A fiatalok körében jellemző arányú alacsony oltottságot és „az intenzív társasági életet” okolják a járvány újbóli, immár negyedik hullámként emlegetett erősödéséért spanyol földön. Hasonló feltételek mellett a jelenség másutt is megismétlődhet - írta az Infostart.
Szlovéniában már két mintában is azonosították a koronavírus delta plusz variánsát (B.1.617.2.1), amely további változást mutat a delta variánshoz képest - közölte a csütörtökön a szlovén Nemzeti Egészségügyi, Környezetvédelmi és Élelmiszeripari Laboratórium (NLZOH).
Xavier Bettel, Luxemburg miniszterelnöke kórházba került, gépi lélegeztetésre nem volt szüksége. Uniós tisztviselők szerint megfelelő távolságtartási és higiéniás szabályok voltak érvényben a találkozón, ezért senkinek nem kellett karanténba vonulnia a résztvevők közül.
Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Aldi Magyarország országos hálózatfejlesztése: a mai napon Pécsett, a Nyugati ipari út 1. szám alatt megnyílt a vállalat 150. áruháza. Ez egyúttal a negyedik ALDI-üzlet a baranyai megyeszékhelyen. Az új pécsi áruházat egy korábbi kereskedelmi épület felújításával nyitotta meg az Aldi, megtartva az ingatlan jellegze
A vádak szerint a techóriás a nagyobb profit érdekében megvásárolta a versenytársait és korlátozó szerződésekkel tartotta fenn jogellenes monopóliumát.
Modern vagyonvédelem 2021-ben Szakértőnk, Hajós István, a Bastion Protection CEO-ja. Az teljesen egyértelmű következménye a COVID-19 válságnak, hogy az emberek számára a biztonság jelentős mértékben felértékelődött a korábbi időszakhoz képest. Fontos változások történtek a világban azzal párhuzamosan, hogy hatalmas sokkot kaptunk az élettől, a te
Amszterdam – Harmadik alkalommal is Louis van Gaal lehet a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, miután Frank de Boert a csehektől elszenvedett Európa-bajnoki nyolcaddöntős vereség után távozott.
A koronavírussal sújtott 2020-as évet leszámítva az elmúlt években rendre meghaladtuk a 4 százalékos gazdasági növekedést, és most megvan az esélyünk az 5,5 százalékos GDP-bővülés elérésére is, így nagyjából 1,4 millió magánszemély kaphatja meg a már bejelentett adó-visszatérítést; a gyermeket nevelő családok jogosultak erre - mondta a Pénzügyminis
Ha már az összes kommunikációs problémát legyőzted, rendelkezésedre állnak a pontos táblaadatok, és a nyomvonalak is rendben vannak, ellenőrizted a gépek vezérléshez szükséges geometriai adatait, akkor azt gondolhatnád, hogy minden rendben van, pedig nem biztos! Néhány apróságra hívjuk fel a figyelmet, amelyekről ha elfeledkezel, újabb bosszúságot
Így látták a szakértők és a lapok. Még angolok és neves bírók is kritizálják az Eb-elődöntő fontos ítéletét. Az olaszok szerint „a futball hazaműesett”.
Radics Giginek, az aranytorkú énekesnőnek kislánya születése után most végre újra van ideje, hogy magával is foglalkozzon. Úgy véli, nincs kifogás, a baba mellett is jár edzeni.
Miközben a Federal Reserve egyre közelebb kerül a monetáris szigorításhoz, az Európai Központi Bank az ellenkező irányba tett egy tánclépést: felülvizsgálta monetáris politikai keretrendszerét, és a korábbinál lazább inflációs célt jelentett be.
Nagyon sokféle húst és halat lehet grillezni, többségüket egyszerűen. Ám vannak kényesebb ügyek is: ilyen a húsok sztárja, a marha. Most steak került a rácsra.
Nem lehet tudni miért, de a budapesti hídon lévő kőből készült Szent Korona tetejéről előszeretettel törik le egyesek a keresztet, valamiért felkelti az arra járó vandálok figyelmét.
Az Amazon Prime július 2-án mutatta be A holnap háborúja című filmet, melyben A galaxis őrzői és a Jurassic World sztárja, Chris Pratt bújt egy időutazó családapa bőrébe. A történet arról szólt, hogy a 2022-es focivébé döntőjén a jövőből jött katonák jelentek meg, akik a jelenkor segítségét kérték, mert éppen elveszíteni készültek egy földönkívülie
A grillezés és a barbecue-zás nem egymás szinonimái, hiszen egészen más sütési formák. Korábban azt mutattuk be, milyen grillsütők közül válogathatunk, ha nyáron kiköltöztetnénk konyhánkat a szabadba, most a bbq-zás fortélyait járjuk körül.
Elhagyta a kórházat Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök, aki a múlt hét elején készített pozitív koronavírus-tesztjét követően került kórházba - közölte újságírókkal csütörtökön a luxemburgi kormány egyik tisztségviselője.
Két nappal ezelőtt megnyitotta kapuit a ShibaSwap decentralizált tőzsde. A kezdetben mémprojektnek indult coin fejlesztőinek tőzsdéje két nap alatt elérte az 1,5 miliárd dolláros TVL-t, vagyis a stakingban és a farmolásban tartott összeget. Összehasonlításképpen, a decentralizált tőzsdék TVL toplistájának első…
Szinte korrekció nélküli emelkedést láthattunk az elmúlt hetekben a világ tőzsdéin, a gazdaságok újranyitásának, a vakcinálás felfutásának örültek világszerte a befektetők. A koronavírus-járvány további terjedése, a vezető technológiai cégek elleni támadások, az amerikai állampapírhozamok csökkenése és a részvénypiaci túlvettség együttesen azonban