiós választásokon.
júl. 8
7:24
Építőipari felvásárlást vizsgál a GVH az alapanyagok drágulása miatt (Forbes)
A Gazdasági Versenyhivatal szerint az elszálló árak miatt nem tudni, milyen hatással lehet két cég összefonódása a piacra. Versenyfelügyeleti eljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal, hogy milyen piaci hatással járna
júl. 8
7:24
Élet a cseszneki várban (Helló Magyar)
Veszprém megye csaknem teljes területét átszövi, beborítja a Bakony. Csesznek községe a Veszprémet és Győrt összekötő 82-es főút mellett, az Öreg-Bakonyban található. Domborzatát a völgyek, fennsíkok,
júl. 8
7:26
Megkerülhetők az internetes cenzorok (Demokrata)
Már nem kell tartani attól, hogy eltűnnek a nyilvánosság elől a konzervatív érzelmű emberek posztjai a közösségi portálokról.
júl. 8
7:26
Gerillaharc a nyugati média túlhatalma ellen (Magyar Nemzet)
Rab Irén: Az igazságérzetemet nagyon bántja az országunkat lejárató sok ferdítés, hazugság.
júl. 8
7:26
A tökéletes vállalkozásötlet megtalálása és validálása (Forbes)
Egyre több üzleti lehetőség vesz minket körbe, nekünk pedig két dolgunk van: megtalálni őket, majd validálni, hogy működőképesek-e. Cikkünk ebben segít!
júl. 8
7:27
Egy aprócska fém buszból valódi álomotthont készített egy fiatal pár - Nem semmi, mit hoztak ki belőle (Joy)
Ki gondolta volna, hogy még egy unalmasnak tűnő, fém borítású lakóbusz is rejtheti álmaid otthonát?
júl. 8
7:27
Száz új munkahelyet teremt a bátonyterenyei akku-újrahasznosító (autopro)
Átadták a dél-koreai SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátor újrahasznosító gyárát a Nógrád megyei Bátonyterenyén.
júl. 8
7:27
Valóságshow-győzelemből tragédia: kiderült, hogyan él most BB Évi - Vallott az exe, Renato (Life)
A mai napig sokat gondol volt kedvesére, BB Évire Renató. A lány évek óta szociális otthonban él, a férfi bízik benne, hogy látja még boldognak és egészségesnek exét.
júl. 8
7:28
A felzárkózás házgyára (Demokrata)
A bérelhető, úgynevezett kezdetházak esélyt jelenthetnek a felkapaszkodásra az együttműködésre hajlandók számára.
júl. 8
7:30
A kormány rendkívüli állapotot hirdet Tokióban (vg.hu)
Tokióban szerdán 920 fertőzéses esetet regisztrálták, 206-tal többet, mint egy héttel korábban.
júl. 8
7:30
Ahol a kockás liliom virul (Demokrata)
A patakvölgyben, hegyek ölelésében fekvő, nyugalmat árasztó településen vendégeskedve szinte megszűnik az idő szorítása.
júl. 8
7:30
A japán kormány rendkívüli állapotot hirdet Tokióban negyven napra (Mandiner)
Korábban az olimpia szervezői azt mondták, nem zárják ki, hogy rendkívüli állapot bevezetése esetén a helyi lakosokat sem engedik be a sporteseményekre.
júl. 8
7:33
Ezt hagyták maguk mögött az éj leple alatt távozó amerikaiak (Infostart)
Az Afganisztánból kivonuló amerikai erők az éj leple alatt távoztak a masszív Bagram légitámaszpontról, úgy hogy még a szövetséges Afgán Nemzeti Hadsereget sem értesítették. Nem sokkal később fosztogatók jelentek meg és vitték, ami mozdítható volt.
júl. 8
7:33
A nők több, mint fele nem tervez semmilyen nyaralást idén nyáron (ProfitLine)
A férfiak közel 40 százaléka, a nők több, mint fele nem tervez semmilyen utazást idén nyáron – derül ki egy, a Bank360 megrendelésére készített reprezentatív kutatásból. Akik mégis mennek majd, azoknak a legnagyobb része belföldre veszi az irányt, a válaszadók kevesebb, mint ötöde fog idén külföldön pihenni.
júl. 8
7:33
Tizenkilenc millióhoz közelít Brazíliában a fertőzöttek száma (hirado.hu)
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
júl. 8
7:33
Ha kiszúrsz egy apró részletet a képen, megoldhatod a bűntényt (Femcafe)
Elég szemfüles vagy?
júl. 8
7:33
10 dolog, ami mindenkit kiakasztott a Bosszúállók 4-ben (Mafab)
A 2019-ben mozikba került Bosszúállók: Végjáték továbbra is az MCU egyik legepikusabb sztorijának számít, mindez nem jelenti azonban azt, hogy a rajongók ne találtak volna néhány idegesítőnek mondható hiányosságot.
júl. 8
7:36
Weisz Fanni megtörte a csendet: Ez a véleménye valójában exe és Nádai Anikó kapcsolatáról (BorsOnline)
Weisz Fanni őszintén elmondta, mit gondol exe, Hajmásy Péter és Nádai Anikó kapcsolatáról.
júl. 8
7:36
Széchényi Ferenc, a mecénás (Demokrata)
Széchényi Ferenc neve sokáig elevenen élt a nemzet emlékezetében, ám fia színre lépése némileg elhalványította azt.
júl. 8
7:36
A gazdák korlátozása nélkül is zöldül a mezőgazdaság (Magyar Nemzet)
A klímaharcot nem az európai gazdák indokolatlan korlátozása, hanem a szegény országok fejlesztése segítené.
júl. 8
7:36
Tűzharcban fogták el a haiti elnök feltételezett gyilkosait (Mandiner)
Őrizetbe vette a haiti rendőrség Jovenel Moise államfő feltételezett gyilkosait – jelentette be helyi idő szerint szerda este a karibi ország tájékoztatási minisztere a Twitteren.
júl. 8
7:38
A szabadság rendet jelent (Demokrata)
Bagdy Emőkével hitről, boldogságkeresésről, véleményformáló kurázsiról és a trendkövető gondolkodás veszélyeiről is beszélgettünk.
júl. 8
7:38
Hargitai Miklós: Veszi a lapot (Mandiner)
Fölösleges volt Orbánnak eljátszani a nép közé ereszkedéses stand up comedy-t.
júl. 8
7:39
Még hamisított is, hogy fedje magát: több százezer forintot lopott egy budapesti ruhaüzlet alkalmazottja (Blikk)
Több budapesti ruhaüzlet kasszájából is lopott egy alkalmazott.
júl. 8
7:39
Mi lesz így az olimpiával? Rendkívüli állapotot hirdet Tokióban a japán kormány (Blikk)
A koronavírus-járvány újabb hulláma miatt rendkívüli állapotot hirdet a japán kormány negyven napra Tokióban, ahol pont ebben az időszakban tartják meg a nyári olimpiai játékokat a japán fővárosban.
júl. 8
7:39
Sokkoló emberölés Vas megyében! Munka közben csaptak le a 25 évvel ezelőtt gyilkoló férfira (Metropol)
Egy 1996-os, a Vas megyei Gersekaráton elkövetett gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök - jelentette be a rendőrség a Police.hu oldalon csütörtökön.
júl. 8
7:39
Orbán Viktor levélben mondott köszönetet a háziorvosoknak (ATV)
A miniszterelnök megköszönte, hogy a járványhelyzetben a megnövekedett terhelés ellenére körültekintően végezték a munkájukat, illetve segédkeztek az oltásban, az oltás megszervezésében.

Keresés